HETI MOZIBEMUTATÓ Kattints és nézd meg mik az eheti újdonságok a mozikban.
DVD MEGJELENÉSEK Kattints és nézd meg mik jelennek meg a héten.
BLU-RAY MEGJELENÉSEK Kattints és nézd meg mik jelennek meg a héten
HOKUM.HU HÍROLDAL Hogy ne maradj le semmiről, látogasd meg naponta többször frissülő híroldalunkat!

Black Swan

Arronofsky zseniális alkotása Natalie Portman kiemelkedő alakításával. Olvasd el kritikánkat!
Black Swan (2010)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 3 pont. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 3 pont. Összes bejegyzés megjelenítése

One for the Money – A szingli fejvadász (2012)

kedd, június 12, 2012 Bejegyezte: Szabó Noémi Comments

Végy egy lényegében elfogadható történetet, készíts belőle egy alapvetően pocsék forgatókönyvet, keress hozzá egy kevésbé ambiciózus rendezőt, főszereplőnek pedig Katherine Heigl-t. És máris kész a tuti bukás!

A magyar címből naivan következtetve kicsit romantikus, kicsit akciódús, de mindenképpen csajosan szórakoztató filmre számítottam. Tévedtem! Megesik néha az ilyesmi az emberrel…
No, de végigböngészve A szingli fejvadász adatlapját, azt gondolná a nagyérdemű, a nagyjából negyven millió dolláros költségvetésbe belefér egy érdekfeszítően szórakoztató mozi.  Hiszen láttunk már csodákat: nyolcmillió dollárt „emésztett fel” a Fifti-fifti, ötmilliót a Flypaper, és a Fogadom is „csak” harmincmilliót. Természetesen szerepet játszik ebben rengeteg apró részlet, ámde egy minden mozi esetében azonos: a nyereségre törekvés.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Gone - Elveszett (2012)

szerda, április 18, 2012 Bejegyezte: Györki Dávid Comments
Az Elveszett logikátlan, kidolgozatlan és gyenge thriller. Helyszínelők résznek elment volna, persze ott is egy gyengébb szériaelemként, de a film 94 percben dolgozza fel a történetet. A jelenetek időnként érdekfeszítőek, máskor meg a távirányító után nyúlósak, igaz a moziban erre nincs lehetőség. Bosszantó, hogy mennyire el lehet rontani egy filmet. Az egész tartalmasabb lett volna 40percben, mert sok a felesleges semmit mondó jelenet. Egy premier előtti vetítés keretein belül tekinthettem meg a filmet. Vegyes érzelmekkel távoztam a moziból, a temérdek logikai bukfenc ellenére, a cselekmény érdekesnek mondható, de jónak semmiképp. Sokat kihozhatott volna Allison Burnet (Underworld: Ébredés) az ötletből, mert az szerintem alapvetően jó. Ehelyett inkább egy gagyi forgatókönyv, szürke karakterek és kiszámítható jelenetek kerültek mozivászonra. További bosszantó elem, hogy Jennifer Carpenter (Dexter) neve még az előzetes alatt felkeltette az érdeklődésemet a film iránt, erre pedig konstatálnom kellett, hogy összesen körülbelül 5 percet kapott. Az egyébként általam tehetségesnek tartott színésznő olyan, mintha csak a film marketingje és büdzséje miatt került volna  be a produkcióba. Van egy kis átverés szájíze is a hollywoodi drámának.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Dream House - Álmok otthona (2011)

szerda, március 07, 2012 Bejegyezte: D. E. Comments

Mostanában nagyon rákaptam a horrorra és a thrillerre. Sajnos folyamatosan csalódnom kell. Rosszabbnál rosszabb groteszk szörnyekkel szembesülök, még viccnek is gyenge paródiákkal és helyenként jó ötletekkel amit valahogy csak sikerül elkótyavetyélni. Az Álmok otthona ezek közül az utolsóba tartozik. Maga az ötlet nem volt egyedi, de gázos sem, csak ne hajazott volna egy másik filmre helyenként, mint annak silány árnyéka. Na de erről majd később...
Will Atenton (Daniel Craig) a hajdanán sikeres író feleségével Libby-vel (Rachel Weisz) és két gyönyörű kislányával új házba költözik. A hely mindegyikük, de főleg Will számára nyomasztó, idegei pedig pattanásig feszülnek, amikor egyik este zajokat hall a pincéből és ott egy kamaszokból álló csoportot talál akik szekta jelleggel holtakat próbálnak idézni. Hamar kiderül, hogy bizony a csinos kis vityillóban Willék előtt már lakott egy hasonló szerkezeti felépítésből álló família (apu, anyu, 2 pici lány), ahol a jó fater egy rózsás napon begajdult és szép sorjában kiírtott mindenkit. Willnek ekkor már végképp nincs ihlete és aludni sem tud ,úgyhogy furán viselkedő szomszédja (Naomi Watts) segítségét kéri a gyilkosság pontos felderítéséhez.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Don't Be Afraid of the Dark (2011)

csütörtök, február 23, 2012 Bejegyezte: D. E. Comments
A horror műfaj kicsit olyan, mint a tejbegríz. Van aki szereti, van aki nem, van aki már kinőtt belőle, akivel csak megakarták etetni és olyan is akad aki allergiás rá. Köze azonban mindenkinek volt hozzá valamikor. Tizenéves korunkban a szülői tilalom késztetett rá, hogy mikor az ősök már alszanak sunyiban megnézzünk valami jó kis rémisztgetőst, esetleg elvigyük rá barátunkat/barátnőnket egy kis odabújós tapi reményében. Sajnos, mivel ezt rengeteg rendező tudja, kifutószalagon érkeznek hozzánk a horrorok melyek egyre gyengébb minőségűek (kivételek szerencsére vannak). 
Ezt a filmet én valójában csak Guillermo Del Toro produceri támogatása miatt néztem meg. Úgy voltam vele, hogy amiben benne van a keze, az már olyan vészes nem lehet. Tévedni emberi dolog...

Kim (Katie Holmes) és Alex (Guy Pearce) elvállalják egy ódon, kastély jellegű ház restaurálását és annak készenlétéig be is költöznek. Hozzájuk kerül Alex előző kapcsolatából származó kislánya Sally (Bailee Madison), akit a jó mami valamilyen okból véglegesen átruház apukára. Nem túl vígan telnek az unalmasabbnál unalmasabb napok ( a film első negyven!!! percéig szinte semmi nem történik), Alex nem nagyon tud lányával mit kezdeni, Kim próbál jó mostoha lenni, Sally pedig sanyarú során hisztizik magában.
 Egy verőfényes napon Sally felfedez egy lezárt, romos pincét. A ház szolgálójának heves tiltakozása ellenére a család felnyittatja azt és... nem is talál semmi érdekeset. Sally azonban, ahogy egy kíváncsi kishölgyhöz illik, ismét lemegy a pincébe ahol a sötétből hangokat hall, akik folyamatosan játszani hívják és közlik vele, hogy már régen csak őt várták. A hangok először barátságosak, majd egyre agresszívabbak lesznek, Sally pedig szépen lassan rettegni kezd tőlük. Bármit tesz, apja nem hisz neki, egyetlen támasza a "gonosz mostoha" Kim lehet.


