Sokak szerint már Steven Spielberg sem a régi, de én nem osztom ezt a nézetet, mert a TinTin kalandja egy remekül sikerült látványos és izgalmas animációs produkció. Igaz meglehetősen gyermeteg stílus képvisel a film és talán a műfaj sokkal jobban áll TinTin-nek, mint egy élőszereplős verzió lehetet volna. A történet kicsit Indiana Jones szagú, de szerintem ezzel sincs probléma. Kronológiailag persze Hergé legendás riportere, jóval megelőzte a Harrison Ford által alakított figurát. Bizakodó voltam, amikor hallottam, hogy Steven Spielberg – a másik
nagyágyúval és TinTin rajongó Peter Jacksonnal a produceri székben –
vászonra viszi a történetet (pontosabban négyet: Az aranyollós rák, A
titokzatos csillag, Az Unikornis titka, A Vörös Rackham kincse).
A belga képregényhős TinTin élete fenekestül felfordul, miután megvásárolja a híres hajó, az Unikornis modelljét. Egy rejtélyes idegen mindenáron megakarja szerezni a hajót és az azt körülvevő titkokat. Hősünk kalandjai során bele botlik a részeges Haddock kapitányba, aki földön, vízen, levegőben éppúgy segítségére van, mint amennyire hátráltatja. Sajnos azonban a történetre jellemző gyermeteg stílust áthatja az egész filmet. A stáb rendelkezésére olyan forgatókönyvíró zsenik álltak, mint Steven Moffat (Sherlock), Edgar Wright (Scott Pilgrim), vagy Joe Cornish (Idegen Arcok). A képregény iránti túlzott tisztelet, már a film elején a néző arcába zúdul. Aki nem ismeri a képregényt vagy a régi meséket, annak megemlíteném, hogy a film elején megjelenő rajzokat még Hergé készítette és Spielbergék digitalizálták. A kreátorok ugyanis nem tettek mást, mint csináltak egy 107 perces TinTin epizódot. A film egyik hibája, hogy nem érezzük a hajsza súlyát, és annak fontosságát, ami annak is köszönhető, hogy Rackhamont a fő gonoszt leszámítva senki sem elég fenyegető. A hajó titkának nyitja sem elég érdekfeszítő. A főhős személye sem elég érdekfeszítő. Nyilván nem eszközölhettek nagy változásokat egy ilyen jelentős múlttal rendelkező karakteren, de TinTin nem elég izgalmas karakter és így nehéz izguljunk érte. TinTin túlontúl becsületes, egyenes és kevésnek éreztem azt a magyarázatot, hogy azért ennyire kíváncsi, mert újságíró. A filmből abszolút megmarad bennünk (a főhős kutyáján, Milun kívül) az Haddock kapitány. Igaz hajós kicsit komolytalanul viselkedik, de a részeges kapitány abszolút szerethetővé válik. A látvány valami elképesztően gyönyörű, az eddigi legszebb a műfajban, és ez annak fényében nem kis szó, hogy Spielbergnek ez az első motion capture (tehát a jeleneteket eredetileg színészekkel rögzített) mozija, míg egykori tanítványa Robert Zemeckis már hármat (Polár Expressz, Beowulf, Karácsonyi Ének) is készített, felemás minőségi eredménnyel. A tájak csodálatosak, pedig csak egyesekből és nullákból állnak, a szereplők mimikája pedig döbbenetesen élethű, csak a kinézetük juttatja eszünkbe, hogy ez csupán „rajzfilm”. Persze akkor most mindenkiben felmerülhet a kérdés: miért nem rendes filmre rögzítették? A válasz pont abban keresendő, amit eddig kritizáltam: a gyermeteg stílusban. Ez a film ugyanis nem működött volna élőszereplős filmként (a szuper intelligens foxterriert és a fizikai irrealitást nehéz lett volna komolyan venni), és ez kedvezett az olyan kíváló jeleneteknek, mint például a vágás nélküli madaras üldözés, valamint a film végi darus összecsapás, de a képregény stílusa is csak így tudott igazán érvényesülni.
Összességében egy lélegzetelállítóan szép, élvezetes és bizonyos fokig izgalmas film született, néhány szórakoztató karakterrel, de a gyermeteg stílus és néhány apró hiba végett inkább a fiatalabb korosztálynak fog tetszeni. A film bája, a rutinos filmkészítők tehetsége megmenti a produkciót a középszerűségtől, így egy könnyed délutáni kikapcsolódásnak tökéletesen megfelel, és reményre ad okot, hogy a várhatóan Jackson rendezte második rész jobban sikerül majd.
Tintin kalandjai előzetes:
Az udvari intrikákkal átszőtt történet VIII. Henrik király életét mutatja be. Uralkodására véres hadjáratok, egyházi reformok, becsvágy, árulás, és megannyi bujaság volt jellemző. Az ellentmondást nem tűrő diktatórikus angol király nem riadt vissza a különböző büntetésektől sem legyen az akár kínzás vagy ne adj isten halál. Hat házassága közül egyik sem végződött válással... Aragóniai Katalinnal (Maria Doyle Kennedy) kötött frigyét semmissé nyilvánították, Boleyn Annát (Natalie Dormer) lefejeztette, Jane Seymour (Anita Briem, Annabelle Wallis) gyermekágyi lázban halt meg, Cleve-i Annával (Joss Stone) kötött házasságát szintén semmissé nyilvánították, Catherine Howard-ot (Tamzin Merchant) lefejeztette, Catherine Parr (Joely Richardson) pedig túlélte őt. Hatalmat akart, tiszteletet, de leginkább azt, hogy féljenek tőle, ha csak meghallják a nevét. A fiatal királyból, erőskezű uralkodó lett, aki lefektette az anglikán egyház alapköveit is.
A Showtime saját gyártású sorozata a Tudorok, nálunk elsőként a HBO adta le. A történelmi háttér egy-két kevésbé jelentős információtól eltekintve hitelesnek mondható. Azonfelül, hogy a sorozat rendkívül jól elénk tárja az Angol történelem egyik legérdekesebb korszakát, olyan emberi tulajdonságokra fektet nagy hangsúlyt, mint a hűség, bátorság, hit és szeretet, de a szerelmi szálak is kiemelt szerepet kapnak.
A történet főszereplője Jonathan Rhys Meyers (VIII. Henrik) kiemelkedően játszik, őstehetségnek bizonyult azokban a jelenetekben amikben, düh vagy szenvedés lesz úrrá karakterén. Felesége közül Natalie Dormer (Boleyn Anna) és Tamzin Merchant (Catherine Howard) alakít a legjobban, a többiek sem nyújtanak rossz teljesítményt, de nem alkottak bennem maradandót.
A sorozatban a király jó barátját alakító
Henry Cavillra érdemes odafigyelni, mert a sorozatban talán ő a második legjobb teljesítményt nyújtó színész. Nem meglepő, hogy ő lesz az új Superman is, továbbá a jóképű színészt legutóbb a Halhatatlanokban Thészeusz szerepében. Egy biztos Michael Hirst a történelmi drámák műfajában maradandót alkotott és a szereplőket is jól válogatta össze. Az operatőrök is remekül végezték munkájukat, Trevor Morris a sorozat zenéjéért volt felelős és elég jól eltalálta, hogy melyik jelenethez mégis mit kell komponálnia.
A jelmezek korhűek és a táj is a középkori Angliát reprezentálja, bár az is igaz, hogy Írországban forgattak. Minden évadban, találkozhatunk legalább tíz helyszínnel, amik már az első pillanatban elvarázsolóak, és már-már úgy érezzük, hogy az egész tényleg a késői középkorban játszódik. A díszletek rendkívül realisztikusak, és aki szereti a történelmi filmeket / sorozatokat, azt egészen biztos, hogy értékelni fogja. Feltűnően sok benne a szex jelenet, ezért családi programnak nem javasolt, de párok értékelni fogják;) Ezzel akarták bemutatni VIII. Henrik rendkívül nagy bujaságát, nem véletlenül volt 6 felesége...
Kiknek ajánlom ezt a sorozatot? Akik szeretik a történelmet, vagy esetleg azoknak akik érdeklődnek a 16. századi Anglia iránt. Akinek meghoztam a kedvét szolgálhatók egy jó hírrel az RTL klub (csütörtök 23:15-kor) M1 (kedd este) sugározza szinkronosan.
Kérlek engedjétek meg, hogy bemutassam nektek a jövőév - valószínűleg - egyik legnagyobb (vígjáték) durranását, mely 2011. nyarán érkezik meg hozzánk.
Your Highness (2011)
David Gordon Green, vagyis az Ananász Expressz alkotójának legújabb agymenésének már a 3,5 perces trailere is több és ütősebb poént tartogat, mint egy átlag vígjáték. A történet egyszerű, de nagyszerű.
Egy mesebeli királyság két hercege, akik nem mellesleg testvérek, Fabious (James Franco) és Thadeous (Danny McBride) közös küldetésre indul, mert a csúnya és gonosz mágus, Leezar (Justin Theroux) elrabolta Fabious szerelmét (Zooey Deschanel). Hozzájuk csapódik még egy harcos leányzó, Isabel (Natalie Portman), aki mindenkit lever és még vetkőzik is. Ennyi a bevezető, és innentől kezdve elszabadul a poén áradat, senkit sem kímélve.
Még valami.... Gondolom majd' mindenki ismeri az alábbi elhíresült mondatot: 'This is SPARTAAA'.
Úgy vélem, ebben a filmben is sikerült valami hasonlót kitalálni. Aki megnézi a trailert, könnyen megtalálja mire gondolok :)
Az idei év lassan véget ér, a mozik terén is, így érdemes előkapni a varázsgömböt és belenézni: mi várható jövőre. Most két animációs filmre szeretném felhívni a figyelmeteket.
The Smurfs (2011)
Nem csalás, nem ámítás. Gyermekkorunk kedvenc kék törpéi visszatérnek, méghozzá nem is akárhogy!
Viccesebben, kékebben és élethűbben, mint valaha! És természetesen 3D-ben! A bemutatót ismételt elhalasztással 2011. augusztus 3.-ra tették át. Lássuk hát a trailert:
Rango (2011)
Nem tagadom, hogy tűkön ülve várom a fent említett alkotást, de ez a második még jobban megmozgat.
Hogy miért? Mert a 'Karib tenger kalózai' rendezőinek a fejéből pattant ki a film ötlete, és a főhős hangját Johnny Depp adja. Megítélésem szerint nem csak a hangját, de a karaterét is teljesen rászabták, olyan igazi Sparrowos lett :) A trailer alapján a történet a Mojave sivatagban kezdődik, és a mű főszereplője egy félénk gyík, amolyan igazi lúzer arc, aki később teljes jellem átalakuláson megy keresztül és szembenéz a félelmeivel. Mindez sok poénnal és vicces karakterekkel fűszerezve.
Megérkezett a Dexter soron következő, ötödik évadjának előzetese, mely igen ütősnek ígérkezik. A látottak alapján simán lesz olyan jó (ha nem jobb), mint a negyedik széria volt, Majd meglátjuk... ne feledjétek: Szeptember 26!!!
Ja, és aki netán lemaradt volna az eddigi négy évadról, gyorsan pótolja az előzetes megtekintése előtt, mert elég erősen Spoiler veszélyes!
A hibátlanul lezárt Toy Story trilógia után ideje körbenézni a nagyvilágban, milyen animációs csodák várhatnak még ránk. Íme néhány érdekesnek tűnő darab a jövőből:
Despicable Me
Legközelebb talán ezzel az alkotással találkozhatunk a mozikban, hisz július 9-én már jön is a premier. A mozi egy olyan emberről szól, aki első számú szupergonosszá szeretne válni. A terve az volna, hogy elrabolja a holdat, csakhogy három kislány pont őt szemelte ki apukának...
Eredeti hangok: Steve Carell, Jason Segel, Russel Brand
Rango
A Kabir Tenger Kalózait is jegyző Gore Verbinski animációs film készítéséhez adta a fejét, így születhetett meg Rango, a kaméleon, aki képtelen beleolvadni a környezetébe. Egész jónak ígérkezik. Bemutató: 2011. Április 7.
Eredeti hangok: Johnny Depp, Timothy Olyphant, Abigail Breslin
Megamind
November 5-én érkezik a Dreamworks legújabb szösszenete, mely egy olyan szuperbűnőzőt (Megamind) mutat be, aki véletlenül el teszi láb alól riválisát, Metro Mant. Ám ünneplés helyett, rájön, hogy hiányzik neki örök ellenfele, így teremt magának egy újat, aki szupererejét nem biztos, hogy jó célokra szeretné használni. Rablóból pandúr...
