HETI MOZIBEMUTATÓ Kattints és nézd meg mik az eheti újdonságok a mozikban.
DVD MEGJELENÉSEK Kattints és nézd meg mik jelennek meg a héten.
BLU-RAY MEGJELENÉSEK Kattints és nézd meg mik jelennek meg a héten
HOKUM.HU HÍROLDAL Hogy ne maradj le semmiről, látogasd meg naponta többször frissülő híroldalunkat!

Black Swan

Arronofsky zseniális alkotása Natalie Portman kiemelkedő alakításával. Olvasd el kritikánkat!
Black Swan (2010)

Jelentkezz!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 6 pont. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 6 pont. Összes bejegyzés megjelenítése

The Hunger Games-Az Éhezők Viadala (2012)

csütörtök, április 05, 2012 Bejegyezte: D. E. Comments
Mit tennél meg az életedért? Megölnéd a barátod? Gyerekeket gyilkolnál? Természetesen nem. Mondjuk mi. Katniss Everdeen egy olyan társadalomban él ahol ezt muszáj megtennie. Nemcsak magáért, a családjáért is.



Amikor kötelező olvasmány volt A Legyek Ura ura, én imádtam. Kezembe került a Battle Royale és faltam a sorait, benyomtam egy nap alatt. Azóta hiányt érzek ebben a témában és bár voltak próbálkozások (Truancy), egyik sem közelítette meg William Golding vagy Takami Kósun regényét. Mostanában szóltak, hogy van egy Suzanne Collins trilógia, mely hasonló témát dolgoz fel és az első rész éppen most megy a mozikban. Nem tudom, ezekről a tinidivat olvasmányokról én mindig lemaradok ( a Twilight sorozattal is így volt ez, de azt azóta sem voltam hajlandó elolvasni). Szóval kellettek nekem a Suzanne Collins könyvek és két nap alatt kivégeztem mind a hármat. Nem azért, mert olyan jó volt, hanem a kamasz közönségnek szóló egyszerű megszólítási mód és a nem túl bonyolult, helyenként kidolgozatlan cselekmény miatt. Mindenesetre annyit elért, hogy úgy érezzem el kell jutnom a végéig. Amúgy a könyv olyan, mintha a Battle Royale és a Twilight (az első rész feléig bírtam) gombóccá gyúrása lenne. Előbbinél rosszabb, utóbbinál csak jobb lehet... A  serdülőknek hozzájuk hasonló új bálványt adott, az örökké önmagát marcangoló főhős,az átlagos lány Katniss személyében, aki sosem tudja eldönteni, hogy amit tesz az jó vagy hasznos-e, önmagáról torz testképet alkot és két fiú között vívódik folyamatosan. Viszlát Bella, helló Katniss!
Miután tehát végeztem a könyvvel, utána néztem kicsit a filmnek. Mindenhol jó, nyolc pont körüli értékelést kapott, úgyhogy beneveztem egy barátommal mozijegyre. Már három nappal előre lefoglaltam a jegyet és tűkön ülve vártam, hogy milyen jó lesz. Nem volt az, bár a BR filmet üti...

Ez csak amiatt volt érdekes, hogy a könyvet össze tudjuk hasonlítani a filmmel, de most térjünk a lényegre.
Ebben a disztópiában pár száz évvel utánunk járunk. Bolygónk nagy részét elöntötte a víz és csak Észak-Amerika bizonyos területei maradtak szárazon. A helyszín Panem, melyet a Kapitólium irányít. Panemet 13 körzetre osztották, melynek szinte összesében nyomorognak az emberek, csak a Kapitólium lakói dúskálnak a földi javakban,melyeket a szegényebb kerületek lakóival termeltetnek meg maguknak. Miután a 13. körzet fellázad a Kapitólium nukleáris támadással megsemmisíti, a többi körlet lakói számára pedig elrendeli az Éhezők Viadalát, mely minden évben a lázadásra emlékezteti őket.
Az Éhezők Viadala az Aratás napjával kezdődik, amikor minden kerületből egy fiút és egy lányt (12-18 közöttiek) kiválasztanak azért, hogy élethalálharcot vívjanak egymással. Tehát 24 embernek kell egy arénában megküzdenie és a végén csak egy maradhat.
A 74. viadalon Katniss Everdeen hugicája Prim lesz kerületük női kiválasztottja. Katniss  egy percig sem habozik, azonnal felajánlja magát helyette, pedig tudja, hogy az arénában biztos halál várja. Ezután kisorsolják a másik kiválasztottat; a népszerű és kedves Peeta Mellarkot. Katniss és Peeta elkezdenek felkészülni a versenyre, időközben pedig próbálnak nem nagyon összebarátkozni, hiszen ha eljön az idő nekik is végezniük kell egymással.
Ugye érdekesen hangzik? Mekkora becsapás...Ezek voltak a film első percei amikor még reménykedtem. Aztán semmi.Akcióra ne számítsunk legalább egy órán keresztül. Ez a rész szól arról (muhaha amerikanizált BR) amikor a főhősök lábát legyantázzák (?) és kiszedik a szemöldöküket, hogy minél csinibben mutassanak a nagy megmérettetésen. Oké ez a könyvben is így volt vagy száz oldalig, na de ne már. Minden versenyző szép ruhákban vonulgat, apró ámde hiteltelen jeleneteket látunk arról, hogy mennyire örülnek pár falat kajának. Megismerjük a Woody Harrelson alakította Haymitch-t (hahh végre egy húzónév) és a riasztó külsejű Effie-t ( Elizabeth Banks). Ők mentorálják (?) hőseinket a viadal kezdetéig.
Majd amikor már befaltuk a pop-cornt, lehúztuk a kólát és ügyes-bajos dolgaink miatt fészkelődni kezdenénk megkezdődik AZ ÉHEZŐK VIADALA. Na végre...
Csitítgatom mellettem ülő társamat, hogy most fog beindulni. Másik oldalamon egy pár. A srác folyamatosan röhög, mondván ilyen szart még nem látott. Sebaj, jön a harc innen már csak jó lehet.
Mégsem... Az akcióból és a halálból a folyamatos kamerarángás miatt semmit nem látunk. Nem tudom, hogy ez a korhatár kicselezésére irányuló kísérlet akar lenni, de mindenképpen rettenetes.  Nagyon kevés a nagytotál és sokszor hiányzik a szemszög. Örültem volna ha mikor a szereplők megérkeznek a Kapitóliumba és az egyik felkiált; "milyen hatalmas!", az nekem is megvan mutatva. 
A jelenetek sokszor érthetetlenné válhatnak olyan nézők számára, akik a könyvet nem olvasták. Nevetséges szituációkat hoz a vágás és a  technikai forgatókönyv is. Ilyen például az amikor valaki ül a fán, alatta nagy csoport akik megakarják gyilkolni. Utánamászni nem tudnak, mert túl nehezek, ezért rálőnek nyíllal, amihez bénák. Ezt még el is hinném. Ám amikor látom azt, hogy a fa alatt lévő egyik hölgy egy gyíkot kétszer is eltalál dobókéssel akkor már szívom a fogamat, hogy hagyjuk már... Miért nem szedte le? A jelenet jó lett volna , de nem ilyen sorrendben. Ennyi.
Nekem a legtöbb karakterrel nem sikerült együtt éreznem, még Katniss sorsa sem tudott meghatni ugyanis vagy a színészi játék vagy a jellemábrázolás volt rossz. Peeta (Josh Hutcherson), aki egyébként a könyv egyik legszimpatikusabb alakja, itt néha kifejezetten idegesítő. Katniss (Jennifer Lawrence) pedig nem sok arcjátékot mutat. Üdítő színfolt a már említett Woody Harrelson és a színes bőrű kislány Amandla Stenberg.

A film erős bírálatot fogalmaz meg mai fogyasztó társadalmunkkal szemben. Burkolt üzenetet hordoz magában a média erősen butító, leépítő és demoralizáló hatásairól.  Valóban hasznos lehet a fiatalok számára, ha nem csak a csillogó vámpírlényeken agyalnak, hanem azon is mire megyünk a pénz és a hatalmaskodás okozta önámítással, de én még mindig egy olyan író/forgatókönyvíróra várok aki ezt értelmesebben feltudja dolgozni.Persze, lehet csak ez az egy módja van, hogy szélesebb körben is eljusson az infó és dicséretre méltó, hogy vannak akik próbálkoznak ezzel.