A film, a hátborzongató trailer ellenére szerintem csöppet sem félelmetes. A feléig valóban nem nagyon van cselekmény, utána pedig valamiféle röhejes komédiába megy át. Furcsa patkány-majom szerű fogtündér lények jelennek meg, akik bár apróak nyilvánvalóan sokkal eszesebbek mint a szereplőink. Jó, értem én, hogy a legtöbb horror hősei helyenként butácskák, mert ugyebár fel kell szaladniuk az emeletre meg eldobni a fegyverüket, hogy a gyilkos rémlénynek legyen kit megölnie, de ez azért már túlzás. A karakterek konkrétan primitívek sajnos. Csattanóra vagy magyarázatra ne számítsunk, van erre valami "veszett fejsze nyele próbálkozás", de az igencsak gyengécskére sikeredett.
Katie Holmes-nak (A fülke, Rossz álmok) sikerült alulmúlnia önmagát. Nem tudom, hogy Tom Cruise tiltotta le a hiteles játékról vagy sem, de az tény, hogy szinte végig semmilyen érzelmet nem sikerült előcsalnia önmagából. Guy Pearce ( A király beszéde) ebben az alkotásban szóra sem érdemes. A Sally-t alakító Bailee Madison (Kellékfeleség), pedig volt már jobb is máshol. Tudom, hogy minden gyermek szép meg aranyos, de neki ebben a filmben mégis sikerült elég irritálónak lennie.
A rendező Troy Nixey felett azért még nem törnék pálcát, hiszen ez az első egész estés filmje. A Don't Be Afraid of the Dark-ot a kritika és a nézősereg is vegyes érdeklődéssel fogadta. A horror még paródiaként sem állja meg a helyét, senkinek nem ajánlom.





...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Underworld: Awakening - Az ébredés (2012)

csütörtök, február 09, 2012 Bejegyezte: Miklós Balatincz Comments
Selene már három része osztja a halált a lycanoknak, most itt a negyedik. Sablonos történet, kiszámítható fordulatok, sci-fi-be oltott középkori elegancia, hiteltelen vagy túljátszott érzelmek, kidolgozatlan karakterek, szemfájdító háromdimenziós akciójelenetek, csipet csapat a világ ellen: ez az Underworld 4.



Itt nincsenek csillámvámpírok, sem negédes szerelmi szálak. Persze a történetbe erőszakolt romantika minden jóravaló hollywoodi hiperprodukció alapeleme, itt azonban méz helyett vér csöpög mindenhonnan.
A klissé-címből már érezhető, hogy mi vár arra, aki bemerészkedik a ,,nevetségesen-tizennyolc karikás” mészárlásra (hentelésre, agyvelő-csobogásra, művérfürdőre, belezés-cirkuszra, futószallag-öldöklésre stb.). De mégis miben különbözik - vagy miben nem - ez a film a többi tízezer agyzsibasztó akció-alkotástól?



Az elején már említettem, hogy itt nincsenek vegetáriánus vámpírcsaládok. Ez azért érdekes, mert a mostani Underworld pont a Twilight-giccs ellenkultúrájaként kaszált nagy pénzeket (habár itt nem voltak sátorverő tinirajongók). A produkció (vagy inkább produktum?) ,,végigizgulása” előtt legalább tíz ember véleményét megkérdeztem arról, hogy mi az elképzelése a nemsokára kifutó vámpírműről. Ez persze nem egy reprezentatív felmérés, de a tíz moziba járó közül legalább nyolc azt mondta, hogy már csak azért is megnézi a filmet, hogy kigyógyulhasson az Alkonyat-fóbiából. Tényleg idáig kellett süllyednie az új Underworldnek?
Úgy látszik igen. Gondoljunk csak arra az univerzumra, ami a maga idejében - ha nem is teljesen - egy új megközelítésben mutatta be a vámpír-vérfarkas világot. Az első két rész - és forgatókönyv előállítóként a harmadik - még Len Wiseman írói-rendezői munkáját méltatja. Ha maga a történet nem is különleges vagy magával ragadó, azért be kell, hogy valljuk: Wiseman egy komplett új világot teremtett. Az akkori produkciókban egészen máson volt a hangsúly, a karaktereken még volt valamennyi ,,hús”, nem csupán ,,öldöklőgépek” voltak. Sőt, lelkiismereti konfliktusokkal, valóság-szagú, nehezebb súlyú érzelmekkel is találkozhattunk (hűség, árulás, Rómeó és Júlia feelingű szerelem stb.) a lefejezések szüneteiben. Kate Beckinsale még úgy játszhatott, mint egy igazi színésznő. Végigmehetett a közhelyes jégkirálynő-hűséges szerető jellemfejlődési vonalon. Ez különleges ízt adott az egésznek, hiszen a szüleit elvesztő bosszúálló elcsépelt alakja egy nőben jelent meg. Selena így tette érdekessé a vágóhídi hangulatot.


Aztán jön Az ébredés, a közönség pedig kap egy Conan a barbárt. Egy ,,primitív ősnőt”, aki komikus hatást kelt amikor engedi, hogy ,,érzelmei” a ,,felszínre törjenek” (valójában nincs is felszín, vagy csak felszín van és az alatt nincs semmi). A kötelező emocionális szál olyan erőltetett, hogy az eredeti nyelven csak simán gáz, magyar szinkronnal viszont egyszerűen nevetséges (,,Hüpp, hüpp összetörték a szívemet”).

A kreatív, pontosan kidolgozott, szemfájdítóan mozgalmas akciójelenetek nem kárpótolnak azért, hogy valójában nincs történet, sem karakterek. Persze itt az olvasó felteheti a kérdést: ,,Hát ez meg miről beszél?” Erre csak azt válaszolhatom, hogy a másfél órás láncba fűzött mészáros munkát - egy bőrruhában rendkívül vonzó ,,hentes-nő” előadásában - nem nevezném történetnek. Még akkor sem, ha voltak benne olyan esemény-szálak, amiket már 5-10 perccel a mozivásznon való megjelenésük előtt kitaláltam (ehhez még tizennyolc évesnek sem kell lenni [egyébként én már betöltöttem, szóval legálisan voltam bent]).



