Alteregó. Egyetlen szó, mégis kérdések, asszociációk sorozatát indíthatja el az emberben, ha kellőképpen koncentrál. Hogyan reagálnál, ha találkoznál önmagaddal? Kérdésekkel bombáznád, meg sem tudnál szólalni, vagy kipróbálnád milyen koccintani magaddal? Ezt valószínűleg senki sem tudja megválaszolni, csak ha ott találná magát a helyzet kellős közepén...

Ezt a filmet én valójában csak Guillermo Del Toro produceri támogatása miatt néztem meg. Úgy voltam vele, hogy amiben benne van a keze, az már olyan vészes nem lehet. Tévedni emberi dolog...

Spielberg az elmúlt jónéhány évben képtelen volt engem levenni a lábamról. Hiába nyúlt sokat ígérő science-fiction témához (Különvélemény, A.I.) vagy tért vissza Indiana Jones karakteréhez (Indiana Jones és a...), a katarzis elmaradt. Hiába a sok jó ötlete, hiába tudja valóban élettel megtölteni a képeket, gyönyörű, jól beállított szcénákat produkálni, valamit félúton a karrierje során elvesztett és nem nagyon tudta azóta visszaszerezni. Pedig látszólag mindig megvan minden a későbbi filmjeiben is, és mégis hibádzik valami.

Vagy pedig szimplán a stílusa az, ami néha kivágja nálam a biztosítékot.

Legújabb filmjének előzetese kvázi beígérte azt, hogy a jó öreg Steven visszatért a nagyszabású, jó kiállású eposzok készítéséhez. Szélesvászon, magasztos zene, naplemente, harc, verejték, becsület, dicsőség...Stb. Néztem a trailert és az volt az érzésem, hogy Spielberg végre visszatért és formában lesz, megint ad valamit a filmvilágnak, amit évek múltán is előveszünk és könnyes szemekkel nézzük végig huszadik alkalommal is. Na persze sejthettem volna, hogy valami bűzlik Dániában. A helyzet az, hogy rég voltam ennyire szétszakítva egy film által. Tegnap a mozit enyhén frusztrálva és kissé csalódottan hagytam el, mert itt bizony sok minden nem stimmel és nem hinném hogy teljes mértékben velem volna a gond. Úgy ültem be, hogy akartam szeretni és őszintén szólva sokszor sikerült is belemerülnöm ebbe a cukormázas világba. Ugyanakkor nem egyszer szerettem volna fejjel beleborulni a popcornos zacskóba, mert a Hadak útján nincs híján a jó öreg spielberg-i szentimentalizmusnak. Ha ez még nem volna elég, sajnos gyakran lapossá válik. Két és fél óra nem feltétlen sok idő, ha jól van elosztva, itt viszont totálisan el lettek tévesztve az arányok.

Igaz ami igaz, a történet és maga a koncepció egészen érdekes (vagy totálisan érdektelen, nézőpont kérdése az egész): egy ló, akinek a neve Joey, gyakorlatilag végiggázol az I. világháború poklában. Összebarátkozik egy angol sráccal aki felneveli őt, majd a háború kezdetekor szétszakadnak. Az angoloktól átkerül a németekhez, onnan egy francia kislányhoz, és minden kínt átél, mire újra visszakerül a sráchoz, hogy aztán happy end-del zárjuk le a napot. Szerintem nem túl nagy spoiler, ha elárulom hogy happy end van a végén, tekintve, hogy Spielberg-filmről van szó. Ezt már megszokhattuk a "mester"-től, hogy szereti a filmjeire kvázi ráerőltetni a boldog végkifejletet, többek között ezért is szoktam az elmúlt jópár évben készült filmjeitől gutaütést kapni.

A gond ott van leginkább, hogy meglehetősen túl van nyújtva a dolgozat és bizony belekerült nem egy, hanem több üresjárat is, és tényleg sokszor vontatottá és unalmassá válik az amúgy csodaszépen fényképezett alkotás. Igen, újból Janus Kaminski áll a kamerák mögött, aki itt szeret eljátszani a plánokkal, nagytotálokkal és úgy mindennel ami a nagyszabású műveket jellemzi. Igazi eposzt kívántak együtt letenni az asztalra, mégis hiányzik egy csomó minden. Potenciálisan egy zsebkendő-áztató cuccal van dolgunk, ámbár talán velem van a baj, hogy egyszer sem éreztem azt a bizonyos gombócot a torkomban, nem támadt kedvem sírni. Talán a kőszívűségem az oka vagy pedig Spielberg valóban elnézett valamit. Személy szerint az utóbbira tippelek.

