Valami nagyobb durranásra számítottam, valami másra. Kicsit úgy jártam ezzel is, mint a Veronika Decides to Die-al, nem a megfelelő kategóriába soroltam nézés előtt. Tévékettős esti filmnek ugyanis jó lenne ez, mozifilmnek viszont nagyon nagyon gyenge. Még akkor is, ha az első tíz percből ötben Kate Beckinsale formás hátsóját bámulhatjuk ahogy zuhanyozni készül. A Kardhal rendezőjének, Dominic Sena-nak új filmje, mely egy "egzotikus" tájra, az Antarktiszra kalauzol el minket.
Johnny Depp és felesége Vanessa Paradis együtt játszanak majd Lasse Hallström új filmjében, a My American Dream-ben. Lasse nevéhez többek között olyan filmek kötődnek, mint a Chocolat és Hachiko: A Dog's Story.
Depp-nél maradva: a színész beszélt a Karib Tenger Kalózai legújabb részéről, elárulva, hogy az eddigi részekhez képest jóval könnyedebb, mókásabb mozira számolhatunk, sajnos még elég sokára, a bemutató 2011. május 20.
A Resident Evil sorozat negyedik része, az Afterlife a tervek szerint szeptember 10.-én jön, persze hogy máshogy, mint 3D-ben.
Új Tv spot jött a The Losers-hez, a tovább mögött megtaláljátok. Bemutató: április 23.
Bizonyára mindenkinek meg van a maga "kisgyerekként láttam ötvenszer" gyűjteménye, köztük azok, amiket a mai napig kívülről fúj és azok, amikből maximum egy-egy jelenet maradt meg, esetleg egy mondat vált családi szállóigévé. Ezekkel a filmekkel csupán egy baj van, most, közeledve ahhoz amikor már nosztalgiázni lehetne, vagy nem jut eszembe a címe, vagy beszerezhetetlen, vagy csak úgy egész egyszerűen fogalmam nincs róla hogy mi is volt az, de arra emlékszem hogy nagyon szerettem. Nos, a helyzet akkor válik -kevés kivételtől eltekintve- igazán elszomorítóvá, amikor valahogyan mégiscsak sikerül megszerezni régi kedvencünket, majd nagy lelkesedéssel újranézve megállapítjuk hogy ez bizony egy nagy határ ---- így felnőtt fejjel. Szemezgessünk hát a letűnt korok nagy klasszikusaiból, amik rám kiskoromban nagy hatással voltak.
2010.02.27 20:40
-Nem lesz Wanted 2, legalábbis egyelőre és Jolie-val biztosan nem. Helyette jön majd a Gravity, amit Alfonso Cuarón rendez, tudjátok akinek köszönhetjük -többek közt- az Ember gyermekét, illetőleg az Azkabani Foglyot. Nos a legfrissebb hírek szerint a Gravity-t sem vállalta Jolie. Így nem tudni -egyelőre- hogy mi lesz a következő filmje. Az biztos, hogy most a The Tourist-ot forgatja Johnny Depp-pel, méghozzá Párizsban.
-Gőzerővel forog a kamera a Transformers 3. részén, Chicago-ban és Moszkvában vesznek fel egy-egy húzósabb akciójelenetet. A bemutató persze még odébb: 2011.07.01.
Említettem, hogy tervezek egy "kiskorom legendás filmjei" bejegyzést (valószínűleg még ma a hétvégén) , egy olyan igazi hosszú kivesézőst, így mikor számba vettem a rám nagy hatással bíró filmeket -és ezzel együtt színészeket- beugrott egy "legenda", akiről az elmúlt időszakban nem nagyon hallottam. Kicsit el is szégyelltem magam, mert Ő mindenképpen megérdemel egy külön bejegyzést, hisz megannyi szórakoztató percet / órát köszönhetek neki és nem utolsósorban az Ő nevéhez fűződik minden idők legjobb trilógiája.
Nem tudom, hogy ha bedobom azt a nevet, hogy Diablo Cody, akkor első blikkre hány embernek van fogalma arról vajon kiről beszélek. Semmi? Nem csodálom, pedig a hölgy Oscar díjas. No, nem mint színész, hanem mint forgatókönyvíró nyerte el a szobrot, még 2008-ban a Juno-val. Megmondom őszintén hogy akkor sem igazán értettem mire a felhajtás, ez a film azonban...
Érdemes végigfutni rajtuk, megmondom őszintén -persze ember legyen a talpán aki igen- nem tudom eldönteni, hogy vissza tudja e adni majd azt a parát, amit anno huszonévvel ezelőtt Craven-nek sikerült megalkotnia. Meglátjuk, addig is, csekkoljátok a videókat.
Mai napon megérkezett a trailer #2, legfelső videó. Enjoy.
Rick Riordan novellájából Craig Titley alkotott egy forgatókönyvet (íróként legismertebb munkája talán a Cheaper by a Dozen-ben való közreműködése volt), amit aztán direktorként Chris Colombus vezényelt filmmé, ami önmagában nem rossz előjel, hisz az ő nevéhez olyan sikerfilmek kapcsolódnak, mint a Reszkessetek Betörők 1.-2., avagy a Harry Potter első két epizódja.
Nos, úgy fest a feldolgozások dömpingjét éljük (ami önmagában nem lenne baj, ha nem rontanák el a 90%-át). Nem újdonság ugye, hogy az 1984-es Karate Kid-ből is készül a remake, Miyagi mester szerepét Jackie Chan, Daniel karakterét pedig Jaden Smith játssza majd (Mr. Han és Dre Parker néven futnak, de az alaptörténet ugyanaz).
Miután sem hétfőn, sem tegnap nem jelent meg a Two and a Half Men forgatásán, a színész nyilatkozatot adott ki, miszerint "megelőző intézkedésként" rehabilitációra megy (volt ugye karácsonykor egy kis incidense a feleségével.), fő a békesség -otthon- alapon.
A 7. évad 19. részét forgatták volna a héten, s jelen pillanatban senki nem tudja megmondani, hogy a szériából hátralévő 6 részt a WBTV le tudja egy gyártani (időben, illetőleg egyáltalán.)
Egyébként Charlie Sheen a legjobban fizetett TV színész, részenként mintegy 800.000 dollárt akaszt.
Méghozzá alig két hónap múlva, hisz közeleg a Rémálom az Elm utcában reboot bemutatója. Ahogy fogy az idő, úgy csordogálnak egyre inkább az új cuccok, -jelen esetben egy új poszter és négy képecske a filmből- úgyhogy itt volt az ideje egy kisebb-nagyobb (kinek mi) összefoglalónak, mire is számíthatunk.