Kate Beckinsale könnyen vette a ,,több száz ellenfél életét egyedül kioltom küldetést”, de mást sajnos - ezúttal - nem láthattunk tőle. Persze David szerepében (Theo James) feltűnt a ,,kötelező-macsó” is, Dr. Jacob Lane (Stephen Rea) pedig jól hozta az őrült professzor figuráját, de ennyi. Semmi kiemelkedő, semmi említésre méltó. Újra bebizonyosodott, hogy egy óra harminc perc tömör akció - bármilyen csodálatos is a kiontott belek folyamatos látványa - nem helyettesítheti az igazi történetet. Az Underworld negyedik része így sem az agyat nem köti le hosszú távon, nem is gyönyörködtet, de nem is tart feszültség alatt. A vámpírsztorik történetében különleges első két - és a némileg más úton haladó harmadik - rész persze nem veszít az értékéből a 2012-es ,,szenvedésmozi” után sem. Úgy látszik ezúttal csak ennyire futotta.
Azért persze Az ébredés tartogat magában valami kis fonákságot is, mégpedig azt, hogy a literben már ki nem fejezhető mennyiségű vér, meg a szétrobbanó farkasember testek látványától a mozizó kellemesen megéhezik. Esetleg megkíván egy sajtburgert a mozihoz közeli egyik ,,étteremben”. Lehet, hogy egyébként ez maga a cél. Na de ne akarjunk összeesküvés-elméleteket fabrikálni.













...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

New Year’s Eve – Szilveszter éjjel (2011)

szombat, december 31, 2011 Bejegyezte: Névtelen Comments


Garry Marshal (Micsoda nő, Neveletlen Hercegnő, Valentin nap) úgy gondolta, hogy nincs a világon még egy romantikusabb időpont, mint az év utolsó éjszakája, úgyhogy ahogy tette azt tavaly február 14-én, most is előrukkolt egy halálosan unalmas, és közel sem romantikus filmmel.

A szilveszter a remények, az új esélyek, a múlt lezárásának a napja – ezzel pedig mindent el is mondtam a történetről. Adott rengeteg karakter (Ingrid Michelle Pfeiffer, Stan HarrisRobert De Niro, Tess ByrneJessica Biel, Grace SchwabSarah Paulson, Laura Katherine Heigl, Jensen Jon Bon Jovi, Randy Ashton Kutcher, Elise Lea Michele, Kim Sarah Jessica Parker, stb…), akiknek mind egy szálig hihetetlenül fontos teendőjük van vagy még éjfél előtt, vagy pontban akkor. Ingrid a saját bakancslistáját igyekszik megvalósítani egy fiatal kifutósrác (Zack Efron – Megint 17, High School Musical) segítségével, Tess és Grace, a két terhes nő egymással verseng, hogy melyikük szüli meg az újév legelső csecsemőjét, Laura testesíti meg az összetört szívű szerelmest, aki hogy-hogy nem, a híres rocksztárral, Jensennel járt, Randy és Elise pedig beszorulnak a liftbe, amikor utóbbi élete egyik legfontosabb fellépésére igyekszik.

Az egyik legnagyobb probléma a filmmel, hogy megint arra a párosra koncentrál a legjobban, amelyik fabatkát sem ér: nevezetesen a Laura és Jensen szálra. Valahogy úgy éreztem, hogy minden tízedik percben náluk kötünk ki, pedig már az első másodpercben tudja mindenki, hogy mivel végződik majd az ő történetük – arról nem is beszélve, hogy Katherine Heigl egyre inkább egy elcseszett stílusérzékkel megáldott viaszbábura hasonlít, valamint hogy Bon Jovi épp annyi érzelmet képes kierőszakolni az arcán, mint amennyit talán Kristen Stewart.

A történet (és a rendezés) sem valami izgalmas, egyrészt Garry Marshal már a Valentin napban bemutatta, hogy nem ért ehhez a műfajhoz (túl kevés idő jut egy-egy párosra, így lehetetlen, hogy bármennyire is kötődjünk hozzájuk; a karakterek egyáltalán nincsenek kidolgozva), ám míg abban a filmben eleresztettek egy-két poént, itt egyetlen egyet sem találunk – ami elég gáz, tekintve, hogy a szilveszternek a buliról és a jókedvről kellene szólnia.

A színészi gárda szinte csak sztárokból áll – talán épp ez az oka, hogy olyan semmitmondó lett az eredmény. Amit már a Valentin napban is nehezményeztem, hogy adott színészek, mint például Patrick Dempsey, ugyanazt a szerepet játszák, amiről el is híresültek (menő doki), így az most is visszaköszön. Lea Michele egy énekest játszik, aki a Julliardról diplomázott (még ha akarná, se tudja már magáról lemosni a Glee hatását), a mellékszerepben játszó Sofía Vergara pedig mintha a Modern családbeli Gloria-t alakítaná itt is. Kiemelkedő játékot tehát senkitől se várjunk (főleg ne Sarah Jessica Parkertől, aki egy túlzott aggodalommal megáldott szülő szerepébe bújik), egyedül Heigl az, aki a Grace klinika óta egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed.

Nem tudom, hogy mi lehetett Garry Marshal célja ezzel a filmmel, mert se a szilveszteri hangulatot, se a kellemes kikapcsolódást nem sikerült biztosítania. Helyette egy összekuszált történetet kaptunk rengetek sztárszínésszel, jópár felesleges jelenettel, na és egy hatalmas csalódással, hogy még a karakterek sem ismerik egymást – ezt pedig elvárnánk egy ilyen filmtől. Szilveszter éjszakájára senkinek sem ajánlom, és csak remélem, hogy a Hokum olvasóinak élménydúsabb időben lesz részük ma éjjel, mint amit ez a film képes lenne nyújtani.









...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

It's Kind of a Funny Story - Nyomás alatt (2010)

szombat, augusztus 13, 2011 Bejegyezte: Névtelen Comments
A Másnaposok után szépen lassan minden olyan film előkerül, melyben Zach Galifianakis is játszik. Olyanok, mint például ez a kevésbé ismert, de még csak nem is régi történet. A figura kétséget kizáróan jó színész, ám olyan, mint az irodalomban Ady, csak végletvéleményeket hallani róla. Azonban ezt a filmet végignézve biztosan mindenki egyet fog érteni velem abban, hogy végre oda került, ahová való, ugyanis ez a fazon nem normális.

A történet egy tinédzser fiúról szól (Keir Gilchrist), aki időről-időre azt álmodja, hogy le akar ugrani a Brooklyn hídról, és éber állapotban is gyakran elgondolkozik az öngyilkosság lehetőségéről. Úgy érzi túl sok minden nyomja a vállát, túl sok a vele szemben támasztott elvárás, és egyáltalán, túl hamar fedte fel magát előtte a világ végtelen nyomorával. Egyik éjjel azonban az álom ijesztően reálisnak érződik számára, így orvosi segítséget kér, s beutaltatja magát a kórház pszichiátriai osztályára. A fiatalember azonban nem számol a 3. emelet többi betegével, illetve azzal, hogy ide nem lehet csupán egyetlen napra beiratkozni. A sablon pedig megkívánja, hogy ezután barátokra tegyen szert, hogy sokak életét megváltoztassa, becsajozzon és érettebben kerüljön vissza a nagyvilágba. Zach az ő hóbortos barátját játssza el a filmben, aki jó tanácsokkal látja el. Aki látta már az eddigi alakításait, az valami nagyon hasonlóra számítson, csak mélyreható nevetés nélkül.

