Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Sokak szerint már Steven Spielberg sem a régi, de én nem osztom ezt a nézetet, mert a TinTin kalandja egy remekül sikerült látványos és izgalmas animációs produkció. Igaz meglehetősen gyermeteg stílus képvisel a film és talán a műfaj sokkal jobban áll TinTin-nek, mint egy élőszereplős verzió lehetet volna. A történet kicsit Indiana Jones szagú, de szerintem ezzel sincs probléma. Kronológiailag persze Hergé legendás riportere, jóval megelőzte a Harrison Ford által alakított figurát. Bizakodó voltam, amikor hallottam, hogy Steven Spielberg – a másik nagyágyúval és TinTin rajongó Peter Jacksonnal a produceri székben – vászonra viszi a történetet (pontosabban négyet: Az aranyollós rák, A titokzatos csillag, Az Unikornis titka, A Vörös Rackham kincse). 

A belga képregényhős TinTin élete fenekestül felfordul, miután megvásárolja a híres hajó, az Unikornis modelljét. Egy rejtélyes idegen mindenáron megakarja szerezni a hajót és az azt körülvevő titkokat. Hősünk kalandjai során bele botlik a részeges Haddock kapitányba, aki földön, vízen, levegőben éppúgy segítségére van, mint amennyire hátráltatja. Sajnos azonban a történetre jellemző gyermeteg stílust áthatja az egész filmet. A stáb rendelkezésére olyan forgatókönyvíró zsenik álltak, mint Steven Moffat (Sherlock), Edgar Wright (Scott Pilgrim), vagy Joe Cornish (Idegen Arcok). A  képregény iránti túlzott tisztelet, már a film elején a néző arcába zúdul. Aki nem ismeri a képregényt vagy a régi meséket, annak megemlíteném, hogy a film elején megjelenő rajzokat még  Hergé készítette és Spielbergék digitalizálták. A kreátorok ugyanis nem tettek mást, mint csináltak egy 107 perces TinTin epizódot. A film egyik hibája, hogy nem érezzük a hajsza súlyát, és annak fontosságát, ami annak is köszönhető, hogy  Rackhamont a fő gonoszt leszámítva senki sem elég fenyegető. A hajó titkának nyitja sem elég érdekfeszítő. A főhős személye sem elég érdekfeszítő. Nyilván nem eszközölhettek nagy változásokat egy ilyen jelentős múlttal rendelkező karakteren, de TinTin nem elég izgalmas karakter és így nehéz izguljunk érte. TinTin túlontúl becsületes, egyenes és kevésnek éreztem azt a magyarázatot, hogy azért ennyire kíváncsi, mert újságíró. A filmből abszolút megmarad bennünk (a főhős kutyáján, Milun kívül) az Haddock kapitány. Igaz hajós kicsit komolytalanul viselkedik, de a részeges kapitány abszolút szerethetővé válik. A látvány valami elképesztően gyönyörű, az eddigi legszebb a műfajban, és ez annak fényében nem kis szó, hogy Spielbergnek ez az első motion capture (tehát a jeleneteket eredetileg színészekkel rögzített) mozija, míg egykori tanítványa Robert Zemeckis már hármat (Polár Expressz, Beowulf, Karácsonyi Ének) is készített, felemás minőségi eredménnyel. A tájak csodálatosak, pedig csak egyesekből és nullákból állnak, a szereplők mimikája pedig döbbenetesen élethű, csak a kinézetük juttatja eszünkbe, hogy ez csupán „rajzfilm”. Persze akkor most mindenkiben felmerülhet a kérdés: miért nem rendes filmre rögzítették? A válasz pont abban keresendő, amit eddig kritizáltam: a gyermeteg stílusban. Ez a film ugyanis nem működött volna élőszereplős filmként (a szuper intelligens foxterriert és a fizikai irrealitást nehéz lett volna komolyan venni), és ez kedvezett az olyan kíváló jeleneteknek, mint például a vágás nélküli madaras üldözés, valamint a film végi darus összecsapás, de a képregény stílusa is csak így tudott igazán érvényesülni.
 Összességében egy lélegzetelállítóan szép, élvezetes és bizonyos fokig izgalmas film született, néhány szórakoztató karakterrel, de a gyermeteg stílus és néhány apró hiba végett inkább a fiatalabb korosztálynak fog tetszeni. A film bája, a rutinos filmkészítők tehetsége megmenti a produkciót a  középszerűségtől, így egy könnyed délutáni kikapcsolódásnak tökéletesen megfelel, és reményre ad okot, hogy a várhatóan Jackson rendezte második rész jobban sikerül majd.
Tintin kalandjai előzetes:

http://hookum.blogspot.com/2012/02/adventures-of-tintin-tintin-kalandjai.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

2010 nyarán Christopher Nolan (Batman: Kezdődik, A sötét lovag) Hollywoodot és az egész világot felforgatta sci-fijével, melyben Leonardo DiCaprio és csapata az emberek tudatalattijából lopnak el értékes információkat – mindezt pedig teszik úgy, hogy az alany álomként fogja fel az egészet. A mai napig szeretem a filmet (kisebb-nagyobb hibái ellenére is), mégis, mintha az Eredetet végignézve az én tudatalattimba is elültettek volna DiCaprioék egy gondolatot: mutassam be az Eredet japán előfutárjának is nevezhető Paprika-t.

Nem véletlen írtam, hogy előfutárnak nevezhetjük ezt az animációs filmet, ugyanis a Paprika történetének alapja nagyon hasonlít az Eredetéhez (vagy inkább az Eredet hasonlít a Paprika-hoz). A pszichiátriai intézet tudósai feltaláltak egy készüléket, amellyel a betegek felvehetik és visszanézhetik álmaikat, ám a kütyüt ellopja valaki, és hatalmas káoszt taszít a világra. Ártatlan emberek elméjébe jut be, ott összekeveri az egyén és mások álmait, amivel az őrületbe kergeti az áldozatokat, és irányíthatja őket – akár egész a halál kapujáig. Ezt a problémát kell megoldania főhőseinknek, akik között megtalálható a készülék atyja, a gyermeklelkű zseni Tokita, a lelkiismeretétől szenvedő rendőr, Kogawa detektív, és a remek kezelőorvos, Chiba, aki Paprika nevű alteregójával kíséri el betegeit az álmokba.