Így év elején sűrűsödnek a díjátadók, én pedig igyekszem aktualitásukban beszámolni mindegyikről. Soron következő a BAFTA díja (British Academy of Flm and Television Arts, azaz Brit film- és televíziós akadémia) mely már 1948 óta kiosztásra kerül. Sokak meglepetésére (vagy nem, én mindenesetre már említettem hetekkel ezelőtt is, hogy az Avatar nem fog kaszálni, sem itt, sem az Oscaron) Cameron sikermozija nem volt túl sikeres -a díjak tekintetében legalábbis-. Nézzük a 2009-es nyerteseket (átadó 2010.02.21), a teljesség igénye nélkül:
LEGJOBB FILM
THE HURT LOCKER Kathryn Bigelow, Mark Boal, Nicolas Chartier, Greg Shapiro
Megérkezett Mel Gibson új filmje, hát nem csoda hogy vártam hogy csekkolhassam. Mert hogy új filmjében ő a főszereplő és nem rendezőként, avagy íróként tevékenykedett. Erre pediglen majd 7 évet kellett várni, hisz a Signs és a The Singing Detective volt az utolsó két, jelentősebb szereppel bíró filmje. Hangulatban is és alaptémában is egy kicsit (hogy miben nem, azt természetesen kifejtem) a Taken-re hajazó A sötétség határán ugyan nem robban a visszatérés bombájaként, de egy igen könnyen fogyasztható thriller-t gyártott le nekünk a stáb Martin Campbell vezetésével.
A német származású író-rendező Christian Alvart neve valószínűleg tavaly év elején még nem csengett túl ismerősen az egyszeri filmnéző számára, aztán jött a 2009-es esztendő további része, ami meghozta számára az ismertséget a közepesen jóra sikeredett Pandorum-mal, no meg a másik thriller-horror rendezésével a Case 39-el.
Horror téma esetén meglehetősen felkapott a "gonosz kisgyerek áll a háttérben" téma, (pl. The Orphan, de nagyon sokat említhetnénk egy szuszra) ami alapvetően nem rossz, csakhogy lévén rengeteg paráztatós film épül erre a témára, nehéz újat mutatni, vagy csak simán nézhetőre összehozni. Örömmel jelentem, hogy a Case 39-nek sikerült, ha nem is kiváló, de egy simán nézhető filmre sikeredett.
Sean William Scott az L.A. Times-nak adott riportot a közelgő filmjének bemutatója alkalmából, (Cop Out, majd jön róla egy hosszabb beszámoló) mely beszélgetésből két érdekes információt osztanék meg veletek:
Egyrészt Kevin Smith (ő rendezte ugye a Cop Out-ot) felkérte az új filmjének főszerepére (Hit Somebody, hokis dráma, majd valamikor jövőre jön), a másik hogy esélyesnek tűnik az Amerikai Pite folytatása moziváltozattal, a "régi" szereplőkkel (az utolsó X rész ugye DVD only volt), mert valami zseniális forgatókönyv-ötlet van kilátásban.
Seth MacFarlane (tudjátok, a Family Guy "atyja") vezetésével lezajlott a 2010-es Writer Guild Awards (Amerikai Forgatókönyvírók Céhe saját díja / WGAW és WGAE kelet és nyugat) ceremónia, lássuk az idei főbb kategóriában díjazottakat:
Legjobb eredeti forgatókönyv:
The Hurt Locker Written by Mark Boal;
(Summit Entertainment)
Legjobb adoptált forgatókönyv:
Up in the Air Screenplay by Jason Reitman and Sheldon Turner; Based upon the novel by Walter Kirn;
(Paramount Pictures)
Legjobb drámasorozat:
Mad Men Written by Lisa Albert, Andrew Colville, Kater Gordon, Cathryn Humphris,
Andre Jacquemetton, Maria Jacquemetton, Brett Johnson, Erin Levy, Marti Noxon,
Frank Pierson, Robin Veith, Dahvi Waller, Matthew Weiner;
(AMC)
Legjobb vígjátéksorozat:
30 Rock Written by Jack Burditt, Kay Cannon, Robert Carlock, Tom Ceraulo, Vali Chandrasekaran, Tina Fey, Donald Glover, Steve Hely, Matt Hubbard, Dylan Morgan, Paula Pell, Jon Pollack, John Riggi, Tami Sagher, Josh Siegal, Ron Weiner, Tracey Wigfield;
(NBC)
Written by Paul Corrigan, Sameer Gardezi, Joe Lawson, Steven Levitan, Christopher Lloyd, Dan O'Shannon, Brad Walsh, Caroline Williams, Bill Wrubel, Danny Zuker;
(ABC)
Úgy gondoltam, ha volt Unit, akkor utána Flashpoint. Valamiért az én fejemben különös szimbiózisban élnek, egymás után, ha megnéztem 1-1 epizódot, akkor egész jól kiegészítették egymást. Természetesen közük nincs egymáshoz, pusztán a véletlen műve, hogy nálam ez így alakult, sőt azt sem jelenti ez, hogy másnak is megfelelne ez a felállás. Na de jöjjön a lényeg, amiben hasonlítanak az nem több annál, hogy mind a két sorozat a rendvédelmi szervekkel foglalkozik, de nagyon más stílusban, most viszont hagyatkozzunk csak az aktuális főszereplőre a Flashpoint-ra.
Amiről ez az egész szól: a kanadai rendőrség berkein belül működő különleges alakulat (ETF - Emergency Task Force) eseteit és annak következményeit igyekszik bemutatni több-kevesebb sikerrel. Igen elhangzott a bűvös szó az elején "kanadai", bizony, aki látott már kanadai filmet, sorozatot az tudja miről beszélek, aki meg még nem annak úgysem lehet ezt körülírni, de a lényeg, hogy egészen különleges világa van ezeknek, teljesen más mint amit az USA-beli produkcióktól megszoktunk.
Visszatérve az elit egységünkhöz: ők látják el azokat a veszélyes szituációkat, amelyeket az "egyszerű" rendőrök nem tudnak megoldani, ilyenkor felcsendül a riadó a kommandósainknál és rohannak az eset helyszínére. Az eddig megismertek alapján, ez olyan képet fest, hogy akár a való élet is lehetne, nos, az esetek többsége is ekörül mozog, mintha a hétköznapokból merítenénk, begőzölt alkalmazott az irodaházban, túszejtés, őrült bombakészítő és így tovább. Ezeket a helyzeteket kell megoldaniuk, a saját taktikájukat alkalmazva, úgy hogy lehetőleg mindenki sértetlenül megússza a dolgot. Egy pici negatívum volt számomra, hogy az egység bevetés közben csak körvonalakban alkalmazza az ilyenkor szokásos taktikai elemeket, formációkat, -tudom, tudom, nem dokumentumfilm, de- ennek megléte csak javított volna a hangulaton.