Ha megfeszülök se tudok erre a filmre nyolcast adni, pedig nagyon szerettem volna. Szurkolok a folytatásnak, hátha addigra összeállnak a dolgok. Addig dobok egy hatost, reménykedve abban, hogy a rajongók nem köveznek meg.
Az Éhezők Viadala előzetes:








...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , , | edit post

Wrath of the Titans - A titánok haragja (2012)

kedd, április 03, 2012 Bejegyezte: Györki Dávid Comments
A 2009-ben megjelent Avatar sokak szerint új korszakot teremtett a 3D-s moziélmény szempontjából, mert  igényes, kifinomult vizuális élményt nyújt a mozi. Akkor sokan a hagyományos technológiával készült filmek végét károgták, de szerencsére nem lett igazuk, mert kiderült, hogy a profi 3D meglehetősen drága, az olcsó verzió pedig nem üt akkorát. Az azóta eltelt időben szerintem egyetlen olyan filmet sem sikerült leforgatni, ami hasonló extázist okozott volna. A titánok harca, A Halhatatlanok és A leleményes Hugo igazán jól sikeredett, de egyik sem ért James Cameron produkciójának nyomába. A 3D leggyakrabban csak drágább mozijegyet jelent, tehát érdemes utánajárni, hogy az adott film tényleg megéri-e az extra pénzt. A titánok haragja olyan, hogy ha moziban nézed meg akkor egy korrekt 3D-s élményt kapsz a pénzedért, nem úgy mint a Harry Potter 7-ben, de katarzisra A titánok haragjánál se számíts.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , , , , , , , | edit post

The Punisher - A Megtorló (2004)

hétfő, április 02, 2012 Bejegyezte: Zombori Tomi Comments
Képregényhősök mindig is voltak és mindig is lesznek. Nézzük mi a receptje egy ilyen hős születésének: 1.Kell egy szituáció ami kirángatja a hétköznapokból (mindegy, hogy átlagember, átlagalatti vagy feletti). 2. Kell valami krízishelyzet amit meg kell előzni. 3. Kell egy nő/férfi mert anélkül nem teljes a világ körforgása. A Megtorló nem rúgja fel ennek a szabályosságát, csupán máshogy értelmezi.

A történet szerint Frank Castle (Thomas Jane) egy beépített rendőr, aki épp a maffia vezért, Howard Saint (John Travolta) fiának ügyletébe keveredik bele, és az egyik találkozó rosszul sül el a, fiú pedig meghal. Franket nem rázza meg ez az esemény nagyon, hisz ez volt a nyugalmazása előtti utolsó munkája, és egyébként is " rosszfiú volt a kis szent". Az öreg Howardot már annál inkább fájdalmasan érinti ez a szituáció. Vérbosszút forral Frank ellen és tesz róla, hogy a férfi mindent (és tényleg mindent, nem spoilerezném le) elveszítsen, még önön magát is. Szerintem itt van a film igazi ereje. Ahogy átadják a fájdalmat és a veszteséget. Olyan emberi és tényleg zaklatott, amit kevés hasonló filmben láttam. Persze ez nem akkora teljesítmény, mert ennek a filmnek ez a központi motívuma. Csúnya lett volna ha pont ezt tolják el, de akkor is, nekem átjött. Ezt csak erősíti a zene, ami tényleg végig sötét, borús, és szomorú rock, olyan ismert előadóknak köszönhetően mint pl. a Drowning Pool, Amy Lee és a The Seether. Két fő karakter van ugye a filmben. A két fájdalmat átélt apa: Frank és Howard. Frank karaktere erős, átélhető, és folyamatosan részesei vagyunk annak, hogy válik egy "egyszerű" emberből egy megkeseredett de egyenes tartású igazságosztóvá.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , , | edit post

The Rum Diary- Rumnapló (2011)

szombat, március 10, 2012 Bejegyezte: D. E. Comments

Puerto Rico 60-as évek. Füstös szórakozóhelyek, kakasviadal, szenvedélyes tánc és rum töménytelen mennyiségben.


Paul Kemp(Johnny Depp) az alkoholista újságíró elunja a New Yorkban való vedelést ezért Puerto Ricoba költözik ahol a rum alig drágább, mint az ivóvíz. Elszegődik egy magazinhoz melynek szerkesztősége főként lecsúszott alkoholistákból, megrögzött munkakerülőkből és korrupcióra hajlamos emberekből áll. Főhősünk az egyetlen, aki talán segíthet a csődközeli állapoton. Paul miközben végigpiálja a szigetet barátokat szerez, egy gyönyörű lány személyében megismerkedik a szerelemmel és arra is rájön ki is ő valójában.
Röviden ennyi a Hunter S. Thompson regénye alapján készült Rumnapló. Ennyi és mégis több. 
Jómagam mondhatni eléggé csíptem Thompson könyveit, sőt a Félelem és reszketés Las Vegasban film is tetszett, de a Rumnapló valahogy nem adta. Nézése közben sokszor eszembe jutott, hogy talán ha az előbb említett vegasi drogkánaánhoz hasonlóan ezt is Terry Gilliam rendezi talán ez is jobban sikerül, de ezt már valószínűleg sosem tudom meg. A játékidőt fájdalmasan hosszúnak találtam a cselekményhez képest és a könyv jópár elég fontos jelenete, amely annak megadta az ízét, is kimaradt.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , , | edit post

War Horse - Hadak útján (2011)

kedd, február 21, 2012 Bejegyezte: Kónya Comments

Spielberg az elmúlt jónéhány évben képtelen volt engem levenni a lábamról. Hiába nyúlt sokat ígérő science-fiction témához (Különvélemény, A.I.) vagy tért vissza Indiana Jones karakteréhez (Indiana Jones és a...), a katarzis elmaradt. Hiába a sok jó ötlete, hiába tudja valóban élettel megtölteni a képeket, gyönyörű, jól beállított szcénákat produkálni, valamit félúton a karrierje során elvesztett és nem nagyon tudta azóta visszaszerezni. Pedig látszólag mindig megvan minden a későbbi filmjeiben is, és mégis hibádzik valami.

Vagy pedig szimplán a stílusa az, ami néha kivágja nálam a biztosítékot.

Legújabb filmjének előzetese kvázi beígérte azt, hogy a jó öreg Steven visszatért a nagyszabású, jó kiállású eposzok készítéséhez. Szélesvászon, magasztos zene, naplemente, harc, verejték, becsület, dicsőség...Stb. Néztem a trailert és az volt az érzésem, hogy Spielberg végre visszatért és formában lesz, megint ad valamit a filmvilágnak, amit évek múltán is előveszünk és könnyes szemekkel nézzük végig huszadik alkalommal is. Na persze sejthettem volna, hogy valami bűzlik Dániában. A helyzet az, hogy rég voltam ennyire szétszakítva egy film által. Tegnap a mozit enyhén frusztrálva és kissé csalódottan hagytam el, mert itt bizony sok minden nem stimmel és nem hinném hogy teljes mértékben velem volna a gond. Úgy ültem be, hogy akartam szeretni és őszintén szólva sokszor sikerült is belemerülnöm ebbe a cukormázas világba. Ugyanakkor nem egyszer szerettem volna fejjel beleborulni a popcornos zacskóba, mert a Hadak útján nincs híján a jó öreg spielberg-i szentimentalizmusnak. Ha ez még nem volna elég, sajnos gyakran lapossá válik. Két és fél óra nem feltétlen sok idő, ha jól van elosztva, itt viszont totálisan el lettek tévesztve az arányok.

Igaz ami igaz, a történet és maga a koncepció egészen érdekes (vagy totálisan érdektelen, nézőpont kérdése az egész): egy ló, akinek a neve Joey, gyakorlatilag végiggázol az I. világháború poklában. Összebarátkozik egy angol sráccal aki felneveli őt, majd a háború kezdetekor szétszakadnak. Az angoloktól átkerül a németekhez, onnan egy francia kislányhoz, és minden kínt átél, mire újra visszakerül a sráchoz, hogy aztán happy end-del zárjuk le a napot. Szerintem nem túl nagy spoiler, ha elárulom hogy happy end van a végén, tekintve, hogy Spielberg-filmről van szó. Ezt már megszokhattuk a "mester"-től, hogy szereti a filmjeire kvázi ráerőltetni a boldog végkifejletet, többek között ezért is szoktam az elmúlt jópár évben készült filmjeitől gutaütést kapni.

A gond ott van leginkább, hogy meglehetősen túl van nyújtva a dolgozat és bizony belekerült nem egy, hanem több üresjárat is, és tényleg sokszor vontatottá és unalmassá válik az amúgy csodaszépen fényképezett alkotás. Igen, újból Janus Kaminski áll a kamerák mögött, aki itt szeret eljátszani a plánokkal, nagytotálokkal és úgy mindennel ami a nagyszabású műveket jellemzi. Igazi eposzt kívántak együtt letenni az asztalra, mégis hiányzik egy csomó minden. Potenciálisan egy zsebkendő-áztató cuccal van dolgunk, ámbár talán velem van a baj, hogy egyszer sem éreztem azt a bizonyos gombócot a torkomban, nem támadt kedvem sírni. Talán a kőszívűségem az oka vagy pedig Spielberg valóban elnézett valamit. Személy szerint az utóbbira tippelek.