A film fantasztikusan dolgozza össze a való- és az álomvilágot, mindezt teszi a remek animáció segítségével és a színek kavalkádjával – és emiatt is lesz egy parányival jobb a Paprika, mint az Eredet. Igaz ugyan, hogy utóbbi is nagyon jól ábrázolta az álmok adta képességeket – gravitáció megszűnése, fizika törvényének semmibevétele –, de nem tudta azt az igazi kiszámíthatatlanságot, azt a természetes bizarrságot bemutatni, mint például amikor egy kalózhajón ücsörgünk osztálytársainkkal a Szaharában, vagy talán amikor éppen kiugrunk a körhintából, és máris varjúként szeljük a levegőt, hogy aztán delfinként csobbanjunk meg az alattunk elterülő óceánban – és mindezt teljesen természetesnek vesszük.

A rendező, Satoshi Kon rengeteg tapasztalattal a háta mögött vállalta el a Paprika megfilmesítését. Neki köszönhetjük a Tókiói keresztapákat, vagy az 1997-es Perfect Blue-t. Mindegyik a maga nemében egy igazi klasszikus, így várható volt, hogy a Paprika is egy hasonlóan remek alkotás lesz, persze ehhez egy jó történet is kellett, amit nem más, mint Yasutaka Tsutsui szolgáltatott regénye formájában. Az animés tábor az ő nevét is ismerheti, hisz az ő könyve Az idő fölött járó lány is, ami szintén egy remek időutazós sztori.

A Paprika-t tehát már csak azért is érdemes végignézni, mert remek történettel rendelkezik: nem kevertek bele felesleges és erőltetett romantikus szálat – ami nélkül Hollywood már el sem tudja képzelni egyetlen filmjét sem –, másfél óráig végig fenn tudja tartani az izgalmat, a zene egyszerűen tökéletes, és persze a látvány is magával ragad. Elhagyatott cirkusztól kezdve a misztikus erdőn át szinte minden elénk tárul, egyedül talán az lehet zavaró, hogy egy-két esetben tényleg nem tudjuk, hogy a szereplők álmodnak-e, vagy ébren vannak.

Összességében a Paprika egy kellemes animációs film, hozza azokat az elvárásokat, amiket egy japán történettől várunk. Az animések valószínűleg ismerik ezt a filmet, így azoknak ajánlom, akiknek bejött az Eredet.

http://hookum.blogspot.com/2012/01/papurika-paprika-2006.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Egy örök érvényű Disney klasszikusról szól jelen irományunk, mely azóta legendás kult státuszba emelkedett, s hatalmas rajongótáborral is rendelkezik. Bizony, sokaknak Tim Burton nevéről egyből a Karácsonyi lidércnyomás jut eszébe, nem alaptalanul, tegyük hozzá.

Tim Burton rendező kétség kívül élő legendának számít, hiszen filmjei egytől egyig olyanok, melyek rabul ejtik, s beszippantják az arra fogékonyakat, s lássuk be, nem minden művész képes ilyen erőteljes hatást kiváltani az emberekből. Művészetét leginkább a sötét, komor, groteszk figurák, s az irántuk oly nagy rokonszenv határozza meg, melyben sokszor a gótikus, vagy éppen a viktoriánus korszak is visszaköszön, növelve a mű hangulatát, s ennek egyvelegéből születik meg a hamisítatlan Tim Burton-film.

Tim pedig igen sokféle műfajban kipróbálta magát, melyekbe a legtöbb esetben sajátos képi világát és hangulati elemeit is beemelte. Készített képregény adaptációt, mindjárt kettőt is (Batman - 1989, Batman visszatér - 1992), életrajzi filmet (Ed Wood - 1994) könyvadaptációkat (Charlie és a csokigyár - 2005, Alice Csodaországban - 2010, Az Álmosvölgy legendája - 1999), vagy éppen idegen inváziós katasztrófafilmet (Támad a Mars! - 1996). Filmográfiája rendkívül változatos, s meg kell említenünk egy technikát, mely többször is visszaköszön munkásságában, s ennek segítségével is felejthetetlen művekkel ajándékozott meg bennünket, mint például éppen jelen irományunk alanyát.

Ez pedig nem más, mint a stop-motion, azon belül is a clay-motion technika, vagyis a gyurma animáció. Ezzel a technikával alkotta meg Tim Burton például 1982-ben a Vincent című animációs rövidfilmjét, vagy a 2005-ben általa rendezett Halott menyasszonyt is. S a közte eltelt időben, pontosabban 1993-ban alkotta meg a legendássá vált Karácsonyi lidércnyomás világát.

Mindenki Burton-höz köti a filmet, s igazuk is van, azonban nem ő volt ezúttal a rendező, hanem Henry Selick (Coraline és a titkos ajtó - 2009). Tim azonban nemcsak filmrendező, hanem festő és- rajzolóművész és költő is, s a műben található karakterek, valamint a történet teljesen az ő esze munkáját dicsérik, így joggal nevezhetjük Burton-t a film alkotójának, azonban Selick szakértelme, s Danny Elfman varázslatos dalai is hozzájárulnak ahhoz, hogy egy felejthetetlen élménnyé varázsolják az alkotást.

http://hookum.blogspot.com/2011/12/nightmare-before-christmas-karacsonyi.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Az ünnepi filmekkel/mesékkel az a legnagyobb baj, hogy vagy ránk akarják erőszakolni az adott alkalom hangulatát, vagy annyira nagyot újítanak, hogy már azt sem tudjuk, mi köze van a filmnek az ünnephez. Akármelyik eset is forduljon elő, csak egyetlen célt érnek el vele a rendezők: egy sötét, mély barlangba szeretnénk beköltözni életünk végéig. Szerencsére a Karácsony Artúr megtalálta az arany középutat.