Úgy érzem egyébként nem maga az akció vagy a taktikai elemek teszik kellemessé a sorozatot, legalábbis önmagában nem, hanem ami mögötte van, ahogy egy adott szituációt megoldanak valamilyen formában, az azt követő csapatbeli reakciókat, az elkövetők utólagos reakcióit, valamit, ahogy a többi érintett reagál az egészre, ez elég jól van ábrázolva, talán ez lehet a az erőssége a sorozatnak, persze azok számára akik értékelik ezt.
A karakterek számomra kicsit furák, a sorozat indulásakor egész jól festett a csapat és persze minden ilyen sorozatba kell egy újonc, Sam Braddock (David Paetkau) itt is előbújik még az első részben, nem is túl logikus módon, meg ugye az a tipikus szépfiús arc, akit valahogy nehezen képzelek el egy elit alakulatban. A másik karakter az a pici lány Jules Callaghan (Amy Jo Johnson) akit nehéz elképzelni egy rendvédelmi alakulatban ajtókat betördelve, de a férfi nézőket is le akarták gondolom kötni valakivel.
Mint az elején is mondtam a csapat többi tagja rendben van, olyan szempontból, hogy el hisszük nekik, hogy ők egy ilyen egység tagjai. Akit talán kiemelnék az a csapatvezető Gregory Parker (Enrico Colantoni) általában ő tárgyal a gyanúsítottakkal, és elég jól illik erre a szerepre, aki egyébként ismerős lehet nekünk a Veronica Marsból, mint Keith Mars.
Amit érdekes lehet még szerintem azok a zenék, amelyek kiválasztása egészen jól sikerült, jól megadják a hangulatát a különböző eseményeknek.
Végszóként azt kell, mondjam, látva az összes eddigi leadott részt, hogy ugyan azt érzem vagy éreztem, mint a The Unit esetében, ez bizony nem lesz A sorozat, nem ez lesz a kasszasiker. Aki ezt a stílust kedveli, amit a Flashpoint képvisel, úgy érzem, ha nem is tökéletesen, de megtalálhatja a számításait. Talán picit lassú, picit vontatott, és picit hétköznapi dolgokra építkezik, nincs meg a pörgés benne, tehát aki akció-sorozatot keres, ne ezt válassza. Ha olyan szemszögből nézzük az egész nem más, mint a rendőrség különleges alakulatának életét átfogó sorozat, kissé humán valamint kanadai köntösbe csomagolva. De úgy érzem ezzel egyedi darab is a hasonló sorozatok között, az pedig, hogy ez jót jelent vagy sem, mindenki döntse el maga, nekem tetszett.
Szóval az van, hogy hogy a stúdióváltáson átesett The Adventures of Tintin: Secret of the Unicorn, ugye tolódott egy kicsit -hogy finoman fogalmazzunk-, hisz az eredeti bemutató dátum 2010-re esett volna. Az érdekesség mégpediglen az, hogy ugyanolyan technológiával készül, mint az Avatar, az animációért pedig Peter Jackson cége felel (Weta Digital), akiknek többek között a Gyűrűk Ura, District 9, és az Avatar animált részeit köszönhetjük.
A film egyébként Georges Remi (Hergé) képregénysorozatának adaptációja lesz, Daniel Craig-gel és Tintin szerepében az ugyancsak tehetséges Jamie Bell-el.
bemutató: 2011-12-23, szóval nem mostanság. Alant pedig egy kép a forgatásról.
Sikoly 4! A Los Angeles Times-nak adott interjújában Wes Craven elmondta, hogy miután végez a My Soul to Take című horrorfilm forgatásával, májusban nekiugrik a Sikoly sorozat negyedik részének. A forgatókönyvet ugyanaz a Kevin Williamson írta, aki az első három részét is, a régi szereplők közül Neve Campbell, Courtney Cox és David Arquette is visszatér.
Újabb R besorolású komédia közeleg Jude Apatow tálalásában ("The 40-Year-Old Virgin," "Knocked Up," "Funny People" hogy a legfontosabbakat említsük.). Megérkezett a trailer is, csekkoljátok, Jonah Hill és Russell Brand újra együtt tolja, aztán hogy mire lesz ez elég, az majd június 4.-én kiderül, csak el ne feledkezzünk addig róla.
Lone Scherfig -akinek a neve valószínűleg sokak számára ismeretlenül cseng- 2009-es drámája a következő kiszemeltem, már csak azért is érdemes rá odafigyelni, mert három Oscar-ra jelölték: legjobb film, legjobb női főszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv (Lynn Barber memoir-ja alapján). Bár őszintén szólva nem tartom esélyesnek egyik kategóriában sem, mindenképp ajánlom a filmet.
1961-ben járunk, London szegények (legyünk pontosabbak: alsó középosztálybeliek) lakta részén. A történet középpontjában Jenny (Carey Mulligan), az okos és szemrevaló 16 éves lány áll, akit szigorúan fognak szülei, főleg édesapja Jack (Alfred Molina), annak érdekében, hogy lányát felvegyék az Oxfordra és majdani végzettségével sikeresebb lehessen mint ő. Jenny azonban titokban a "párizsi életre" vágyik, kultúrára, művészetre, zenére és élete egy csapásra megváltozik, amikor találkozik a jóképű és megfelelő egzisztenciával rendelkező, bár nála idősebb David-del(Peter Sarsgaard). A férfi kitárja előtte annak a világnak a kapuját, melynek a lány mindig is szeretett volna a részese lenni, s mire a kábulatnak vége, feladja addigi életét, otthagyja az iskolát, hogy szerelmével új életet kezdjen. A kérdés az, jól döntött e...
Bár különösképp nagy szívszaggató drámai rész nincs a filmben, végig lekötött és őszintén megmondva a végére el is szomorított, amire így utólag sem találok magyarázatot. Nekem tetszett, de biztos vagyok benne, hogy jó páran lesznek akiknek nem "jön majd be", mert elég lassú folyású, bár semmiképp sem mondható vontatottnak. Akik szeretik a hasonló hangulatú filmeket, azoknak mindenképp ajánlom, s bár majd 50 évvel korábban játszódik, a mondanivalója időtlen.
