Ímhol egy poszter, ami Scarlett-re koncentrál, emellett képtelen vagyok megállni, hogy a figyelmetekbe ajánljam a Stark Expo honlapját, hatalmas. A poszter itt alant találjátok, az oldalért pedig errefelé tessék fáradni.
Az 1973-as Aljas Utcák után három évvel Martin Scorsese örökre beírta nevét a nagy filmlexikonokba. Megalkotta élete talán legnagyobb művét, a Taxisofőrt. Scorsese mozija nem kis botrányt kavart akkoriban, mely még az utókorra is nagy hatással volt, mind a magánéletben, mind szakmai szempontból.
Travis Brickle kóros álmatlanságban szenved, mióta leszerelt. Kamatoztatva alvászavarát, a huszonhat éves férfi taxisofőrnek jelentkezve vállalja a legveszélyesebb környékeket, és az azzal járó kockázatot. A műszak elteltével, Travis pornó mozikban üti el az idejét. Egyre magányosabbá válik, és egyre inkább kezd elszakadni a társadalmi normáktól. Fokozatosan elmerülve a város mocskában, Travis úgy dönt, cselekednie kell.
A pletykák szerint Will Smith hajlik arra, hogy a Függetlenség Napját folytassák, nem is egy, hanem mindjárt két új részről szól a fáma. A forgatás 2011-ben kezdődne, Emmerich vezénylésével.
Megérkezett a Knight and Day előzetese. A James Mangold rendezte akció-vígjáték Tom Cruise és Cameron Diaz főszereplésével június 25.-én nyit a mozikban. Trailer a tovább mögött...
Curtis Hanson rendezi a Jay Moriarty-t, a legendás szörfös életéről szóló filmet, melyben a pletykák szerint Sean Penn is szerepet kap majd.
Úgy néz ki újra jön Godzilla film, a többi majd idővel kiderül.
Nagyon erősen, $43M fölött nyitott az Így neveld a Sárkányodat, a Dreamworks új animációs 3D filmje.
Juan José Campanella,, aki Amerikában leginkább sorozatok (House, Law & Order) rendezésével vált többé kevésbé ismertté, Argentínában nagy népszerűségnek örvend, s az idei Oscar-díj kihirdetésével örökre beírta magát a filmtörténelem nagykönyvébe, s köszönhetően az odaítélt díjnak, talán még többen megnézik a filmet, melyről -s talán most érzek ilyet először- nem lesz könnyű írnom. Egyfelől nagyon átgondolandó mennyire merüljek bele a részletekbe és mennyit hagyjak meg a megnézésre, másfelől nehéz írni valamiről...ami ennyire hibátlan. Campanella amellett hogy rendezőként jegyzi a filmet, íróként is közreműködött, méltán lehet hát büszke arra amit alkotott, s figyelem, aki teheti nézze meg, ígérem igazi kuriózumot fog látni.
Amellett merem ezt ennyire simán leírni, hogy tulajdonképpen túl nagy történések nem mennek végbe a bő két óra alatt. Nem, a titok nem ebben rejlik, s hogy miben, azt nem tudnám tárgyiasítani. Mikor a végére értem a Szeme Titkai-nak, az jutott eszembe: ez pontosan olyan nyomott hagyott bennem, mint a Gyertyák csonkig égnek. Hogy miért? Erre nem tudok válaszolni. Tény azonban, hogy mindkét említett mű, még ha oly távol is állnak egymástól, vitathatatlanul zseniálisak.
Nekem valahogy mindig -valószínűleg a tudatalattim kikapcsolta ezt a funkciót- kimaradt a "keressünk hibát a filmben" rész, pedig néha iszonyatos nagy bakik maradnak egy-egy moziban, amiket őszintén szólva nem is értek. Persze, mindenki hibázik, no de ekkorákat? Összeállításunk első része a tovább mögött, öveket bekapcsolni.
A Nyomozó több tekintetben is dicséretes munka. Egyrészt, mert Gigor Attila bemutatkozó nagyjátékfilmje remekül sikerült, másrészt mert nem az átlag magyar közönséget célozza meg. Ez alatt azt értem, hogy végre egy film, ami nincs telenyomva, ugyanazzal a 10 névvel, akiket minden magyar filmben látunk, nem valami régi hazai klasszikus feldolgozása és nincs megpakolva agyonhasznált poénokkal.
A film főhőse az igencsak antiszociális Malkáv Tibor, akinek egyetlen hozzátartozója a haldokló anyja. Felkeresi egy idegen, hogy meg kapja a műtétre szükséges pénzt, ha megöl egy idegent. Tibor belemegy, végez Szirmai Ferenccel, megkapja a pénzt, úgy néz ki minden rendben van. Ám másnap érkezik egy levél, a feladó nem más, mint Szirmai Ferenc. Nemsokára kiderül, hogy igenis volt közük egymáshoz. Tibornak nem marad más választása, meg kell találnia ki bérelte fel, és miért.
Gigor Attila filmjén látszik, hogy egy jól végiggondolt neo-noir krimi. A karaktereket jól kidolgozta, a színészek pedig értik őket, és emiatt hitelesek is. Anger Zsolt különösen jó választás volt a korboncnok szerepében. Akcióban sem szenved hiányt a film, ugyan ezek váratlan és tömör jelenetekben nyilvánulnak meg. A Nyomozó egy tartalmas, jól felépített, fordulatokban gazdag, izgalmas thriller, noir elemekkel megspékelve. Csak ajánlani tudom mindenkinek; igen, van ilyen magyar film is! a tovább mögött megtalálod a trailert...