A december legizgalmasabb ünnepe mindig is hatalmas mítosz volt/lesz a gyermekek számára: hogyan tudja a Mikulás egyetlen éjjel kiszállítani az összes ajándékot szerte a világon? A válasz mi sem egyszerűbb: egy high-tech, Star Treket idéző űrhajóval, no meg száz és száz kommandós elffel az oldalán. Az egyre idősebb Télapó mellé persze nem árt, ha hozzácsapjuk elsőszülött fiát, a katonás büszkeséggel rendelkező Steve-et, de ha hiba csúszik a küldetésbe, és kimarad egy ártatlan lányka az ajándékosztogatásból, akkor bizony jól jöhet a szeretetteljes, ám ügyetlen testvér, Artúr – na meg a minden lében kanál Téltata, aki közel a 136-hoz még mindig folytatná a világ legjobb munkáját.

Sarah Smith-nek óriási piros pont jár: egyetlen giccses, cukormázas jelenet nélkül is elérte, hogy ránk ragadjon valami az ünnepi hangulatból. Téltata akárhányszor megjelenik, biztosak lehetünk abban, hogy ismét valami nagy marhaság szemtanúi leszünk; Artúr csetlése-botlása még a fogyasztható kategórián belül mozog; a hiperaktív Bryony cukisága minden gyerek- és felnőtt lelket megolvaszt; és talán a legfontosabb: nem csak a tíz év alattiaknak nyújt kikapcsolódást, hanem mindenki számára. Van itt Star Trek és Mission Impossible intertextualitás, van üzenet, miszerint nem feltétlen a legújabb technika a leghatékonyabb megoldás a problémákra, valamint emlékeztet minket, hogy milyen jó is volt annak idején gyereknek lenni.

A szinkronhangokra és az animálásra sem lehet panaszunk. Olyan nevek kapcsolódnak a filmhez, mint James McAvoy (X-men: Az elsők; Wanted), Hugh Laurie (Dr. House) és Bill Nighy (Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész, Igazából szerelem). A látvány emellett igazán változatos: az Északi-sarktól kezdve az angol kisvároson át az afrikai szavannákig mindent megkapunk, így ha kisgyermekkel nézzük a filmet, nem kell aggódnunk amiatt, hogy esetleg elunják magukat.

A Karácsony Artúr egy ízig-vérig hangulatos kis mese, ami épp kapóra jöhet a hétvégén. Igaz, hogy vannak kisebb-nagyobb hibái (kiszámíthatóság, sztereotípiák), mégis dicséretre méltó, hogy nem akar a képünkbe mászni, mint ahogy azt tette sok más hasonló film (Hopp). Az ünnepekért rajongóknak és kisgyermekeknek mindenképp kötelező.

http://hookum.blogspot.com/2011/12/arthur-christmas-karacsony-artur-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Anno 2004-ben, a Shrek második epizódjában feltűnt egy akkor még új – mára már egész rajongótáborral rendelkező – karakter, Csizmás Kandúr. Egyetlen szemvillanásnyi idő alatt belopta magát a nézők szívébe, és ehhez mindössze a világ legcukibban könyörgő szempárjára volt csak szüksége. Most, 7 évvel debütálása után végre ő is megkapta egész estis moziját, és bebizonyította, hogy bizony még mindig a legkönyörtelenebb macskaszemekkel rendelkezik.

Maga a film Csizmás Kandúr előéletéről szól, arról, hogy milyen kalandokban volt része, még mielőtt Shrekkel és Szamárral összebarátkozott. Tehetetlen kiscicaként egy vadnyugati városka árvaházába került, ahol hamar összebarátkozott Tojás Tóbiással (Dingidungiként is ismerhetik egyesek), a tojással. Örök barátságot kötöttek, és az akkor még csak Kandúr néven ismert kardforgató Zorro-imitátorunk elhatározta, hogy segít Tojás Tóbiásnak megvalósítani az álmát: megszerezni a varázsbabokat, amiből kinő majd az égig érő paszuly, hogy aztán az aranytojó lúd tojásait megszerezzék. Igaz, hogy a kalandra csak akkor kerül sor, amikor Csizmás Kandúr és Tojás Tóbiás már korántsem barátok, de hát ki lett volna kíváncsi két jóbarát ügyetlenkedésére?

A film egyik nagy hátránya, hogy másfél óra alatt sem igazán sikerül elhitetnie a nézőkkel, hogy egy vadonatúj, friss ötlet megvalósításának vagyunk a szemtanúi. Végig érezni azt az eleinte kellemes, majd később már kényelmetlen Shrek-szájízt, amit a franchise 4 része hagyott maga mögött, és minduntalan ott motoszkál az ember fejében, hogy valójában csak egy újabb futószalagról lekerült alkotást nézünk. Szerencsére ezt megmentik a szeretnivaló karakterek, a pörgős cselekmény, a látvány, és a viccek, na meg maga a tény, hogy mégiscsak Shrek világában játszódik a történet – elvégre ha már van egy biztos rajongótábora a filmnek, nagyot nem lehet vele bukni.

Jobb karakter nem is kaphatott volna spin-offot; Csizmás Kandúrt mindenki szerette, ezzel a filmmel pedig bebizonyította, hogy habár kisebb-nagyobb hibái ellenére is, de képes megállni egyedül a talpán – persze sosem árt, ha egy sexy lánymacska is mellette van, hogy Kandúr kiélje minden flörtölési szándékát. És habár idehaza csak december elején kerül a vásznakra, a karácsonyi időszakra egész kellemes kis mozizást nyújthat.

http://hookum.blogspot.com/2011/11/puss-in-boots-csizmas-kandur-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Bár nem sokan tudják, de napjaink egyik legsikeresebb sorozata, a Dexter elindult animált, websorozat formájában is. Az Early Cuts, kedvenc sorozatgyilkosunk korai éveiből táplálkozik, a vadászatok egyes fázisait bemutatva. A széria eddig mindössze 2 évadot élt meg, az első 12, míg a második 6 részt foglal magába. Stílusa sokaknak kissé furcsa lehet, hiszen nagyrészt csak állóképekből építkezik, ám ettől függetlenül az illusztrációk hangulatosak és dekoratívak - leginkább Bill Sienkiewicz munkáit tudnám kiemelni, melyek messze a legsötétebbek mind közül.

A szinkronhangot, szerencsére az eredeti karaktert is alakító, Micheal C. Hall szolgáltatja. Nagyon megy az orgánuma a karakterhez: hidegvérű és érzelemmentes, pont amilyennek egy precíz sorozatgyilkosnak lennie kell.

Kimondottan tetszik amúgy az alapötlet. Mintha betekintést nyerhetnénk Dex vérminta gyűjteményének néhány darabjába (többek között az elsőbe is). Ahogy a történetfoszlányok sem rosszak. Pusztán a kivitelezés aggaszt. A jó gondolatok ellenére, az epizódok hossza és kidolgozatlansága miatt, túlon-túl felejthető a dolog. Persze néhány percbe sűrítve nem is nagyon várja el az ember, de ez azért tényleg kevés. Viszont nem róhatjuk fel ezt igazán negatívumként, lévén egyfajta reklámfogásról beszélünk, nem pedig a sorozat egy tényleges mellékágáról, de szerintem akkor is kihozhattak volna többet a dologból. Mindenesetre gondoltam megéri megemlíteni, hogy van ilyen is. Ha más nem is, a rajongók azért biztosan értékelni fogják.

http://hookum.blogspot.com/2011/08/dexter-early-cuts-2009-2010.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

http://hookum.blogspot.com/2011/08/smurfs-hupikek-torpikek-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Már előre él bennem a sanda gyanú, hogy jó páran lesznek, akik nem értenek egyet azzal, amit most virtuális papírra vetek, de vállalom: mindenki kedvenc pandájának második kalandja ugyanis nálam oda-vissza veri az elsőt és az Up! óta a legjobb animációs film, amit láttam-pedig azóta volt egy Így neveld a sárkányodat ugye, sok más mellett-. A Kung Fu Panda 2 azonban azért ütött ekkorát, mert tudott hova fejlődni, ugyanakkor megőrizte az első filmben tapasztalt báját, de korántsem nevezném rókabőrnek. Sokkal mélabúsabb lett, akármennyit is gondolkodtam, hogy melyik szép magyar szóval szépíthetném ezt, nem megy: bár simán fogyaszthatják a gyerkőcök, nem véletlen példálóztam az elején az Up!-al, felnőtt fejjel az adott még ekkora élményt az animációsok közül. 

A történet szálát az első epizód vége után vesszük fel, Po és a harcosok ezúttal Kínában tesznek rendet, a főgonosz pedig egy bosszúval és gonoszsággal teli páva, Shen lett, akinek Gary Oldman kölcsönzi a hangját -ezt nem véletlen emeltem ki: zseniális az eredeti szinkron-. Shen megalkotja a kungfu pusztító fegyvert, melyet előszeretettel használ is; hogy a végső pusztulást elkerüljék, Po és maroknyi csapata útra kél és szembeszáll az alantas madárral.
Ami sokkal érdekesebbé -és mélyebbé- teszi a történet, az a másodszál -főszál?-, Po és az őt leginkább foglalkoztató kérdés: ki ő? Kik a szülei? (Igen, kellett egy kis idő neki, mire leesett a tantusz, hogy egy liba az apja).
Utólag visszagondolva külön-külön egyik szál sem lenne elég erős, együtt azonban precíz pontossággal kitöltik a szűk nyolcvan percet, ami egy szempillantás alatt elrepül. A film végéhez közeledve kissé elszomorodtam: hisz az ember annyira nézné még, hogy azt kívánja: bárcsak sorozat lenne, aminek már holnap itt a következő része. Aztán a stáblista előtt azért elmosolyodtam: a záró képsoroknak köszönhetően nem sok kétség maradt egy esetleg folytatást tekintve, szinte biztosra vehető egy következő pandakaland.

Összegezzünk röviden: Többször már tényleg nem írnám le: ütött. Senki ne várjon azonban annyi poént, mint amennyivel az első részben találkozhattunk, ez egy kicsit más stílus, ez már nem az a hangulat; bár én ennek örülök, lehet, hogy nem mindenki lesz így. Részemről ez egy igen erős osztályzat és nyugodtan merem állítani, hogy megvettek kilóra: ott leszek a harmadik résznél is.

http://hookum.blogspot.com/2011/06/kung-fu-panda-2-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Na most az van, hogy ez úgy bejött. Ezért, bár próbálnék objektív maradni, nem könnyű, mert persze belekötni valót lehet találni itt is, csak nem szívesen keresgélem. A sablondarabkákból felépített történet mellé ugyanis egy hihetetlen bájos és szeretni való tálalást kaptam, ami az esetleges hiányosságokat simán feledtetni tudta. Akinek pedig ez nem elég, annak még mindig ott a 3D, ami végig jól működik, a készítők rendesen telenyomták effektekkel az egész mesét. Mert ez egy mese, mégpedig a félórával (órával) előre sikító tanulsággal, de talán pont ezért is működik olyan jól az egész, mert egy jól kitaposott ösvényed halad a mozi az elejétől a végéig, amit a karakterek és a helyzetkomikumok tesznek igazán élvezhetővé.
Azúr, a gyönyörű papagáj, fajtájának utolsó hím példánya. Hogy megmentsék őket a kihalástól, nincs más tennivaló, mint összeereszteni a leányzóval, és a problémát már pipálhatjuk is. A bibi az, hogy Azúr Minnesotában éli a házi kedvencek irigylésre méltó életét, elválaszthatatlanul gazdájától és legjobb barátjától, Lindától, míg Csili, a fent említett leányzó azonban Rioban várja őt -persze dehogy várja-, ahová Azúr megérkezve élete kalandjába keveredik. Rádöbben, hogy egy madár jó ha repül, ha vannak barátai -olyanok, akik szintén repülnek- és bár Linda iránti szeretete mit sem változik, szép lassan őt is elkapja a rioi hangulat, és megszállja a rég nem érzett honvágy: egy papagájnak ott kell élnie, ahová született.
A bevezető sorocskákból és az összefoglalókból nem tudom mennyire jött le, de a Rio az a mese, amire nem hogy egész nyugodtan be lehet ülni gyerkőcökkel, de sokkal inkább nekik készült, mint az utóbbi évek animációs filmjeinek nagy része. Ennek ellenére ügyesen becsempészték a felnőtteknek szóló poénokat, de itt most ezekből volt jóval kevesebb. Mindemellett teljes lelkesedéssel tudtam nézni, többször hangosan felnevetni és meghatódni. Tetszett na.

http://hookum.blogspot.com/2011/04/rio-3d-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Emlékszünk még mikor a nyári vakációt a mamánál töltöttük, és reggel hatkor arra pattant ki a szemünk, hogy a forró kakaó illata keveredett a pirítóséval. A mama már megjött a boltból és elkészítette a reggelit, ennek ellenére a Tv okozta étvágytalanság valamivel mindig nagyobb volt. Kezdődött a Tom&Jerry, a Tini nindzsák, Denver a dínó, a Gumimacik, miegymás... Mindenkinek meg volt a maga kedvence ami elől szinte lehetetlen lett volna bármilyen finom étellel vagy programmal kirobbantani.

Egy ehhez hasonló két hetes, örökkévalóságnak tűnő nyaralásomat töltöttem a nagyszülőknél, melynek végeztével mikor a szüleim értem jöttek, meglepetés képpen most nem valami édességet kaptam, hanem egy videokazettát. Egy VHS-t "A kis Némó álomországban" címmel. A számomra teljesen ismeretlen cím kicsit megrémített, mert ez nem egy Disney mese, amit csak felcsapok egy osztálytársnak és olyan jól elbeszélgetünk róla, hogy még be is fejezzük egymás mondatát. Nem...ezt a mesét csak az ismerte akinek kölcsönadtam. Egyszóval tartottam tőle, hogy népszerűtlen lennék ennek az értéknek a birtokában.

Aztán tok kinyit, kazetta behelyez, lámpa leolt, film indít. Azután másnap újra. Két napra rá megint. Így követték egymást a napok a nyáron. Most, hogy már húszon túl járok, még mindig egy random mondat után tudom a következőt.

Valahogy kortalannak érzem az egészet, vagy azért mert nosztalgikus kellemességgel tölt el az újranézése, vagy mert a mai mesékkel ellentétben nincs agyonbutítva. Érdekes módon azokat a meséket is megértettük, átéreztük a súlyát, komolyságát, de a humorával is tökéletesen azonosulni tudtunk.

A történetről, tényleg csak dióhéjban: Némó 7-8 éves egyke kisfiú. Egyetlen barátja Icarus, egy repülő mókus. Korban hozzá illő "ember-barátja" nincs. Otthon töltött idejének legnagyobb részét mindenféle repülő járművek makettezésével tölti, egészen addig, míg a városba nem érkezik a cirkusz. Minden vágya Némónak, hogy Édesapja elvigye őt a bohócok és különféle állatok előadására. Némó apja elfoglalt ember aki csak megígér mindent fiának, de ígéretét soha nem tudja megtartani, mert mindíg valami közbejön. Némó napról napra bizakodik, de csak rövid ideig tartózkodik a cirkusz a városban. 

Némót visszatérő rémálmok gyötrik, amiben ágyával a levegőbe emelkedik, és az ablakon át mesés tájakon át szárnyal, de a végén utoléri egy nagy feketeség ahol a történet rémálommá formálódik. Egy este az álma fordulatot vesz mikor az ablaka előtt lehorgonyoz egy léghajó, és álomország küldöttei a király nevében megkérik Némót, hogy legyen a király leányának a játszótársa, Kamillának. Így kerül kapcsolatba hősünk a Morpheus királlyal, Flippel a bajkeverővel, és Kamillával. Idővel kiderül, hogy Morpheus igazi szándéka Némóval, hogy az örököse legyen. A gyermeknek ad egy kulcsot, ami a hatalmát jelképezi, azonban Flip első ránézésre megállapítja, mégis mit nyit ez a kulcs. Egy titkot, egy szörnyű titkot. Némónak be kell bizonyítania, hogy rátermett, hogy képes leküzdeni a félelmeit, hogy alkalmas a trónra.

Ezt a mesét is ugyan azon indíttatásból szándékoztam bemutatni mint a többit:   kevesen ismerik, ennek ellenére fantasztikus élményt nyújt. Akinek van lehetősége, hogy megnézze, az éljen vele. Jól fog szórakozni.

http://hookum.blogspot.com/2011/04/little-nemo-adventures-in-slumberland.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Több szempontból felemás érzésekkel ülök neki ennek az írásnak. Legfőképpen azért, mert nem egészen azt kaptam, amit vártam, azaz amit előzőleg a trailerek sugalltak. A Rango ugyanis nem mese, ezt fontos letisztázni már így az elején. A Rango egy animációs film, egy vérbeli western, amit feldobtak (legalábbis megpróbálták) pár meseelemmel. Felemás az érzés, mert annak ellenére, hogy mást kaptam, nem vagyok csalódott, de mondom még egyszer: a Nickelodeon logó senkit ne tévesszen meg: 12 éven aluliaknak -legalábbis szerintem- nem ajánlott.

A történet ugyanakkor tizenkettő egy tucat: Rango (akit végig gyíkoznak, vagy embereznek, de ő bizony egy ízig-vérig kaméleon) a magányos, kicsit szerencsétlen és kétbalkezes főhősünk egy baleset következtében egy sivatag közepén találja magát, ám őt nem akármilyen fából faragták: elbaktat a legközelebbi -és egyetlen- városkába, ahol vadnyugati körülmények uralkodnak, s sok csetlés-botlásnak, no meg egy jókora adag szerencsének köszönhetően hamar a kis közösség sheriffje lesz. A rengeteg hazugság persze előbb utóbb utoléri még a legjóindulatúbb kaméleont is, s hogy a baj sosem jár egyedül? Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a város kifogy a vízből, a tartalékokat meglovasították és ha Rango nem segít valahogy, akkor az élet elhagyja a városkát.

Az egész filmet áthatja Johnny Depp figurája: nem csak Rango (akinek egyébként az eredeti hangját is Depp adja) kinézete emlékeztet kísértetiesen Raoul Duke-ra, de az egész viselkedése is. Nem mondom, hogy ez egy Félelem és Reszketés a Sivatagban, de rengeteg áthúzás van (mennyire megmosolyogtató a kikacsintás az autóúton), ami majd az egész mozira rányomja a bélyegét. Lehet rajta mosolyogni, vannak remek elszólások, de ezek csak percekig tartanak: a mérleg másik nyelvén szilárdan ott van, hogy amikor kell akkor bizony kegyetlenül hullanak a szereplők és valahogy keserédes is az egész sztori, a reménytelenség, a beletörődés. Remek kis mozi, de nem hagy maradandót: animációban még mindig a Pixar a legjobb, bármennyire is szeretném, de a Rango nem ér fel sem egy Wall-E-vel, sem egy Up!-pal, semmilyen szempontból. Ennek ellenére ajánlom, de -ha tehetjük- a csöppségeket hagyjuk otthon, ez nem a kicsiknek készült.

http://hookum.blogspot.com/2011/03/rango-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Egy nem túl eredeti animációs mozi, mely véleményem szerint eltörpül az olyan nagyágyúk mellett, mint a Disney, vagy éppen a Pixar produkciói. Mégsem szabad elmennünk mellette, hiszen Gru és minyonjai csak hazájában közel negyedmilliárd dollárt termeltek, a műfajon belül alacsonynak számító, 69 milliós költségvetésével. Hogy miért özönlöttek úgy rá az emberek, nem tudom, mivel sokkal, de sokkal jobb alkotásokkal futhattunk össze az utóbbi időben - hogy néhányat említsek; Aranyhaj, Így neveld a Sárkányodat, Az Őrzők Legendája, és persze még sorolhatnám… Azt hiszem kijelenthetjük, hogy ha animációs moziról van szó, semmi nem számít, a kasszarobbantás garantált.

http://hookum.blogspot.com/2011/01/despicable-me-gru-2010.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

A Csehszlovák – Francia koprodukció egy különös bolygóra kalauzol el minket, melyet kék bőrű, humanoid óriások, a Draagok uralnak, akik idejük nagy részét meditációval töltik. Ezek a furcsa lények egy korábbi expedíció során kapcsolatba kerültek a földi emberekkel (helyi megnevezésük „Om”, az ember jelentésű francia hommesból), és néhányat magukkal hoztak a bolygójukra. Fajtánkból a hatalmas Draagok általában rágcsálószerű házikedvenceket szelídítenek, a megmaradtak pedig ragadozóként a vadonban élnek, primitív közösségeket alkotva.

Egy nap Tiva, a Draag miniszterelnök lánya talál egy Om bébit, akit Terr-nek (terre, mint föld) nevez, és háziállatként felnevel. Mivel Tiva minden percben magánál tartja a parányi Omot, sikerül neki elsajátítania az évek során a Draag tudást. Immár a fejlett civilizáció tudományával felvértezve, Terr megszökik, hogy megmenthesse vadon élő fajtársait.

A kiemelkedő animációs sci-fi Rene Laloux munkája, akinek többek között a kiváló, magyar vonatkozású Idő Urait is köszönhetjük. A korai animációs technika miatt a hátterek és a mozgások gyakran ismétlődnek, mégis olyan szemet kápráztatóan gyönyörű az egész, mintha egy mozgó, szét-szét folyó festményt néznénk másfél órán keresztül. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy bizony még a mai rajzfilm felhozatal között is erősen megáll a lábán. A Vad Bolygó közel negyven év távlatából is elvarázsolja nézőit, egyre csak növelve rajongótáborát.

A zseniális nyitójelenet, melyben a kis Terr végignézi anyja halálát talán a legfelkavaróbb jelenet a műben; az akkor még csecsemő Om kénytelen eltűrni, ahogy a kíváncsi Draag gyerkőcök piszkálgatják a holttestet - pont, ahogy a gyerekek szokták a döglött állatokat.

„Elrontottad! Most nem tudunk vele tovább játszani!”

A Draagok animált világa egyszerre furcsa, szürreális és nyugtalanító. A vad Omokat kereső Terr, utazásai során a legkülönfélébb élő organizmusokkal találkozik, melyek mintha egy LSD trip hallucinációiként elevenednének meg. És itt jelenik meg a mű másik felkavaró pontja; Miközben Terr, fajtájának tömeges exodusát igyekszik megtervezni, a Draagok népirtó programot indítanak ellenük; ez az Om-talanítás, melyet néhány évente megszerveznek. Nyilvánvaló a holokauszttal való párhuzam, különösen a mérgesgázzal történő kivégzéseket látva, miközben a gázálarcos kollaboráns Omokat hosszú pórázon futtatják, hogy megtalálják az életben maradtakat. Persze a Draagok itt nem gonosz lényekként jelennek meg, nem a gyilkolás élvezete hajtja őket, csak méretben és tudásban annyira az emberek felett állnak, hogy nem tekintik őket értelmes organizmusoknak. 

A rajzfilm gyártása mellesleg Csehszlovákiában kezdődött, de 1968-ban, a szovjet megszállás után, az alkotók kénytelenek voltak áttenni Párizsba. A prágai események is visszatükröződnek az elnyomás és népirtás képeiben.

Egy érdekes kérdéseket feszegető, hihetetlenül gyönyörű és fantáziadús remekmű, melyet csak ajánlani tudok mindenkinek! A Vad Bolygó ékes példája annak, hogy nem minden mese szól gyerekeknek – ez a nyomasztó remekmű legalábbis biztos nem. Tessék megtekinteni!

http://hookum.blogspot.com/2011/01/la-planete-sauvage-vad-bolygo-1973.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Ezen cikkem és a bemutatandó filmem - akárcsak az előzőek - mindenkinek szól, de biztos vagyok benne, hogy csak egy kicsiny százaléknak lesz igazán érdekes. 

A Warhammer 40000 egy gótikus science fiction univerzum. Páratlan, egyedi, utánozhatatlan. 40 ezer évvel később játszódik, amikor az emberiség már eljutott a világegyetem valamennyi zugába, és roppant méretéből adódóan alig bírja fenntartani önmagát. Az uralkodó, a több ezer éve arany trónprotézisbe kényszerült Istencsászár (The Emperor), próbál úrrá lenni a káoszon mérhetetlen mentális erejével. A birodalmat külső és belső háborúk egyaránt tépik. A Császár ütőképes, de kis létszámú hadserege, a WH 40K legkedveltebb eleme: az Űrgárdisták (Spacemarines). A technikai fejlődésnek , a mesterséges kibernetikus organizmusoknak (sarj mirigy) hála, az Űrgárdisták emberfeletti erővel és harcképesítéssel rendelkeznek. Amire szükségük is van, hisz a legkülönbözőbb démonokkal, a hiperűr elkorcsosult lényeivel kell felvegyék a harcot. A gárdisták egyben keresztes lovagok is, hisz az Istencsászár iránti fanatikus hitük űzi őket a háborúba.

A WH40K univerzuma nagyon beteg. Erre nem tudok szebb szót mondani, rendkívül beteg. Torz, idomtalan, igazságtalan, a mai szemmel nézett emberi normáktól teljes mértékben mentes. Végletekig bizarr és taszító,a szó szoros értelmében perverz. De oly mértékben kidolgozott és részletes, hogy akárcsak a világűr sötétje, úgy ez is magába szippant. Tudom, hogy most elsősorban a filmről kell írnom, de mindenkinek ajánlom Ian Watson - Teljes Warhammer 40.000 Univerzumát. Nem kis könyv, és nem  könnyű olvasmány, legalábbis az elején, amíg meg nem szokjuk. De utána....

Igazából azért írtam le mindezt, mert legalább ennyi szükséges ahhoz, hogy megértsük ezt a filmet. Azért, hogy ne csak egy animációs alkotásnak lássuk, bár abban is megállja a helyét, főleg, hogy a költségvetése is elég kurta volt. Aki csak egy picit is Warhammeres szemmel nézi, vagy menet közben rákap az ízére, az valószínűleg úgy fog járni, mint én: a képernyő előtt ugrál és őrjöngve üvölti, hogy "BURN THE HERETIC"!

Nem is írok többet, inkább nézzétek meg a trailert

http://hookum.blogspot.com/2011/01/warhammer-40000-ultramarines-2010.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

A japánok képregényei - a mangák -, hamar teret hódítottak Amerikában, majd kisvártatva Európába is eljutottak. Nem kellett sokat várni hát, hogy megjelenjen ezeknek a műveknek a mozgóképre vitt változata is, az anime. Azóta pedig minden kontinensen igen komoly szubkultúra alakult ki a műfaj körül. Meg kell valljam, én is beálltam a sorba, hiszen rengeteg nagy kedvencem került ki a japán animátorok kezei körül. Talán elsőként még a Dragon Ball-nak sikerült elvarázsolnia, mely kétségtelenül mély nyomott hagyott bennem, hiszen gyerekkorom talán kedvenc rajzfilm sorozatáról beszélünk (megjegyzem, a mai napig nagyon szeretem).

Hogy miért is döntöttem úgy, hogy összeírom a 10 kedvencemet a műfajból? Egyrészről a legújabb zombis sorozat miatt, amire ráakadtam, ez pedig a High School Of The Dead, ami szerintem jóval szórakoztatóbbra sikeredett élőszereplős társánál (The Walking Dead), attól függetlenül, hogy a tipikus japán elemeket magánviselő széria (szexuális aberráltság, gore-hatás) nem tartalmaz különösebben mély mondanivalót, célja pusztán a szórakoztatás. Miután ajánlani mertem a HOTD-et az ismerőseimnek, rájöttem, hogy nagyon alulképzettek az animék terén… ahogy később rá kellett jönnöm, én is az vagyok. És ez a legfőbb oka, hogy e cikket megírom; olyan alkotásokat próbáltam összegyűjteni egy csokorba, melyeket legalább egyszer érdemes megtekinteni. Persze azóta már tudom, hogy én is igen alultáplált vagyok e téren, és még nagyon sok anime-kalsszikust pótolnom kellene (Castle in the Sky, Vampire Hunter D, My Neighbour Totoro, Whisper of the Heart, Metropolis… stb.), de a számomra „legnagyobb” tízet a következő produkciók jelentik:

a bejegyzés még nem ért véget, kattints ide a folytatáshoz...

http://hookum.blogspot.com/2010/12/top-10-anime.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

A modern kor népmeséje. Ez talán a legmegfelelőbb jelző erre a mesefilmre. Az animációs alkotások korát éljük, a virtuális ábrázolás technológiája félelmetes mértékben növekszik. Egyre élethűbb, sokrétűbb, profibb. Akárcsak ez a film. A mai világunk "Hófehérkéje" vagy "Csipkerózsikája". Tökéletesen ötvözi a régi mesék elemeit, a modern kor elvárásaival és stílusával, sok humorral fűszerezve.

A film storyja röviden. A király egyszülött, gyönyörű kisbabáját elrabolja egy gonosz boszorka, gonosz szándékkal. 18 év eltelik, és a boszorka saját gyermekeként neveli fel Aranyhajt, akinek haja mágikus képességgel bír, és több, mint 20 méter hosszú. Aranyhaj fogságra van ítélve egy toronyban, mostohaanyja nem engedi ki, mondván a nagy világban csupa veszély lesne rá. Ekkor talál rá Flynn Rider, a királyság legsármosabb és legkeresettebb tolvaja, nála keresvén menedéket.

Innentől kezdődik a bonyodalom, összegubancolódnak a különböző esemény- és hajszálak, melyben (fő)szerephez jut egy vicces, de profi rendőrló, egy gonosz testvérpár, valamint számos agresszív, martalóc kocsmatöltelék, kiknek szíve vajból van.

Szerethető, vicces karakterek, szép tájak és némileg egyedi történet. Ez az Aranyhaj és a nagy gubanc. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlom, így a Karácsony és az Ünnepek közeledtével kellemes családi mozi, vagy randi-film :)

 

http://hookum.blogspot.com/2010/12/tangled-aranyhaj-es-nagy-gubanc-2010.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Az ezredfordulót követően az animációs filmek korszaka beköszöntött. Sok gyengébb, és kevesebb remek próbálkozás mellett a 2001-ben debütáló Shrek véleményem szerint félig-meddig mérföldkőnek tekinthető. Profin ötvözte a gyermekeknek és a felnőtteknek szóló kikacsintásokat, mindezt nyakon öntve a minden korosztály számára fogyasztható és élvezetes poénokkal. Lévén nem csupán a kritika magasztalta az egekbe, hanem a jegypénztáraknál is szépen teljesített, nem sokáig kellett várni a bejelentésre: amíg a "jó széria" kitart, addig háromévenként menetrendszerűen kap a nagyközönség egy új epizódot. Nos, ennek immáron már kilenc éve, s ellenére annak, hogy pénzügyileg mindig is sikeres sorozat volt, a készítők úgy döntöttek, hogy a negyedik rész egyben az utolsó is lesz. Különösképp savanyú a szőlő nekünk egyszeri nézőnek, hisz a Shrek: Forever After-rel végre visszataláltak arra az ösvényre az alkotók, amelyről 2004-ben egy picit elkóboroltak.

A harmadik epizód volt ugyanis véleményem szerint a sorozat leggyengébbje, amolyan "ideje van, dobjunk össze valamit" hangulatú volt a Harmadik Shrek, ezt persze főképp a történetre és a töltelékrészek kidolgozottságára értem, de számomra a humor is kiveszett ebből a részből. Nem úgy a mostaniból, amely végre méltó a "régi" elődökhöz. Lássuk hogyan zárultak kedvenc ogrénk kalandjai.

 Shrek immáron családos ogre, gyönyörű (?) gyermekeivel és feleségével -no meg legjobb barátjával, szamárral és népes családjával- osztja meg kedvenc mocsarát, ahol boldogságban élnek, az emberek szeretik őket. A napi rutin azonban fárasztó és komoly erőpróbát kíván. Minden reggel, délben és este ugyanazok a megszokott mozdulatok; ez egy békés természetű embert is próbára tenne, hát még egy vad ogrét. Shrek egyre inkább vágyakozva tekint vissza régi életére és amikor kap egy ajánlatot, miszerint egyetlen napig a régi önmaga lehet, nem tétovázik és gonodolkodás nélkül belemegy. Persze -mint ahogy az általában igaz- hamar rájön, hogy elhamarkodottan cselekedett: akkora kalamajkába keverte magát, amiből nem biztos, hogy sikerül majd kimásznia.

Személy szerint -és azt hiszem sokakkal egyetemben- sajnálom, hogy vége (már persze ha tényleg vége, láttunk már ilyet, nem egyszer). Remek kis kaland volt ez a negyedik rész, élveztem szinte minden percét, bár nálam még mindig a második rész a csúcs, a mostani sem sokban marad le tőle. Köszönöm kedvenc ogrém, éljetek boldogan, míg meg nem.

http://hookum.blogspot.com/2010/12/shrek-forever-after-shrek-vege-fuss-el.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Azt hiszem jelen esetben elég annyit mondanom Zack Snyder, mert igen, sikerült neki ismét egy elképesztő látványvilággal meglepnie minket. Akinek esetleg nem lenne ismerős a rendező neve elég annyit mondanom, hogy neki köszönhetjük a 300-at vagy a zseniális Watchment, de annak idején tőle láthattuk a holtak hajnala remekejét is. A film legnagyobb erőssége a néhol lassított és premier plánban megmutatott már-már festői képkockák. A 300 esetében azt már láthattuk, hogy a rendező meglehetősen hatásosan tud élni ezzel az eszközzel és ez most sincsen másképp, nekem elsősorban a 300-at, és a Gyűrűk urát juttatta eszembe, habár sokaktól hallottam, hogy számukra kicsit Avatar utánérzet volt a film.Az említett látvány pedig nem pusztán a 3D-s technika érdeme, mert biztos vagyok benne, hogy a natúr változat is hasonló élményben részesíti majd a nézőt. Azonban sajnos, most jön a fekete leves, ugyanis itt ki is merült a film, a történet maga, nagyon egyszerű és az elejétől fogva teljesen kiszámítható. Számomra sajnos emiatt volt egy nagy csalódás ez a mozi. Sajnos még azt se mondhatnám, hogy túlzottan gyerekfilmmel lenne dolgunk és ennek tudható be a történet béli hiányosság, mert néhol egy meglehetősen sötét és komor a filmről van szó, nem beszélve a látványos csatajelenetről. . A könyv változattal eddig még szégyenszemre nem volt dolgom, de igyekszem, majd az első alkalommal ezt a hiányosságot pótolni, már csak azért is, hogy hátha rájövök hol csúszott el a dolog, mert egy biztos; a rendező most is kiválóan teljesített.Sorent és testvérét, sok társukkal együtt elrabolja egy szélsőséges bagoly csoport, hogy a későbbiekben egy nagyszabású terv részeként felhasználhassák őket a bagoly királyságok elfoglalásában. Soren újdonsült barátjával Gülfivel és némi belső segítséggel sikeresen megszökik és útnak indul, hogy megtalálja a legendák hőseit, az őrzőket, hogy segítségükkel felvegyék a harcot és megmentsék a bagoly királyságokat. Az őrzők birodalmáig az út hosszú és viszontagságos, de közben újabb barátok, szövetségesek és kalandok várják őket, míg a szereplők maguk is lassan a legendáik hőseivé válnak.A film, a már említett okoknál fogva, sajnos számomra nem hozta az elvárásaimnak megfelelő szintet. Azonban mindezért kárpótolt a film látványvilága. Az mindenképpen biztos, a rendezőben továbbra sem kellett csalódni, és úgy vélem elsősorban neki köszönhetően érdemes egyszer legalább megnézni a filmet.

http://hookum.blogspot.com/2010/10/legend-of-guardians-owls-of-gahoole-az.html