A színészekkel úgy nagy általánosságban nincs túl nagy gond, igaz a főszereplő srác néha idegesítő a folytonos "mindjárt sírok"-tekintetével és hanghordozásával. Tom Hiddlestone jó volt, Toby Kebell is, nem lehet igazán panaszra okunk de senki nem kiemelkedő. Talán Emily Watson az, ha jobban belegondolok. Az akciók is remekbeszabottak, grandiózus kivitelezettségűek, és van néhány olyan jelenet, ami tényleg arra készteti a nézőt hogy előre dőljön a székében és konkrétan rászegeződjön a tekintete a vászonra, de ez mégse elég. Nem elég, mert a úgy éreztem hogy a játékidő többségében kedvenc rendezőnk inkább erőlködött mintsem kreatívkodott volna, szellemessége is jobbára elhagyta őt (hát mi a helyzet azzal a libával? de komolyan. miért van ott a filmben?), néha azt éreztem hogy egy Disney-produkciót nézek. Nincs baj egyébiránt a Disney-vel, nem kívánom szapulni.

Még mindig kettészakítva érzem magam a film által. Egyrészt jó, mert bírtam hogy nem erőltettek bele felesleges romantikus szálat és tényleg a LÓ volt a főszereplő (habár nem mindig tudtam teljes egészében azonosulni vele, lehet azért nem bőgtem). Szóval egy pont oda. A zene is szép. Még egy pont. Az operatőri munka kiemelendő. Oké, újabb pont. A "szabadítsuk ki a lovat"-jelenet zseniális. Az is plusz két pont, hogy Joey-t nem egy patriótának írták meg, mert szépen összehaverkodik a németekkel, az angolokkal, a franciákkal (apropó, a francia fejezet is elnyerte tetszésemet). Mindazonáltal úgy gondolom inkább vagyok negatív (vagy inkább közepesen pozitív) véleménnyel mint jó véleménnyel. Nem rossz, de nem is túl jó. Szentimentális a végletekig, optimista és ez így szuper meg minden, de Steven Spielberg-nek össze kéne lassan szednie magát, készítenie kellene egy újabb olyan filmet ami inspiráló hatással van a nézőre, és amitől az embernek egyből kedve támad filmet készíteni a saját udvarán.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , | edit post

Sleepaway Camp - A halál angyala (1983)

vasárnap, február 19, 2012 Bejegyezte: Kónya Comments
A hetvenes évek végén elharapódzott slasher-hullámnak köszönhetően (úgy kb. a Péntek 13 után, bár igazából talán a Black Christmast tekinthetjük elsőnek a sorban) több édes-gyermeke és mostohagyermeke egyaránt született a zsánernek. Gyorsan készültek és kevés pénzből össze lehetett őket hozni, maga a formula is meglehetősen egyszerű volt: végy néhány fiatal fiút és lányt, majd módszeresen, szépen sorjában gyilkoltasd le őket egy rejtélyes alakkal. Természetesen a végére pedig hagyj meg egy túlélő embert, általában lányt. A gyilkosságok legyenek kreatívan kivitelezettek, leginkább véresek és enyhén szadisták. Egyszerű a képlet, és ennek köszönhetően nem is egy klasszikusa, univerzálisan szeretett példánya akad a műfajnak.

A Sleepaway Camp egy kislányról és a testvéréről szól, akik elmennek nyáron egy hétre táborozni valamilyen tóhoz. A kislány borzasztóan félénk és visszahúzódó természete révén folytonos piszkálódásoknak van kitéve, ebből kifolyólag pedig hamarosan gyilkosságsorozat veszi kezdetét. Aki csak egy rossz szót is mer szólni a lányhoz, másnapra egészen biztosan elhalálozik, lehetőleg úgy, hogy az balesetnek látszódjék.

Namármost, igen érdekes szerzet ez a film. Egyrészről szépen beilleszkedik a hasonló témájú slasher-filmek közé, másrészről viszont igyekezett újítani a jól bevált formulán. Bizonyos stílusjegyek ugyan megtalálhatók, de sok tekintetben megváltoztatva jelennek meg. A gyilkos kiléte itt is rejtély, egészen a végéig nem vagyunk tisztában azzal, hogy ki is a tettes valójában, habár erre a film - vagy direkt vagy a forgatókönyv fogyatékosságból adódóan - nem csinál "akkora" dolgot, maximum kettő potenciális gyanúsítottat tudunk végig előállítani, többet nem. Ettől függetlenül persze a rejtély az rejtély.

A másik furcsa változtatás a jól bevált szabályokon, az maga a közeg. A szereplők jóval fiatalabbak, mint ahogyan azt megszoktuk egy ilyen és ehhez hasonló alkotásban, tehát a szexualitás és a petting itt még maximum említés szintjén van jelen, vagy csak úgy ott van a levegőben. Ahogyan a szexualitás nullára lett redukálva, úgy az erőszakot is minimumra vették. Egy kaszabolós horrorban ugye általában az egyik legizgalmasabb rész mindig az, hogy a gyilkos miként mészárolja le egyes áldozatait, itt azonban ezek a jelenetek nem teljesen ütnek, nyomába se érnek Jason bozótvágós hentelésének, ámbár lehet csak én vagyok túlságosan finnyás. Mindenesetre a gore-faktor nagyon alacsonyan mozog.

Ami még rettentő érdekes dolog ebben a filmben, az a befejezés. A konklúzió. Megmondom őszintén, kíváncsian vártam a végét, mert olvastam sok helyen, hogy van valami csattanó, de nem tudom igazán, hogy mit is gondoljak róla. Egyfelől kész röhej, másfelől valóban meglepő és némileg "sokkoló" is, értékelem, hogy behoztak egy ilyen témát, még ha csak így felszínen, érintőlegesen is, de vitt egy kis újdonságot az egészbe. Gyakorlatilag a röhejesség és a sokkolás határfokán mozog a finálé, de azt hiszem nem pejoratív értelemben értem, így pár nappal a film megtekintése után képes vagyok jobban értékelni.

Összességében nem egy olthatatlan klasszikus ez, viszont kellően szórakoztató tud lenni, a végéről pedig mindenkinek megvan/meglesz a véleménye biztos. De láttam jobbat is, az tény.





...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , | edit post

The Adventures of Tintin - Tintin kalandjai (2011)

hétfő, február 13, 2012 Bejegyezte: Györki Dávid Comments
Sokak szerint már Steven Spielberg sem a régi, de én nem osztom ezt a nézetet, mert a TinTin kalandja egy remekül sikerült látványos és izgalmas animációs produkció. Igaz meglehetősen gyermeteg stílus képvisel a film és talán a műfaj sokkal jobban áll TinTin-nek, mint egy élőszereplős verzió lehetet volna. A történet kicsit Indiana Jones szagú, de szerintem ezzel sincs probléma. Kronológiailag persze Hergé legendás riportere, jóval megelőzte a Harrison Ford által alakított figurát. Bizakodó voltam, amikor hallottam, hogy Steven Spielberg – a másik nagyágyúval és TinTin rajongó Peter Jacksonnal a produceri székben – vászonra viszi a történetet (pontosabban négyet: Az aranyollós rák, A titokzatos csillag, Az Unikornis titka, A Vörös Rackham kincse). 

A belga képregényhős TinTin élete fenekestül felfordul, miután megvásárolja a híres hajó, az Unikornis modelljét. Egy rejtélyes idegen mindenáron megakarja szerezni a hajót és az azt körülvevő titkokat. Hősünk kalandjai során bele botlik a részeges Haddock kapitányba, aki földön, vízen, levegőben éppúgy segítségére van, mint amennyire hátráltatja. Sajnos azonban a történetre jellemző gyermeteg stílust áthatja az egész filmet. A stáb rendelkezésére olyan forgatókönyvíró zsenik álltak, mint Steven Moffat (Sherlock), Edgar Wright (Scott Pilgrim), vagy Joe Cornish (Idegen Arcok). A  képregény iránti túlzott tisztelet, már a film elején a néző arcába zúdul. Aki nem ismeri a képregényt vagy a régi meséket, annak megemlíteném, hogy a film elején megjelenő rajzokat még  Hergé készítette és Spielbergék digitalizálták. A kreátorok ugyanis nem tettek mást, mint csináltak egy 107 perces TinTin epizódot. A film egyik hibája, hogy nem érezzük a hajsza súlyát, és annak fontosságát, ami annak is köszönhető, hogy  Rackhamont a fő gonoszt leszámítva senki sem elég fenyegető. A hajó titkának nyitja sem elég érdekfeszítő. A főhős személye sem elég érdekfeszítő. Nyilván nem eszközölhettek nagy változásokat egy ilyen jelentős múlttal rendelkező karakteren, de TinTin nem elég izgalmas karakter és így nehéz izguljunk érte. TinTin túlontúl becsületes, egyenes és kevésnek éreztem azt a magyarázatot, hogy azért ennyire kíváncsi, mert újságíró. A filmből abszolút megmarad bennünk (a főhős kutyáján, Milun kívül) az Haddock kapitány. Igaz hajós kicsit komolytalanul viselkedik, de a részeges kapitány abszolút szerethetővé válik. A látvány valami elképesztően gyönyörű, az eddigi legszebb a műfajban, és ez annak fényében nem kis szó, hogy Spielbergnek ez az első motion capture (tehát a jeleneteket eredetileg színészekkel rögzített) mozija, míg egykori tanítványa Robert Zemeckis már hármat (Polár Expressz, Beowulf, Karácsonyi Ének) is készített, felemás minőségi eredménnyel. A tájak csodálatosak, pedig csak egyesekből és nullákból állnak, a szereplők mimikája pedig döbbenetesen élethű, csak a kinézetük juttatja eszünkbe, hogy ez csupán „rajzfilm”. Persze akkor most mindenkiben felmerülhet a kérdés: miért nem rendes filmre rögzítették? A válasz pont abban keresendő, amit eddig kritizáltam: a gyermeteg stílusban. Ez a film ugyanis nem működött volna élőszereplős filmként (a szuper intelligens foxterriert és a fizikai irrealitást nehéz lett volna komolyan venni), és ez kedvezett az olyan kíváló jeleneteknek, mint például a vágás nélküli madaras üldözés, valamint a film végi darus összecsapás, de a képregény stílusa is csak így tudott igazán érvényesülni.
 Összességében egy lélegzetelállítóan szép, élvezetes és bizonyos fokig izgalmas film született, néhány szórakoztató karakterrel, de a gyermeteg stílus és néhány apró hiba végett inkább a fiatalabb korosztálynak fog tetszeni. A film bája, a rutinos filmkészítők tehetsége megmenti a produkciót a  középszerűségtől, így egy könnyed délutáni kikapcsolódásnak tökéletesen megfelel, és reményre ad okot, hogy a várhatóan Jackson rendezte második rész jobban sikerül majd.
Tintin kalandjai előzetes:




