Scarface - A Sebhelyesarcú (1983)

hétfő, március 22, 2010 Bejegyezte: ChYga
Szívesen lettem volna a nyolcvanas években Al Pacino, hisz volt producer, aki több projectet is kizárólag az ő számára készített elő. Akárcsak Marty Bregman, akit igen foglalkoztatott egy gengszter mozi a főhős felemelkedéséről és bukásáról. Épp nem akadt semmi ötlete, így egy nagy kedvence, a Howard Hawks alkotta 1932-es Sebhelyesarcú újragondolása mellett döntött. (Igen, ez a film egy remake!) Miután megmutatta a tervet Pacinónak, rögtön részt akart venni a munkálatokban. A forgatókönyv írásához egy régi cimborája, Oliver Stone csatlakozott. Sidney Lumet-et akarták a rendező posztra, de ő visszadobta a szkript rendezését, mivel túl erőszakosnak találta, Brian De Palma viszont hamar rábólintott. De Palma és operatőrei a legszebb képeket ötvözték a nyers erőszakkal. A rendező ragaszkodott hozzá, hogy a láncfűrészes jelenet a film elején legyen, így a nézők már felkészülhetnek az azt követő erőszak-orgiára.

A sztori röviden: Tony Montana, a börtönviselt kubai, frissen érkezik az Egyesült Államokba, barátjával Mannyvel. Elégedetlenek az ottani körülményekkel, és a mosogató fiú szereppel, így beszállnak a drog-bizniszbe. Tony, rámenősségének köszönhetően, hamarosan a helyi drogbáró, Frank legfontosabb embereként találja magát. Majd szép lassacskán, Tony kezdi átvenni az üzletet, és a főnök barátnőjét. Mikor Frank besokall, megpróbálja Tonyt eltávolítani, de ekkor már nem is olyan könnyű ejteni az újfiút a szakmából.
Mivel a film egy gengszter felemelkedését és bukását mutatja be, leginkább a harmincas években felállított gengszterfilmes szabályokhoz ragaszkodik, mégis merőben eltér ’32-es elődjétől, önálló filmként is megállja a helyét. A mozi híres jelenetei és szövegei olyan alkotásokban köszönnek vissza, mint a New Jack City, vagy akár az Amerikai Gengszter.
A gyártási költséget és az akkori viszonyokat tekintve, kasszasikernek tudható be a Sebhelyesarcú a maga 45 milkós bevételével. Meglepő, de ahhoz képest, hogy mekkora kultusz övezi ezt a remekművet, bemutatásakor kétes, fanyalgó kritikák fogatták a filmet. Pedig kétségtelenül az egyik legnagyobb gengszter-movie, ami valaha született.




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...