Az osztály vezetőjét, egyben a fiú személyes pszichiáterét Viola Davis alakítja, akit ismerhetünk többek között a Kétely, a Kéjjel-Nappal, vagy az Ízek, imák, szerelmek című filmekből. Az alakítása azonban nem hordoz semmiféle maradandó élményt, ami talán inkább a karakter felszínességének, és nem magának a színésznőnek a hibája. A felügyelő orvost a Lost egyik ismert színésze, az ott fizikust alakító Jeremy Davies játssza, akit újabban A törvény embere című sorozatban láthatunk. A szintén öngyilkos-hajlamú, ám szemrevaló tinilányt, aki megváltoztatja főhősünk életét Emma Roberts alakítja, akit már jó pár fiatalabbaknak szóló filmben láthattunk: Aquamarine, Vadócka; legtöbben azonban a 2009-es Kutyaszállóból ismerhetik.

A rendezők Anna Boden és Ryan Fleck rövid rendezői pályafutásuk alatt mindvégig együtt dolgoztak, a filmjeik számomra mindeddig ismeretlenek voltak, és ez sem az a film, amivel majd kitörnek az ismeretlenség szürkeségéből. A történetet is ő maguk írták, melyben segítségükre volt Ned Vizzini, akinek ez volt az első, és azóta egyetlen komolyabb munkája. A filmen mindez meg is látszik: a párbeszédekből hiányzik a valódi életszagúság, túl sok az indokolatlan kézikamerahasználat, aminek, a kép minőségét elnézve, nem költségvetési okai voltak. Ugyanakkor a történet kevés helyszínnel dolgozik, de azokat a lehető legjobban kihasználták.

Hogy miért áll a film imdb mutatója 7-en, személy szerint nem értem, hiszen ez csupán egy kedves történet a felnőtté válásról, mely nem hordoz extrákat. Arról, hogy a tinédzserek gondjai, melyeket ők maguk komoly dolgoknak éreznek/gondolnak, milyen elenyésző apróságok a felnőttek problémáihoz képest. Arról, hogy a rájuk nehezedő nyomást sokszor csak ők érzik, és a gondjaik valójában nem is olyan súlyosak. De mint írtam, ez csupán egy aranyos tinitörténet, mely maximum csak egyszer végignézhető.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

The Smurfs - Hupikék Törpikék (2011)

péntek, augusztus 05, 2011 Bejegyezte: Nidria Comments
Nem vagyok híve a „csináljunk mesékből 3D-s filmet a kölyköknek, és meggazdagszunk” elvnek. Mindig balul sül el. Idén ráadásul már találkozhattunk egy „szépséggel” Maci Laci személyében, most meg idetolták a képünkbe a kék törpéket. Pont ez hiányzott a pocsék nyári időjárás mellé…

Törpapa és társai a Kék Hold ünnepségére készülnek Aprajafalván, amikor Hókuszpóknak sikerül hosszú keresés után rábukkannia a falura. Le is támadja őket, a törpök pedig menekülnek, Ügyifogyi azonban rossz irányba halad, és egy-két társával – akik az ő megmentéséért követték – egy örvényen keresztül New Yorkba jutnak. Csakhogy itt sem pihenhetnek, ugyanis Hókuszpók még ide is követi őket, a törpök pedig végül egy fiatal pártól, Grace (Jayma Mays – Glee) és Patric Winslow-tól (Neil Patrick Harris – Így jártam anyátokkal) kérnek segítséget, hogy visszajussanak Aprajafalvába.

Nincs mit dicsérni a filmen. Egyszerűen csak pocsék. A történet unalmas és szánalmas. Ha már a Törpikékből készít valaki filmet, akkor azt tegye Aprajafalvába, és ne New Yorkba. Elvégre mikor láttuk a rajzfilmben, hogy Törpapa és társai a mi világunkban menekülnek Hókuszpók elől? Persze nem kellene csodálkoznom, mert a rendezőnek (Raja Gosnell) olyan „remekműveket” köszönhettünk eddig, mint a Gagyi Mami vagy a Scooby Doo filmek… de könyörgöm!

A rendezésnél talán csak a színészek alakítása borzasztóbb. Neil Patrick Harris az összes törpös jelenetét túljátsza, Jayma Mays meg mintha továbbra is a Glee szerepét alakítaná. Aranyos és kedves, ezen felül azonban nem tud többet mutatni. A Hókuszpókot megformáló Hank Azaria még úgy-ahogy elmegy, az ő esetében viszont maga a karakter az, ami szánalomra méltat.

Mindezt persze a párbeszédnek közel sem nevezhető dialógusoknak is köszönhetik. A 103 perc alatt azon tűnődtem, hogy sírjak-e vagy nevessek. Közhelyek tárháza ez a film, a poénok elcsépeltek, rengeteg jelent logikátlan is. Amikor például az „üssük agyon az időt a Guitar Heroe-val” részhez értem, szájtátva bámultam a képernyőt, és csak reméltem, hogy képzelődöm. Mégis mióta ismerné egy átkozott kék törp a mai slágereket?! És akkor Hókuszpók jeleneteit meg se említsük…

Kinek ajánlom hát a Hupikék Törpikéket? A felnőtteknek biztos nem. A gyerekeket viszont elvből nem engedném a közelébe egy ilyen szörnyszülöttnek. Maradnak hát azok, akik imádják szétcincálni a pocsék filmeket a haverjaikkal, de őket is figyelmeztetném: szívem szerint kiragasztottam volna a 18-as karikát, mert ez harakirit kíván maga után…




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

The Switch - Sejtcserés támadás (2010)

szombat, június 11, 2011 Bejegyezte: Névtelen Comments
Kassienél (Jennifer Aniston) betelik a pohár, túl sokat várt már az igazira és túl régóta álmodozik arról, hogy gyermeke születik, ezért aztán a mesterséges megtermékenyítés mellett dönt. Az egyetlen ember, akitől támogatást vár ebben, a legjobb barátja, Wally (Jason Bateman: Páros mellékhatás), aki viszont természetellenesnek tartja ezt a fajta gyermekvállalást. Ám Wally kissé neurotikus, így valójában nem is lehet reális rálátása erre a dologra. Nyilván Kassie is így gondolja, ugyanis pár héttel azután, hogy nemtetszését fejezte ki, Wally spermakonfettivel körített meghívót kap a lány termékenységi partijára. Itt ismerkedik meg Kassie választottjával, Rolanddal (Patrick Wilson: A Supercsapat) és annak feleségével, akik rossz anyagi helyzetük miatt vállalták a donációt. Wally végig nagyon feszült, ezért hallgat Kassie barátnőjére, Debbiere (Juliette Lewis), amikor a lány egy apró pirulát nyom a kezébe. Azonban az alkohol és nyugtató kombinációja teljes képszakadást eredményez Wallynál, azt is csak a barátjától, Leonardtól (Jeff Goldblum: Jurassic Park) tudja meg, hogy az éjjel nála járt és mindenféle sületlenséget hordott össze. Pár nappal később Kassie bejelenti, hogy terhes és elhagyja New York-ot, hogy alkalmasabb helyen nevelhesse fel a gyermekét.