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , , , , , | edit post

The Frighteners - Törjön ki a frász! (1996)

vasárnap, február 05, 2012 Bejegyezte: Kónya Comments
Ugorjunk vissza azokba az időkbe, amikor Peter Jackson nevét még nem a Gyűrűk Ura-trilógiával tettük egyenlővé. Ha ez megvolt, akkor nagy meglepetésben lehet részünk, ugyanis ez a köpcös, szakállas, ápolatlannak, ámbár barátságosnak tetsző úriember annak idején piszkosul értett a kisköltségvetéssel bíró horrorokhoz és komédiához. Nem feltétlen blockbuster-gyanús műveket rakott le az asztalra, inkább házi készítésű alkotásokat, töméntelen mennyiségű gore-szcénákkal, mindezt olcsón. Ez volt legalábbis pályája elején, amikor is megcsinálta a Hullajó című örökérvényű darabot, vagy épp a Bad Taste-et. A Törjön ki a frász! egy kicsit más tészta, tekintve, hogy ezzel a dolgozattal már egy jó két lépéssel közelebb került ahhoz a pénzköltéshez, amit aztán a nagy fantasy-eposznál tökélyre vitt.

A filmet Peter Jackson, Robert Zemeckis rendezővel karöltve készítette el (Zemeckis itt, mint producer játszik szerepet, de még így is érezhetően rányomja bélyegét a produkcióra), az azóta jobbára csak tévés cuccokban felbukkanó Michael J. Fox-szal a főszerepben. Hangulatát illetve témáját illetően megvolt a műben a potenciál arra, hogy megidézze a Szellemirtók 1-2 filmek szellemességét és eszméletlen poénáradatát. Erre gyakorlatilag garanciának számított Peter Jackson neve, hiszen neki sose kellett a szomszédba mennie némi mennyiségű fekete humorért. Zemeckist sem ejtették fejre, ő se egy elveszett lélek, szóval végeredményben furcsa, hogy a kész produkció mégse lett akkora instant klasszikus.

Michael J. Fox egy fickót alakít, aki felesége autóbalesete óta képes szellemekkel társalogni.Ezen képességéből igyekszik nagy nehezen megélhetésre szert tenni úgy, hogy két szellemcimborájával közösen előidéz mindenféle furcsa esetet, ő pedig egyből a helyszínen terem, hogy minél nagyobb pénzösszeget kicsikarjon szegény emberekből. Változik a helyzet azonban, amikor is furcsa halálesetek történnek a városban.Rá vár a feladat, hogy megakadályozza a mészáros szellemet, ez pedig esélyt ad neki arra, hogy cinizmusából és gunyoros modorából lefaragjon egy jó darabot. És nem mellesleg, elfeledje halott feleségét és újra szerelemre leljen.

Namármost, vegyük sorra milyen is ez a film. Először is, szemmel láthatóan Jackson minden bizonyára élvezte, hogy bohóckodhat a különböző szellemes gegekkel, effektusokkal, poénokkal. Látványt tekintve kreatívnak mondható az egész (habár azok a számítógépes effektusok mára már fájóan idejét múltnak tűnnek), és kellő mennyiségű feketekomédia-momentum akad, amin lehet mosolyogni. Néhol ugyan kissé leül, de az utolsó fél órában erőre kap és betegebb, durvább fordulatot vesz a dolgozat, a rendező nevéhez méltóan. Michael J. Fox se panaszkodhat nagyon, helytáll a szerepében, ahogyan Trini Alvarado is aranyos. A fő probléma az arányokkal van. Előfordul, hogy egy-két helyen túl abszurdra sikeredett, nem állt teljesen összhangban a többi résszel. Példának okáért hiába vagyok oda Jeffrey Combs-ért, itt már kicsit idegesített a túlzóan őrült és neurotikus karaktere. A tempó hanyatlik néhol, a poénok pedig jobbára olyanok, hogy "hit or miss", tehát nem mindegyik üt annyira, amennyire kéne. Ez a legfőbb problémám a filmmel, sokszor úgy éreztem, hogy lehetett volna sokkal jobb is, sokkal ütősebb és viccesebb.

Talán a fentebb említettek miatt se lett olyan klasszikus, mint amit a matéria felajánlott. Semmiképpen nem rossz film, de olybá tűnik hogy Jackson és Zemeckis inkább voltak elfoglalva a speciális effektusokkal és hogy azokkal mit lehet kezdeni, mint magával a történettel és azzal, hogy ne szúrják el az arányokat. Így hiába a néhány eltalált momentum (példának okáért R. Lee Ermey zseniális vendégszerepeltetése vagy a finálé), egyszerűen nem áll össze egy igazán remek alkotássá. El lehet tölteni vele simán ezt a két órát, de nem igazán teljesítette - nevezetesen, hogy kvázi Szellemirtók 3 legyen - amit vártam. Kár érte, ez a szakállas csirkefogó ennél azért jobbra is képes.

 Törjön ki a frász előzetes:




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , | edit post

The Fourth War - A negyedik világháború (1990)

kedd, január 24, 2012 Bejegyezte: CAN Comments
"A Francia kapcsolat rendezőjének groteszk háborús filmvígjátéka Nyugat-Németországban játszódik, 1988 Novemberében. Egy kilométerre a csehszlovák határtól az amerikai határőrtiszt, Knowles ezredes kollégáival szemtanúja lesz, amint orosz katonák agyonlőnek egy fegyvertelen civilt, aki át akart szökni az amerikai övezetbe. A Távol-Keleten kiképzett amerikai tiszt első felháborodásában le akarja lőni Valacsev ezredest. S bár felettesei keményen megdorgálják "nem diplomatikus" magatartása miatt, katonai becsülete nem hagyja nyugodni. Átszökik a keleti zónába, hogy személyes elégtételt vegyen. Így kezdődik az orosz és az amerikai tiszt különös párharca, "a negyedik világháború".--(Forrás port.hu)
Ennyi bevezető után az ember úgy gondolná, hogy egy jó kis filmet kap tele akciódús jelenetekkel és jópofa figurákkal. Nos a valóság kissé máshogy mutat. Habár a film eleje jól indul mégis a "hógolyós incidenst" követően ellaposodik valahogy az egész és bár a végére azért visszahozza a színvonalat a köztes részt bizony embert próbáló feladat végignézni.

De hol is lehet a probléma ami miatt nem sikerült ez a film?
Kezdjük a kategóriába sorolásával. Mint az fentebb olvasható a port "groteszk háborús filmvígjáték"-nak titulálj amíg az IMDB inkább a Drama/Thriller kategóriába sorolja. Hát igen, ez egy alapvető probléma amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A film maga nem igazán tudja, hogy mit is akar ő igazából. Próbálkozik poénok elhintésével, de mindemellett mégis nagyon komoly akar maradni ami ezek kárára vész. Aztán próbálkozik belevenni fordulatokat, de azok meg annyira kiszámíthatóak hogy már-már untatóvá teszik a néző számára. Én személy szerint inkább filmszatíra kategóriába sorolnám mintsem alábbi kettőbe. (Példaképp az egyik legismertebb filmszatíra (film IMDB őt is dráma kategóriába sorolja amit inkább én egyfajta "konténer" rangsorolásnak neveznék,hogy nehogy belekössenek a túlzott konkretizálásba.)