Daybreakers (A vámpírok kora): Mi történik, ha az emberek kerülnek kisebbségbe a vámpírokkal szemben? Elolvashatjátok a címre kattintva, mert már van róla írás.
The Spy Next Door (Kém a szomszédban): Jackie bébiszitterkedik, no meg osztja az áldást. Nálam majd DVD-n.
Ajami: vallások találkozása Jaffa kikötőjében egy csipet drámával megfűszerezve.
Applause (Tapsvihar): Dán dráma egy ex-alkoholista színésznőről, aki harcol a gyerekeiért.
The Bounty Hunter (Exférj újratöltve): Jennifer Anniston és Gerard Butler nevével fémjelzett akció-vígjáték, kicsit sablonos, kicsit klisés, kicsit sem érdekel.
Czukor Show: A heti magyar film, egy kibeszélőshow és egy élethelyzet, amit meg kell oldani. Valaki megy rá?
A Kettős játék az ipari kémkedés világába kalauzolja el a nézőt, Tony Gilroy tolmácsolásában, és a maga, régies hangulatú stílusában. Gondolom a fent említett rendező neve nem sokat mond, pedig a Michael Clayton mellett (melyet az akadémia jelöltetett is) nem csak ezt a filmet köszönhetjük neki. Forgatókönyvíróként régóta aktívan tevékenykedik a szakmában, olyan művekkel a háta mögött, minta Dolores, Az Ördög Ügyvédje, vagy a Bourne trilógia. Lássuk ezúttal mit tálalt elénk;
Két rivális multicég évtizedekre visszanyúló háborújába csöppen bele egy volt brit titkosügynök (Clive Owen) és egy CIA tisztviselő (Julia Roberts). A küldetésük egyszerű. Biztosítaniuk kell egy termék titkosságát, ami több millát hozhat annak a cégnek, amelyik előbb szabadalmaztatja azt. Megbízóik nem riadnak vissza semmitől, a termék körülötti rejtély egyre csak fokozódik, főhőseink pedig próbálnak a másik előtt járni egy lépéssel, de egymáshoz fűzött érzelmeik közbeszólnak.
A Kettős játék egy nagyon elegáns, de túlságosan is felszínes film, melyet nem kíván meg egynél többször elfogyasztani az ember (legalábbis én biztos nem). A briliáns színészi játék (Paul Giamatti egyszerűen elképesztő) ellenére is felejthető a film. Bár a nyitó reptéri jelenet nagyon el lett találva, ez sokat nem segít a mozin. A szálak, és idősíkok keveredését igazából nem igényli a film, Clive Owen és Julia Roberts között pedig nincs meg az a szikra, aminek lennie kéne egy ilyen mű esetében.
Akárcsak a Michael Clayton, ez is egy régi vágású mozi (a romantikusabb, befogadhatóbb és viccesebb fajtából), mely a színészekre és a dialógusokra épül. Nem valami komoly film, de azért egyszer meg lehet nézni.
Aki kedveli a feelgood sorozatokat, annak most a figyelmébe ajánlanék egy újoncot, persze röviden, hisz még csak hat rész ment le belőle, de nem mehetek el szó nélkül a How to Make It in America mellett. Ian Edelman írónak köszönhetjük az HBO egyik friss, saját gyártású sorozatát, mely egy picit a Törtetőkre hajaz, de inkább csak hangulatában, mintsem történetileg. Ellentétben ugyanis az Entourage sztorivonalával, itt egy sikeresnek korántsem nevezhető, húszas éveik vége felé járó párosról van szó. Ben (Bryan Greenberg), a tehetséges, ámde kissé nemtörődöm művészféle, akit kidobta a művészeti egyetemről, a barátnője szakított vele (amit végképp képtelen megemészteni), támasza csupán legjobb barátja Cam (Victor Rasuk), a minden lében kanál életművész. Megpróbálván kihasználni Ben kézügyességét egyedi gördeszkákat terveznek, amely azonban úgy halott ötlet, ahogy van, hisz akinek a nevével eladnák, egész egyszerűen megőrül és eltűnik. A két barát hát belevág életük nagy bizniszébe és nekilátnak farmert tervezni, megalkotni a következő világmárkát, a "Crisp"-et, azonban nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy milyen buktatókkal kell szembenézniük...
Már az első rész első percében megvett magának kilóra a sorozat, köszönhetően a zseniális főcímzenének (Aloe Blacc - I need a Dollar) és annak hogy megláttam kiírva Shannyn Sossamon nevét a szereplők közt, aki... nos a The Rules of Attraction óta nagy kedvenc. Erre jön, mint egy hab a habra, ami a tortán van, Eddie Kaye Thomas, s őszintén remélem, hogy főszereplővé lép elő, minden esély megvan rá. Egy szó, mint száz, nagyon erősen ajánlott, főképp azoknak, akik a következő címekre felkapják a fejüket: Entourage, Californication...