Scott Stewart -szinte ismeretlen- rendező kedvéért Jarvis hangja testet öltött, hogy a bukott angyal képében megmentse a világot. Kicsit morbid felvezetőmondat, de kiválóan passzol a filmhez. Nem lenne ugyan annyira rossz ez a mozi, ha...
...ha nem lenne elrontva már önmagában a forgatókönyv úgy ahogy van. Isten megunja azt ami a világban zajlik, ahogy az emberek élnek, ezért leküldi a Földre az angyalokat, hogy elpusztítsanak mindenkit. Az egyetlen esély egy -a semmi közepén álló vendéglő felszolgálója által megszületendő- csecsemő, akit meg kell védenie az Úrnak hátat fordító angyalnak, Michaelnek (Paul Bettany), a tulajnak (Dennis Quaid, aki lassan minden filmben játszik), az ő fiának, a fekete szakácsnak, a fekete idegennek, az ott rekedt házaspárnak. Klisé (ráadásul rossz klisé) hegyek. Kik halnak meg a bandából és milyen sorrendben, lehet tippelni. Igen, a kötelező feketék egyike kezdi a sort. Szóval kicsit olyan facepalm az egész történet, ezt ráadásképp megfejelték pár iszonyat gagyi CGI effekttel, idegesítő zenével és eszméletlen rossz színészi játékkal (még Quaid is olyan mintha ez lenne az első filmje.). Bár gyakorlatilag csak negatívumot tudok írni, azt kell mondjam, hogy egynek azért úgy-ahogy elment. Ennyi, se több, se kevesebb, de valahogy sikerült annyira kikapcsolnom az agyam, hogy végigbámuljam a másfél órát és egyszer se anyázzak közben. B mozinak viszont egész jó lenne, kár hogy nem annak szánták.
Tarantino neve mára egyet jelent a sikerfilmmel, no meg azzal, hogy valami különlegeset kap az egyszeri néző, hogyha beül a moziba, avagy otthon a televízió, számítógép elé. Pedig ha tüzetesebben megvizsgáljuk ezt a kérdést, akkor azért láthatjuk, hogy ennél jóval árnyaltabb a kérdés. Nézzük először, hogy mely filmek is köthetők Quentin nevéhez -rendezőként-:
Ezek közül a -legelsőt leszámítva- mindhez volt szerencsém (és igen, innen most kimaradt a Sin City, meg az egyéb 3 perces rendezések), s véleményem szerint a Jackie Brown volt Tarantino utolsó jó mozija, bár már az sem közelítette meg a Ponyvaregény, vagy a Kutyaszorítóban minőségét, de önmagában egy nagyon jól sikerült alkotás.Színvonalbeli mélyrepülése a Kill Bill-el kezdődött, ami aztán a Death Proof-ban teljesedett ki, így kíváncsian vártam hogy a Brigantyk helyrebillenti e azt a képet, ami egyre inkább kialakul bennem Tarantinoval kapcsolatban, miszerint a hype az ami sikeressé teszi a filmjeit.
A válaszom röviden: nem. Bár a Death Proof-nál azért jobb mozit szállított most, de középszerűnek is nehezen nevezhető. Sajnos eljutottunk oda, hogy bármilyen filmet is csinál Tarantino, ha az emberek meglátják a nevét, rohannak a moziba és istenítik -független attól hogy mit is láttak-.
A második világháborúban járunk, kis elhagyatott franciaországi hegyvidék, a kegyetlenségéről híres német tiszt, Hans Landa ezredes embereivel bujkáló zsidókra vadászik egy házban. Pár órás érdektelen eszmecsere után, -amit a bújtató házigazdával folytat-, sikeresen kiirtja a zsidó famíliát, akik a padló alatt leltek menedéket, kivéve a lány gyermeket, aki kihasználja a zavart és elmenekül. Ugrunk az időben, a lány mozitulajdonos a német megszállás alatt álló Párizsban, ahová beszivárognak a Brigantyk, a zsidó-amerikai németölő katonákból álló alakulat tagjai. A szálak összefonódnak és a tervek egyesülnek: a moziban kell megölni Hitlert, miközben a nácik hőséről forgatott film díszbemutatóját nézi.
Jórészt unalmas, vontatott, helyenként eszméletlen gagyi (Hitler a.k.a. gumibaba). Ha nem Tarantino film lett volna, nem nézem végig (no ez a hype), így azt mondom, soha többé. Gyenge eresztés, majd minden tekintetben, bár az akciórészek nagyon jól összerakottak, de sajnos iszonyat kevés van belőlük (leszámítva a mozis részt, az maga a borzalom). Egyszer úgy fogalmaztam, -ha jól rémlik- hogy ha Tarantino telefosna egy vödröt és szétkenné a vásznon, az is kasszasiker lenne. Hát úgy nézem nem tévedtem sokat.
Mielőtt nekikezdenék leszögezem, hogy nem olvastam a könyvet, így most egy olyan beszámoló következik, ahol a film az "újdonság" erejével volt képes hatni. Az ok amiért ezzel kezdem a mondandóm, az az, hogy rengeteg helyen hallottam hogy mennyire elrontották a Rémségek cirkuszát az alapul szolgáló regényhez képest. Ez meglehet, de előzetes ismeret nélkül meglepően jól szórakoztam a mozin.
Igazi kalandfilm-mese ugyanis a Rémségek cirkusza, amelyet bátran ajánlok bármilyen korosztálynak, kisgyerektől nagyszülőig mindenki egy kellemes bő másfél órás kikapcsolódásra számíthat.
A két 16 éves kamasz, Darren (Chris Massoglia) és Steve (Josh Hutcherson) már kiskoruk óta a legjobb barátok, bár különbözőek: míg Darren boldog és védelmező (tán túlságosan is) családban nő fel, addig Steve gyakorlatilag szülők nélkül, egyedül boldogul.
Barátságuk szent és sérthetetlen, mígnem egy nap új társulat, a Rémségek Cirkusza érkezik a városba, mely bizarr -és egyetlen- előadására a két fiú is ellátogat, mely mindkettejük életét megváltoztatja. A cirkusz ugyanis nem illuzionistákból és szemfényvesztőkből áll, hanem valódi mutánsokból és szörnyszülöttekből, köztük Larten-nel (John C. Reilly), a vámpírral. Darren, aki különös vonzódását a pókokhoz nem tudja legyűrni, ellopja a vámpír gyilkos kedvencét és hazaviszi, ezzel óriási bonyodalom-lavinát indítva: az ízeltlábú megszökik és megmarja barátját, akin csak Larten tud segíteni. Ennek viszont nagy ára van: Darren-nek vámpírrá kell válni és életét a cirkuszban kell folytatnia átváltoztatója segítőjeként...