Másik egetverő gond szerintem a főszereplő:
Tudom én, hogy halottról jót vagy semmit sem, és ebben az esetben inkább a semmit semet kell választanom. Roy Scheider "alakítása" hát koránt sem mondható tökéletesnek.(Nem mintha ez valaha is igaz lett volna rá.)
Voltak szerepek amik eltalálták lásd Mindhalálig zene vagy Az óriás hal támadása, de itt inkább magának a filmnek köszönhette sikerét mintsem önnön tündöklésének a filmvásznon. Problémája ott adódik ennél a szerepénél, hogy egyszerűen nem vicces. Próbálkozik szegény a nézésével, de másra sajnos nem futja neki. (Természetesen ebben nagy hibája van magának a rendező "úrnak" is, hogy ennyire ráhagyta a figurát). Aztán vegyük azt a tényt, hogy elvileg ő egy háborús veterán aki számtalan komoly bevetésen vett részt, megjárta Vietnámot és még mindig gyűlik benne a harci kedv. Ezzel így alapjaiban semmi kivetni valóm sincs, de az ember túl öreg a szerepéhez! Nagyon kitűnik, hogy alig bír lépni az 50 centis hóban is nem, hogy tüzérségi támadás ellen futni az erdőben.
Mindezek ellenére én hiszek abban, hogy kilehetett volna alakítani úgy a szerepét neki, hogy ne tűnjön ennyire ripacsnak miatta. 

Az ellenfél szerepében Jürgen Prochnow.:
Ő bizonyította rátermettségét a szerepre (pl.:Das Boot). De valahogy az ő karakterét is sikerült elszúrniuk a készítőknek. Alapjaiban véve próbálták megalkotni Jack Knowles tökéletes vetélytársát aki mindenben hasonló érdemeket tudhat magáénak mint amerikai "bajtársa". Habár ezt Valachev ezredes személyében megtették mégsem érzi az ember a két fél közötti ellentétet. 
Addig rendben van, hogy csúnya szovjet és hősies amerikai katona harcol egymással, de ez valahogy nem jön át. Attól még, hogy határőrök nem kell törvényszerűen utálniuk a szomszédos felet, ráadásul még pont, hogy az amerikai fél kezdi a civakodást.


A film technikai hiányosságai:

A történet ugyebár 1988-ban játszódik amikor még ugyan volt Szovjetunió de eléggé romokban már. Maga a környezet, a technikai hatások, a speciális effektek (igen azok is vannak) inkább érzékeltetnek egy 1970-ben készült filmet mint egy 1990-est. Az összes akciójelenetet átövez egyfajta mono hangulat. (mint A híd túl messze van -ban). 
Nem bírom szó nélkül hagyni a helikopteres jelenetet, ami egyenesen szégyen egy 1990-es filmhez, ugyanis nem voltak képesek szerezni egy orosz helikoptert. Inkább a jól bevált már Vietnamban is működő amcsi S-58-ast tették be. Értem én, hogy nem tudtak szerezni orosz helikoptert, de 1990-ben már egy Mi-24 makettot is tudtak volna úgy beletenni a filmbe,hogy az igazinak hasson. Ezt én igénytelenségnek veszem és nagyon súlyos hibának tartom.
Másik, hogy a hangokra se figyeltek. Divatjamúlt fegyverhang effekteket használtak persze lehet,hogy én veszem túl komolyan a dolgot.

Konklúzió:

Összességében nem kaptunk egy rossz filmet. A maga hiányosságaival együtt is szerethető,de inkább az erősen egyszer nézhető kategóriába tartozik. (Azt azért furcsállom, hogy nem dolgozták még fel 100 fajta módon ahogy azt Hollywoodban szokás, mert még egy kiemelkedő darab is kijöhetett volna belőle.)












...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , | edit post

Ken Park (2002)

péntek, december 23, 2011 Bejegyezte: Györki Dávid Comments

A film négy tizenéves napjaiba nyerhetünk betekintést, melynek keretében megismerhetjük szüleiket is. A történet egy Los Angeles melletti kisvárosban  Visaliaban  játszódik, a település első ránézésre nyugodt, csendes helynek tűnik, de a háttérben futó bűnök és perverziók helyszíne valójában. A film nyíltan mutatja be a szereplők életét, melyben fő szerepet kap az erőszak, a szex, a gyűlölet, az érzelmi zavarodottság, a gyilkosság, az öngyilkosság és a maszturbáció. Sok országban, csak cenzúrázva került forgalomba Larry Clark filmje.

A történet Ken Park (Adam Chubbuck) öngyilkosságával kezdődik, a fiatal srác érzelmi hátterét később tárgyalja a film. A tragédia után elsőként Claude-t (Stephen Jasso) ismerhetjük meg, aki egy gördeszkás srác, aki egyre jobban gyűlöli apját, mert az apa alkoholizmusa és életvitele érthetetlen a fiú számára. Kettőjük kapcsolatában a végső elhidegülést, talán az a momentum váltja ki, amikor az ittas érzelmileg fejletlen apja kettétöri fia gördeszkáját. Shawn (James Bullard) szexuális érdeklődése talán a karakter legérdekesebb eleme: halálosan belezúg barátnője húsz évvel idősebb anyjába és együttlétük alatt kiderül, hogy a fiú jobb partynak tartja barátnője anyját, mint barátnőjét és Istennőként tekint az anyukára. 
Peaches (Tiffany Limos), a társaság lánytagja mindenáron el szeretne menekülni otthonról őrülten bigott apjától. Neki is megvan a maga keresztje az akkor nyilvánul meg a filmben, amikor édesapja távollétében fiúját az ágyhoz kötözi és domina hajlamait kiélve bujálkodik barátjával, de váratlanul érkezik meg a temetőből az apa és rajtakapja lányát a paráznaságon és vallásos karakter lévén teljesen kiakad és úgy elveri a szerencsétlen srácot, ahogy talán még soha senkit. Peaches később megmutatja gyengédebb oldalát is amikor, Claude-dal és Shawn-nal hármasban órákig tartó kalandban vesznek részt. Tate (James Ransone) eközben nagyszülei túlzottan gondoskodó szeretetétől szenved, aki csak idegesítik a fiút, aki meglehetősen pszichopata módon viselkedik. A film végére lehull a lepel és álmában végez nagyszüleivel, őrült mivoltának az ad tanújelet, hogy a gyilkosság után erekciója támad és könnyít is magán, elég gusztustalan jelenet:S
A film végén kiderül, hogy a névadó Ken Park öngyilkossága a barátnője teherbe ejtésének következménye...
Összegzés: A Ken Park sokáig úgy tűnik, egy érzékeny szociográfia akar lenni, hitelesen és pontosan, megdöbbentő részletgazdagsággal ábrázolva a életet. A filmet sokáig kicsit tátott szájjal nézzük, hogy "nagy az Isten állatkertje". A Ken Park tehát a fiatalok kilátástalanságát mutatja be, nem mindennapi eszközökkel. Társadalmi és szociális problémákat tár fel szélsőségesen sarkított módon és összezsúfolja 96 percben. A történet összes szereplője deviáns tulajdonságokkal rendelkezik, melynek következtében a néző nem tud azonosulni velük, nem képes megszeretni őket. Ez a hatás a színészek fantasztikus játékának köszönhető, akik teljesen élethűen formálták meg a rájuk osztott szerepet. Elgondolkodtatják a nézőt az óriási igazságtartalommal bíró mondatok, amik elhagyják a szereplők száját. Az alkotást kizárólag csak kifejezetten erős idegzetű filmrajongóknak ajánlom, mivel a film erőteljesen naturális és gyomorforgató. Már az első képsorok után megdöbben a néző, talán sokan ki is kapcsolják a filmet. A film történetének előrehaladtával a sokkoló és néhol már rémisztő jelenetek egyre durvábbak.  A film végén pedig csak ül az ember a székében és teszi fel a kérdést "Úristen mi volt ez?"
Mindent összegezve a Ken Park érdekes film változatos karaktereket ismerhetünk meg és társadalmi tabukon, problémákon gondolkodhatunk el, de durvasága miatt mégis az egyszer nézhető filmek közé sorolandó.
Ken Park - részlet:




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , | edit post

The Tree of Life - Az élet fája (2011)