1999 legjobb akciófilmjének a folytatására 10 évet kellett várni és amennyire kult lett az első Testvérbosszú, éppoly magasak voltak az elvárások a második résszel szemben. Troy Duffy írta-rendezte a második részt is, méghozzá az a Troy Duffy, akinek a nevéhez más film nem nagyon köthető. Tíz évig tartott volna míg kitalálta hogyan tovább? A film megtekintése után egész bátran merem mondani: nem hiszem. Azt már előre tudni lehetett, hogy nem Willem Defoe lesz a testvérek segítője a második részben, hanem a -többek között a- Dexterből ismerős gyönyörű Julie Benz, akire így utólag azt mondom egy árva rossz szavunk nem lehet, bár a karaktere merőben eltér a már említett sorozatban játszottétól, így elsőre egy picit nekem szokni kellett, de mindent összevetve hozta amit kellett. Ami hatalmas sokk, az Sean Patrick Flanery, egyszerűen alig lehet felismerni, a botox iszonyatosan leharcolta az arcát, brutális, ezen nincs mit ragozni sajnos. Nagy kérdés volt persze, hogy a gárda képes lesz e megismételni az első rész hatalmas sikerét és össze tudnak e hozni egy legalább olyan színvonalú és minőségű filmet, mint tíz évvel ezelőtt. A válaszom erre pedig az...
1920 január 20.-án látta meg a napvilágot a 20. század egyik legnagyobb filmes zsenije, akinek a nevét minden filmszeretőnek ismernie kell, talán nincs olyan moziimádó, aki életében legalább egy Fellini filmet ne látott volna. Szerető, bár korántsem gondtalan családban nevelkedett, édesanyja, Ida ugyanis elég nagy árat fizetett azért, hogy elszökött apjával Rómából: kitagadták. Ez a malőr aztán a továbbiakra kihatással volt, s bár gyakorlatilag Ida a lehetőségekhez képest mindent megkapott, az életével együtt járó unalommal nem tudott mit kezdeni, persze fia (és két másik gyermeke) iránti szeretete vitathatatlan. Federico gyermekkora és diákévei a Rimini hagyományoknak megfelelően vidáman és gondtalanul teltek, egészen a világháborúig. Történészek elmondásai alapján a két világháború közötti időszak alatt nevelkedett ifjakra négy dolog volt hatással: a család, a templom, az iskola és a fasizmus. Ezt Fellini tagadta, az ő "négyese" egészen másképp hangzott: szex, cirkusz, mozi és spagetti.
Mire a felnőttkor küszöbére ért, realizálódott benne szülei -addigra már végérvényesen- megromlott kapcsolata, melyet tetőzött, hogy apjával szinte idegenek voltak egymás számára. Fellinit azonban hajtotta a kalandvágy, alibiből beiratkozott a Római Egyetem Jogi Karára, persze az előadásokat esze ágában sem volt látogatni, ehelyett megérkezése után rögtön beleszeretett egy prostituáltba. Jellemző, mondhatnánk teljes joggal, no de ne felejtsük, Federico-ról van szó. Rómában aztán újságírónak állt, mely munka révén Aldo Fabrizi varietészínész beajánlotta Mattoli-nak, egy már befutott rendezőnek, aki ifjú tehetségeket keresett, no és itt kezdődik az igazi történet, Fellini igazi karrierjének a kezdete. Boltot nyitott, forgatókönyveket írt és megházasodott: feleségül vette Giulietta Masina-t, akivel 1943-tól egész Federico haláláig egy párt alkottak.
A Fehér Sejk egy fontos mérföldkő volt Fellini életében, hisz ez volt az első önálló munkája, itt tanulta meg a rendezés alapjait és bár hihetetlen, de a rendezőzseni rendesen berezelt az első napján: képtelen volt utasításokat osztogatni. Persze végül egyik napról a másikra összekapta magát és hiba nélkül leforgatták a mozit, melyben felesége is szerepet kapott: ő játszotta Cabiriát, mely karakter annyi lehetőséget hordozott magában, hogy Fellini nem tudott megálljt parancsolni és el kellett készítenie a Cabiria éjszakáit. A Fehér Sejk kapcsán álljon itt egy érdekes történet, mely szintúgy a sors keze és meghatározta Fellini filmjeit, hisz... no de beszéljenek helyettem a sorok...
Hónapokkal a filmforgatás kezdete előtt Fellini a vasútállomáson várakozott, hogy visszautazzon Rómába, amikor egy, pár száz méterrel odébb, a sínek mellett várakozó apró termetű emberre lett figyelmes. "Ez bolond"-gondolta Fellini, s lévén szerette a bolondokat, odasétált hozzá, persze az idegen tudomást sem vett róla, épp elmerülve gondolkodott. Mikor megérkezett a vonat, nem hajtott be az állomásra, hanem négyszáz méterrel korábban állt meg, pont ott, ahol a kisember várta, így Fellinivel ketten elsőként szállhattak be a kocsiba, míg a többi utas dühöngve rohant a szerelvényre az állomásról. Federico megragadta az idegen vállát és így szólt: "Engedje meg hogy bemutatkozzam. Federico Fellini vagyok."-mondta. "Én pedig Nino Rota" válaszolta a férfi. Mint a Casablanca záróakkordja: egy nagy barátság kezdete.
[2010.03.25. Jangamen]
Hippi kommuna egy gonosz vezetővel, Victor aki megpróbálja megmenteni a szeretteit. Kábítószer és szex, tőszavakban ez lenne Adam Sherman új filmjének a tartalma, bemutató sincs már messze, május 7, akárcsak a Vasember 2.
és jé... hullócsillagok...
Az általam oly kedvelt Jon Favreau új filmjének megérkezett az 'international' posztere. A Vasember 2 olyan sztárokkal operál, mint Robert Downey Jr., Gwyneth Paltrow, Don Cheadle, Jon Favreau, Mickey Rourke, Sam Rockwell, Samuel L. Jackson, Scarlett Johansson, Garry Shandling, John Slattery, Kate Mara, Clark Gregg és Olivia Munn.
Az igazsághoz mindenképpen hozzátartozik, hogy nem vagyok divat Christian Bale imádó, azon egyszerű oknál fogva, hogy már akkor is a kedvenceim közé tartozott, amikor még nem volt A kategóriás sztár. Ezen időszak vége felé vállalta el David Ayer író-rendező filmjének, a Harsh Times-nak a főszerepét (bár itt már túl volt a Batman - Kezdődik-en,), melyet szinte rá szabtak. Úgy gondolom, hogy azt, hogy mennyire sokrétű színész, pláne azt a tényt, hogy a pszichopatát milyen jól adja Bale, nem kell különösebben magyaráznom és bizonygatnom (gondoljunk csak Ellis kiváló könyvéből készült Amerikai Pszichó-ra). Nos itt is hasonlatos a helyzet, de ennyire azért nem durva, arra azonban tisztán emlékszem, hogy mennyire megragadt bennem a Nehéz Idők amikor először láttam, most már lassan idestova öt éve. Lássuk mi is oly lebilincselő ebben a moziban.
Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon): vikinges sárkányos animációs, persze 3D-ben. A bemutatót (3D-ben) látva megjött hozzá a kedvem, nagyon szépre sikeredett.
Testvérek (Brothers): Van róla írás, lehet csekkolni a címre kattintva, avagy errefele.
Kecskebűvölők (The Man Who Stare at Goats): úgyszintén, ChYga már írt róla,errefelé megtalálod.
Elveszett személyek körzete (Lost Persons Area): Belga dráma egy széthúzó családról, ahol mindenkinek megvan a maga titkos álma.
Milarepa (Milarepa): Tibeti (!) kalandfilm, avagy hogy lesz egy dühvel teli emberből szent.
Itt is, Ott is (Here and There): Két sztorivonal, közös pont: az amerikai Szerbiában próbálja megcsinálni a szerencsét, a szerb pedig Amerikában. Pénz és szerelem.
A Road Movie-k atyja. Akármennyiszer is próbáltam átfogalmazni ezt, sosem találtam jobb kifejezést. Egy ízig-vérig vígjáték, valami olyan, amit -nagy sajnálatomra- csak a kilencvenes évekig bezárólag tudtak gyártani odaát Hollywoodban, hogy ez miért van így, arra nem jöttem rá. Talán kiöregedtek / kihaltak azok a színészek akik képesek voltak ilyen mozikat összehozni? Passz. Mindenesetre kétségtelen, hogy sokan, a mai híresebb író-rendezők közül merítettek ihletet az Éjszakai Rohanásból, ami éppúgy a vígjátékok királya, ahogyan az akciófilmeké a Szemtől Szemben. Érdekességként gondolom sokaknak leesett a közös pont a két film közt: Robert De Niro. Véletlen? Szerencse? Nem hinném. Az a Martin Brest jegyzi egyébként rendezőként a filmet, aki bár keveset és ritkán rendez, de akkor valami igazán ütős kerül ki a kezei közül, ha nem is épp a hagyományos értelemben véve. (1984-1998 közt Brest filmjei: Scent of a Woman, Meet Joe Black, Beverly Hills Cop. Nem akármilyen lista, valljuk be.) Vegyük most egy kicsit közelebbről szemügyre a Midnight Run-t.
A Transformers hatalmas sikere után várható volt, hogy valamelyik stúdió le fog csapni a nyolcvanas évek másik játék, és rajzfilm etalonjára, a G.I. Joe-ra. Persze az eredeti rajzfilm, illetve képregény többet jelentett, mint a többi társa akkoriban. Nem csak a pörgős akciók, és kemény beszólások jellemezték a művet, kikacsintott különböző korok és rasszok harcművészeteibe, vagy akár a tudományos fantasztikumba is. A karakterek hovatartozása pedig egyik akkori rajzfilmben sem jelent meg ennyire letisztultan; valaki vagy jó volt, vagy rossz. Nem voltak köztes átmenetek, a Kobrák egyáltalán nem voltak coolak, a Joe-k azonban annál inkább. A sorozat direkt nevelő célzattal készült. Persze ezek a pólusok mára összemosódtak, ahogy ebben a filmben is. De ez nem feltétlenül baj, hisz ma már nem szereti a nép, ha egyértelmű dolgokat nyomnak az arcába.
Jó végre látni, egy gyerekkoromat idéző rajzfilmet. Ha más nem is, én kimondottan hiányoltam már az ilyen alkotásokat a mozikból, ezért külön köszönet Ron Clements-nek és John Musker-nek, amiért megálmodták ezt a gyönyörű mesét. Mivel a Disney fél évtizede nem jött elő hasonló alkotással, inkább csak a Pixarral dolgoztak együtt, ezért elég nagyok voltak az elvárások a filmmel kapcsolatban. Bátran mondhatom, hogy a Hercegnő és a Béka minden igénynek eleget tesz.
Sok huzavona után végül Chris Evans (Fantasztikus Négyes) kapta a Captain America főszerepét. Bemutató: 2011.07.22.
A Sony 3D-s CG Popey filmet csinál. A stúdió jelenleg a The Smurf-ön dolgozik (Hupikéken, igen). Annak az adaptációnak már van bemutató időpontja: 2011.09.03.