Azonban ahogy halad előre a történet, különös titkokra és ellentétekre derül fény: a háború elkerülhetetlennek látszik...
Jobban pediglen nem részletezném, nem akarom hogy semmi meglepetés ne maradjon a megtekintésre. Bár lehet hogy a leírás egy kicsit borús hangvételűre sikeredett, a film azonban korántsem az. Az utóbbi évek egyik legjobb családi mozija, -mint ahogy mondtam is- és bár a könyv 12 részes, a rettenetes box office eredményeket látva kétségeim támadnak a folytatás(ok) kérdésében. Sajnálnám ha nem lenne több rész, mert ami engem illet, jobban szórakoztam, mint mondjuk a Harry Potter aktuális részén.
Paolo Coelho azonos című regényéből készült adaptáció, Emily Young rendezésében, a főszerepben a -még mindig- bájos Sarah Michelle Gellar-al. Az alaptörténet remek -ez Coelho ismeretében azt hiszem senkinek sem meglepő- a kivitelezés pedig....
Veronika a húszas évei végén járó sikeres nő, azonban emberek millióihoz hasonlóan boldogtalan. Sem a munkája, sem a magánélete nem tölti el örömmel, s a saját maga által előrevetített jövőképe, a lehetőségei sem kecsegtetik semmi jóval, a világban uralkodó tendenciák, az emberek értékrendje pedig mélységesen elkeseríti. Mivel változtatni ő nem képes ezeken a problémákon, arra az elhatározásra jut, hogy öngyilkos lesz. Kísérlete azonban, hogy gyógyszerrel megöli magát, kudarcba fullad, az időben érkező segítség megmenti az életét, s egy magán pszichiátriai intézetben tér magához, ahol közlik vele, hogy a bevett medicinák hatására visszafordíthatatlan sérülés keletkezett a szívében, ami műthetetlen és rövid időn belül a halálát fogja okozni. Veronika szép lassan elkezdi megérteni, hogy az élet szép is lehet és kapcsolata egyre jobban elmélyül az intézet legfurcsább lakójával, Edward-al...
...nos a kivitelezés pedig... a helyén van a film, de nem egy "nagy eresztés", őszintén szólva jobbra -és egy kicsit másra- számítottam. Igazán lekötni sem tudott, (leszámítva az elejét), a vége pedig túlontúl kiszámítható annak, aki a könyvet nem olvasta. Jött, láttam, de többször biztosan nem nézem meg.
Kicsit félve kezdtem neki ennek a sorozatnak, féltem mi lesz a sztori szállal, mit lehet ebből összehozni öt-hat epizód után. Aztán belevágtam -miért ne alapon-, amit csöppet sem bántam meg, persze volt olyan rész, ami után kicsit kuszának és üresnek éreztem, de az a következő résszel el is múlt, aztán ez egy mókuskerék lett, ami nem emelte túlzottan a fényét, ám úgy érzem így is megállta a helyét.
De hogy mégis miről beszélek: az egész alapja a katonaság szerves részét képző, létezésüket sehol el nem ismert elit alakulat, védve országukat minden bajtól, rossztól, bevetve őket bárhol a világon. Visszagondolva ennél a pontnál éreztem azt, amit az elején is említek, hogy ha lesz (lett) második évad akkor ott hova tovább, mert véleményem szerint a gonosz terroristák lelövöldözésén túl az eddig ismertetett összkép nem nagyon tartogat sok mást. De nem zárul a kör olyan egyszerűen, mert szépen "kitömték" az egészet. Az egység tagjainak családja jelentős szerephez jut, bemutatva a katonafeleségek életét, akiknek mondanom sem kell a férjük csak raktáros vagy hasonló szerepkörökben kapcsolódnak a hadsereghez, legalább is a külvilág felé ezt a képet igyekeznek mutatni. Egyébként saját kis közösséget alkotnak így bonyolódva bele kisebb nagyobb dolgokba, és mint ahogy az egyik feleség fogalmazott a másik feleség számára az egyik részben "amikor a férjed belépett az egységbe, akkor vele együtt te is beléptél". Ez a mondat igaz is, mert a sorozat majd összes epizódjában és sztori szálában fölbukkannak, ami véleményem szerint nem baj, mert színt vitt az egészbe, néhol persze kicsit lehet túloztak a forgatókönyvírók. Egyébként emiatt többen kritizálták, hogy egy katonai született feleségek az egész, ezt azért túlzásnak érzem.
Ami a karaktereket illeti, azok elég hitelesek, hiszen úgy érezzük, magát az egység tagjait nézve, hogy igen vegyes összetételű, ám ez a későbbikben előnyösen fog hatni a különböző epizódok során, kivéve, amikor ezt a jónak mondható koncepciót nem rúgják föl egy rész alatt, hogy aztán megtiporják egy harmadik alatt. Részemről az egység négy tagja közül leginkább Jonas Blane (Dennis Haysbert) azaz "Snake Doctor" tekinthető hitelesnek: nagydarab fekete férfi, dörmögő hang, szinte tökéletes erre a szerepre, de mint írtam a többiekre sem lehet panasz, talán a későbbiekben megjelenő újonc, Sam McBride "Whiplash" (Wes Chatham) tűnik kicsit furának, de inkább ez nézőpont kérdése. Aki mellett nem lehet elmenni szó nélkül az egységben az nem más, mint az ezredes Tom Ryan "Dog Patch" (Robert Patrick), aki valahogy elhiteti magával, hogy ő tényleg egy vérbeli katona, akkora fapofával és merevséggel játssza végig a szerepét, hogy elsőre veleszületett adottságnak tűnik.
Az egység legfőbb feladata az ország védelme minden áron és mindenekfölött, hogy ez kinek eredeti vagy sem, azt mindenki döntse el maga. Az egész világon bárhol megjelenhet a csapat különböző feladatokat végrehajtva, olykor katonaként máskor túsztárgyalóként. Természetesen a legmagasabb körökig futó ármánykodást, bűnözést sem nélkülözik, ahogy az ma már trendinek mondható, ezzel egészen bőkezűen bántak az alkotók, tehát a változatosságból nincs hiány. Mindezek ellenére mégsem olyan tökéletes, mint aminek tűnhetne, a történetszál van amikor megtorpan és vontatottá válik, azután meg olyan mintha bizonyos részeket összecsapva átugranánk.
Mit is mondhatnék így a végén? Hogy érdemes-e belevágni vagy sem? Azt mondom erre, ha kedveljük a katonákkal, elit alakulatokkal kapcsolatos dolgokat, de nem riadunk vissza a tölteléktől, ami itt azért akad, akkor érdemes egy esélyt adni neki. Mivel nem készülnek túlzottan nagy számban a hasonló témával foglalkozó művek, vagy hamar elvéreznek, úgy gondolom, van keresnivalója ennek is a sorozatok között. Igaz időközben az Egység is cancelled lett, de megélt négy évadot, talán ha ennyit terveznek előre és tesznek egy szép végpontot, akkor is elégedettek lehetnénk. Talán ha egyszer még visszatérne és kigyógyulna a betegségeiből, akkor volna a legjobban szerethető. De mivel a volna, az nem létezik, ezért ezzel kell, beérjük, amely ugyan nem hibátlan, de szerethető. Egyébként elég megosztó is, mert vagy bejön valakinek és szereti és nézi vagy egyáltalán nem, itt nem jellemző a "vasárnap unom magam, elszöszölök rajta".
Ami a pontozást illeti az elég nehéz ügy, mert nem mindegy honnan nézzük, ha az etalonnak számító Elit alakulathoz mérnénk, nem szerepelne túl fényesen, de ha pro és kontra nézem a saját kategóriájában, ami gyakorlatilag nincs is, úgy már szebben fest.
Új film a V mint Vérbosszú rendezőjétől (Wachowski tesók producerként...): fel is kaptam anno a fejem e hír hallatán, no meg idővel jött ugye a trailer, felment az adrenalin, fröcsögött a vér és nem utolsósorban halványan felcsillant a remény: jön -végre- egy normális nindzsás film, ami nem C-D-E kategóriájú és a besorolás (R) sem szab gátat semmilyen vizuális orgiának, nem beszélve arról, hogy a filmre több pénz jutott, mint hasonló témájú mozira akármikor. ($40M)
Évszázadok óta működnek titkos klánok, amik tökéletesen működő bérgyilkosokat képeznek ki: gyerekeket -árvákat- rabolnak és kiskoruktól kezdve tanítják arra, hogy hogyan öljön és hogy bírjon ki gyakorlatilag bármit: szenvedést, fájdalmat, szomjúságot, éhséget. Ilyen gyilkológéppé válik Raizo (Rain) is Ozunu mester (Sho Kosugi) brutális tanításainak hála, de amikor egyetlen barátját a klán törvényeinek megfelelően kivégzik, ő szembefordul a "családjával" és bosszút esküszik, társra pedig Mika (Naomie Harris) nyomozó személyében lel.
A látványra egy pillanatig sem panaszkodhatunk, a verekedős jelenetek egytől egyig csillagos ötöst érdemelnek, itt főleg a mozgásra, akrobatikára gondolok. Ami ezen a képen egy kicsit ront, az talán a túlzott brutalitás: értem én hogy fröcsög a vér és röpködnek a végtagok, fejek, emberek....de érzésem szerint azért egy picit átestek a ló túl felére a készítők, s mindenből egy kicsit túl sok lett. A kyoketsu soge használata viszont külön említést érdemel, nagyon cool (a láncra erősített kés lenne ez).
A visszaemlékezéseket (szvsz a film legjobb részei) / bunyókat megtörő nyomozónős szál viszont nekem nagyon nem jött be, ha úgy ahogy van kihagyták volna, nem lenne hiányérzetem és kaptunk volna egy laza egy órás hentet, így viszont igencsak hullámzó volt a élményfaktor. Egy két félig-meddig szuper képességgel is rendelkeznek a nindzsák, véleményem szerint -ebben a filmben- ezt sem kellett volna erőltetni. Amire megint csak nem tudok rosszat mondani, az a szereplőgárda: mindenki a helyén, hozták a formát, ahogy azt kell, Rain meg épp annyira kemény amennyire a helyzet megkívánja, remélem viszontlátjuk még pár hasonszőrű alkotásban.Összességében mégis van valami "gagyi" hatása a filmnek, majd meglátjátok mire gondolok.
Összességében valami olyasfajta szórakozást nyújt, mint a Wanted, de azért annál gyengébb. Jól szórakoztam, de volt még potenciál a filmben, tán nem is véletlen a box office gyenge eredménye.
Hát ez valami kibaszott nagyot ütött. Őszintén szólva nagyon régóta nem láttam ennyire összerakott, zseniális, emocionális világra ható művet mint ez. Ilyen szempontból aForráshoz tudnám hasonlítani, egyébként pedig semmihez. Jamin Winans "saját gyermeke" ez a film (írta, rendezte, vágta és így tovább). Egy dolog biztos: zseni a pali. Bármit is írok, bármit is látsz, vagy hallottál eddig, ne vegye el a kedved, kezd el nézni, hagyd hogy formálódjon benned és a végére összeálljon egy kerek, tökéletes egésszé. Megjegyzem még így az elején, hogy tudvalevő: az imdb egy átlag értékelését mutatja és nem feltétlen kell neki hinni. Azonban ahány ponton (6.8) jelenleg áll az Ink, az egy nagyon rossz vicc, amire az egyetlen magyarázat, hogy a szavazók fele nem fogta fel miről szól. (ami szintúgy nehezen érthető)
Itt pedig -drága olvasó- engedj meg egy piciny kanyart nekem. Vannak ugyanis azok a kategóriájú filmek (csak egy triviális példa: Donnie Darko), amiket az emberek előszeretettel "nem értenek". Véleményem szerint: ha rendelkezel egy bizonyos szintű intelligenciával és tényleg nem érted amit láttál, akkor ez bizony direkt ilyenre készült.
Nos az Ink nem ilyen. A jó és rossz párharcát mutatja be, egyedülállóan sajátságos módon. John és kislánya Emma története ez, mely túlmutat a valóságon és a földi léten. Egy ember harca önmagával, felismerése döntései következményeinek és egy gyermek életének sorsa. Ink, a magányos, torz utazó, rabjával járja keresztül kasul a köztes világot és a dimenziókat, míg John-ért és lányáért harcolnak a jók, minden erejüket latba véve, hogy megfékezzék az Incubus-okat....
Nem írok róla többet. Tessék megnézni és bár a tapasztalat azt mutatja, hogy a kommentelési kedv roppant alacsony, kéretik utólag véleményt mondani, kíváncsi vagyok kinek hogy tetszik. Nálam most favorit, nagyon megfogott. Ja igen, még valami: furcsának tűnhet a sorozatos magas pontszám, de elsősorban ajánló az oldal, így igyekszem az igazán jó néznivalókra felhívni a figyelmet. Ha a matematika lehetővé tenné, tizenegyet adnék a filmre, így sajnos be kell érnem egyel kevesebbel.