Eredeti hangok: Will Farell, Brad Pitt, Jonah Hill
Mars Needs Moms
2011 márciusára várható ez a megható családi mozi, mely egy kisfiúról szól, aki elveszíti az édesanyját. A mű amúgy Barkley Breathed világhírű könyve alapján készült.
Eredeti hangok: Joan Cusack, Seth Green, Elisabeth Harnois
Alpha and Omega
Elvileg ősszel érkezik (szeptember) az Alpha and Omega, ami egy nem túl eredeti állatos "már láttuk ezerszer, ezer féleképpen" mozinak tűnik. Azért még okozhat kellemes meglepetést, főleg, hogy ez volt Dennis Hopper utolsó munkája.
Eredeti hangok: Hayden Panettiere, Justin Long, Dannis Hopper
Rio
Úgy látszik a Fox stúdió a Jégkorszak lecsengése után néhány madárra bízza a szerencséjét. Engem kicsit a Vigyázz, kész, szörföt juttatta eszembe, ami nem meglepő, lévén az alkotók nagyrésze ugyanaz volna. Nekem az anno bejött, remélem a Rio sem okoz nagyobb csalódást. Bemutató: 2011. áprilisa.
Eredeti hangok: Jesse Eisenberg, Anne Hathaway, Leslie Mann
Cars 2
Mit is mondhatnék? Új Pixar. Kötelező.
Eredeti hangok: Owen Wilson
Tangled
A trailer engem teljesen megfogott. A Grimm testvérek klasszikusa, Rapunzel meséjének feldolgozása, ami különösen igéretesnek látszik. A bemutató valamikor év végére várható.
Eredeti hangok: Mandy Moore, Zachary Levi, Ron Perlman
Legend of The Guardians: The Owls of Ga Hoole
Engem talán ez vonz leginkább. Nem is csoda, hisz a 300 és a Watchman direktora, Zack Snyder jegyzi, aki nagy kedvencemmé vált, hihetetlen vizualitásának köszönhetően. Sajnos a hazai premier dátuma még nincs kitűzve, Amerikában szeptember 24-én nyit.
Eredeti hangok: Helen Mirren, Geoffrey Rush, Sam Neill
Kung Fu Panda 2: The Kaboom Of Doom
Na igen, ehhez még nem jött ki a trailer, de az első résszel nálam igen magasra tették a lécet, hisz az egyik legkellemesebb meglepetést okozta az adott évben. Remélem a másodikból is kihozzák a lehető legtöbbet... Bemutató: 2011 májusa.
Eredeti hangok: Jack Black, Jackie Chan, Jean Claude Van-Damme, Angelina Jolie
[2010.05.12. Jangamen]
A Universal Pictures ma elérhetővé tette az új Matt Damon mozi trailerét, amely egész pontosan majd szeptember 17. érkezik a mozikba. Jó kis sci-fi-thrillernek nézünk elébe és hogy miért különösen várólistás? Nem Damon miatt, hanem mert a sztori alapja Philip K. Dick egyik novellája. Tudjátok, olyanokat írt, mint a Total Recall, Minority Report, Blade Runner....
[2010.05.11. Jangamen]
J.J. Abrams író-rendező munkája, -ami majd valamikor jövő nyáron érkezik a mozikba- most kapott egy trailert, amit a Vasember 2-re időzítettek a mozikban. Nos, aki mégsem láttam volna eddig, most meglesheti. Ütős-várós, a Star Trek után újra letesz a mester valamit az asztalra. Legalábbis nagyon úgy tűnik.
Bár eleddig nem sok szó esett róla, de akkor most, a poszter érkeztének kapcsán gyorsan pótlom is a hiányosságot. A Vincenzo Natali rendete Splice június 4. érkezik a mozikba, a főbb húzónevek pedig Adrien Brody és Sarah Polley lesznek. Génmanipulációs (a poszterre rápillantva gondolom ez nem hatott a meglepetés erejével), tudósos thriller-sci-fi egyveleg lesz, mindezt pedig R besorolásban fogja elénk tárni. Poszter közvetlenül itt alant, trailer pedig a tovább mögött.
Megvan ugye? Június 11. jön majd a kult sorozatból készült remake, most érkezett négy international poszter, emlékeztetőképp pedig a tovább mögött megtalálod a trailert.