Hét évvel később azonban Kassie visszautasíthatatlan állásajánlatot kap, így visszatér a Nagy Almába kisfiával Sebastiannal (Thomas Robinson). Természetesen azonnal megkeresi Wallyt, hogy bemutathassa neki a kisfiát, és Rolanddal is felveszi a kapcsolatot arra az esetre, ha Sebastiannak előbb-utóbb kérdései lennének a magemberről. Miközben Roland és Kassie egyre jobban összemelegednek, Wallynak egyre ismerősebbé válnak a kisfiú rigolyái. Sabastian hipochonder, képkereteket gyűjt és hat éves kora ellenére máris nagyon sajátos véleménye van az állatevésről. Wally Leonardhoz fordul tanácsért, akinél ekkor értelmét nyeri barátja évekkel azelőtt összehordott badarságai vikingekről és cserékről. Wally illuminált állapotában kicserélte a donor spermasejtjeit a sajátjára. Kell, hogy elmondjam micsoda bonyodalmakat szül ez a felfedezés?

Ez egy fantasztikus film lehetne, ha a színészek jól játszanának, ha nem sajnáltak volna felvenni valakit, aki felturbózza az amúgy jó történetet néhány jó poénnal és ha a rendezők, Josh Gordon és Will Speck nem végeztek volna ilyen csapnivaló munkát. Ehelyett kaptunk egy édes-kedves történetet, amin egy férfiember nem szórakozik túl jól, de a lányok is maximum háromszor nevetik el magukat. Bár komolyan nem tudom mit vártam egy olyan béna vígjáték után, mint a Jégi Dicsőségünk. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a Sebastiant alakító kissrác irtóra jól alakítja a neurotikus, közönséges emberpalántát, azt hiszem számomra az ő karaktere volt a csúcspont ebben a filmben.

Senkit sem szeretnék lebeszélni, de ha már valaki letelepszik a tv elé, hogy megnézzen egy filmet, ne ez legyen az, amikor mostanság olyan remek filmek születtek, mint A Király Beszéde, vagy a Fekete Hattyú.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Hawaii Five-O (2010-)

vasárnap, május 08, 2011 Bejegyezte: Névtelen Comments
Mostanában ahhoz szoktam, hogy film remakek kerülnek sorra a mozikba, a képernyőre pedig újabb és újabb spin-offok, ezért nem meglepő, hogy felettébb megörültem, amikor hallottam, hogy ezúttal egy sorozat remake kerül terítékre péntek esténként. Persze már annak is örül az ember, ha nem tehetségkutatókkal és celebműsorokkal pakolják tele a hétvégi tévéműsort a kereskedelmi csatornák.

Az eredeti sorozat, mely ugyanezt a címet viselte 1968-80-ig futott a CBS műsorán, és állítólag nem egyszerűen sikeres volt, hanem a legsikeresebb krimisorozat az Egyesült Államokban. Számomra rejtély, hogy a más országokban 12 évadot megélt sorozat miért nem jutott el soha hozzánk. Azt hiszem, ezt is a rendszerváltás előtti idők rovására írhatjuk, amikor Amerika még nem volt nálunk annyira népszerű, mint manapság.

A történetet Leonard Freeman kezdte írni, aki ugyan 1974-ben elhunyt, a sorozat mégis pergett tovább. A mostani írók, merthogy három is van belőlük: Alex Kurtzman (író: Rejtély), Peter M. Lenkov (producer: New York-i helyszínelők), Roberto Orci (író: Rejtély), Freeman munkáját követve írják az újjászületett sorozatot, a lényeg így természetesen maradt. Az USA címben is megjelölt ötvenedik államában, Hawaii-on játszódó (és ott is forgatott) sorozatban egy különleges rendőrcsapat az állam területén a hirtelen megnövekedett bűncselekmények kapcsán nyomoz. A főszereplő ezúttal már nem Jack Lord, hanem Alex O’Loughin, de a főhős továbbra is Steve McGarett, aki csupán a detektív titulust hagyta el. Miután apja meggyilkolását követően hazatér a szigetekre, a kormányzó megbízza, hogy állítson össze egy különleges csapatot, melynek első feladata megtalálni Steve apjának gyilkosát. Természetesen a többi karakter is maradt az eredeti sorozathoz híven csupán apróbb változtatásokkal.

Dan Williams ezúttal Danny ’Danno’ Williams Scott Caan alakításában, akit már ismerhetünk az Ocean’s filmekből. Danny elvált, van egy kislánya (Teilor Grubbs), ő hívja egy titkos megegyezés útján Danno-nak az apukáját, ami természetesen nagyon hamar kiderül és rövid idő alatt ráragad ez a becenév a csapatban is. És nem csak a két szép szemével veszi le az embert (főleg persze a hölgyeket) a lábáról, hanem remek humorával is. Azt sajnos nem tudtam kideríteni, hogy az eredeti figura is ilyen szórakoztató volt-e vagy egy elmés gegman-nek köszönhetjük-e a felújított karakter e tulajdonságát.

Chin Ho figurája egy plusz névvel bővült, így lett Chin Ho Kelly, azonban számomra rejtély miért volt szükség erre a kis toldalékra. Chin-t elbocsájtották a rendőrségtől, mert a hivatal szerint kétes ügyletekbe keveredett, de szerencséjére McGarett hisz az ártatlanságába, így elsőként veszi be a csapatába. Az őt játszó színészt, Daniel Dae Kim-et már bizonyára mind ismeritek a Lost című népszerű amerikai sorozatból (amit egyébként szintén Hawaii-on forgattak), ahol Jin szerepét játszotta. Emellett feltűnt már a Vészhelyzetben és a 24-ben is.

Kono Kalakaua alakja azonban teljesen új, én úgy gondolom, hogy elkélt egy női szereplő a csapatba, bár megmondom őszintén dögösebb egzotikus szépséget is el tudtam volna képzelni Grace Park helyére, persze az is meglehet, hogy a Csillagközi romboló népszerűsége hozta el idáig. A sorozatban egyébként Chin unokahúgát játssza, aki munkába állása után nem sokkal végez a Rendőr Akadémián.

Sokféle krimisorozatot láttam már, nyomoztam már Las Vegasban, Miamiban, New York-ban, üldöztem sorozatgyilkosokat szerte az Egyesült Államokban és már Hawaii-n is jártam Magnummal, de ilyet, mint ez a sorozat, még nem láttam. Van két állati jó írójuk, akik már legalább egy népszerű sorozatot összehoztak, van néhány kiváló producerük, vannak sokat próbált színészeik, gyönyörű helyszínük, egy már sikeres alapforgatókönyvük és ők mégis csak egy közepesen jó sorozatot tudtak összehozni! Mégis hogy csinálták? Hogy tudtak elrontani egy sorozatot, amihez minden szükséges jó megvan, sőt ami azt illeti, annál is több?

A történetek lagymatagok, bár ez lehet, hogy az alapsorozat miatt van, lehet, hogy az 1968-80-as történetek nem állják meg a helyüket most, 2010-11-ben. De mi mentségük van a rossz kameramozgásra és a követhetetlenségre? Sokszor nem is értem, hogy az ’A’ pont alapján, hogyan jutottak el ’B’-be. Már a tizedik perc után a mellettem ülőtől kérdezgetem, hogy Most mi van? Hogy jutottak el ehhez a fickóhoz? Az egyetlen, amit tényleg élvezek az Danno figurája, mert ő tényleg hihetetlen nagy arc, és ahogy halad előre a sorozat McGarett karaktere is egyre jobb fej lesz, a hatodik rész környékén pedig már tényleg csak az ő kedvükért ülök le a tévé elé. Megszerettem őket, ahogyan más nyomozókat is megszeretek, akik társakként lassan már úgy viselkednek, veszekednek és viccelődnek, mint a hatvan éves házasok.

Ezt a sorozatot komolyan csak az üljön le megnézni, akinek van türelme és tudja értékelni a karakterek jellemeit, mert a képi világ és a formanyelv elég silányra sikerült.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Sucker Punch - Álomháború (2011)

szombat, március 26, 2011 Bejegyezte: jangamen Comments
Zack Snyder rendező nevét az elmúlt pár évben minden filmszerető megtanulta. Kezdjük egy mondatnyi múltidézéssel: a direktor az elmúlt hét évben négy zseniális filmmel írta be magát a filmtörténelem nagykönyvébe: Holtak Hajnala (2004), 300 (2006), Watchmen (2009), Az Őrzők Legendája (2010).  Egytől egyig remek alkotások, amiket az ember szívesen elővesz újra és újra, de számomra még ezen sikerszéria dacára sem érthető, hogy hogyan engedhették meg neki az Álomháborút, melyet Snyder nem csak rendezőként, hanem íróként is jegyez. Ez a film ugyanis igazi, hamisíthatatlan, letagadhatatlan agyfasz, amire nincs bocsánat.

Pedig az első öt perccel engem megvettek, a nyitóképsorok és az alávágott Sweet Dreams igazi hangulatteremtő, itt már-már elhittem, hogy itt bizony lesz valami és a szimatom tévedett a filmmel kapcsolatban. Ami azonban ezután következik az maga a káosz és az igénytelenség. Főszereplőnk Baby Doll (Emily Browning) elmegyógyintézeti kalandját követhetjük végig; a lányt gonosz mostohaapja juttatja a borzalmas helyre, méghozzá -kapaszkodjatok meg- az örökség reményében. Biztos ami biztos, az ördögi mostoha azért befizeti a lányt egy kiadós lobotómiára is. Baby Doll -elkerülve a ciki szitut, hogy trendi legyek- azt vizionálja, hogy az elmegyógyintézet egy kupleráj, ahol a sok elmeroggyant mind kurva. Eddig megvan? Innen aztán megint átkerül egy kardos, náci zombis, robotlófaszos meg kell találnod a kulcsot, tüzet, térképet, válaszokat, akkor szabad leszel világba, ahol olyan harcorgia veszi kezdetét, amit már nagyjából három perc után annyira untam, hogy azt kívántam, bárcsak lennénk túl az egészen. Erre azonban majd 100 percet kell várni, ami ilyen gagyihalmaz esetén nem, hogy nem kevés, egyenesen túl sok. Értem én, hogy kúl a harc -mint mondtam az első 1-2 percben tényleg az- és, hogy jó seggű húszévesekkel próbálják eladni a filmet; de ezt még azzal sem lehet. Rengeteg embert meg lehet vezetni azzal, hogy Snyder nevével behúzzák őket a mozikba, de lehet, hogy túl nagy ár, emlékezzünk csak a hasonlóképp remek utolsó léghajlítós történetre. Nem mondom, hogy kár érte, mert ez a film úgy borzalom, ahogy van; mazochistáknak és 50 IQ alattiaknak azért előszeretettel ajánlom.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Saw 3D - Fűrész 3D (2010)

vasárnap, október 31, 2010 Bejegyezte: Negro69 Comments
A soron következő fűrész mellett számomra csupán a 3Ds jelző érvelt. Tudni kell, hogy én nagyon szerettem az első részt, kimondottan zseniálisnak és újszerűnek találtam az utóbbi idők horror felhozatalában, talán épp ennek is köszönhető, hogy a horror legendák gyalázatos útjára lépett és elkezdődtek az egyre csak hanyatlóbb szintű végeláthatatlan folytatások. Személy szerint valahol a 3. rész környékén hagytam abba a soron következő részek megnézését, de mivel a címből nem igazán derült ki hányadik folytatásról is van szó (kis utána nézéssel kiderült a 7.-ről), így gondoltam nem lesz nagy szükség az előző részek ismeretéhez, hogy élvezni tudjam a filmet. Elég nagyot tévedtem, az első rész ismeretében elég jól meglehet érteni ugyan a filmet, de sok átfedés van, mely szerintem kapcsolódhat az előző részekhez, de azok megtekintése híján erre csak tippelni tudok. Mellékesen a rendezői székbe is az előző résznek a rendezője került, hogy ez mennyi jót ígér, lássuk be nem sokat. A másik hatalmas pofára esés, a film közben ért ugyanis a 3D hatás szinte teljes hiányát kellett tapasztalnom, anno annak idején a Véres Valentin volt ennyire vérszegény a 3D-s trükkök terén (mellékesen legalább, olyan, ha nem rosszabb volt ez a film is). Úgy tudnám legjobban jellemezni, hogy a film bemutatója kétszer annyi 3D-s elemet tartalmazott, mint a film. Így továbbra is azt kell, mondjam, a végső állomás vitte a prímet eddig a 3D-s horrorok közül messzemenőlegesen, aminek a most említett fűrésszel szemben nagy előnye volt, hogy maximálisan a látványra tettek mindent és történet isten igazából nem nagyon volt, ezzel szemben most kapunk egy még tovább facsart történetet még több fordulatot, már lassan tényleg bele lehet szédülni. Szereplő listán találunk visszatérő neveket, akiket a fűrésszel kapcsolatban már láthattunk köztük, egy rövid időre felbukkan Tobin Bell, azaz Jigsaw is, de ha lehet, ne nagyon nézegessük, a stáblistát mer, sok meglepetéstől megfoszthatjuk magunkat, már pedig érdemes kiélvezni minden apró pozitív momentumot a filmből, mert nagyon kevés van belőle.A történetről sok mindent nem lehet írni, anélkül, hogy ne spoilereznék, így csak nagy vonalakban annyit róla, hogy az egész Jigsaw öröksége körül forog, hogy kivigye tovább a mester munkáját. Közben kapunk sok látványos, de meglehetősen buta kivégzést, ahol a szereplők a logika helyett inkább a mazochizmust választják, de hát lelkük rajta nekünk csak jó, ha kapunk sok kivégzést, legalább történik is valami a filmben és kisebb valószínűséggel fogunk félúton bealudni.A filmet magát nem nagyon ajánlanám maximum a nagyon fanatikus fűrész rajongóknak, mindenesetre, aki 3D-s filmre vágyik, keressen, valami mást mer itt nem sok 3D-t fog látni, igaz ilyen téren elég lapos a horror film felhozatal. Egy biztos vérben és brutalitásban senki sem fog hiányt szenvedni, aki rászánta magát, hogy beüljön a filmre.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Killers - Bérgyilkosék (2010)

szombat, szeptember 18, 2010 Bejegyezte: Negro69 Comments
Nem régiben a kezem közé akadt az Ashton Kutcher és Katherine Heigl nevével fémjelzett Killers, jobb péntek esti program híján felkészítettem magam a legrosszabbakra és leültem megnézni. Hiba volt. Ami a tömény másfél órában rám várt, arra nem sikerült kellően felkészülnöm. a filmben még feltűnik Tom Selleck (a maga gyönyörű és elmaradhatatlan bajuszával), továbbá Catherine O’Hara, de annyi szent, nem ez lesz pályájuk fénypontja, ennél azért már mindegyiküknek sikerült jobbat letenni az asztalra. A rendezői székbe Robert Luketic került. Gondolom, ezzel most sokat mondtam, pedig mennyi ehhez a témához közel álló, vagy ha úgy tetszik, hasonszőrű vígjáték fűződik a nevéhez, a legutóbb például az Ugly Truth - A csúf igazság, mondjuk ezt a filmjét én még pont szórakoztatónak találtam, de ez a mostani filmje eléggé félrecsúszott valahol. A színészek láthatóan nagyon jól szórakoztak. Én, mint néző ugyanezt sajnos nem tudtam a film alatt, után elmondani magamról. Maga a történet is meglehetősen primitív volt, teletűzdelve, olyan váratlanabbnál váratlanabb poénokkal és fordulatokkal, amiket egyszerű józan ésszel is már legrosszabb esetben is fél órákkal előre meg tudunk jósolni, így kb. annyira lepődünk, meg mint stréber gyerek az ötösön…
A történet, mint már mondtam, rettenetesen primitív. Van egy rettenetesen jól képzett és rettenetesen profi bérgyilkos, aki kellemes kis tengerparti nyaralás közben elvégzi utolsó munkáját, mert fülig beleesik, egy csetlő-botló szőke bombázóba. Annak rendje módja szerint jön a családalapítgatás, unalmas munka, unalmas kertváros, unalmas barátok, már tényleg csak egy gyerek hiányzik nekik, hogy teljes legyen az összkép, ja és persze egy kis látogatás néha a lány kő gazdag családjánál, mert itt kérem az is van. Ha még eddig nem aludtunk be jön csak a java egy üzenet a régi megbízótól és egyik percről a másikra az unalmas szomszédokból, barátokból és munkatársakból profi gyilkoló gép válik és így a maradék felében a filmnek megkapjuk a hőn áhított akció kliséket is, mert mért ne, majd a végén a nagy és váratlan fordulat és kb. ennyi volt a film (és újabb elveszett másfél óra az életemből).
Mint az eddigiekből is kitűnhetett, nem igazán ajánlanám senkinek se ezt a filmet, de aki elég bátor az lehet így is neki veselkedik, habár szerintem lehet ennél sokkal jobbakat is találni egy egyszerű kis esti kikapcsolódásra. Mert akarva-akaratlanul is a film nálam a Mr. és Mrs. Smith vonalat juttatta eszembe, de ami ott jól működött és jól össze volt rakva az itt nem működött csöppet sem és még csak jól összerakva sem volt. A filmben erőteljesen hangsúlyozott családi film hangulat is, de az is valahogy 1001 sebből vérzett, egy biztos én nem sok elvárással ültem le a film elé, de még azt a keveset sem kaptam meg.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Kill Theory - Gyilkos Elmélet (2009)

hétfő, július 12, 2010 Bejegyezte: ChYga Comments
Mára már külön szubkultúrája alakult ki a vérre szomjazó horror rajongók népes táborának. Ezért is tartom egy remek ötletnek az After Dark stúdió neve alatt futó filmfesztivál létrejöttét, attól függetlenül, hogy az itt bemutatott műveknek nem igazán sikerül elnyerniük a tetszésemet. Ezzel csak oda szerettem volna kilyukadni, hogy nem magával az After Dark Horrorfest-el van nekem problémám, hanem az oda beválogatott filmekkel. Évről évre követem az állítólagos nyolc „legjobbat”, ám közülük csak néhány alkotás fog meg igazán. Az idei felhozatalból eddig hat filmet kipipáltam már, de ezek közül pusztán a Lake Mungo és a Dread volt az, ami méltán kapott helyet a sorban. A legutóbbi szösszenet, amihez szerencsém volt, a Gyilkos Elmélet című végtelenül sablonos alkotás, mely csak még inkább rombolni kívánja a fesztivál hírnevét.
A film sztorija lerágott csont, mely a következőkeppen fest; Néhány egyetemista fiatal kiruccan egy csinos kis tóparti nyaralóba megünnepelni, hogy lediplomáztak. Ám közben nem is sejtik, hogy egy őrült ólálkodik a környéken. A szadista gyilkos különös játékba kezd - a villában megszálló egyetemistákat arra kényszeríti, hogy öljék meg egymást a túlélés érdekében. Aki utolsónak marad, szabadon távozhat.
Hát igen. Amilyennek elképzeli az ember első olvasatra, olyan is. A primitív összetevők miatt képtelen a film elérni, hogy komolyan vegyük, és innentől kezdve halálra van ítélve. A szereplők észjárását nem értjük, a gyilkos szinte már-már természetfeletti erővel rendelkezik, holott ezt semmi nem magyarázná, a moziban feltűnő karaktereket pedig meg már láttuk vagy ezerszer. Ha már hasonló szórakozásra vágyik az ember, jobban jár a Fűrész első két részével. Igaz, akad pozitívuma is a műnek: szokás szerint már az elején betippeltem, kik halnak meg, illetve milyen sorrendben teszik ezt majd meg, ám láss csodát… ezúttal nem jött be. Tehát némi kis meglepetést azért rejt magában, de ettől még nem lesz jobb film.
Én úgy vettem észre, hogy az ADHF-re történő beválogatásánál nem a minőség a fő szempont. Sokkal inkább előtérbe van helyezve az alapötlet, és ez azért önmagában kevés. Csupán csak jobban meg kéne fontolni, mit teszünk be a legjobb nyolc közé, és máris egy elismertebb és megnyerőbb filmfesztivál képét kapnák a nézők. No, de legalább a magyar származású Agnes Bruckner ügyesen „domborít” a filmben. Azért ez is valami.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Van Wilder: Freshman Year - Buliszerviz 3 (2009)