Ben Stiller féle Greenberg, bemutató: 2010.03.19.
Az Alice in Wonderland bevétele elérte az 565 millió dollárt. Szép.
Az 1972-es Charles Bronson film remake-jének, a The Mechanic-nak megérkezett a trailere. A tovább mögött csekkolhatjátok. Ígéretes, amolyan igazi Jason Statham-re szabott akciófilm.
Bulgáriában tegnap megkezdődött a Conan forgatása, a főszerepben Jason Momoa, bemutató még valamikor idén.
Gondolom nem okoz nagy meglepetést a hír, miszerint jön a következő Final Destination (az ötödik).
Rövid leszek, mert tipikusan az a film, amiről írni sem kellene, annyira adja magát. Ránézel a plakátra és tudod hogy mit kapsz. Nincsenek meglepetések, nem ejt át a palánkon, pontosan az lesz a feláldozott másfél órád eredménye, amire számítottál. Középszerű, lagymatag filmecske, amolyan igazi délutáni sziesztához való. Egy időben sokat gondolkodtam azon, hogy mi szükség van ezekre a mozikra, hisz alapvetően "nagy" sztárok játszanak benne, nem szól semmiről és még azt is elég gyengén adják elő. De úgy nézem az idő rám cáfolt, mert hónapról hónapra jönnek az újabbak, vegyük hát a soron következő klónt, a Páros Mellékhatást.
Szívesen lettem volna a nyolcvanas években Al Pacino, hisz volt producer, aki több projectet is kizárólag az ő számára készített elő. Akárcsak Marty Bregman, akit igen foglalkoztatott egy gengszter mozi a főhős felemelkedéséről és bukásáról. Épp nem akadt semmi ötlete, így egy nagy kedvence, a Howard Hawks alkotta 1932-es Sebhelyesarcú újragondolása mellett döntött. (Igen, ez a film egy remake!) Miután megmutatta a tervet Pacinónak, rögtön részt akart venni a munkálatokban. A forgatókönyv írásához egy régi cimborája, Oliver Stone csatlakozott. Sidney Lumet-et akarták a rendező posztra, de ő visszadobta a szkript rendezését, mivel túl erőszakosnak találta, Brian De Palma viszont hamar rábólintott. De Palma és operatőrei a legszebb képeket ötvözték a nyers erőszakkal. A rendező ragaszkodott hozzá, hogy a láncfűrészes jelenet a film elején legyen, így a nézők már felkészülhetnek az azt követő erőszak-orgiára.
1983-at írunk. Albert Stubblebine vezérőrnagy ül az irodájában és közben azon morfondírozik, milyen jó is lenne átfutni a falon, majd egy könnyebb úton eljutni a másik irodába. Pár másodperc múlva meg is próbálkozik vele, sajnos sikertelenül. De nem adja fel, és előadja a magasabb rangú tiszteknek ötletét, miszerint egy paranormális erőkkel foglalkozó egység forradalmasíthatná az amerikai hadviselést. Stubblebine-t ugyan egy évvel később, korán nyugdíjazzák, az ötletet később, (a tudtán kívül) felhasználják. A sztorit Jon Ronson meg is írta, melyből aztán megszületett a Kecskebűvölők.
A történet elbeszélője egy fiatal újságíró, aki a nagy „amerikai álmot” éli. Megvan mindene (nagy ház, jó állás, szép feleség), nem vágyik kalandokra, csak élni szeretné jól felépített, csinos kis életét. De amikor az asszony otthagyja, mindent hátrahagyva elutazik Irakba, hátha rátalál valami jó sztorira, amivel lekötheti magát. Útja során megismerkedik egy veteránnal, aki elmondása szerint az amerikai katonaság egyik különleges egységének volt a tagja, az „új hadsereg” nevezetű egységnek, ahol Jedi-tanokat sajátítottak el a katonák.
A forgatókönyvíróból és producerből (Good Night and Good Luck) időközben rendezővé avanzsált Grant Heslov kifogástalan munkát adott ki a keze közül, bár ehhez nagyban hozzájárt a remek sztori és a még remekebb színészek. Clooney, aki szerintem még életében nem erőltette meg magát egy szerep kedvéért, hozza szokásos formáját, ami ide tökéletesen elég. Jeff Bridges-re mint mindig, most sem lehet panasz, ahogy Kevin Spacey-re sem. Az pedig külön piros pont a stábnak, hogy sikerült a szerephez megnyerni az egykori Obi-wan Kenobi-t, vagyis Ewan McGregort. A rengeteg mellék szál, és deus ex machina abszolút az Ó, testvér merre visz az utad?-at jutatta eszembe. Akinek az bejött, tuti, hogy ebben sem fog csalódni. A sok abszurd helyzet miatt, az ember már tűkön ülve várja, hogy a következő jelenetben mi vár rá. És pont e miatt az abszurditás miatt (plusz a fent említettek miatt) működik olyan jól ez a film.
Azt már egy ideje tudjuk ugye, hogy jön a Karib Tenger Kalózai negyedik része (aranyos kis Disney oldal emerre). Most egy szösszenet erejéig összekaparom nektek amit már tudunk a soron következő epizódról.
A negyedik részre nem tér vissza Keira és nem látjuk viszont Orlando Bloom-ot sem.
Johnny Depp természetesen főszerepben, ahogy szintén ott lesz Geoffrey Rush is (tudjátok, ő Barbossa kapitány)
Újoncként köszönthetjük majd Ian McShane-t, aki Blackbeard szerepébe bújik, ha valakinek nem ismerős -mármint a karakter- az errefele olvasgathat róla.
