A Kettős játék az ipari kémkedés világába kalauzolja el a nézőt, Tony Gilroy tolmácsolásában, és a maga, régies hangulatú stílusában. Gondolom a fent említett rendező neve nem sokat mond, pedig a Michael Clayton mellett (melyet az akadémia jelöltetett is) nem csak ezt a filmet köszönhetjük neki. Forgatókönyvíróként régóta aktívan tevékenykedik a szakmában, olyan művekkel a háta mögött, minta Dolores, Az Ördög Ügyvédje, vagy a Bourne trilógia. Lássuk ezúttal mit tálalt elénk;
Két rivális multicég évtizedekre visszanyúló háborújába csöppen bele egy volt brit titkosügynök (Clive Owen) és egy CIA tisztviselő (Julia Roberts). A küldetésük egyszerű. Biztosítaniuk kell egy termék titkosságát, ami több millát hozhat annak a cégnek, amelyik előbb szabadalmaztatja azt. Megbízóik nem riadnak vissza semmitől, a termék körülötti rejtély egyre csak fokozódik, főhőseink pedig próbálnak a másik előtt járni egy lépéssel, de egymáshoz fűzött érzelmeik közbeszólnak.
A Kettős játék egy nagyon elegáns, de túlságosan is felszínes film, melyet nem kíván meg egynél többször elfogyasztani az ember (legalábbis én biztos nem). A briliáns színészi játék (Paul Giamatti egyszerűen elképesztő) ellenére is felejthető a film. Bár a nyitó reptéri jelenet nagyon el lett találva, ez sokat nem segít a mozin. A szálak, és idősíkok keveredését igazából nem igényli a film, Clive Owen és Julia Roberts között pedig nincs meg az a szikra, aminek lennie kéne egy ilyen mű esetében.
Akárcsak a Michael Clayton, ez is egy régi vágású mozi (a romantikusabb, befogadhatóbb és viccesebb fajtából), mely a színészekre és a dialógusokra épül. Nem valami komoly film, de azért egyszer meg lehet nézni.
