1959 március 18.-án Párizsban egy zseni látta meg a napvilágot. Úgy hívják: Luc Besson. Olyan, -szinte- mindenki által ismert filmeket köszönhetünk neki, mint az Ötödik Elem, A Taxi, A Szállító, B-13. Szórakoztató, látványos, pörgős filmek, azonban volt idő, mikor Besson még másfajta mozit készített. Bizonyára sokak számára ismerősként hangzik a Metró, mely főszereplője az akkor még ismeretlen Christopher Lambert volt. Aztán a későbbiekben a rendező neve szinte összeforrt kedvenc színészével, a nem kevésbé zseniális Jean Reno-val, ketten együtt ők nem egy felejthetetlen alkotást tettek le az asztalra. Mind közül a második az egyik legjobb az 1988-as Nagy Kékség. Hogy hogyan lett ekkora siker? (Bemutatása után Franciaországban bő egy évig játszották a mozik). A válasz egyszerű, a módszer már közel sem: Besson beletette az életét a Nagy Kékségbe. Szülei ugyanis búvároktatók voltak, így gyermekkorát többek közt Görögországban, Jugoszláviában töltötte és kitörölhetetlenül beleivódott a tenger, a "Le Grand bleu" szeretete, olyannyira, hogy a főszereplőhöz, Jacques-hoz hasonlóan ő is tengerbiológusnak készült. Egy fiatalkori balesete miatt azonban nem merülhetett többé, így álma kettétört, búvárkodás helyett hát -nem kevésbé kalandos úton persze- a filmezésnél kötött ki, nagy szerencsénkre. E sorsból született meg a Nagy Kékség, melybe Besson nem csak az életét, de a szívét-lelkét is beleadta.
Jacques Mayol (Jean-Marc Barr) és Enzo Molinari (Jean Reno) két gyermekkori barát, akik együtt nőttek fel Görögországban. Aztán útjaik különválnak, de egy valami közös marad: a tenger feltétel nélküli szeretete. Húsz év múlva találkoznak újra, hogy megmérkőzzenek, hisz mindketten a szabad-merülő búvárok elitjébe tartoznak, s képesek egymás világcsúcsát megdönteni. A versengés csak elmélyíti barátságukat és a Nagy Kékség iránti tiszteletet és szeretetet még a nagy szerelem sem tudja felülmúlni.
Mint mindig, most is egy értékelésnek kell következni, azonban ez kissé fej vakargatva tudok csak pontozni, mert a mai szemnek és a mai mozinemzedéknek lassú, a 21. század filmjeihez szokott fiatalságnak nem eléggé pörgős a Le Grand Bleu, azonban ha képesek vagyunk átadni magunkat a hangulatnak és annak az életfelfogásnak, ami kultuszfilmmé tette immár majd negyed évszázada Besson moziját, akkor egy páratlan filmélményben lehet részünk. Egy csodálatos történet barátságról, szerelemről, csak épp nem a megszokott formában, de épp ez teszi ennyire felejthetetlenné.
imdb
a tovább mögött megtalálod a trailert...