A színészekkel úgy nagy általánosságban nincs túl nagy gond, igaz a főszereplő srác néha idegesítő a folytonos "mindjárt sírok"-tekintetével és hanghordozásával. Tom Hiddlestone jó volt, Toby Kebell is, nem lehet igazán panaszra okunk de senki nem kiemelkedő. Talán Emily Watson az, ha jobban belegondolok. Az akciók is remekbeszabottak, grandiózus kivitelezettségűek, és van néhány olyan jelenet, ami tényleg arra készteti a nézőt hogy előre dőljön a székében és konkrétan rászegeződjön a tekintete a vászonra, de ez mégse elég. Nem elég, mert a úgy éreztem hogy a játékidő többségében kedvenc rendezőnk inkább erőlködött mintsem kreatívkodott volna, szellemessége is jobbára elhagyta őt (hát mi a helyzet azzal a libával? de komolyan. miért van ott a filmben?), néha azt éreztem hogy egy Disney-produkciót nézek. Nincs baj egyébiránt a Disney-vel, nem kívánom szapulni.

Még mindig kettészakítva érzem magam a film által. Egyrészt jó, mert bírtam hogy nem erőltettek bele felesleges romantikus szálat és tényleg a LÓ volt a főszereplő (habár nem mindig tudtam teljes egészében azonosulni vele, lehet azért nem bőgtem). Szóval egy pont oda. A zene is szép. Még egy pont. Az operatőri munka kiemelendő. Oké, újabb pont. A "szabadítsuk ki a lovat"-jelenet zseniális. Az is plusz két pont, hogy Joey-t nem egy patriótának írták meg, mert szépen összehaverkodik a németekkel, az angolokkal, a franciákkal (apropó, a francia fejezet is elnyerte tetszésemet). Mindazonáltal úgy gondolom inkább vagyok negatív (vagy inkább közepesen pozitív) véleménnyel mint jó véleménnyel. Nem rossz, de nem is túl jó. Szentimentális a végletekig, optimista és ez így szuper meg minden, de Steven Spielberg-nek össze kéne lassan szednie magát, készítenie kellene egy újabb olyan filmet ami inspiráló hatással van a nézőre, és amitől az embernek egyből kedve támad filmet készíteni a saját udvarán.

 Egy leheletnyi Doktor House (amolyan Jamie Oliveres kifejezéssel élve), egy csipetnyi Guy Ritchie-féle Sherlock hangulat egy kis angol humorral meghintve és kész is egy zseniális sorozat.
Kissé rezignáltan ültem le elé, mert bár tetszett a Guy Ritchie-s Sherlock, nem tudta visszaadni azt a brillírozást, amit Jeremy Brett tett még annak idején. Volt még jónéhány harmatos próbálkozás, amiről nem is tudnék írni, mert elkapcsoltam és/vagy elaludtam közben. Az imdb-s 9-es pontozás viszont meggyőzőnek tűnt, így leültem elé, és 20 perc után magába szippantott, mint Charlie Sheen a ko...molyzenét.

Hála a jó égnek, a rendezők nem nyúltak semmi olyanhoz, hogy a főhős megrögzött Sherlock Holmes rajongó és ő is elkezd nyomozni a rejtélyek után, vagy hogy reinkarnálódott és most itt jár köztünk. Egyszerűen, mintha a jó öreg Sir Arthur Conan Doyle "életre" sem keltette volna a
XIX. század derekán, átültették a XXI. századba, és bepillantást nyerhetünk miként is nyomozna hősünk a jelenkori Londonban. Aki eleve szereti Angliát, Londont, nem lesz nehéz megszoknia, hogy nem egy amerikai nagyvárosban játszódik a történet. Mivel brit sorozatról van szó, végre elfeledkezhetünk az Egyesült Államokból áradó klisékről is: szokatlan vágásokkal, gyönyörű fényképezéssel és igazi "british" hangulattal találkozhatunk.
 A legendás dedukció (valamiből valamire való, pusztán logikai alapon működő következtetés) pedig - ami mindig is a nyomozó védjegye volt, csak sokan elfelejtkeznek róla vagy gyengén oldják meg - itt méltó helyére kerül és olyan eszmefuttatásokat hallhatunk, hogy leesik az állunk. (Néha olyan sebesen, hogy vissza is kell tekerni, főleg ha valaki feliratosan nézi.)
 Bevallom, hogy eleinte nem volt túl szimpatikus a főszerepre választott Benedict Cumberbatch, kissé irritáló fejszerkezete ellenére (amelytől én már el tudtam vonatkoztatni a sorozat egyharmadánál) jól játssza a hideg, mindig mindent tudó, cinikus, egoista nyomozót, a végére pedig igazán meg is kedveli az ember
minden bunkósága ellenére. A szereplő kicsit Dr. House-ra hajaz: csak az érdekes, megoldhatatlannak tűnő esetek foglalkoztatják, csak a rejtély érdekli őket, totálisan antiszociálisak és magasról tesznek az emberekre, a társadalmi szabályokra. Természetesen nem mindenki kedveli ezeket a karaktereket, egyéni ízlés kérdése. Azonban vitathatatlan, hogy a mai világban valamiért az antihősök kezdik átvenni a hatalmat a sorozatokban és a filmekben, ami véleményem szerint nagyon is helyénvaló. A mindenüket feláldozó önzetlen hősök, akik maguk a megtestesült jóság, bátorság és szerénység kicsit sem emberiek. A legtöbb ember nem hordja kint az alsónadrágját és repül oda két lányhoz szétválasztani ha civakodnak.
 A Dr. Watson-t alakító Martin Freeman remekül alakítja hős ellenpólusát és egyetlen barátját: emberi érzésekre alkalmas, helyén van a szíve, kissé szerencsétlen ugyanakkor szerethető szereplő.
 A zseniális főellenségre, Moriarty-ra nagyon vártam, lehet épp ezért is okozott csalódást, ugyanis sem kinézetre, sem viselkedésre nem így képzeltem magam elé. Minden bizonnyal találhattak
volna Andrew Scott-nál alkalmasabb színészt is.
 Meglepő volt, hogy ekkora hangsúlyt fektettek Sherlock bátyjára is, Mycroftra, Mark Gatiss azonban remekül átadja a karót nyelt, öccsét csak titokban féltő karaktert.

