Entourage - Törtetők (2004) - a 6. évad után

hétfő, február 01, 2010 Bejegyezte: jangamen

A sorozat, amit tapasztalatom szerint meglehetősen kevesen néznek, pedig a maga nemében egyedülálló. Hogy ez az ismertség hiányából, esetleg az elrettentő címből (anno én ezért nem kezdtem nézni mikor új volt), vagy valami egész másból fakad e, azt nem tudom megmondani, de most megpróbálok egy kis ízelítőt adni az "ántorázs" életérzésből.

A Törtetők az HBO egyik saját gyártású sorozata, 2004 nyarán mutatkozott be, jelenleg a hatodik évadnak vége, menetrend szerint nyáron jön a következő. A történet középpontjában négy gyerekkori barát áll, Vincent Chase (Adrian Grenier), a legjobb barátja Eric Murphy (Kevin Conolly), Vincent bátyja Johny 'Drama' Chase (Kevin Dillon), és Teknős (Jerry Ferrara).
Elköltözve Queens-ből, ahol felnőttek, a négy jóbarát Los Angeles-ben próbál szerencsét, ahol Vincent színészi karrierje egyre magasabbra ível, míg Drama-nak kevésbé van szerencséje, megragad a sorozatszerepeknél, sőt abból sem halmozzák el. 'E' (Eric) időközben a világhírű színésszé avanzsált Vince menedzsere lesz, s egyengeti barátja útját, felfelé a szamárlétrán. Mindebben a legnagyobb segítség Vince ügynöke Ari Gold (Jeremy Piven), aki gyakorlatilag bármit megtesz a legjobb szerepek megszerzése érdekében. Azonban Hollywood még a legnagyobb sztárokkal szemben sem ismer kegyelmet, elég egy nagy bukás és a leghíresebb színész is örökre eltűnhet a süllyesztőben. A fiúk azonban tudják, hogy az igazi sikerért sokszor kockáztatni kell, így ha lehetőség adódik, legtöbbször nem haboznak. De az élet velük sem mindig kegyes, olykor nagyot kell zuhanni és mélyről újrakezdeni...


Lássuk szépen sorjában, mitől is ennyire kihagyhatatlan a Törtetők. Az hogy eyecandy hegyek vannak szinte minden részben, azzal még nem mondtam eleget (Jessica Alba is villant egyet, Emmanuelle Chriqui egy darabig mint állandó szereplő, Jamie-Lynn Sigler.....a sort estig folytathatnám). Ugyanígy rengeteg vendégszereplő köszön be egy-egy epizód erejéig
A HANGULAT. Igen, az a nagybetűs, a legjobb feelgood sorozat közel, s távol. Bárcsak ott lehetnél velük, a fiúkkal (vagy a fiúk helyett...).
A castingosok remek gárdát kaptak össze, senkire nem lehet egyetlen rosszalló megjegyzésem se, de akit a zseniálisak közül is ki kell emelnem, az Jeremy Piven (a.k.a. Ari Gold). Iszonyat, gyakorlatilag a hátán elvinné az egészet, holott ő "csak egy" mellékszereplő. Zseniális, utánozhatatlan. De tényleg.
Sokat gondolkodtam, hogy hány pontot is érdemelne, de igazságtalan lenne 9-et adnom, mert nincs olyan hogy rossz Entourage epizód.




a tovább mögött egy-két videóval, köztük a főcímzenével...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...