Blackbeard leányát fogja alakítani Penélope Cruz... szerelmi szál adva van? Naná.
A forgatást most júniusban kezdik, a bemutató dátuma pedig: 2011.05.20.
A Spílerrel, újult erővel visszatérő Guy Ritchie egy újabb, ámulatba ejtő és igényes mozival szórakoztat minket. Ezúttal Sir Arthut Conan Doyle kedvenc mesterdetektívéhez fordult segítségért. Sherlock Holmes-t ilyen formában még nem láthattuk, de attól tartok, hogy másmilyenben már nem is nagyon fogjuk.
A híres/hírhedt Sherlock Holmes, aki közelharcban legalább olyan verhetetlen, mint logikus gondolkodásban, élete egyik legnagyobb problémájával kerül szembe. Ő és hű társa, dr. Watson Lord Blackwood nyomába erednek, hogy időben leleplezzék, mielőtt veszélybe kerül maga az egész Brit birodalom.
A jól kimért, többnyire angol úriembereket, ezúttal Robert Downey Jr. váltja fel, hitelesen, a brit akcentust remekül elsajátítva. Jude Law elegáns és megfontolt, amilyennek Dr. Watson-nak lennie kell. De igazából egyik színészre sem lehet panasz. A tizenkilencedik századi London hitelesen jelenik meg, és a rendező stílusjegyei is fellelhetőek a filmben (gyors vágások, bunyók). Guy Ritchie egyre inkább kezd visszatalálni régi önmagához. Bár szerintem, még egy Blöffre, vagy Ravasz, Az agy…-ra nem lesz megint képes, de nem is igényeljük. Két ilyen filmmel a háta mögött nincs már mit bizonyítania.
Az alkotók persze egyértelműen franchise-ra tervezték Holmes úr kalandjait, és a 200 milliós amerikai bevétel után szerintem nincs is akadálya. Mi pedig várjuk a folytatásokat, hiszen kiemelkedően jó családi mozit tettek le elénk.
1959 március 18.-án Párizsban egy zseni látta meg a napvilágot. Úgy hívják: Luc Besson. Olyan, -szinte- mindenki által ismert filmeket köszönhetünk neki, mint az Ötödik Elem, A Taxi, A Szállító, B-13. Szórakoztató, látványos, pörgős filmek, azonban volt idő, mikor Besson még másfajta mozit készített. Bizonyára sokak számára ismerősként hangzik a Metró, mely főszereplője az akkor még ismeretlen Christopher Lambert volt. Aztán a későbbiekben a rendező neve szinte összeforrt kedvenc színészével, a nem kevésbé zseniális Jean Reno-val, ketten együtt ők nem egy felejthetetlen alkotást tettek le az asztalra. Mind közül a második az egyik legjobb az 1988-as Nagy Kékség. Hogy hogyan lett ekkora siker? (Bemutatása után Franciaországban bő egy évig játszották a mozik). A válasz egyszerű, a módszer már közel sem: Besson beletette az életét a Nagy Kékségbe. Szülei ugyanis búvároktatók voltak, így gyermekkorát többek közt Görögországban, Jugoszláviában töltötte és kitörölhetetlenül beleivódott a tenger, a "Le Grand bleu" szeretete, olyannyira, hogy a főszereplőhöz, Jacques-hoz hasonlóan ő is tengerbiológusnak készült. Egy fiatalkori balesete miatt azonban nem merülhetett többé, így álma kettétört, búvárkodás helyett hát -nem kevésbé kalandos úton persze- a filmezésnél kötött ki, nagy szerencsénkre. E sorsból született meg a Nagy Kékség, melybe Besson nem csak az életét, de a szívét-lelkét is beleadta.
Jacques Mayol (Jean-Marc Barr) és Enzo Molinari (Jean Reno) két gyermekkori barát, akik együtt nőttek fel Görögországban. Aztán útjaik különválnak, de egy valami közös marad: a tenger feltétel nélküli szeretete. Húsz év múlva találkoznak újra, hogy megmérkőzzenek, hisz mindketten a szabad-merülő búvárok elitjébe tartoznak, s képesek egymás világcsúcsát megdönteni. A versengés csak elmélyíti barátságukat és a Nagy Kékség iránti tiszteletet és szeretetet még a nagy szerelem sem tudja felülmúlni.
Mint mindig, most is egy értékelésnek kell következni, azonban ez kissé fej vakargatva tudok csak pontozni, mert a mai szemnek és a mai mozinemzedéknek lassú, a 21. század filmjeihez szokott fiatalságnak nem eléggé pörgős a Le Grand Bleu, azonban ha képesek vagyunk átadni magunkat a hangulatnak és annak az életfelfogásnak, ami kultuszfilmmé tette immár majd negyed évszázada Besson moziját, akkor egy páratlan filmélményben lehet részünk. Egy csodálatos történet barátságról, szerelemről, csak épp nem a megszokott formában, de épp ez teszi ennyire felejthetetlenné.
1939-ben készítette el Victor Fleming Frank L. Baum „Óz, a csodák csodája” című könyvének máig legsikeresebb filmváltozatát, bár sok mindenben eltér attól. Ugyan csak két Oscar díjat zsebelt be a film, a legjobb dalért és a legjobb eredeti filmzenéért, a színek és a látvány örökké beleégette magát a filmtörténelembe. A bájos, akkor még 17 éves, Judy Garland pedig egyik napról a másikra sztár lett.
Valahol messze, a szivárványon túl terül el Óz csodákkal teli országa, ahová a kis Dorothyt (Judy Garland) és kutyáját Toto-t, egy forgószél repíti el szülőföldjéről, Kansas-ből. Amikor felébred a mesevilágban, egy törpékkel, tündérekkel, beszélő fákkal, repülő majmokkal teli országban találja magát. Út közben Dorothy találkozik a Bádogemberrel, Hunkkal, a madárijesztővel, és egy gyáva oroszlánnal. Az ő segítségükkel kel útra, hogy legyőzze a gonosz boszorkányt.
A film látványvilága káprázatos, még mai szemmel is. Korát meghazudtoló trükkfelvételekkel és technikával, nagyszerűen eltalált figurákkal, és fülbemászó dallamokkal elkészített remekmű az Óz, a csodák csodája. Judy Garland a szerepet Shirley Temple helyett kapta meg, s alakítása a szivárványdalt teli torokból éneklő ártatlan kislány szerepében feledhetetlen, akárcsak maga film. Kihagyhatatlan klasszikus, minden család polcán ott a helye.
We're off to see the Wizard, The Wonderful Wizard of Oz.
Mivel a 2006-os év egyik legjobb filmje volt a Család kicsi kincse, nagyok voltak az elvárásaim a Tiszta Napfénnyel szemben. Hogy mi köti össze e két kiváló mozit? 3 producer, Alan Arkin, aki ismét egy bogaras öregurat, nagypapát alakít, nem is akárhogy.
A helyszín ugyanaz a kihalt és elhagyatott Albuquerque, amit már a fent említett filmben is megismertünk. A hangulat pedig egy az egyben a Család Kicsi Kincsét idézi, legalábbis számomra.
Rose, aki a középiskolában még igen nagy népszerűségnek örvendett, harmincas éveinek hajnalán arra eszmél, hogy fiát egyedül neveli, egy házasember szeretője, takarítónő, és nem sok mindent tud felmutatni, imádott gyerekén kívül. Apja, Joe, otthon lóg egész nap, várva, hogy a sült galamb a szájába repüljön. És persze ott van a lázadó Norah, Rose húga, aki egész nap az apjuknál lóg. Hogy Rose kisfiát magániskolába írathassa, húgával együtt egy érdekes vállalkozásba kezdenek; halálesetek után vállalnak takarítást. Ahogy az üzlet kezd beindulni, úgy a két hölgy is próbálja összerakni szétesett életét.
Amy Adams és Emily Blunt tökéletes választás volt a két testvér szerepére. Szépek és hitelesek. Mellettük Alan Arkin és a bolti eladót alakító Clifton Collins Jr. az, akit kiemelnék alakításukért. A karakterek és a szituációk egyaránt hitelesek és magával ragadóak. Persze senki se várjon világrengető alkotást. Igazán választ sem kapunk sok kérdésre, amik a film kapcsán felmerülnek, de kapunk egy szeletet a Lorkowski család életéből, és ez a szelet igazán finom. Talán még repetáznék is belőle, ha olyan hangulatom lenne.
A Tiszta Napfény egy nagyon aranyos film. Morbid, fanyar, ugyanakkor végtelenül őszinte és szívmelengető alkotás, amit nem lehet nem szeretni.
Megmondom őszintén nagyon sokáig kétségeim voltak Brody-val kapcsolatban, mert az kétségtelen, hogy színészi tehetségnek nincs ugyan híján, de mint kőkemény akcióhős? Tulajdonképpen -bár ez így erősen sarkított, de azért na- Schwarzi szerepében? Ahogy csorognak a videók, úgy vagyok egyre inkább meggyőzve. Fishburne viszont... hát nem is tudom. Megöregedett?
1968-ban, Sergio Leone Volt egyszer egy Vadnyugat című filmjével mesterművet alkotott. Már akkoriban a „western királya”-ként ünnepelték Európa számos országában, míg az USA-ban csak mérsékelt sikert aratott. Ugyan nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy Amerikában is klasszikusként tekintsenek rá. A spagetti western ezzel a filmmel érte el tetőpontját, a film után a műfaj már nem tudott igazi klasszikust, vagy akár hasonló minőségű filmet összehozni.
Jill (Claudia Cardinale), a volt prostituált új életet akar kezdeni, az özvegy farmerral kötött házassága után. Azonban mikor megérkezik a városba, új családja gyilkosság áldozatává válik. A tettes egy vasútépítő, aki a bérgyilkos Frank (a zseniális Henry Fonda) szolgálatait vette igénybe. Jill azonban tovább küzd volt férje földéért, segítséget barátaitól, Cheyanne-től (Jason Robards), a kalandortól és egy titokzatos idegentől (Charles Bronson) remélhet.
Ahogy azt Sergio Leone-tól megszokhattuk, ebben a filmben sem dolgozik makulátlan hősökkel, akárcsak dollár-trilógiájában; főhősei szakadt ruhákban járnak, koszosak, nem ismernek morált a bosszún és egyfajta sajátos lojalitáson kívül. Még Henry Fonda is kilépett a szokásos „becsületes ember” szerepköréből a film kedvéért, és ezért mi hálát adunk az égnek. Ugyan a film giccsnek sincs híján, ezek az elemek egyáltalán nem zavaróak. A szereplők és a gyönyörű képek mellett hozzájárult még a mozi hatalmas sikeréhez Ennio Morricone halhatatlan zenéje, ami csak még magasabb szintre helyezi a film elképesztő hangulatát, atmoszféráját. Voltaképp a Volt egyszer egy vadnyugat műfajfilm, művészi szintre emelve, ami lehetővé teszi, hogy egy lapon emlegessük egy Keresztapával, vagy egy Mechanikus Naranccsal.
Bár a műfaj, mára már kihalóban van, hatásai és jellegzetességei tovább élnek más rendezők (Quentin Tarantino) munkásságaiban. Nincs mit szépíteni, egyértelműen kijelenthetjük, hogy ez a film, a western filmek legnagyobbika!
Tim Burton új mozija, mely igazán timbörtünös (milyen is lenne, jogos.). Tudom, egyrészt ez így eléggé magyartalan, másfelől viszont rávilágít a lényegre. Olyan képi és hangulati világgal bír, mely összetéveszthetetlen bárki más munkájával. Ezt pedig sikerült nyakon önteni egy baromi jó CGI-vel és 3D-vel, mindösszesen a történet kvázi mélységébe lehet belekötni. De abba pedig nem biztos hogy érdemes, mert nagyon csűrni-csavarni, variálni Alice sztoriján nem lehet. Egyébiránt nyugodtan be lehet ülni rá kisgyerekkel is, ezt csupán azért jegyzem meg külön, mert például a Karácsonyi Énekre nem szívesen vittem volna el a saját kölköm, de ezt csak utólag tudhattam, előre családi mozinak tűnt, aztán mégsem (jobban mondva voltak benne részek amik nem).
A történetet nem tárgyalnám ki túlzottan, nem hiszem hogy sokaknak meglepetés lenne. Alice leesik a lyukon keresztül Csodaországba, ahol segíti őt a nyúl, a macska és az őrült kalapos, hogy megölhesse a sárkánygyíkot, mert. Mert így van elrendelve. Aztán ott van persze a gonosz nagyfejű Szívkirálynő. Meg a jó fehér királynő. Lényegében ennyi, happy enddel persze.
Mint a bevezetőben írtam, a megvalósítás csillagos ötös, remegő ujjakkal, de azért le merem írni: nekem jobban tetszett a "virtuális világ" itt, mint az Avatarban. Depp hozza a kiváló táncos lábú félhülye karaktert, Carter pedig szintúgy a nagyfejűt, sikerült is fel-felnevetnem jó párszor rajtuk. Az Alice-t alakító Mia Wasikowska-ra pedig egy rossz szavunk sem lehet, de (szigorúan szvsz) nekem egy kicsit semmilyen hatású. Összességében tehát egy remek kis mozit kaptunk, amit bátran ajánlok, de túl nagy sztorira senki ne számítson. De nem is baj.
Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio nem először dolgozott együtt valami nagyszabású mozin. Az elmúlt években olyan zseniális filmek kerültek ki a rendező-színész páros kezéből, mint a Gangs of New York 2002-ből, az Aviator 2004-ből, de ne feledkezzünk meg a 2006-os The Departed-ról sem, melyért Scorsese besöpörte a legjobb rendezésért és a legjobb filmért járó Oscar-t is. Csoda hát, ha -és úgy hiszem nem csak én- tűkön ülve vártam az új filmjét, a Viharszigetet?
Az ötvenes évek elején járunk, a második világháborút és a koncentrációs táborokat -mint felmentő- megjárt Teddy Daniels rendőrbíró (Leonardo DiCaprio) és társa Chuck Aule (Mark Ruffalo) a Viharszigetre tart, egy szigetre, mely csak komppal megközelíthető és otthona a világ legveszélyesebb elmebetegeinek és őrült bűnözőinek. A feladatuk, hogy megtalálják a rejtélyes körülmények között eltűnt, jobban mondva megszökött Rachelt. Ahogy azonban Teddy egyre jobban belemerül a sziget rejtelmeibe, úgy derül fény egyre több elfeledett és sötét titokra.
Elmondom miért tetszett a Shutter Island. Egyedülálló hangulata van, amire nagyon kevés film képes már évek óta. Emiatt a moziról alkotott összkép nem lehet negatív. Képtelenség. Másfelől helyén van a muzsika is, bár vannak pillanatok, amikor az idegtépés határát súrolja, összességében nekem passzolt, ahogy kell. Mindazonáltal nem ez a legjobb film amit mostanában láttam, természetesen erre is vannak indokaim, a lehető legkevésbé spoileresen. Az, hogy csavar jön a végére, már a film első 20 perce után nem kérdéses. Annak aki nem olvasta a könyvet, nos...annak sem fog túl nagy meglepetést okozni a slusszpoén, akármennyire is kellene, de valahogy nálam nem ment. Jó-jó, meg húha, de... kicsit kiszámítható. Ami nagyobb gond, hogy annyira de annyira de annyira elő van készítve a vége, hogy egy kicsit túlnyújtották és -ha csak egy icipicit is- de kezdtem unni. Persze ezt értsétek úgy, hogy miért nem tökéletes a film és nem miért rossz. Leo nagyon jó színész, de ezt már úgy vélem régóta tudjuk, nem meglepő. A film varázsa pedig abban rejlik, hogy megnézés után adtam volna egy hatost. Azonnal. Aztán este még motoszkált a fejemben. Hetes. Reggel amikor felébredtem, még akkor is eszembe jutottak részek. Na ezért is jó Scorsese új mozija.