hétfő, június 07, 2010 Bejegyezte: jangamen Comments
Anno az ezredforduló környékén nagy divatja volt a középsulis / egyetemes ivós csajozós poénfilmeknek, s a megannyi, -hát fogalmazzunk finoman:- gyengén sikerült alkotás mellett azért gazdagabbak lettünk pár tényleg jól sikerült alkotással. Hogy a legjobbakat említsem: Amerikai Pite 2 (persze az első rész volt a "korszakalkotó", de a folytatás szvsz. sokkal jobbra sikerült), Euró-Túra (mindent visz), és akár a Buliszerviz is a dobogósok közé sorolható, Ryan Reynolds és Tara Reid igazi sírva röhögős mozit szállítottak 2002-ben. Négy évvel később aztán Taj, az arab telivér kapott egy spinoffot, így született meg a közepesnek is alig nevezhető Van Wilder 2: The Rise of Taj, hogy három évvel később trilógiává bővülhessen a megtépázott név: elérkezett a gólyák éve, persze szigorúan DVD-n.

Mert hát azért a készítők is érzik amikor selejtet gyártanak: a Buliszerviz 3 botrányosan gyenge lett. Nem nagyon tudom ragozni a dolgot és úgy hiszem nem is érdemes. Egy haldokló műfaj betegségét láthatjuk, bár aki teheti messze kerülje el, nem számoltam, de tán kétszer sikerült egy erőltetett mosolyt az arcomra csalnia a filmnek, a maradék 89,5 percben a fejemet fogtam. Ötvenötezerszer ellőtt (és már elsőre is szar) poénok, C kategóriás szereplők, nulla történet, vérszegény tálalás. Ha minden jól sikerül, akkor kapunk majd egy Amerikai Pite filmet, az eredeti szereplőkkel, én személy szerint minden bizodalmam beléjük fektetem, aztán majd kiderül mi lesz a tervekből.
A pontozásról annyit, hogy minden kivillanó tíz mellre adok egy pontot. Igen, jól látod. Több emlő van a filmben, mint amennyit várnál. Legalább ennyire jó volt. Másra nem.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

The Human Centipede - First Sequence (2009)

hétfő, május 24, 2010 Bejegyezte: jangamen Comments
Nos az van, hogy ez úgy nem sikeredett. Jött anno a trailer, amiből két dolog azonnal lejött: ultramegabrutál polgárpukkasztó gusztustalankodás van készülőben, no meg az, hogy akár még egy erős közepes horrort is sikerülhet összehozni, hisz -beteg és kevésbé beteg lelkű olvasóim- valljuk be: az alapötlet maga nem rossz. Az nem, viszont a kivitelezés, nos az hagy maga után kívánnivalókat. (mondjuk megkívánsz valami nézhetőt)
A legfőbb gond ugyanis, hogy mint horror, egy nagy nulla az egész, de jobban átgondolva azt is írhattam volna, hogy mint film egy nagy hulladék. De sebaj, hisz már nemegyszer láttunk ilyet, legalább  -az előzetesre felizgulva- hányhatunk majd egy jót, hisz olyan durván osztja majd Dr. Mengele Heiter.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

The Final - A Vizsga (2010)

szerda, május 12, 2010 Bejegyezte: ChYga Comments

Íme, egy újabb tini-horror, ahol újfent a tipikusan amerikai sablonok köszönnek vissza nekünk. Ez esetben az elnyomottakért „izgulhatunk”, majd másfél órán keresztül.
A mozi középpontjában öt gimis fiatal áll. Ők a suliban a száműzöttek, kirekesztettek. Senki nem vesz róluk tudomást, senkit nem érdekelnek, kivéve néhány társukat, azonban ők sem barátkozni szeretnének velük. Az iskola legnépszerűbb diákjai, azzal töltik felesleges szabadidejüket, hogy a legkülönfélébb módon alázzák meg őket nap, mint nap. Egy ideig még tűrik a dolgot, ám egy nap betelik náluk a pohár, így a kívülállók úgy döntenek, kezükbe veszik az irányítást és visszaadják mindazt, amit az eltelt sulis évek alatt kaptak.




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Poligamy (2009)

vasárnap, április 11, 2010 Bejegyezte: jangamen Comments
Ritkán esik szó hazai gyártású filmekről, bár régóta bennem bujkál a gondolat, hogy egy bejegyzés erejére összekapom, hogy miért is nem jók a magyar filmek, de azt hiszem túl hosszúra sikeredne, nem változtatna semmin és tulajdonképpen mindenki tisztában van az okok többségével. Nem a pénz hiánya a legfőbb probléma, annyi biztos, és az is kétségtelen, hogy időnként felbukkannak meglepően jó minőségű alkotások, gondoljunk csak a Kaméleonra, vagy kicsit régebbről az Argora. A mozit elérő magyar filmek többsége azonban csapnivaló, vagy legalábbis elég gyenge, s őszintén? Ki nem unja -most filmtől és forgatókönyvtől függetlenül- azt, hogy sacc 10 színész váltja egymást folyamatosan? Nevetséges. Visszakanyarodva a csapnivaló minőséghez, bizton állítom, hogy e tendencia alól a Poligamy sem jelent kivételt. Sőt...




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Jennifer's Body - Ördög Bújt Beléd (2009)

csütörtök, február 25, 2010 Bejegyezte: jangamen Comments
Nem tudom, hogy ha bedobom azt a nevet, hogy Diablo Cody, akkor első blikkre hány embernek van fogalma arról vajon kiről beszélek. Semmi? Nem csodálom, pedig a hölgy Oscar díjas. No, nem mint színész, hanem mint forgatókönyvíró nyerte el a szobrot, még 2008-ban a Juno-val. Megmondom őszintén hogy akkor sem igazán értettem mire a felhajtás, ez a film azonban...




...TOVÁBB.. a bejegyzés még lehet, hogy folytatódik >>>>>

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...