csütörtök, december 22, 2011 Bejegyezte: Györki Dávid Comments
Új szerkesztőnk Eszter első kritikája!
Nagy várakozással álltam neki ennek a filmnek. Végre egy jó kis művészfilm a sok bárgyú akció és a rengeteg „ szexbe torkollik a jó barátság” típusú romantikus vígjáték után. Ekkorát azonban talán akkor csalódtam utoljára, mikor világossá vált, az a mókás kis kövér ember a piros ruhában nem a Télapó, hanem apu esetleg nagybácsi, rosszabb esetben bajszos szomszéd néni.
Tehát, adott egy kisvárosban felnevelkedett, mára rohanó üzletember életmódra váltott férfi , Jack(Sean Penn) , aki öccse korai halálának évfordulóján visszaemlékszik hányattatott gyermekkorára, a családot vasszigorral kézben tartó, sokat dolgozó tengerész tiszt apjára (Brad Pitt), és az apai terrort tétlenül néző anyjára (Jessica Chastain).
Jack tipikus kamasz, fel is veti a korral velejáró kérdéseket, miszerint „apa miért nem voltál otthon?”, „anya miért nem figyeltél rám?”. Nem mellesleg az egész film rengeteg kérdést vet fel, amelyeket aztán megválaszolatlanul hagy.  Hogy mi volt ezzel Terrence Malick rendező célja? Na ezt is csak ő tudhatja. Remek példa ez arra amikor a rendező nem a nézőnek, hanem saját magának készít filmet.  Olyan, mintha a rendező álmaiba tekinthetnénk egy kicsit. Lehet persze azzal jönni, hogy kult-, meg művészfilm, de igazából ezt manapság minden nézhetetlen alkotásra rá lehet fogni, amely kicsit is elvont, esetleg szürrealista jegyeket tükröz.
Azt azonban el kell ismerni, hogy a film gyönyörű,egy vizuális ínyencség , zseniális az operatőri munka, amit a vágásról már nem tudnék elmondani. Sok a jumping cut, helyenként zavaróan remeg a kép, nyilván szándékos volt a gondolatok és emlékek megjelenítése miatt, de úgyérzem a nézőnek kicsit sok már ez a követhetetlen cselekmény és képsorok mellett.  A játékidőt, az előzőleg felsorolt okok miatt soknak találtam, mire a film végére jutsz, úgy érzed magad, mint aki legalább nyolc óra szellemi munkát végzett.
A történet össze-vissza ugrál az időben, az ősrobbanástól Jack gyermekkoráig, a dinóktól Jack anyjának természetéig. Sosem tudhatod mikor/hol is vagyunk éppen. Tényleges cselekmény igazából a negyvenedik perctől indul be, odáig azonban a dialógok minimálisak. Brad Pitt hitelesen adja az apa figurát, amin azért nem lepődünk már meg, csak elismerő bólintással nyugtázzuk, Penn rajongói azonban ne várjanak sokat, hiszen a színész csak percekre bukkan fel a filmben és akkor sem említésre méltó, bár kétlem hogy a ráosztott szerepből bárki többet  kihozott volna. Kellemes meglepetés az édesanyát alakító Jessica Chastain játéka, aki eddig főként színházi szerepeket vállalt.
A filmet főként azoknak ajánlanám, akik szeretnek elmélkedni a mit/miért típusú kérdéseken, díjazzák a csodálatos természetes látványt, nem a Transformers féle Megan Fox ugrál az autókon típusú csodatechnikára gondolok, és szeretnének egy délután nyugisan, egy erőszakmentes filmen bepihenni.

Az élet fája előzetes:




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , | edit post

Puss in Boots - Csizmás, a kandúr (2011)

csütörtök, november 10, 2011 Bejegyezte: Nidria Comments

Anno 2004-ben, a Shrek második epizódjában feltűnt egy akkor még új – mára már egész rajongótáborral rendelkező – karakter, Csizmás Kandúr. Egyetlen szemvillanásnyi idő alatt belopta magát a nézők szívébe, és ehhez mindössze a világ legcukibban könyörgő szempárjára volt csak szüksége. Most, 7 évvel debütálása után végre ő is megkapta egész estis moziját, és bebizonyította, hogy bizony még mindig a legkönyörtelenebb macskaszemekkel rendelkezik.

Maga a film Csizmás Kandúr előéletéről szól, arról, hogy milyen kalandokban volt része, még mielőtt Shrekkel és Szamárral összebarátkozott. Tehetetlen kiscicaként egy vadnyugati városka árvaházába került, ahol hamar összebarátkozott Tojás Tóbiással (Dingidungiként is ismerhetik egyesek), a tojással. Örök barátságot kötöttek, és az akkor még csak Kandúr néven ismert kardforgató Zorro-imitátorunk elhatározta, hogy segít Tojás Tóbiásnak megvalósítani az álmát: megszerezni a varázsbabokat, amiből kinő majd az égig érő paszuly, hogy aztán az aranytojó lúd tojásait megszerezzék. Igaz, hogy a kalandra csak akkor kerül sor, amikor Csizmás Kandúr és Tojás Tóbiás már korántsem barátok, de hát ki lett volna kíváncsi két jóbarát ügyetlenkedésére?

A film egyik nagy hátránya, hogy másfél óra alatt sem igazán sikerül elhitetnie a nézőkkel, hogy egy vadonatúj, friss ötlet megvalósításának vagyunk a szemtanúi. Végig érezni azt az eleinte kellemes, majd később már kényelmetlen Shrek-szájízt, amit a franchise 4 része hagyott maga mögött, és minduntalan ott motoszkál az ember fejében, hogy valójában csak egy újabb futószalagról lekerült alkotást nézünk. Szerencsére ezt megmentik a szeretnivaló karakterek, a pörgős cselekmény, a látvány, és a viccek, na meg maga a tény, hogy mégiscsak Shrek világában játszódik a történet – elvégre ha már van egy biztos rajongótábora a filmnek, nagyot nem lehet vele bukni.

Jobb karakter nem is kaphatott volna spin-offot; Csizmás Kandúrt mindenki szerette, ezzel a filmmel pedig bebizonyította, hogy habár kisebb-nagyobb hibái ellenére is, de képes megállni egyedül a talpán – persze sosem árt, ha egy sexy lánymacska is mellette van, hogy Kandúr kiélje minden flörtölési szándékát. És habár idehaza csak december elején kerül a vásznakra, a karácsonyi időszakra egész kellemes kis mozizást nyújthat.

Csizmás kandúr trailer:




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , | edit post

Vasököl (2011)

csütörtök, október 27, 2011 Bejegyezte: Györki Dávid Comments
A filmben Charlie Kenton (Hugh Jackman) egy kiégett önző bokszolót alakít, akinek az életében a változást némi pénzért cserébe pár hónapig lepasszolt fia (Max) hozza. Közös robotjuknak köszönhetően egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A szerelem sem maradhat ki erről Bailey (Evangeline Lilly) karaktere gondoskodik, aki sóvárog Charlie után, de nemtetszését is kifejezi párszor a férfi életvitelére vonatkozóan, egy-két jó dumával könnyen le lehet venni a lábáról. Apa és fia fokozatos egymásra találásának érzelemdús jelenetei és izgalmas robotcsaták tarkítják a Vasököl játékidejét.

A film története nem valami szövevényes azt meg kell hagyni, de érzelmileg tartalmas jobban megértjük a szereplők döntéseit, vélhetőleg azért, hogy a kisebbeknek is érthető és barátságos legyen. A cselekmény kibontakozásában érzek egy kis Rocky hangulatot, de hát ilyen a boksz... A színész játék korrekt Hugh Jackman kihozza a maximumot szerintem amit karaktere és a film kerete enged neki és ezt Evangeline Lilly (Kate a Lostból) látványa tovább fokozza. Dakota Goyo (Max) aranyos gyerekszínész aki tényleg átadja azt az érzést, hogy büszke apjára és örül neki, hogy közelebb kerülnek egymáshoz. Ajánlani tudom mindenkinek aki a pozitív hangvételű alkotásokat kedveli és nem ragaszkodik az igényes történethez ne adjisten még apuka is... Családi programnak optimális ha van a közelben egy-két 8-12 éves gyerkőc.

Eredeti cím: Real Steel
Magyar cím:Vasököl

Real Steel premier Amerikában: 2011 Október 7.
Vasököl premier Magyarországon: 2011. Október 6.
Műfaj: Sci-fi, Dráma, Akció Rendező: Shawn Levy
Szereplők: Hugh Jackman, Kevin Durand, Evangeline Lilly, Anthony Mackie, Hope Davis, Dakota Goyo
Honlap: www.steelgetsreal.com
Vasököl trailer:




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , | edit post

Terra Nova (2011)

szerda, szeptember 28, 2011 Bejegyezte: Nidria Comments

Eddig, ha Spielberg neve és a dinoszaurusz szó elhangzott egy mondatban, akkor mindenki tudta, hogy csak a Jurassic Parkról folyhat a beszélgetés. Ennek az időnek azonban vége, a Terra Nova nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy leigázza az 1993-as film hatalmas sikerét. Kérdés az, hogy sikerülhet-e neki?

A Terra Nova a sorozatok Avatarjának készült. Legalábbis már a márciusi NFL döntő – a Superbowl – szünetében bemutatkozott, igaz akkor még májusra tervezték az indulást. Ennek ellenére a fél perces teaser ígéretesre, látványosra sikeredett, így hát még akkor sem mondtam le róla, amikor kiderült, hogy fél évet csúszik a pilot epizód. Nagy reményekkel ültem hát le a másfél órás premierhez, hiába.

A történet 2149-ben kezdődik. A Föld a totális kipusztulás szélén áll, a bolygó elsivatagosodott, oxigén már alig van, az eget porfelhő takarja. Itt találkozunk a háromgyermekes Shannon családdal, majd az apát, Jimet rögtön le is tartóztatják, amiért kiderül, hogy megszegték a maximum kétgyermekes születés-szabályzást. Ugrunk is egyet az időben, két évvel később a feleség, Elizabeth segíti férjének menekülését a börtönből, hogy Jim velük tarthasson Terra Nova-ra, a dinoszauruszok korabeli kolóniába. A család a tiszta kezdés reményében választja az új életet, az emberiségnek azonban ez az egyetlen lehetősége. Vagy életben maradnak a dínók mellett, vagy kipusztulnak a kora 22. században.

