Alice in Wonderland - Alice Csodaországban (2010)

szerda, március 17, 2010 Bejegyezte: jangamen
Tim Burton új mozija, mely igazán timbörtünös (milyen is lenne, jogos.). Tudom, egyrészt ez így eléggé magyartalan, másfelől viszont rávilágít a lényegre. Olyan képi és hangulati világgal bír, mely összetéveszthetetlen bárki más munkájával. Ezt pedig sikerült nyakon önteni egy baromi jó CGI-vel és 3D-vel, mindösszesen a történet kvázi mélységébe lehet belekötni. De abba pedig nem biztos hogy érdemes, mert nagyon csűrni-csavarni, variálni Alice sztoriján nem lehet. Egyébiránt nyugodtan be lehet ülni rá kisgyerekkel is, ezt csupán azért jegyzem meg külön, mert például a Karácsonyi Énekre nem szívesen vittem volna el a saját kölköm, de ezt csak utólag tudhattam, előre családi mozinak tűnt, aztán mégsem (jobban mondva voltak benne részek amik nem).
A történetet nem tárgyalnám ki túlzottan, nem hiszem hogy sokaknak meglepetés lenne. Alice leesik a lyukon keresztül Csodaországba, ahol segíti őt a nyúl, a macska és az őrült kalapos, hogy megölhesse a sárkánygyíkot, mert. Mert így van elrendelve. Aztán ott van persze a gonosz nagyfejű Szívkirálynő. Meg a jó fehér királynő. Lényegében ennyi, happy enddel persze.
Mint a bevezetőben írtam, a megvalósítás csillagos ötös, remegő ujjakkal, de azért le merem írni: nekem jobban tetszett a "virtuális világ" itt, mint az Avatarban. Depp hozza a kiváló táncos lábú félhülye karaktert, Carter pedig szintúgy a nagyfejűt, sikerült is fel-felnevetnem jó párszor rajtuk. Az Alice-t alakító Mia Wasikowska-ra pedig egy rossz szavunk sem lehet, de (szigorúan szvsz) nekem egy kicsit semmilyen hatású. Összességében tehát egy remek kis mozit kaptunk, amit bátran ajánlok, de túl nagy sztorira senki ne számítson. De nem is baj.


imdb

a tovább mögött megtalálod a trailert...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...