  Kicsit tartottam tőle, hogy a második évad ellaposodik, netán nem lesznek olyan érdekesek a bűnesetek, azonban nem így történt. Az első évaddal magasra tették a lécet, a másodikkal talán még magasabbra... Igaz nagyon kevés részből áll egy évad (mindössze háromból), azonban ezek az epizódok másfél órásak, és bizony ez a négy és fél óra elég arra, hogy kellőképpen izgalmasak legyenek, ne (vagy csak pár percig) üljenek le, bizony többet ér, mint azok az amerikai sorozatok, ahol rétestésztaként  nyújtják a cselekményt és szinte érezzük az izzadságszagot, annyira igyekeznek kitalálni valamit, hogy kihúzzák valahogy a huszonnegyedik részt is. Így a műsor hihetetlen potenciált kap, egyedi karakterekkel, zseniálisan megírt forgatókönyvvel. Üde színfolt a sok CSI, és egyéb nyomozós sorozatok világában, mindenképpen érdemes rááldozni azt a másfél órát... ( és úgyis jön a többi...)

A Sherlock angol nyelvű előzetese:

Vannak filmcímek, amelyek valamiért nem hozzák lázba a nézőt. Első ránézésre a "Sulihuligánok"-on is átsiklik a néző szeme, ha azonban a szereplőlistára tekint sejtheti, hogy egy igazi csemegéről van szó. Azonban valljuk be őszintén, nem mindenki van oda a néha kissé alpári, tahó humorért, de ha láttunk már filmet Will Ferrell-től, vagy Vince Vaughn-tól, tudjuk mire számíthatunk.
 A történet szerint Mitch Martin (Luke Wilson) kissé korábban megy haza, és megpillantja a feleségét, amint egy szaftos felnőttfilmet néz, amivel nem is lenne baj, ha nem kerülne elő két bekötözött szemű idegen a másik szobából és további egy a bejárati ajtónál. Bánatában fel is turbózza a véralkohol-szintjét barátja Frank (Will Ferrell) esküvőjén. Itt találkozik régi szerelmével Nicole-lal (Ellen Pompeo), akit sikeresen le is önt kávéval, így nem kezdődik túl jól az újratalálkozás. Ezután Mitch talál magának egy házat az egyetem mellett, ahová régen járt. Bernard (Vince Vaughn) szervez is neki egy házavató bulit, ami olyan jól sikerül, hogy az ő háza lesz a suli központja. Azonban az egyetem dékánja nem nézi jó szemmel a dolgot és mindent bevet, hogy a három jómadarat kipenderítse onnét...

A rendező, Todd Phillips igencsak kitett magáért, ami a filmet illeti. Akkor egy kultikussá vált vígjátékkal a háta mögött (Cool-túra) kellett bizonyítania, hogy nem csupán egyszer képes görcsöt okozni a rekeszizmoknak. Még ha nem is vált a film akkora alapművé, mint a Másnaposok, okozhat jó pár kellemes percet.
 A szereplőket kár ragozni, Vince Vaughn hozza a tőle megszokható jó fej, renitens, kissé olykor talán pöcshuszár figurát, Will Ferrell a szokásos szerencsétlen, ám nagyon is szerethető karaktert, Luke Wilson pedig a tökéletes mindig és mindenkori jófiút, aki kissé naiv és engedékeny, így könnyen enged a csábításnak.
 Érdekesség, hogy a filmben található néhány utalás a Harcosok klubja című filmre, továbbá a Tűzszekereket is parodizálták a Vangelis betétdallal.

A film nem akarja megváltani a világot, nincsen komplex, alig felfogható története, sem pedig csattanó a végén. Nincsenek Oscar-díjas alakítások, kidolgozott félpucér farkasemberfiúk, sem napon gyöngyöző génmódosított   lassított felvétellel mozgó vámpírsrácok. Ebben a filmben jól ülő poénok vannak, abból viszont sok, ráadásként néhány ügyes utalás. És néha ennyi elég egy nagyon is jó mozihoz.

Részlet a Sulihuligánok című filmből:

Egy jelent Star wars II. rész - A klónok támadása-ból: