Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

A franchise-t, melynek eddigi három része közel másfél milliárd dolláros bevételt produkált, gondolom senkinek nem kell bemutatnom. Ilyen adatok mellett csak idő kérdése volt, mikor jön a soron következő negyedik rész. Ethan Hunt és csapata ezúttal erősítés nélkül kénytelen szembe nézni egy csapat orosz terroristával, megakadályozva a következő világháború kitörését.

Az, hogy a sikeres TV sorozatot vászonra adaptálják, eleve Tom Cruise ötlete volt. A sztár produkciós cégének első projektjeként összehozott első rész hatalmas sikert aratott világszerte, és Cruise azóta is gondosan őrzi a franchise-t. A széria frissen tartása végett, minden részhez más rendezőt kért fel; Brian De Palmát, John Woo-t, J. J. Abramset (aki ezúttal a produceri teendőket látta el) és a jelenlegi, negyedik részhez Brad Birdöt. Az eddig „mindössze” animációs filmekkel bizonyító rendező elsőre érdekes választásnak tűnhet, de minden kétséget kizáróan az IMF szuperügynökeinek egyik legjobban összerakott darabját köszönhetjük neki.

Mert bizony a Fantom protokoll nem egy újabb bőrlehúzó kísérlet arra, hogy a stáb tagjainak a tárcája vastagodjon. A franchise negyedik darabja is tökéletesen illeszkedik az előző részek közé. Ugyan John Woo rendezése engem nem igazán nyert meg, mindez nem számít, lévén ugyanúgy sikerült kasszát robbantania, akárcsak a többi epizódnak. Nagy szükség is van most Ethan Huntra, hiszen ínséges időket élünk kémfilmek és akciómozik terén. Jason Bourne pihenget, míg James Bond még csak a visszatérésére készül.

A film Budapesten indít egy rövid, ámde remekül megkomponált jelenettel. Brad Bird már itt megmutatja, milyen tempóra is kell számítania az akcióra kiéhezett nézőnek, hogy aztán az utóbbi idők egyik legjobb főcímében (ami egyfajta teasernek is betudható lenne) találhassa magát. Az akciók mind a helyükön vannak; tempósak, lendületesek, jól megkoreografáltak – messze az átlag felettiek. A film egyik jelenete a dubaji Burj Khalifa épületében játszódik (a világ jelenlegi legmagasabb épülete a maga 829,84 méterével), ami a mozi talán legerősebb mozzanata. Mr. Cruise pedig kaszkadőr nélkül bevállalta, hogy futkározik és himbálózik az épület oldalán, és ezért bizony jár a hatalmas piros pont.

A rendező persze nemcsak az akciókhoz, a színészeihez is értő kezekkel nyúlt. Cruise-nak eddig is nagyon jól állt Ethan Hunt figurája, de mintha most érzett volna rá igazán karaktere mélységeire. Egy vérbeli csapatfőnök látszatát kelti. Apropó csapat: azt kell, hogy mondjam az első óta nem volt ennyire jó a felállás, remélem a következő részben mindenki visszaköszön majd.

Jeremy Renner ugyancsak jó választás volt Brandt szerepére, amit azért is fontos kiemelni, mert valószínűleg ő váltja majd Cruise-t ha igaz a szóbeszéd.

Persze a fentiekben leírtak ellenére a film korántsem tökéletes. Több helyen is akadnak logikai bukfencek, és néhol talán átesik a film a ló túloldalára, de Bird épp időben rántja vissza a gyeplőt, megmentve ezzel az egész művet. Ha nem is az év legjobb akciómozija, kétség kívül ott a helye a legjobbak közt. Önfeledt és szórakoztató kikapcsolódás. Nem több, nem kevesebb.

Mission Impossible 4 előzetes:

http://hookum.blogspot.com/2011/12/mission-impossible-ghost-protocol.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Mind a farkasemberes, mind a vámpíros művek a horrornak az egyik örök, visszatérő és jelenleg talán legkifizetődőbb al-műfaját képviselik. És bár a két rém az 1910-es évektől riogat a vásznakról, összeeresztésüknek ötletére jó pár évet kellett várnia a zsáner rajongóinak. Ez a Mesék a Kriptából második évadjának utolsó részében történt meg először, melyet az Underworld kísért a mozivászonra több mint tíz évvel később. Persze ez idő alatt regény, illetve képregény formájában már megszületett a kasszarobbantó ötlet, melyekből sorra érkeznek az erősebb, illetve gyengébb filmadaptációk (Van Helsing, Twilight) és sorozatok (True Blood, Being Human, The Vampire Diaries) egyaránt. Alapanyagból pedig nem fog egy hamar kifogyni Hollywood, hiszen még az egyik legnagyobb könyvszéria, Anita Blake kalandjai is hátra vannak (amit ha ügyesen sikerül kivitelezniük, nagyon nagyot robbanhat). Na de kanyarodjunk vissza az első mozifilmhez, ahol a vámpírok és a farkasemberek harca állt a középpontban;

Az emberek közt rejtőzködve, két felsőbbrendű ragadozó faj fejlődött ki. A kifinomult vámpírok és a brutális Lycanok (farkasemberek) között évszázadok óta dúl a titkos háború, mindaddig, míg az egyik faj teljesen el nem pusztul. A nagy harcok közepette egy Vámpír harcos, Selene (Kate Beckinsale) rájön, hogy a Lycanok egy embert akarnak túszul ejteni. Miután a lány megpróbálja megvédeni a fiatal férfit (Scott Speedman), sötét titkok nyomára bukkan, mely mindkét faj számára félelmetes következményeket tartogathat.
Len Wiseman első mozija kimondottan jól sikerült. Nincsenek világmegváltó dialógusok, vagy hatalmas újítások a filmben, de elejétől a végéig képes uralni azt. A színekkel és a lassításokkal is jól bánt, nem érzi az ember erőltetettnek őket, ellentétben kicsit megkésett társával, a Van Helsing-gel.
A színészek közül talán Kate Beckinsale-t és Bill Naughty-t tudnám kiemelni. Előbbit azért mert kellően dögös ahhoz, hogy megdobogtassa a férfinézők szívét, utóbbi pedig szimplán nagyon jó. De a többiekre sem lehet panaszunk, amit kell azt tökéletesen hozzák.
Érdekesség, hogy a filmet alig 30 millió dolláros költségvetéssel hozták tető alá, ami lássuk be egy nyári blockbuster-höz képest azért nem mondható túl soknak. Mégsem érzi a néző a pénz hiányát, sőt, úgy vélem kihozták a maximumot az adott bündzséből (persze ez nagyban köszönhető az olcsó, hazai forgatási helyszíneknek is).
Összességében az Underworld egy jó film, ami erősen veri a Twilight széria darabjait, és az apró logikai bukfencei ellenére – melyekből azért akad bőven -, tökéletesen élvezhető tud maradni.

Az első rész sikereit látva, várható volt a folytatás, amire mindössze három évet kellett várni. Selene, a számkivetett vámpír meg akarja találni Marcust, a vérszívók királyát, hogy alkut köthessen vele. Michael, a hibrid csatlakozik Selene-hez útja során, miközben kettejük szerelme egyre jobban elmélyülni látszik. Az összecsapások során Selene múltjára is méginkább fény derül, ami fenekestül forgatja fel a lány életét.

A megduplázott költségvetés és a nagyobb stáb ellenére a franchise második darabja nem volt képes megtartani azt a varázst, ami az előző epizódot végig körüllengte. Az akciójelenetek persze most is rendben vannak, de a forgatókönyv már kevésbé. Összecsapott, átgondolatlan és gyenge. Viszont nagy előnye a mozinak, hogy nem akar többnek látszani annál ami, és ez valamennyire képes menteni a helyzeten. Hiszen mindemellett látványos, szórakoztató és pörgős tud maradni a film. A lassításokat és különböző hatásvadász trükköket ezúttal is a megfelelő mértékben használják. És végre kapunk egy mozit, ahol a farkasemberek metamorfózisa nem gagyi. 

A színészek mindent kihoznak karaktereikből, bár ezúttal jóval inkább mondhatóak egydimenziósaknak, mint az előző részben. Kate Backinsale viszont még mindig gyönyörű, és mérföldekkel ráver Lara Croftra.

Ezúttal az alkotók elkalauzolják a nézőt évszázadokkal ezelőttre, amikor még a vámpírok és a Lycanok között nem dúlt háború, sőt egymás mellett éltek. Igaz, itt nem békéről van szó, hiszen a farkasemberek a vérszívók rabszolgáiként tengették mindennapjaikat. Ám egy harcos úgy dönt, harcolni fog a saját és népe szabadságáért, mely egy nagyon hosszú háború kezdetét is jelenti egyben.
A legnagyobb eltérés a széria eddigi darabjaival, hogy a Vérfarkasok Lázadása a két húzónév nélkül indult útjára; Len Wiseman helyére Patrick Tatopoulos, míg Kate Beckinsale helyére Rhona Mitra került. Mindketten tökéletesen megállják a helyüket a franchise-ban. Az ezüst-nitrát töltényeket pedig íjakra cserélték. A sztori most sem tartogat nagy csavarokat a néző számára, de az akciók és azoknak zenei aláfestése kárpótol majdnem mindenért. Még nagy változás az Underworld világában, hogy a harmadik részben abszolút főszerepet élvezhetnek a Lycanok. Aki a vámpírok miatt kíváncsi rá, annak nem is muszáj leülni elé, hiszen néhány agyarvillantáson és röpködésen kívül nem sokat kapunk belőlük. Viszont mindettől függetlenül volt annyira szórakoztató, mint az első rész. A harmadik részt is a hideg színekkel dolgozó képi világ jellemzi, ami különösen jól megy az Underworld univerzumához. Ahogy a Vérfarkasok Lázadása is tökéletesen illeszkedik a többi rész közé. Kíváncsian várom a jövőre mozikba kerülő negyedik részt…

http://hookum.blogspot.com/2011/09/underworld-trilogy-underworld-trilogia.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Mivel nemsokára világot lát a minden bizonnyal kasszarobbantó Bosszúállók mozi, ideje említést tennünk a zöld monstrum első mozifilmjéről is. Ez a mondat persze így nem teljesen helyes, hiszen készült már régebben is mozifilm Bruce Banner átalakulásáról, Bill Bixby és Lou Ferrigno főszereplésével, de az első animált Hulk 2003-ban született meg, Ang Lee vigyázó szemei alatt. Az pedig, hogy rá bízta a Universal a film elkészítését, kimondottan merésznek mondható, hiszen a taiwani születésű rendező, előtte csak a Tigris és Sárkány és az Értelem és Érzelem című mozik sikereit tudhatta magáénak. És hát lássuk be, ezek után különösen furcsa, hogy a stúdió oly könnyedén és gyorsan rábízta egy nyári effektorgia levezénylését. De nézzük, miért nem sikerült azt itt összehozni, ami öt évvel később olyan jól működött.

A robosztus, zöld óriást gondolom senkinek sem kell bemutatnom. Ha más nem, gyermekkorunk rajzfilmjeiből, esetleg a már említett Lou Ferrigno nevével fémjelzett klasszikus sorozatból sokan emlékezhetünk rá.
Egy félresikerült laborkísérlet következtében a génkutató Bruce Banner, amolyan Dr. Jekyll és Mr. Hyde módjára hatalmas óriássá képes változni. De sajnos az átalakulást ő maga nem képes kontrollálni. Ez csak akkor következik be, ha valaki vagy valami feldühíti.

A főszerepben Eric Bana remekel és különösen jól áll neki Banner figurája. Edward Norton sem rossz Hulknak, de attól még, hogy nagyobb színésznek tartom, valahogy Bana-nak jobban áll ez a szerep. Ahogy Jennifer Conolly is jobban tetszett Betty Ross-ként, mint Liv Tyler. Összességében az egész szereplőgárdára rendben van, mind Josh Lucas, mind Nick Nolte jók a szerepükben. De lehetnek a színészek akármennyire jók, a film sajnos már nem képes kiaknázni a történet adta lehetőségeket.

Ahogy a rendező is nyilatkozta, ő nem egy újabb blockbustert forgat, sokkal inkább egy elvont történetet mesél el, ami éppenséggel rengeteg pénzbe kerül. Azt hiszem ez kellően körül is írja az egész művet. Bár az alkotók ügyesen megfogták a történet adta tragédiát és drámát, talán jobb lett volna, ha a „a kevesebb néha több” filozófiát állítják maguk elé, mert bizony ez esetben átestek a ló túloldalára. Hiszen éppen a film eltúlzott érzelmi töltete adja annak gyengeségét. Mindemellett a mozi gyakran leül és vontatottá válik.
Nem csoda hát az erős kritikai és közönség bukta, amit az első animált Hulk mozi összehozott. Igaz, a költségvetést azért visszahozta, de a hatalmas bevételi zuhanásokat a producerek bukásnak könyvelték el (többek között ezért is váratott magára annyit a folytatás).
A CGI-t tekintve, Hulk mozgása még rendben is lenne, de minden olyan jelenetnél, ahol élőszereplők veszik körbe, elég műnek hat. Persze ezt nem róhatjuk fel a film hibájaként, hiszen akkor ezt, ennél jobban nem lehetett megoldani.
Úgy gondolom Ang Lee és a Universal elkönyvelték a sikert már a tervezés szakaszában, így nem fordítottak elég időt a Marvel egyik – szó szerint – legnagyobb figurájára. Később ezt a hibát korrigálták, és 2008-ban már egy jóval letisztultabb és közönségbarátabb Hulkot varázsoltak a mozikba. Kíváncsian várom, mit kezdenek a karakterrel a Basszúállók moziban, és mennyire képes majd megnyerni a nézőket Mark Ruffalo, mint az új Bruce Banner.

http://hookum.blogspot.com/2011/08/hulk.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Bár nem sokan tudják, de napjaink egyik legsikeresebb sorozata, a Dexter elindult animált, websorozat formájában is. Az Early Cuts, kedvenc sorozatgyilkosunk korai éveiből táplálkozik, a vadászatok egyes fázisait bemutatva. A széria eddig mindössze 2 évadot élt meg, az első 12, míg a második 6 részt foglal magába. Stílusa sokaknak kissé furcsa lehet, hiszen nagyrészt csak állóképekből építkezik, ám ettől függetlenül az illusztrációk hangulatosak és dekoratívak - leginkább Bill Sienkiewicz munkáit tudnám kiemelni, melyek messze a legsötétebbek mind közül.

A szinkronhangot, szerencsére az eredeti karaktert is alakító, Micheal C. Hall szolgáltatja. Nagyon megy az orgánuma a karakterhez: hidegvérű és érzelemmentes, pont amilyennek egy precíz sorozatgyilkosnak lennie kell.

Kimondottan tetszik amúgy az alapötlet. Mintha betekintést nyerhetnénk Dex vérminta gyűjteményének néhány darabjába (többek között az elsőbe is). Ahogy a történetfoszlányok sem rosszak. Pusztán a kivitelezés aggaszt. A jó gondolatok ellenére, az epizódok hossza és kidolgozatlansága miatt, túlon-túl felejthető a dolog. Persze néhány percbe sűrítve nem is nagyon várja el az ember, de ez azért tényleg kevés. Viszont nem róhatjuk fel ezt igazán negatívumként, lévén egyfajta reklámfogásról beszélünk, nem pedig a sorozat egy tényleges mellékágáról, de szerintem akkor is kihozhattak volna többet a dologból. Mindenesetre gondoltam megéri megemlíteni, hogy van ilyen is. Ha más nem is, a rajongók azért biztosan értékelni fogják.

http://hookum.blogspot.com/2011/08/dexter-early-cuts-2009-2010.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

A Marvel legújabb képregényadaptációja - ami ugyan inkább tűnik a nagy Bosszúállók film előhuszárának, mintsem egy saját franchise útnak indításának - egy teljesen kiszámítható és sablonos, ám ugyanakkor abszolút fogyasztható és szerethető mozi az amerikai hazafi felemelkedéséről.

A jövőre mozikba kerülő Bosszúállók film hőseinek nagyjával már megismerkedhettünk a vásznon is. Hulk, Vasember, Fekete Özvegy, Thor és Hawkeye után megérkezett Amerika Kapitány is, így végre teljes lehet Nick Fury csapatának a létszáma. A felsorolt szuperhősök közül persze Fekete Özvegy és Hawkeye saját filmje még várat magára, aggodalomra nincs okunk az eddigi műveket elnézve. Bár az abszolút kedvencek Thor, és a Vasember első része voltak, mindegyik Marvel eposz egy teljesen korrekt popcorn-mozi volt, (kivéve talán az első Hulk mozit). A kérdés csak az, hogy Amerika Kapitány kalandja is megállja-e a helyét a többi igazságosztó mellet?

Az amerikai lobogót magán viselő hős egy egészen más kor szülötte, hiszen közel 20 évvel megelőzte társait. Egy olyan korszak gyermeke, amikor még nem volt divatos a karaktereket árnyaltabban ábrázolni. Figurái fekete-fehérek és egydimenziósak voltak, bármiféle lelki vívódás vagy családi probléma nélkül. Később persze őt is elérte a hullám, ami megannyi korai képregényt, és egy sötétebb irányba indult el az egész mű. De a film készítőinek azt is figyelembe kellett venniük, hogy most egy eredettörténetről beszélünk, így a kezdeti művekhez hűen egy sokkal naivabb és letisztultabb képet kapunk, mint amit az eddigi képregényadaptációktól megszokhattunk.

Nem lehetett könnyű dolga Joe Johnston rendezőnek, az idén hetven éves, hazájában hatalmas népszerűségnek örvendő Amerika Kapitány vászonra adaptálásával. Hiszen, a II. világháború idején működőképes giccses patriotizmus ma már inkább nevetséges, mintsem hiteles. Ám az alkotóknak sikerült egy szerethető arculatot kreálniuk Steve Rogers figurájához.

Ügyesen megoldották a fantasztikum és háborús éra összevonását, a jól bevált okkultista nácik bevonásával (gondoljunk csak Indiana Jones-ra, vagy a Hellboy első részére). Amerika Kapitány ruházatát megint csak okos húzás volt egy katonai PR-kampány köré emelni, ami elfeledteti velünk mennyire giccses és röhejes is az egész. Igaz, a Bosszúállók filmben már egy egészen más öltözékben köszönhet majd vissza.

De mivel egy eredettörténetről beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy kellő idő jusson az átalakulás bemutatására is. Erre abszolút nem lehet panaszunk, hiszen a film bő egyharmadában nem is igen találkozhatunk akcióval. Chris Evans pedig rengeteg kellemes percet okoz a nézőknek az apró és vékony termetével, amit egyébként kifogástalanul kiviteleztek az alkotók. Az alakítása persze már hagy némi kívánni valót maga után, de igazából a szerep sem követel meg tőle többet annál, mint amit hoz.

A többiekre sincs panasz, Tommy Lee Jones, Stanley Tucci és Hayley Atwell is jól játszanak. Akit viszont még kiemelnék, az a főgonoszt alakító Hugo Weaving, aki egy ennyire semmitmondó karakterhez is, mint Red Skull, képes volt hozzáadni annyi pluszt, hogy hitelessé váljon a figura.

A CGI és a díszletek, ahogy az eddigi Marvel moziknál is megszokhattuk, most is kifogástalanok.

Az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló egy enyhén nosztalgikus, kicsit B-ízű, klasszikus értelemben vett szuperhős film, ami egy mozijegy erejéig tökéletesen szórakoztató tud lenni. Így a fentebb feltett kérdésemre válaszolva: Igen, van helye a filmnek a Marvel mozgóképre vitt univerzumában.

Ha pedig valaki úgy dönt, hogy jegyet vált rá, természetesen ezúttal is felesleges a 3D-ért plusz költségeket kiadnia. A végefőcímet viszont érdemes megvárni!

http://hookum.blogspot.com/2011/08/captain-america-first-avenger-amerika.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Egy erősen elgondolkodtató és mélyen zavarba ejtő alkotás a radikális nevelési módszerek kudarcáról, Michael Haneke, Lars von Trier és néhol Cristian Mungiu munkáit idéző megfoghatatlansággal. A görög mű egy diszfunkcionális család mindennapjait mutatja be, ahol a szülők egy izolált, ingerszegény környezetbe kényszerítik három gyermeküket (két lány és egy fiú) egy nagyvárostól messze eső, vidéki birtokon. A szülők felettébb fura dolgokra tanítják gyerkőceiket (pl. a zombi szó egy sárga virágot jelöl, a tenger pedig a karosszéket jelenti), és - ahogy a tradíció is előírja – addig nem hagyhatják el a „meleg” családi otthont, amíg ki nem nő a szemfoguk. Az apa az egyetlen ember, aki kiléphet a birtokról, így a serdülő fiatalok hamarosan lázadozni kezdenek.

A Cannes-i díjnyertes mű egy bizarr, húsba vágó élményt nyújt a gyanútlan néző számára. Az alapötlet nem lenne rossz, sőt, nagyon sok lehetőséget rejt magában, de sajnos Giorgos Lanthimos író-rendező nem tudta kellően kamatoztatni őket. Nem is igazán értem, hogy megannyi remek európai és keleti film mellett, hogyan kerülhetett be ez a mozi az Akadémia Legjobb Külföldi Film jelöltjei közé. A mű ugyanis végtelenül unalmas és vontatott, arról nem is beszélve, hogy túl defektes és hatásvadász ahhoz, hogy igazán komolyan vegye az ember. Ugyan vannak erős pillanatai (különösen a testvérek állatias viselkedése lett nagyon eltalálva), de nagyon sokszor leül a film, és így végképp hitelét veszti az egész, két fáradt ásítás között.

Értem én az üzenetet, amit közvetíteni próbált a film. Értem, hogy mennyire fontos a szülői felelősség. Értem, hogy a nevelő kezében van, hogy mire tanítja a gyerekét. Értem, hogy az egész egyfajta allegória Görögország gazdasági válságára és elszigeteltségére. Értem, hogy az egész film egy hatalmas társadalomkritika szeretett volna lenni… Csak hát a megvalósítás legalább olyan fontos, mint maga az üzenet. És ez itt nem igazán jött össze.

A Szemfog egy igazán jó film is lehetett volna az alapsztorit tekintve, ám túl öncélúnak hat ahhoz, hogy egy közepesnél jobbra értékeljem.

http://hookum.blogspot.com/2011/08/kynodontas-szemfog-2009.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Az álomgyárnak úgy kellenek a jó vígjátékok, akár egy falat kenyér. Az utóbbi idők tendenciáját figyelve észrevehető, hogy egy altesti poénoktól hemzsegő mozit, vagy egy felemás romkomot lazán összehoznak minden hónapra, de ennél többre aligha futja. Való igaz, két évvel ezelőtt a Másnaposok némi felüdülést jelentett, de a helyzet nem lett sokkal jobb. Jobban meghálálná magát, ha a füves és egyéb réteghumor helyett, inkább a nagyközönség számára is befogadható vígjátékokkal örvendeztetnék meg a nézőket.
Ez nyilván Hollywoodnak is feltűnt, így átcsalták a tévécsatornákból a mozikba Seth Gordon rendezőt – aki eddig leginkább sitcomokban csillogtatta meg tehetségét (Modern Család) –, és dobtak mellé egy ígéretes alapszituációt, zseniális castinggal megfűszerezve.

A „legszívesebben megölném a főnököm” jelenség gondolom sokunk számára ismert, így rögtön kijelenthetjük, hogy egy jól elkapott alapszituációt tálalnak elénk a filmben. Kimondottan örültem annak, hogy sok hasonszőrű alkotással szemben, a Förtelmes Főnökök esetében nem lőtték el az összes, vagy legalábbis az ütősebb poénok nagy részét már előre az előzetesekben. Sőt, sikerült nálam elérnie a térdcsapkodós fázist, amire nagyon kevés komédia volt képes az utóbbi időben. A humort tekintve, a hangsúly inkább a karakterek jellemén és a helyzetkomikumon van, mintsem magán a gyilkosság mikéntjén. A film egyébként Hitchcock ’51-es klasszikusából, az Idegenek a vonaton-ból és a Danny DeVito féle Dobjuk ki anyut a vonatból című alkotásából merít, de erre önmaga is ráreflektál.

A rengeteg, jól időzített poén mellett külön meg kell, hogy említsem a remek szereplőgárdát. Jamie Foxx és a három főszereplőnk hozza a kötelezőt, nincs velük gond. Akik, viszont felülmúlják önmagukat, azok a főnökök karaktereibe bújt nagy nevek. Colin Farell, mint a fogalmatlan kokós goré, zseniális. Jennifer Aniston azt hiszem sosem volt még ennyire dögös! A férfinézőknek már csak miatta megéri mozijegyet váltani, mert a Jóbarátok egykori sztárján nem fog az idő (nem véletlenül kapta meg idén a Decade of Hotness díjat). A főnökök legelvetemültebbje, Kevin Spacey pedig mint mindig, most is kifogástalanul öltötte magára Harkin karakterét. Mindössze azt sajnáltam, hogy kevés szerephez jutnak, hiszen mindhárom karakter egy külön spin-offért kiált.

Engem megvett a Förtelmes Főnökök. Ha csak néha összehozna Hollywood egy-egy ilyen vígjátékot, nem kellene a Másnaposokat emlegetni úton-útfélen.

http://hookum.blogspot.com/2011/07/horrible-bosses-fortelmes-fonokok-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Először is szeretnék hangot adni annak, hogy mennyire hiányolom az igényes és érdekfeszítő sci-fi sorozatokat a TV képernyőkről. Ha belegondolunk rengeteg jó „nevettető széria” (Raising Hope, Weeds, stb.), és minőségi detektív sorozat (Criminal Minds, BlueBloods, stb.) fut jelenleg. Ahogy misztikumból (Supernatural, Ghost Whisperer) sem hiszem, hogy nagy hiány lenne. Egyedül a sci-fi sorozatok állnak hadilábon, mióta véget ért a Lost. Persze megpróbálták betölteni az általa keletlezett űrt egy FlashForward-dal, és egy Event-tel, amik egész ígéretesnek is tűntek, de a nézettségük nem volt elég nagy ahhoz, hogy visszatermeljék, a rájuk fordított összegeket. Az érdektelenségbe fulladt Caprica, a sablonos V és a vontatott Stargate: Universe sem voltak képesek maradandó élményeket hagyni a nézőkben. Az egyetlen legény a gáton a Fringe, de azért valljuk be, tudnánk még örülni némi, jól összerakott, többrészes tudományos fantasztikumnak.

A 2040-ben játszódó, brit gyártású sci-fi drámát - már csak a fentiekben leírtak miatt is – nagy várakozás előzte meg a részemről. Arról nem is beszélve, hogy a szigetországiak az utóbbi időben kezdik lekörözni tengerentúli társaikat (elég csak a zseniális Misfits-re gondolnunk). De sajnos a sorozatnak nem sikerült beteljesítenie a hozzáfűzött reményeimet. Nem rossz az Outcasts, félreértés ne essék, csak hát… annyira azért nem is jó.

Az alapsztori röviden: Földünk lakhatatlanná válását követően, egy ötvenezer fős csoport átköltözik egy másik bolygóra fajunk fennmaradásának érdekében. Az új bolygót Carpathia-ra keresztelik, melyen a megmenekült emberek egy Forthaven nevű városkában próbálják felépíteni új társadalmukat. Persze az élet itt sem fenékig tejfel. A lakók egy kisebb csoportja kezd különszakadni a többiektől, míg egy másik váratlan esemény is bekavar a városka lakóinak. A CT-9-es, sérült szállítóhajó már öt éve úton van az új életet adó bolygó felé, fedélzetén rengeteg emberrel, akiknek a túlélési esélye vajmi kevés a sérült hajótest miatt. És a problémák itt még nem érnek véget, hiszen a város vezetőjének sötét múltjára is hamarosan fény derül…

A Pilot kimondottan gyengére sikeredett. Ez azért is volt nagyon furcsa számomra, mert ha egy sorozat nem is hozza az elvárt szintet, azért a debüt-részt általában ügyesen összehozzák (lsd. Walking Dead). Az Outcasts első része kimondottan ütemtelen, mesterkélt, mindenféle lendületnélkülöző és kiszámítható. Nem is értem, hogy kaphatott egyáltalán zöld utat.
Amire viszont nem lehet panaszunk, az a látvány. Bár az első néhány részben annyira ez nem számottevő, a későbbiekben erősen fejlődő tendenciát láthatunk. Ugyan ennyi még nem elég a széria életben tartásához, de azért ez is valami. A sorozat introját meg kimondottan pofásra összehozták.
Sajnos a karaktereket megint csak nem tudom a mű erősségei közt megemlíteni. Esetlenek, és olykor kínosan röhejesek. Bár Julis Berger figurája kivételt képez ez alól (Eric Mabiusnak jól is áll a szerep), ám ez még mindig édeskevés. A színészekkel összességében nincs nagy baj; nem kiemelkedőek, de nem is vészesen rosszak.

Aztán ahogy kijött a többi rész, elkezdtem sajnálni, hogy beszüntették a sorozatot. Mert bizony a későbbiekben (úgy a negyedik rész tájékán) belendül rendesen. Kár érte, mert láttam benne lehetőségeket, de a jelenleg futó sorozatok mellett esélye sem volt.
A legnagyobb bajom vele tényleg az, hogy az utolsó három résszel eléggé felspannoltak ahhoz, hogy gyászoljam az Outcasts-t. Kezdtek körvonalazódni a sorozat érdekes politikai játszmái és a feszültség is nőtt. Valamint annak ellenére, hogy egy high-concept szériáról beszélünk, képes volt megtartani az epizodikusságot is. Ezt eddig, ilyen formában talán csak az Odaát tudta elérni.

Nem bántam meg, hogy neki ültem. Lekötött, annak ellenére, hogy tisztában voltam a „nyitott könyv” befejezéssel. A műfaj kedvelőinek azt mondom, ugorjanak neki, de a többiek inkább keressenek valami más elfoglaltságot, mert nem hiszem, hogy tetszene nekik. A végpontszám pedig egy gyenge hetes, amit az utolsó három-négy rész tornászott fel. Azért bízom benne, hogy kapunk még a közeljövőben valami minőségi SF-et.

http://hookum.blogspot.com/2011/06/outcasts-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Egy irodaház konferenciatermében két ember egymás fejében „kószál”. Az elmék csatája még csak 10 perce zajlik, amikor hirtelen az egyikük feje szétrobban a pszichikai síkon vívott küzdelem végén. Kinek ne lenne ismerős a ma már kultikussá vált jelenet? A ’80-as évek derekán, a VHS fénykorában az Agyfürkészők volt az egyik legnagyobb kedvenc. Egy felmérés szerint ez a bizonyos harc – a kor tékás kedvencei közül – „a legtöbbször kimerevített jelenet”. Persze nem csak ez teszi emlékezetessé Cronenberg sci-fi remekművét. A cselekmény 237 olyan ember körül zajlik, akik képesek embertársaik agyáramaira rákapcsolódni, azokat manipulálni és pusztán a gondolati erejükkel megölni őket.

Egy Ephemerol nevezetű nyugtatószer rendszeres szedésével a terhesség hónapjai alatt elérhető, hogy az újszülött gyermek telekinetikus képességekkel rendelkezzen. Az egyik legtehetségesebb agyfürkésző, Derryl Revok, földalatti szervezetével mindent elkövet annak érdekében, hogy elpusztítsa a társadalmat, míg egy másik hasonló társaság éppen azt próbálja elérni, hogy békében éljenek. Egy neves tudós, Paul Ruth minden erejével azon munkálkodik, hogy egy különlegesen fejlett fürkésző segítségével, kiiktathassa Revokot és annak teljes szervezetét.

Egy sor összeesküvés elméleten alapuló thriller - Telefon (1977), Kóma (1978), Földi űrutazás (1978) – után az Agyfürkészők is tökéletesen példázza a gyanúba keveredett fantasztikus tudomány korszakát: a kormány csak kihasznál és eldob, nem bízhatsz senkiben és semmiben. Cronenberg ’81-es munkája, a betegségekkel és mutációval foglalkozó mozik közül, kétségtelenül a korszak egyik legjobbja. Valószínűleg Bryan Singer X-men mozijai sem lettek volna ugyanazok, az Agyfürkészők inspirációja nélkül, hiszen a fürkészőket olyan emberi mutánsokként ábrázolják, akiknek a képességeit az emberi társadalom képtelen megérteni, és akik kénytelenek még a saját szubkultúrájuk képviselőivel is állandó harcot vívni. Akárcsak az X-men mutánsai, úgy az agyfürkészők is kénytelenek a társadalomtól elszigetelve élni. Persze a kirekesztettség és a diszkrimináció problémaköre itt még nem bontakozik ki teljesen, a szociális témák megtárgyalása helyett a korra oly jellemző, filmes hatások kerülnek inkább előtérbe.

Lévén ez egy vérbeli B-kategóriás mozi, senki ne várjon világmegváltó gondolatokat, vagy felejthetetlen színészi alakításokat. A film nem akar többnek látszani annál ami, és ez nagy előnyére válik. A színészek alakításai már egészen más lapra tartoznak. Igazából ez jelenti a film egyik gyenge pontját, ami nálam egy pontszámot simán lehúz a végeredményből. A három főszereplő közül még talán Michael Ironside a legelviselhetőbb. A professzort alakító Patrick McGoohan túlon-túl színtelen és üres, a központi figura szerepében „tündöklő” Stephen Lack pedig egyenesen borzasztó. Gyakorlatilag az egész mozi alatt egy arccal dolgozik, pedig a karaktere jóval többet igényelne ennél - B-kategória ide vagy oda.

Persze mindezeken túl az Agyfürkészők egy élvezetes filmélmény. Váratlan sikerének és kasszarobbantásának köszönhetően pedig David Cronenberg később olyan remekműveket tehetett le az asztalra, mint a Videodrome, Meztelen Ebéd, eXistenZ vagy A Légy. A film pedig számos folytatást megélt. Kell ennél több bizonyíték egy film maradandó vonzerejére?

http://hookum.blogspot.com/2011/06/scanners-agyfurkeszok-1981.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Rengeteg poszt-apokaliptikus mozi látott napvilágot a nyolcvanas években, de mindmáig Luc Besson debütfilmje, az Élethalálharc az egyik legjobb mind közül. Kicsit talán a Mad Max trilógia első két részének a hatása is érződik a produkción, ám mégis teljesen más oldalról közelít. Persze a műfaj él és virul napjainkban is, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a zseniális Az Út, vagy a tűrhető Éli Könyve. A film egyébként a rendező egyik korábbi rövidfilmjének (L’avant Derniere, 1981) az egészestés változata.

Az, hogy a rendező mellőzte a színek használatát, sokat segít a lepusztult jövőkép ábrázolásában. Színesben indul, hogy aztán fekete-fehér Cinemascope-ra váltson, amellyel egy magas költségvetésű mozi kifinomult hatását kelti. Mindezt pedig Éric Serra szokatlan zenei motívumai segédkeznek ellensúlyozni. Engem mondjuk nem igazán nyert meg a zeneszerző, sokszor pont ez volt az, ami kizökkentett a mű hatása alól.

A film kezdetén a Férfi repülőgépet épít, és el szeretne menekülni. Majd váratlanul társaságra lel egy elnéptelenedett városban, és minden megváltozik. A Mad Max filmekkel ellentétben Luc Besson egy egészen más képet nyújt a nézőnek a poszt-apokaliptikus jövőről. Hiányzik a moziból a halálközeli érzet, helyette a figurák gyermeki ártatlansággal viszonyulnak környezetükhöz és egymáshoz. Még az összecsapásaik is inkább emlékeztetnek egyfajta játékra, mintsem harcra.
Míg eleinte csak a túlélés hajtja szereplőinket, később a mélyen bennünk gyökerező ösztönök is a felszínre törnek és utat engednek készségeik szárnypróbálgatásának is; pingpongozással kísérleteznek, megpróbálnak beszélni, vagy épp elolvasni egy könyvet… Ezek a jelenetek adják a film magját, melyek egyszerre lesznek hátborzongatóak, meghatóak és mulatságosak.

Besson elképesztő magabiztossággal kezdte pályafutását, amit aztán megannyi remekmű követett. Most - az utóbbi munkásságait figyelembe véve - mégis úgy érzem, mintha nem igazán tudná mit is akar, merre tovább. A legtöbb poszt-apokaliptikus moziban hőseink legfőbb motivációját a túlélés ösztöne adja. Ezzel szemben az Élethalálharc inkább azt mutatja be, milyen érzés lenne újra emberré válni, újrakezdeni mindent a kezdetektől.

http://hookum.blogspot.com/2011/06/le-dernier-combat-elethalalharc-1983.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

A plakátot szemlélve, a gyanútlan filmkedvelő egyből a horror műfajába sorolhatná az Időbűnöket, ám ne engedjük becsapni magunkat, hiszen a 2007-es spanyol remek leginkább a science fiction és a thriller műfajához kapcsolható. Alacsony költségvetésű független filmról van szó, mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy az író és egyben rendező Nacho Vigalondo játssza a történet egyik központi figurájának, El Jovennek a szerepét is. Nagyon sajnálom, hogy nálunk nem érkeznek a mozikba hasonló művek, és hogy a bátortalan hazai filmesek nem mernek elrugaszkodni a tucat vígjátékok futószalagra gyártásától, amikor egy hasonló kaliberű mű összehozásához a jó alapötlet kiötlése után minden adott. Netán hiányozna belőlünk a kreativitás magja?

Na de kanyarodjunk vissza jelen filmünkhöz. Az Időbűnök rögtön egy jól felépített alapsztorival indít, ahol új megvilágításba kerülnek az időutazós mozik; Főhősünk, Hector egy tisztességes férj, aki egyszer észrevesz egy félmeztelen nőt a nyaralójuk melletti erdőben. Kíváncsi természetéből adódóan odakeveredik a hölgy közelébe, de mire észbe kap, egy maszkos fegyveres őrült veszi üldözőbe. Nagyon nem szeretnék többet lelőni a történetből, hiszen csak itt kezdődik el a bonyodalom.

A film, tökéletes bizonyíték arra, hogy nagy világsztárok és szemetkápráztató CGI nélkül is lehet üdítően jó sci-fit alkotni. Nem véletlenül tarolt a film megannyi filmfesztiválon a tengeren innen és túl.
Különösen jó ötlet volt Vigalondótól, hogy az időutazás bonyodalmait és paradoxonjait mindössze egy nap eseményeibe sűrítve mutatja be. Hector baklövésinek a következményeit nagyjából logikusan be lehet lőni előre, de ez egyáltalán nem von le a film értékéből, sőt! Kimondottan szenzációs, ahogy a néző kénytelen végigkísérni a cselekmény megváltoztathatatlanságát. Az első negyed óra után ledől az első dominó, mi, a nézők pedig köröm rágva üljük végig, ahogy vele dől az összes többi. Egy majdnem hibátlanul megírt forgatókönyv, majdnem hibátlan végkifejlettel. Nyilván az időutazás logikai bukfenceit nem sikerül itt se kijátszani, de ettől függetlenül az Időbűnök egy végtelenül szórakoztató sci-fi.
Ami esetleg gyenge pont lehet benne, az a film központi figurája, Hector. Félreértés ne essék, nem a színésszel van a baj, (Karra Elejalde sziporkázik) sokkal inkább magával a karakterrel. Néha talán túlságosan is együgyűen viselkedik a szorult helyzetekben.

Mindezek ellenére az Időbűnök egy iszonyatosan precíz mű, ahol minden a helyén van. Csak ismételni tudom önmagam, sajnálom, hogy nálunk nem készülnek hasonló alkotások, viszont annak örülök, hogy a spanyoloknál igen. Nálam abszolút többszörnézős kategória. Bűn kihagyni.

http://hookum.blogspot.com/2011/05/los-cronocrimenes-idobunok-2007.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Kaliforniai életérzés, állandó napsütés, dögös csajszik, obszcén beszólások és szemérmetlen humor. Nagyjából ezek volnának a Showtime egyik aranybányájának, a Kaliforgiának a legfőbb összetevői. A történet szerint adott egy Hank Moody (David Duchovny) nevezetű író, aki képtelen feldolgozni, hogy az egyik legsikeresebb irományát Hollywood, a tőle megszokott módon megerőszakolta. Ahogy, a kaliforniai életmódot sem tudja teljes mértékben elfogadni - ennek ellenére lubickol benne -, és inkább visszavágyik szeretett otthonába, New Yorkba. Ám a legnagyobb problémája mégis a családja, mivel imádott ex-felesége házasodni készül mással, ő pedig az alkotói válság keserű kortyait kóstolgatja… meg természetesen a piát, és némi füvet, ha úgy akad.

A kicsit szappanoperába illó alapszitut egy az egyben amerikai tálalásban kapjuk. A tipikus újhullámú, tengerentúli poénok jellemzik a sorozatot, ezek adják a vázát. No, meg a központi figura, Hank Moody. Duchovny karakterét leginkább House-hoz tudnám hasonlítani. Pofátlanul flegma és nagyképű, mégis mindenki imádja. Legalábbis a filmen belül. Mert biztos vagyok benne, hogy sokaknak pont az ő figurája miatt nem fog bejönni a Kaliforgia. A színész egyébként nagyon jól hozza, amit kell, nem lehet rá panasz, bár állítólag nincs nehéz dolga, mivel csak önmagát kellett alakítania.
A Hank feleségét, Karent alakító Natascha McElhone szintén teljesen rendben van, dekoratív meg minden. Ott van még Becca figurája, a Moody család legfiatalabb porontya. Ugyan nem alakít valami hatalmasat Madeleine Martin a kiscsaj bőrébe bújva, de olyan jó mondatokat adnak a szájába az írók, amivel képtelenség elvérezni. Az eddigi, négy évadon keresztül, több okosságot hallunk tőle, mint az összes többi szereplőtől együtt véve.
Az utolsó számottevő karakter még Charlie, Hank legjobb barátja, aki mindig kiáll mellette, akármiről is legyen szó. Igazi szerencsétlen figura, aki az utolsó pillanatban mindig képes kihúzni magát a slamasztikából, hogy aztán egy másik hatalmas baklövést követhessen el. Evan Handlernek egyébként - aki esetleg a Szex és New York-ból lehet ismerős néhányunknak -, nagyon jól áll ez a szerep.
Tehát mint látjuk a színészekkel nincsen gond. Ahogy az alapsztori is érdekfeszítő, a megkapó címről pedig már nem is beszélve (az egyik legötletesebb hazai fordítás). Mégis képtelen a Kaliforgia kult-státuszba emelkedni. Mindjárt kifejtem miért, röviden, évadokra bontva, killjoy nélkül:

A provokatív sorozat erősen megosztotta a nagy közönséget, ami érthető, tekintve voltak olyan bátrak az alkotók, hogy rögtön egy templomban cidázó apáca jelenetével indítsák útjára az első évadot. Amit egyébként igen erősre összehoztak. Jók az arányok a szexualitás, humor és a dráma között. Ügyesen lavíroztak az alkotók a különböző műfajokban, a szereplők pedig lubickoltak a szerepük adta dialógusokban. Az egyetlen gond csak az, hogy ezt mindössze csak az első évadban élvezhetjük igazán.
Mert aztán megérkezik a második egy kisebb színvonaleséssel. Az előző széria teljességét az üres bizonytalanság váltja fel, ahol még a főszereplő, Hank bája is elveszik. Jelleme egyre kevésbé lesz szimpatikus az ember számára, de legalább a sorozat fő cselekményszála még képes ott tartani a nézőket. Nem úgy, mint a harmadik évadnál, ami az abszolút mélypontja a Kaliforgiának. Kusza, zavaros az egész, szerintem még az írók sem tudták, merre is tart. Ahol az egyik új arc, Collini (az amúgy zseniális Kathleen Turner alakításában) karaktere pedig egyszerre gusztustalan és visszataszító, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem vicces. Bár a finálé picit képes minket visszazökkenteni Hank Moody világába, amit aztán a negyedik évad egész kellemesen visz tovább. Sajnos így sem ér fel az első magasságaiba, de lényegesen élvezetesebb elődjénél.
Azt hiszem, leginkább ott rontották el a Kaliforgiát, amikor az első évad sikereit meglovagolva, mindenből egy kicsit többet akartak, aztán még többet és többet… és mint tudjuk, jóból is megárt a sok. Egyre erőltetettebbek lettek a dialógusok, a poénok és a helyzetkomikumok, amik így már kevésbé váltak szórakoztatóvá. Nagyon kétes érzelmeim vannak a tárgyalt művel kapcsolatban, de egyekukac, jó szívű leszek, és felfelé kerekítek. De hozzátenném, hogy ez a hetes, egy nagyon gyenge hetes.

http://hookum.blogspot.com/2011/05/californication-kaliforgia-2007.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Az új X-Akták-ként is emlegetett A Rejtély kétségtelenül az egyik leghype-oltabb, és legsikeresebb sorozat napjainkban. Nem véletlen, hogy annyi kritikában és hozzászólásban hozzák kapcsolatba a fent említett két sorozatot. Gyermekkoromban nagy rajongója voltam Mulder és Scully kalandjainak, de bizton állíthatom, hogy a jelenleg tárgyalt sorozathoz soha nem ért fel, mert bizony A Rejtély az egyik legjobban összerakott produkció, az összes jelenleg futó széria közül.

A hazájában 2008 szeptemberétől futó, a Lost-ot megalkotó J. J. Abrams nevével fémjelzett sorozat, a tudományos fantasztikum és a bűnügyi sorozatok határmezsgyéjén mozog; a történet szerint, a hidegháború idején, néhány zseniális tudós, minden képzeletet felülmúló, áltudományos (telekinézis, láthatatlanság, teleportáció, stb.) projekteken dolgozott - leginkább az emberi test és agy lehetőségeinek vizsgálatával. Egy balesetben azonban meghalt egy laboráns, így az ezt követő nyomozás során fény derült az emberkísérletekre, aminek következtében dr. Bishop (John Noble) elmegyógyintézetbe került 17 hosszú évre.

Az elképesztően jól összerakott pilotepizód egy, az FBI-t érintő esettel indít, mely kapcsolatban áll a közel két évtizeddel ezelőtti kísérletekkel. Dr. Walter Bishop-ot kihozzák a St Claire’s Elmegyógyintézet falai mögül, visszaadva régi laborját. Persze csak úgy, gyám nélkül nem engednek ki senkit egy zárt intézetből, így jön a képbe a bohókás tudós, zseni fia, Peter Bishop (Joshua Jackson). A harmadik főszereplő, akit megismerünk, a nyomozást vezető Olivia Dunham (Anna Torv), aki barátja életét igyekszik mindenáron megmenteni.
A remek, másfélórás nyitóepizód (mely akár egy rendes filmnek is betudható lenne), mindenidők egyik - ha nem a - legjobb pilotja. Az ezt követő részek mindegyike egy rejtélyes eset körül forog, melyet folyamatosan átível egy főszál, amit nagyon visszafogottan adagolnak az alkotók.

Syfy-fanoknak kötelező, bár mindenki másnak is csak ajánlani tudom ezt az elképesztően magával ragadó sorozatot. Igazából engem már a zseniális főcímmel megvettek, ami nemcsak hogy végtelenül hangulatos, de nem túlzás, ha azt mondom a legjobb főcímdal, amit sorozathoz valaha írtak. Persze ezzel lehet vitatkozni (kíváncsian várom kommentbe, kinek mi a kedvence), de nálam abszolút a Fringe Theme viszi a pálmát. Úgy válik felejthetetlenné, hogy közben képes tisztelegni a nagy előd előtt. 

Na de ne gondoljon senki egy teljes X-Akták nyúlásra, erről szó sincs. Valójában nagyon távoli rokonságban áll a két sorozat egymástól. A Rejtély igyekszik minden esetet tudományos síkra terelni. A ufonautákkal való kapcsolat és a misztikum teljes egészében hiányzik belőle (ez utóbbira ott a szintén remek Odaát).
Tehát egy vérbeli sci-fi sorozatról beszélhetünk, ahol rengeteg olyan régi és új elméletek (időutazás, párhuzamos univerzumok, stb.) kerülnek terítékre, amik ismerősek lehetnek más hasonszőrű művekből is.

A titokzatos események mellett nagyon nagy hangsúlyt kapnak a karakterek, ami nagyon nagy erőssége a sorozatnak. A főszereplőink szerethetőek, könnyen tudunk azonosulni velük, attól függetlenül, mennyire sötét éppen a múltjuk. Közel sem egydimenziósak, attól függetlenül, hogy sokszor klisékből épülnek fel. Miután kibontakoznak, és teret ad nekik a sorozat, hamar a néző szívéhez nőnek. Kiemelendő dr. Bishop karaktere és az azt alakító John Noble (aki egyébként, jelenleg az egyik legjobban fizetett sorozatszínész), aki olyan hitelesen formálja meg a sajátos és szétszórt lángelmét, hogy gyakorlatilag ő maga képes lenne elvinni a hátán az egész sorozatot. A fiát, Petert alakító Joshua Jackson, mint a legnagyobb húzónév, Dawson haverjaként lehet ismerős. Ahogy ott, úgy itt is hozza, amit kell, de nem többet és nem kevesebbet. A gyengébbik nemet képviselő Nina Torv, szintén jó választásnak bizonyult. A karakteres arcú színésznő ügyesen lavíroz az egyszer törékeny és megtört, máskor pedig magabiztos és határozott FBI ügynök karakterében.
Mellettük még rengeteg nagynevű cameo-t is köszönthetünk (pl. Leonard Nimoy, Diane Krueger, Christopher Lloyd, Peter Weller, stb.), akik csak még magasabbra dobják azt a bizonyos lécet, ami már így is a felhők felett jár.

Az első évadban, azontúl hogy megismerkedünk a figurákkal és azoknak múltjával, rengeteg érdekes és elgondolkodtató esetet tárnak elénk. Mégis az évad közepe felé leül picit a sorozat, ám a záróepizód hál’isten visszazökkenti minket a Fringe világába. Jó évad, magasan az átlag fölött, ám a három közül mégis ezt mondanám a leggyengébbnek.
Viszont ha túljutottunk az első szérián, megérkezünk a kiváló másodikhoz, ahonnan már abbahagyhatatlan lesz a sorozat. Itt már sokkal inkább előtérbe kerül a hőseinket övező titokzatos múlt, valamint a párhuzamos univerzumok világa. Az évadokba nem szeretnék nagyon belemenni, mert túlságosan erős cliffhangerekkel és fordulatokkal tömnek tele minden részt ahhoz, hogy én ezeket lazán lelőjem. Mindenestre a harmadik sem okoz csalódást, bár itt elkanyarodik a sorozat egy olyan irányba, ami nekem annyira nem jött be (szerelmi háromszög), de sikeresen kimászik belőle, hogy aztán ismét egy hibátlan finálét vághasson az arcunkba. Kíváncsian várom az utolsó részt…

A Rejtély másik nagyon nagy pozitívuma a humor. Az apa és fia kapcsolat rengeteg komikummal szolgál, sokszor megfelelően oldva a feszült világvége hangulatot, ami elengedhetetlen is, lévén egy ízig-vérig J. J. Abrams produkcióról van szó. A rengeteg utalás a klasszikus sci-fi produkciókra, és a fordulatos cselekményvezetés odaszögezi a nézőt maga elé.
Nyilván én sem nézem az összes, jelenleg futó sorozatot, de azok közül, amikkel eddig találkoztam, A Rejtély az egyik legokosabb és legelgondolkodtatóbb. Ha nem is tökéletes, egy biztos: kihagyhatatlan!

http://hookum.blogspot.com/2011/05/fringe-rejtely-2008.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Rob Reiner a felemásra sikeredett Bakancslista után az első szerelmek világába kalauzolja el a nézőt, meglepően szórakoztató és szerethető módon. A rendező, fent említett, előző mozijával leginkább az volt a bajom, hogy képtelen volt kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Ettől függetlenül nem mondanám nagyon rossznak, hiszen még így is a nézhető kategóriába esett, de közel sem érte el a várt színvonalat. És hogy miért hoztam fel a direktor előző munkásságát? Nos, azért, mert a legutóbbi szösszenete, a Változó Szerelem a Bakancslista szöges ellentéte. A látszólag színtelen és sablonos történetből, sikerült egy végtelenül aranyos mozit varázsolnia.

A film nagyon jól építkezik a romantika, a humor és a dráma elemeiből, mindenbe csak bele-bele kóstolva, mely aztán egy olyan elegyet alkot, aminek köszönhetően a Változó Szerelem odatapaszt maga elé. Pedig közel sem tökéletes, ám mégis annyira bájos, hogy azonnal elfelejtjük minden hibáját.

Ám mindettől függetlenül a film legnagyobb erőssége a két fiatal, egyedien bemutatott kapcsolata; ugyanazt az eseményt egyszer Juli, egyszer pedig Bryce szemszögéből láttatja a rendező, apró lépésekben előre haladva. Ennek a sajátos és őszinte elbeszélésmódnak hála pedig olyan mélységekig jut el a film - anélkül, hogy ezt tudatosan megcélozná -, melyeknek más hasonszőrű mozik még csak a közelébe se érnek.

A zene, és a gyönyörű képek, mind-mind kifogástalanok, ahogy az alakítások is nagyon erősek, különösen Madeline Carroll brillírozik szerepében (igaz, az ő karaktere is messze a legizgalmasabb). Jó lesz rá odafigyelni a későbbiekben, mert biztos vagyok benne, hogy hallunk még felőle!

Összességében, a Változó Szerelem egy nagyon szerethető romantikus-vígjáték, amit nemtől és kortól függetlenül mindenkinek csak ajánlani tudok. Az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése.

http://hookum.blogspot.com/2011/04/flipped-valtozo-szerelem-2010.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Ha jó horrorfilmekről beszélünk, az európai felhozatal lassan előkelőbb helyen áll, mint az amerikai. Míg a tengerentúlon egyre inkább hódít a kommerszebb irány, a hazai vonal képes megmaradni egy valamivel hitelesebb szinten. Elég csak az elmúlt évekből csemegéznünk, és máris összefuthatunk az angol Gyilkos Kilátásokkal, a francia Mártírokkal, vagy a spanyol Árvaházzal. A sort persze lehetne még folytatni, de térjünk rá, a nemsokára nálunk is napvilágot látó, legújabb európai DVD-s trancsírra, a Véres Karácsonyra.

A film csak úgy duzzad a kliséhegyektől. Már rögtön a helyszín (főúttól messze eső ház) ismerős lehet más filmekből, de ez csak egy dolog. Ezekbe nem nagyon szeretnék belemenni, mert találunk belőlük eleget. Meg aztán ki vagyok én, hogy csak úgy elvegyem azt az örömöt a nézőtől, hogy ő maga fedezze fel, más filmek bizonyos jeleneteit?
A színészek tűrhetőek, bár egy ilyen kaliberű mű esetében szerintem ez annyira nem számottevő dolog. Viszont kiemelném a kölyköket, akik nagyon hitelesen hozzák, amit kell. Ők, a film egyik nagy erőssége. A másik a vágás. Ez szerintem nagyon fontos egy horrorfilmnél, és itt nem igazán lehet rá panaszunk. A képi világ is kimondottan tetszett, ahogy a sötét és világos színek (hó vs. vér) kontrasztban álltak egymással.
Viszont nagyon lehúzza az egészet a film első fele, amit én nagyon elnyújtottnak találtam. Nyilván ezzel is célja volt a rendezőnek (megismerni a szereplőket, azonosulni a karakterekkel, stb.), de szerintem meg lehetett volna ezt oldani tömörebben is. A logikai bukfencek (törött lábbal autót vezetni, stb.) megint csak gyengítik az amúgy sem túl erős képet.
Amúgy nem lenne a Véres Karácsony egy rossz film, csak a sok, bosszantó apróság lehúzza. Az Árvánál kicsit gyengébb, az Omennél viszont kicsit jobb. Ezért is nehéz szívvel, de megadom neki a 6-ost… a nagyon gyenge 6-ost.

http://hookum.blogspot.com/2011/04/children-veres-karacsony-2008.html