Az örök -és időtlen- kedvencek sorozat következő tagja Chan-wook Park 2003-as alkotása, az Oldboy. Úgy vélem, hogy aki egyszer látta, nehezen felejti, titka pedig főképp abban rejlik, hogy egy zseniális történetet köntörfalazás nélkül tár elénk, kiragadva egy aprócska szeletet a világ -és az ember- kegyetlenségéből, amolyan egyedi, Dél-Koreai módra. A 2005-ös Cannes-i filmfesztivál Grand Prix győztese, egy méltán magasztalt alkotás. Rövid bemutató lesz ez, mert kár lenne a csattanó(ka)t elspoilerezni, nagyot rontanék vele az élményen, amit ez a mestermű nyújt.
Valamikor a 80-as évek második felében indul a történet: Oh Dae-su, egy teljesen hétköznapi ember. Családdal, munkával, barátokkal. Alkalomadtán felönt a garatra, de mindent összevetve azért egy rendes fickó. Azonban egyik pillanatról a másikra felborul az élete, mikor elrabolják és bezárják egy ablaktalan lakásféleségbe cellába, ahol magányosan, kétségbeesve kell eltöltenie 15 évet. Egyetlen kapcsolata a külvilággal egy televízió, melyből megtudja azt is, hogy a feleségét meggyilkolták, a gyanúsított pedig -kézenfekvő- ő maga.
Aztán amilyen hirtelen kezdődik a -látszólag ok nélküli- rabság, oly váratlanul is ér véget, Oh Dae-su-t elengedik, de még csak ekkor kezdődik az igazán kegyetlen kálvária számára: felbukkan az, akinek a borzalmakat köszönheti és megindul a gyilkos hajsza az idővel: egy iszonyatos, elfeledett titok ered a férfi nyomába, a sötét múlt, melyet semmi más nem hajt, mint a bosszú. Oh Dae-su-nak öt napja van, hogy megelőzze a katasztrófát.
Gondolom sokan hallottátok már a pillangó effektus kifejezést. Nos teljesen nem passzol ide, de a tanulsághoz mindenképp hozzátartozik: ami nekünk apróságnak tűnhet, az nagy bonyodalmakat indíthat, a végkifejlet pedig.... nos ez már legyen tényleg a film feladata, mesélje el "ő".
Megmondom őszintén, hogy általában nem szeretem a távol-keleti filmeket, az Oldboy azonban zseniális. Az atmoszférája, a történetvezetése, a színészi teljesítmény, a csattanók. Igazi élmény, azonban a helyenként durván ábrázolt kegyetlenség lehet hogy nem mindenkinek fog tetszeni.
Peter Jackson ritkán rendez, de akkor valami különlegeset. Gyűrűk Ura trilógia, King Kong és Komfortos mennyország. Stílusát tekintve három (jobban mondva öt) teljesen különböző alkotás, s úgy hiszem Tolkien mesterművét nem kell különösebben magasztalnom senkinek, a King Kong pedig erősen hellyel-közzel kategória, ami engem illet, nekem például nem tartozik a kedvenceim közé, de mindenképp sikeresnek mondható. Amiről most szó van, az valami egész más, valami különleges...
1973-ban járunk, a boldog és kiegyensúlyozott Salmon család egy kisvárosban éli korántsem gondtalan, de szeretettel övezett életét. Jack (Mark Wahlberg) és Abigail (Rachel Weisz) minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy három gyermekük Buckley, Lindsey és Susie (Saoirse Ronan) boldogan és meghitt környezetben nőhessen fel. Azonban -mint ahogy arra már rengetegszer volt példa- nem mindenki az akinek mutatja magát, valaki a környezetükben egy pszichopata: a békésnek tűnő szomszéd, Harvey (Stanley Tucci) lelkén már több gyermek halála szárad. A tragédia érezhető és bekövetkezik: Susie-t elcsalja és meggyilkolja az őrült, majd a bizonyítékot és holttestet eltüntetve éli tovább az életét, mintha mi sem történt volna. A kislány lelke azonban nem képes megnyugodni: a földi lét és a menny közé szorul, s amíg nem tudja lezárni azt ami történt és elengedni azokat, akik a legfontosabbak, addig a köztes létben reked. Hogy Susie-nak nehezebb maga mögött hagynia mindent, vagy a hátrahagyottaknak feldolgozni a lány halálát, illetve egyáltalán sikerülhet e túljutni a tragédián...hogy megbűnhődik e aki ezt művelte... számtalan kérdés, melyekre a válasz... nos odaát van a film végére kirajzolódik.
Egy valamiben biztos vagyok: Stanley Tucci zseniális. Innen egy picit összeszorított ujjal szurkolok, hogy a jelölést váltsa szoborra, megérdemelné. Mark Wahlberg és Rachel Weisz profik, de a "kislány" egy arasznyival sem marad le mögöttük, kitűnő választás (bár senkit ne tévesszen meg a látszat: a hölgy már 16 éves és már egy Oscar jelölésen is rég túlesett). Aki egyszerűen brillírozott, az Susan Sarandon a láncdohányos, alkoholista nagymama szerepében: sütött róla hogy szinte lubickol a karakterben és mennyire élvezi.
Apropó kiemelés: a látvány. Mármint a köztes világ. Nos, valami ilyennek alkotnám én is a menny kapuját ahogy itt is ábrázolták. Megnyugtató, békés, csodálatos.
Egyetlen egy bajom volt a filmmel csupán: holott érzelmes embernek tartom magam, a végére rettentően meguntam, érzésem szerint kicsit hosszúra sikeredett (és visszagondolva voltak benne teljesen feleslegesen nyújtott részek). Mindent összevetve azonban egy nagyon szomorú és megható történetet láttam, megkapó tálalásban és egyáltalán nem bánom egyetlen percét sem a ráfordított időnek.
Yann Samuell író-rendező alkotása a következő a terítéken, a valaha készült egyik legszebb szerelmes történet. Titka pontosan abban rejlik, hogy rávilágít arra: az ember csökönyös mint egy szamár, ez pedig legalább annyira igaz ha elvekről van szó, mintha a szerelemről. Egy fiú és lány megkapó, de közel sem mindennapi története ez...