Az alapötlet tetszetős, az első rész azonban nem hozta meg a várva várt sikert. A karakterek silányak, a párbeszéd az összes klisét ellövi, ami létezik, a cselekmény pedig borzasztó. Ahelyett, hogy a dinoszauruszokra összpontosítana, a hatalmas hüllők csak kevés szerepet kapnak. Helyettük egy, a kolóniából kivált csoport kerül előtérbe, akik szembe mennek a Terra Nova vezetőjével, és elhintik, hogy itt bizony még lesznek rejtélyek. Ebből viszont semmit sem csepegtetnek, pedig akkor talán meghozhatná a nézőknek a kedvet.

A színészek átlagos teljesítményt nyújtanak. A főhőst, Jim Shennont alakító Jason O’Mara-t számos másik sorozatból ismerhetjük (A törvény jogán, A férfi fán terem), így ő biztos pontot jelent a Terra Nova-ban. Azonban a fiát megformáló Landon Liboiron egyszerűen csak pocsék, még akkor sem rezzen meg az arca, amikor három húsevő dínó támad rá. Ugyanolyan fapofával „retteg”, mint amikor megcsodálja a kolóniában lévő új házukat…

De a CGI is hatalmas csalódást nyújt. A dínók csak addig szépek, amíg nem lendülnek akcióba, így a növényevő, nyugis hüllőkön még ellegeltethetjük a szemünket, amikor azonban felbukkannak a ragadozók, szinte ordít a vászon, hogy animált lényeket bámulunk. Egy-két helyen a háttér is nagyon ócskára sikeredett, egyedül a kolónia és az őserdő díszletei korrektek – azokat legalább nem kellett animálniuk.

Összességében a Terra Nova pilot epizódja kisebb kudarcként ér fel az előzetesekhez képest, mégis megmenti a sorozatot a környezet, a dinoszauruszok hangulata és a remény, hogy az évad csak jobb lesz ezek után – és valami hihetetlen jó magyarázatot kapunk például majd arra, hogy hogyan óhajtják kivédeni az emberek azt a jégkorszakot, ami eltörölte a föld színéről az óriási hüllőket. Dínó- és Spielberg-fanatikusoknak ajánlom, valamint azoknak, akik szerették a Falling Skies-t.





...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , | edit post

Lost Girl - Elveszett lány (2010-)

vasárnap, szeptember 18, 2011 Bejegyezte: Névtelen Comments
Egy új fantasztikus, természetfeletti sorozat, ami nem is indított olyan rosszul. Legalábbis a nézettség szerint, ami az otthonát jelentő Kanadában okot adott a második évad leforgatására is. Az állandóságtól viszont még nagyon messze áll, hiszen egyelőre sem végleges rendezője, sem pedig végleges írója nincsen. Ennek ellenére az eddigi epizódok nagyon jóra sikerültek.

A sorozat főszereplője Bo (Anna Silk), aki rendelkezik néhány különleges képességgel, azonban ezek, illetve az élete fenntartása emberáldozatokat követel. Évtizedekig vándorolt a nagyvilágban, nehogy szemet szúrjon az embereknek, csupán arra nem gondolt, hogy a saját fajának figyelmét is felkeltheti. A Fae egy olyan szervezet, mely évezredek óta titkosan és zavartalanul működik a hétköznapi emberek világában, a különböző fajok védelmének érdekében. Azonban mikor Bo hullát hagy maga után, az egész földalatti csoport veszélybe kerül, ugyanis a biztos működés alapja az, hogy minden idegen lény tartozik valahová a Fae-n belül, vagyis nem tűrik a kívülállókat. Az alapvető probléma azonban, hogy Bonak fogalma sincs, hogy kicsoda ő, és honnan jött, viszont a szervezet egyes tagjai lehetőséget látnak abban, hogy rendelkezésükre áll egy "törvényen kívüli".

Szerencséjére akadnak, akik a segítségére vannak: a Faen belül Dyson (Kris Holden Ried), azon kívül pedig Kenzi (Ksenia Solo: Fekete Hattyú); és vannak, akik megpróbálják megnehezíteni az életét, mert tartanak az új jövevénytől, például a New York-i Helyszínelők szexi nyomozónőjét alakító Emmanuelle Vaugier. Összességében ígéretes sorozatnak tűnik, ezért én mindenkinek, aki szereti az effajta fantasztikus sorozatokat azt ajánlom, adjon egy esélyt a szériának, és ne mondjon le róla csupán az első epizód miatt, ami még nem tükrözi az első évad minőségét.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , | edit post

Underworld Trilogy - Underworld Trilógia

péntek, szeptember 02, 2011 Bejegyezte: ChYga Comments
Mind a farkasemberes, mind a vámpíros művek a horrornak az egyik örök, visszatérő és jelenleg talán legkifizetődőbb al-műfaját képviselik. És bár a két rém az 1910-es évektől riogat a vásznakról, összeeresztésüknek ötletére jó pár évet kellett várnia a zsáner rajongóinak. Ez a Mesék a Kriptából második évadjának utolsó részében történt meg először, melyet az Underworld kísért a mozivászonra több mint tíz évvel később. Persze ez idő alatt regény, illetve képregény formájában már megszületett a kasszarobbantó ötlet, melyekből sorra érkeznek az erősebb, illetve gyengébb filmadaptációk (Van Helsing, Twilight) és sorozatok (True Blood, Being Human, The Vampire Diaries) egyaránt. Alapanyagból pedig nem fog egy hamar kifogyni Hollywood, hiszen még az egyik legnagyobb könyvszéria, Anita Blake kalandjai is hátra vannak (amit ha ügyesen sikerül kivitelezniük, nagyon nagyot robbanhat). Na de kanyarodjunk vissza az első mozifilmhez, ahol a vámpírok és a farkasemberek harca állt a középpontban;

Underworld (2003)

Az emberek közt rejtőzködve, két felsőbbrendű ragadozó faj fejlődött ki. A kifinomult vámpírok és a brutális Lycanok (farkasemberek) között évszázadok óta dúl a titkos háború, mindaddig, míg az egyik faj teljesen el nem pusztul. A nagy harcok közepette egy Vámpír harcos, Selene (Kate Beckinsale) rájön, hogy a Lycanok egy embert akarnak túszul ejteni. Miután a lány megpróbálja megvédeni a fiatal férfit (Scott Speedman), sötét titkok nyomára bukkan, mely mindkét faj számára félelmetes következményeket tartogathat.
Len Wiseman első mozija kimondottan jól sikerült. Nincsenek világmegváltó dialógusok, vagy hatalmas újítások a filmben, de elejétől a végéig képes uralni azt. A színekkel és a lassításokkal is jól bánt, nem érzi az ember erőltetettnek őket, ellentétben kicsit megkésett társával, a Van Helsing-gel.
A színészek közül talán Kate Beckinsale-t és Bill Naughty-t tudnám kiemelni. Előbbit azért mert kellően dögös ahhoz, hogy megdobogtassa a férfinézők szívét, utóbbi pedig szimplán nagyon jó. De a többiekre sem lehet panaszunk, amit kell azt tökéletesen hozzák.
Érdekesség, hogy a filmet alig 30 millió dolláros költségvetéssel hozták tető alá, ami lássuk be egy nyári blockbuster-höz képest azért nem mondható túl soknak. Mégsem érzi a néző a pénz hiányát, sőt, úgy vélem kihozták a maximumot az adott bündzséből (persze ez nagyban köszönhető az olcsó, hazai forgatási helyszíneknek is).
Összességében az Underworld egy jó film, ami erősen veri a Twilight széria darabjait, és az apró logikai bukfencei ellenére – melyekből azért akad bőven -, tökéletesen élvezhető tud maradni.







Underworld: Evolution - Underworld: Evolúció (2006)

Az első rész sikereit látva, várható volt a folytatás, amire mindössze három évet kellett várni. Selene, a számkivetett vámpír meg akarja találni Marcust, a vérszívók királyát, hogy alkut köthessen vele. Michael, a hibrid csatlakozik Selene-hez útja során, miközben kettejük szerelme egyre jobban elmélyülni látszik. Az összecsapások során Selene múltjára is méginkább fény derül, ami fenekestül forgatja fel a lány életét.
A megduplázott költségvetés és a nagyobb stáb ellenére a franchise második darabja nem volt képes megtartani azt a varázst, ami az előző epizódot végig körüllengte. Az akciójelenetek persze most is rendben vannak, de a forgatókönyv már kevésbé. Összecsapott, átgondolatlan és gyenge. Viszont nagy előnye a mozinak, hogy nem akar többnek látszani annál ami, és ez valamennyire képes menteni a helyzeten. Hiszen mindemellett látványos, szórakoztató és pörgős tud maradni a film. A lassításokat és különböző hatásvadász trükköket ezúttal is a megfelelő mértékben használják. És végre kapunk egy mozit, ahol a farkasemberek metamorfózisa nem gagyi. 
A színészek mindent kihoznak karaktereikből, bár ezúttal jóval inkább mondhatóak egydimenziósaknak, mint az előző részben. Kate Backinsale viszont még mindig gyönyörű, és mérföldekkel ráver Lara Croftra.







