Megosztom

1968-ban, Sergio Leone Volt egyszer egy Vadnyugat című filmjével mesterművet alkotott. Már akkoriban a „western királya”-ként ünnepelték Európa számos országában, míg az USA-ban csak mérsékelt sikert aratott. Ugyan nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy Amerikában is klasszikusként tekintsenek rá. A spagetti western ezzel a filmmel érte el tetőpontját, a film után a műfaj már nem tudott igazi klasszikust, vagy akár hasonló minőségű filmet összehozni.

Jill (Claudia Cardinale), a volt prostituált új életet akar kezdeni, az özvegy farmerral kötött házassága után. Azonban mikor megérkezik a városba, új családja gyilkosság áldozatává válik. A tettes egy vasútépítő, aki a bérgyilkos Frank (a zseniális Henry Fonda) szolgálatait vette igénybe. Jill azonban tovább küzd volt férje földéért, segítséget barátaitól, Cheyanne-től (Jason Robards), a kalandortól és egy titokzatos idegentől (Charles Bronson) remélhet.

Ahogy azt Sergio Leone-tól megszokhattuk, ebben a filmben sem dolgozik makulátlan hősökkel, akárcsak dollár-trilógiájában; főhősei szakadt ruhákban járnak, koszosak, nem ismernek morált a bosszún és egyfajta sajátos lojalitáson kívül. Még Henry Fonda is kilépett a szokásos „becsületes ember” szerepköréből a film kedvéért, és ezért mi hálát adunk az égnek. Ugyan a film giccsnek sincs híján, ezek az elemek egyáltalán nem zavaróak. A szereplők és a gyönyörű képek mellett hozzájárult még a mozi hatalmas sikeréhez Ennio Morricone halhatatlan zenéje, ami csak még magasabb szintre helyezi a film elképesztő hangulatát, atmoszféráját. Voltaképp a Volt egyszer egy vadnyugat műfajfilm, művészi szintre emelve, ami lehetővé teszi, hogy egy lapon emlegessük egy Keresztapával, vagy egy Mechanikus Naranccsal.
Bár a műfaj, mára már kihalóban van, hatásai és jellegzetességei tovább élnek más rendezők (Quentin Tarantino) munkásságaiban. Nincs mit szépíteni, egyértelműen kijelenthetjük, hogy ez a film, a western filmek legnagyobbika!