Sophie (Marion Cotillard) és Julien (Guillaume Canet) gyermekkoruk óta elválaszthatatlanok. Barátok? Nem egészen. A köztük lévő kötelék sokkal erősebb ennél: sorsuk szorosan összefonódik. A fiú szeretett édesanyja meghal, csak mogorva apja marad, akinek a nevelési elvei meglehetősen vaskalaposak, a lánynak pedig tán sosem volt rendes családja. A többi gyerek sem kedveli őket, így hát végső soron egymásnak maradnak. Hogy elszakadjanak a komor valóságtól, kitalálnak egy játékot: mindig az adja a fel a feladatot a másiknak, akinél a körhintás doboz van, majd miután azt végrehajtotta, jutalma az, hogy cserélnek: ő találhat ki valamilyen furfangos, vagy épp kegyetlennek tűnő próbát.
Ahogy a gyerekekből aztán felnőtt lesz, úgy változnak ők is és körülöttük a világ, csupán egy valami állandó: a játék. Mindketten érzik, hogy ami köztük van, az nem barátság, hanem jóval több annál, a játék azonban nem ismer kegyelmet. Mire Julien ráébred mekkorát hibázott, addigra már késő.
Valaki -nem tudom ki, nem is érdekes- remek montázst készített, a tovább mögött megtalálod, igazi kedvcsináló (Frou Frou): valami ilyesféle, szinte utánozhatatlan hangulata van a filmnek. Egyike személyes kedvenceimnek, de erre is csak azt tudom mondani amit az Isten városára: látni kell. Még senkit nem hallottam panaszkodni megnézés után, holott az imdb pont jelen esetben "ijesztő". Tízest tőlem sem kap, de minden egybevéve egy kilencest bőven megérdemel. Marion pedig gyönyörű -még mindig-.
Bizonyára már említettem, hogy akárhányszor szóba kerül egy (akármilyen random) beszélgetés alkalmával a film / filmnézés, minduntalan rájövök, hogy nagyon sokan rengeteg kiváló alkotás felett csúsznak el. Tán a cím elrettentő? Vagy vannak olyan mozik, amik csak úgy ügyes besurranó módjára kimaradnak a látótérből? Nem tudom, de az biztos, hogy nehéz lenne olyanról írnom, amit már mindenki látott, úgyhogy hiszem, hogy az Isten városánál is lesz olyan olvasó, akinek újat tudok mondani. Örök kedvenc rovtom következő "szereplőjét" van szerencsém bemutatni: Cidade de Deus, egyenesen 2002-ből.
Másfél évtized történését öleli át a film, mely Rio de Janeiro szegénynegyedében (a.k.a Isten városa) játszódik. Buscape (Alexandre Rodrigues) szerencsés: a bűnözéssel és erőszakkal teli életéből megtalálja a kiutat: a művészet jelenti számára a megváltást, profi fotós lesz. A legtöbben azonban nem ilyen szerencsések. Ahol a szegénység ilyen méreteket ölt, ott a bűnözés üti fel a fejét. Gyermekek és fiatalok bandába tömörülve próbálnak meg életben maradni, ha kell gyilkolva, rabolva, kábítószert árulva (és használva). Bár a cselekmény 30-40 évvel korábbra nyúlik vissza, a történet sajnos időtlen. Zseniális és ugyanakkor megdöbbentő ahogy a film bemutatja azt, hogy az ember mivé válik ilyen körülmények között... van szomorúbb kétségbeejtőbb annál amikor kisgyermek kezében fegyver van? Ha gondolkodás nélkül öl? Van e kiút a nyomorból? Erre és még sok más kérdésre keresi a választ ez a mestermű.
Ragozhatnám tovább, de nem érdemes. Vannak filmek, amelyekre mondják hogy látni kell. Nos ezt az alkotást tényleg látni kell. Nemtől, kortól és tán minden mástól függetlenül mindenki számára tartogat tanulságokat. Azt mondom: bárcsak kitalált történet lenne (sajnos nem az) és a bolygónknak ne lennének olyan részei ahol ez megtörténhet, ne kellene gyerekeknek így felnőni -már persze ha megélik a felnőttkort-.
Függetlenül attól, hogy a négy Oscar jelöléséből egyet sem váltott valóra, a hozzá oly sokat hasonlított Slumdog Millionaire köszönőviszonyban sincs az Isten városával.
Werner Herzog, Nicolas Cage. Már első hallásra remek párosításnak hangzik. Egy nagy tehetséggel megáldott rendező (Rescue Dawn pl.) és egy felkapott, kiváló színész, akinek már-már a neve is garancia arra, hogy jó filmet látunk majd. Nincs új a nap alatt, bizony, ez is egy feldolgozás, a Bad Lieutenant (1992) Harvey Keitel-lel az alapja, pontosabban Victor Argo forgatókönyve (az egyetlen amiből film készült). Nem sokkal a Katrina hurrikán okozta pusztítás után járunk, a cselekmény színhelye tehát New Orleans...
Ahol Terence McDonagh (Nicolas Cage) hadnagy az elárasztott börtönből segít egy elítéltnek kimenekülni, szerencsétlenségére azonban megsérül és ezt követően szünet nélküli súlyos hátfájás gyötri, amire az orvos által felírt Vicodin (H) sem elég gyógyír. Az egyetlen ami segít, az a kábítószer, gyakorlatilag bármely fajtája, bár a kokain válik szép lassan a mindennapi élete részévé Terence-nek. Ahhoz, hogy mindennapi adagját megszerezze, szinte bármire képes, függősége pedig szép lassan egyre nagyobb bajba sodorja. Míg ő vadászik azokra, akik kivégeztek egy családot, rá egyre többen fenik a fogukat, azonban minden lépésével csak egyre mélyebbre kerül a kilátástalanságba, s nem elég a baja, védenie kell egyetlen tanúját és "barátnőjét" -az egyetlen embert aki szereti-, a luxusprostit, Frankie-t (Eva Mendes).
Bár a film -alapból- nem rövid, a cselekmény lassan indul és lassan is folytatódik. Nem akciófilm ez, hanem dráma, amit Cage alakítása tesz kerekké. Aki pörgős popcornmozira vágyna, ne ezt válassza, mert csalódni fog. Én tudtam mire számíthatok, így azt mondom: egy újabb nagyszerű alkotás, mely ugyan nem hibátlan és felvet egy-két (a mozi számára) kellemetlen kérdést (pl.: egy mindenki számára nyilvánvalóan drogfüggő ember teljesíthet fegyveres szolgálatot? hogy elkanyarodjak egy picit: lehet orvos? ugyan...), de ezek felett el tudtam nézni és jól szórakoztam, ugyanakkor nem hagyott mély nyomot és okot sem arra, hogy újranézzem. Erős közepes, kimagasló Cage játékkal.