Underworld: Rise of the Lycans - Underworld: A Vérfarkasok Lázadása (2009)

Ezúttal az alkotók elkalauzolják a nézőt évszázadokkal ezelőttre, amikor még a vámpírok és a Lycanok között nem dúlt háború, sőt egymás mellett éltek. Igaz, itt nem békéről van szó, hiszen a farkasemberek a vérszívók rabszolgáiként tengették mindennapjaikat. Ám egy harcos úgy dönt, harcolni fog a saját és népe szabadságáért, mely egy nagyon hosszú háború kezdetét is jelenti egyben.
A legnagyobb eltérés a széria eddigi darabjaival, hogy a Vérfarkasok Lázadása a két húzónév nélkül indult útjára; Len Wiseman helyére Patrick Tatopoulos, míg Kate Beckinsale helyére Rhona Mitra került. Mindketten tökéletesen megállják a helyüket a franchise-ban. Az ezüst-nitrát töltényeket pedig íjakra cserélték. A sztori most sem tartogat nagy csavarokat a néző számára, de az akciók és azoknak zenei aláfestése kárpótol majdnem mindenért. Még nagy változás az Underworld világában, hogy a harmadik részben abszolút főszerepet élvezhetnek a Lycanok. Aki a vámpírok miatt kíváncsi rá, annak nem is muszáj leülni elé, hiszen néhány agyarvillantáson és röpködésen kívül nem sokat kapunk belőlük. Viszont mindettől függetlenül volt annyira szórakoztató, mint az első rész. A harmadik részt is a hideg színekkel dolgozó képi világ jellemzi, ami különösen jól megy az Underworld univerzumához. Ahogy a Vérfarkasok Lázadása is tökéletesen illeszkedik a többi rész közé. Kíváncsian várom a jövőre mozikba kerülő negyedik részt…




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , , , | edit post

Crazy, Stupid, Love. - Őrült, dilis, szerelem. (2011)

szerda, augusztus 31, 2011 Bejegyezte: Nidria Comments
Steve Carell (A 40 éves szűz, Office, Párterápia) azon színészek közé tartozik, aki leginkább a futószalagról legurult hollywoodi vígjátékokban szerepel. Az Őrült, dilis, szerelem pedig – akárhogy is nézzük – szintén ezt a kategóriát erősíti.

Cal (Steve Carell) egy igazi lúzer. Tornacsuka és öltöny kombóban randizik a feleségével, Emilyvel (Julianne Moore) egy étteremben, amikor a nő bejelenti, hogy válni szeretne. A hír sokkolja Calt, olyannyira, hogy egy bárba kezd el járni, ahol napokig magában beszél, mint egy idióta. Ekkor érkezik a felmentősereg, Jacob (Ryan Gosling), aki megsajnálja a fickót – inkább elege lesz Cal folyamatos agonizálásából –, és eldönti, segít neki, hogy egy belevaló nőcsábász váljon a férfiból. Épp csak ez nem olyan könnyű feladat, mint azt bárki gondolná.

Azt hihetnénk, hogy az egész film csak erről szól, szerencsére azonban több szálon fut. Egyrészt Cal szerencsétlenkedéseit követhetjük nyomon, másrészt a fiának, Robbie-nak a szerelmi életét. A 13 éves fiú halálosan szerelmes a bébiszitterébe, Jessica-ba, és legalább percenként közli is ezt vele. A gond csak az, hogy a lány – a bevált recept szerint – Calt szemelte ki, mint jövendőbeli pasija, úgyhogy ügyet sem vet a fiúra. Mellettük aztán még Emily-re (Julianne Moore) is jut egy kevés idő, aki a munkatársával folytat viszonyt, miközben üvölt róla, hogy vissza akarja kapni a férjét, plusz „megismerjük” Cal és Emily felnőtt lányát, Hannah-t, akiről semmilyen háttérinfót nem kapunk azon kívül, hogy van egy legjobb barátnője, aki legalább képes megkülönböztetni az idióta és a normális pasikat.

A film elég unalmas, kiszámítható, ráadásul nehezen találja meg önmagát. Vígjátéknak gyenge, mert körülbelül az utolsó jelenetek egyike nevetteti meg csak a nézőket, a többi poénon maximum mosolygunk, drámának egyszerűen csak borzasztó, romantikus filmnek meg sablonos. Nagy csalódás ez, mert a Glenn Ficarra és John Requa páros korábban az I love you Phillip Morris-t rendezte, ez a film viszont a közelében sincs Jim Carrey melegsztorijához. Míg utóbbi legalább egy érzékeny témát boncolgatott, addig az Őrült, dilis, szerelemből éppen az üzenet hiányzik.

Legalább a színészekre nem lehet panaszunk. Steve Carell mellett a mostanság igen nagy népszerűségnek örvendő Ryan Gosling (Blue Valentine, Véres Románc, Szerelmünk Lapjai) testesíti meg a nőfaló, szexi pasit, aki mintha kiköpött mása lenne George Clooney-nak. Cal lányát, Hannah-t Emma Stone (Könnyű nőcske, A segítség) alakítja, ő pedig akármilyen szerepet is vállal el, egész biztos, hogy minden szemszögből egy kedves, cuki lánynak tűnik.

Amint azt már említettem, az Őrült, dilis, szerelem egy futószalagról lekerült vígjáték. Épp ezért is unalmas, és mégis, épp ezért működik. Hollywood tudja jól, hogy mit dughat még le a nézők torkán, és tisztában van azzal is, hogy elég pár felkapott színész, a film máris visszahozza a készítés költségeit. Ryan Gosling hölgyrajongóinak mindenképp ajánlom (hosszú percekig csorgathatják a nyálukat a fickó kockahasára), valamint azoknak, akik lazulni szeretnének egy borongós délutánon.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , | edit post

Vanishing on 7th Street (2010)

szerda, augusztus 24, 2011 Bejegyezte: Nidria Comments
Biztos vannak páran, akik nem ismerik Roanoke szigetének legendás rejtélyét. Amikor Sir Walter Raleigh, I. Erzsébet angol királynő utasítására 1584-ben meghódította a ma Észak-Karolina állam területén fekvő szigetet, majd később visszatért oda, hogy élelmet vigyen az ott lakó törzseknek, csak a kihalt tábort találta, meg egy furcsa feliratot: Croatoan. A mai napig nem tudni, hogy ez mit jelent, és hogy mi történt az ott élő indiánokkal (ugyanis tetemeket sem találtak), az ilyen rejtélyek pedig persze, hogy megmozgatják a filmrendezők gondolatait is.

A Vanishing on 7th Street erre a legendára épít (itt is feltűnik a Croatoan szócska), és alapvetően egy kellemesen borzongós kis filmet adaptált belőle. Egyik éjjel Detroitot (meg valószínűsíthetően az egész világot) áramkimaradás borítja teljes feketeségbe, és abban a pillanatban a Sötétség mindenkit magával ragad. Csak azok maradnak életben, akiket valamilyen – nem elektromos – fény megvilágított. Így Paul (John Leguizamo), a mozi technikusa, akinek fején egy felcsatolható lámpa fénylett, Rosemary (Thandie Newton), a fizikoterapista, aki épp akkor gyújtott rá a cigijére, James (Jacob Latimore), a néger kisfiú, aki egy világítós autót babrált, vagy Luke (Hayden Christensen), a TV-s riporter, aki gyertyákkal megvilágított ágyban aludt, élték túl a „világ végét”. Ettől kezdve pedig minden egyes percért meg kell küzdeniük.

A rendező, Brad Anderson nem ismeretlen a misztikus horrorok világában. Már 2001-ben bizonyított a Session 9-nal, 2008-ban pedig a Transz-Szibériával, a Vanishing on 7th Street beillik hát a sorba. Igaz, hogy a cselekmény ugyanúgy építkezik, mint ezernyi másik ilyen filmben – vagyis először összejönnek a karakterek, hogy megdumálják, mi is történt, aztán elindulnak, hogy menedéket leljenek valahol, miközben szép sorjában elhullik a főszereplő körül mindenki –, szerencsére azonban a befejezés és a hátborzongató zene dob egy nagyot az alkotáson.

A színészekre sem lehet panaszunk, mindegyikük jól teljesít, de el is várjuk ezt a minőséget, ha ilyen nevek szerepelnek a stáblistán, mint Hayden Christensen. Csak a karakterek azok, amik kissé hiányosak, és néhol ellentmondásosak. Luke például egyik pillanatban még a saját bőrét menti, és önzőségéről tesz tanúvallomást, a másik percben viszont már rohan vissza James-hez, hogy megmentse őt. Vagy Rosalie, aki a film elején még őrült módjára ránt pisztolyt mindenkire, hogy előkerítse a kisbabáját, aztán alig fél perc alatt lehiggad…

Ennek ellenére a Vanishing on 7th Street egy jó film. Ha nappal nem is okoz akkora nagy ijedelmet, éjjel biztosan kiráz minket a hideg. Pláne, ha tök egyedül nézzük meg.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

, , , , | edit post
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...