The Unit - Az Egység (2006-2009)

hétfő, február 15, 2010 Bejegyezte: Névtelen
Kicsit félve kezdtem neki ennek a sorozatnak, féltem mi lesz a sztori szállal, mit lehet ebből összehozni öt-hat epizód után. Aztán belevágtam -miért ne alapon-, amit csöppet sem bántam meg, persze volt olyan rész, ami után kicsit kuszának és üresnek éreztem, de az a következő résszel el is múlt, aztán ez egy mókuskerék lett, ami nem emelte túlzottan a fényét, ám úgy érzem így is megállta a helyét.

De hogy mégis miről beszélek: az egész alapja a katonaság szerves részét képző, létezésüket sehol el nem ismert elit alakulat, védve országukat minden bajtól, rossztól, bevetve őket bárhol a világon.  Visszagondolva ennél a pontnál éreztem azt, amit az elején is említek, hogy ha lesz (lett) második évad akkor ott hova tovább, mert véleményem szerint a gonosz terroristák lelövöldözésén túl az eddig ismertetett összkép nem nagyon tartogat sok mást.  De nem zárul a kör olyan egyszerűen, mert szépen "kitömték" az egészet. Az egység tagjainak családja jelentős szerephez jut, bemutatva a katonafeleségek életét, akiknek mondanom sem kell a férjük csak raktáros vagy hasonló szerepkörökben kapcsolódnak a hadsereghez, legalább is a külvilág felé ezt a képet igyekeznek mutatni. Egyébként saját kis közösséget alkotnak így bonyolódva bele kisebb nagyobb dolgokba, és mint ahogy az egyik feleség fogalmazott a másik feleség számára az egyik részben "amikor a férjed belépett az egységbe, akkor vele együtt te is beléptél". Ez a mondat igaz is, mert a sorozat majd összes epizódjában és sztori szálában fölbukkannak, ami véleményem szerint nem baj, mert színt vitt az egészbe, néhol persze kicsit lehet túloztak a forgatókönyvírók. Egyébként emiatt többen kritizálták, hogy egy katonai született feleségek az egész, ezt azért túlzásnak érzem.

Ami a karaktereket illeti, azok elég hitelesek, hiszen úgy érezzük, magát az egység tagjait nézve, hogy igen vegyes összetételű, ám ez a későbbikben előnyösen fog hatni a különböző epizódok során, kivéve, amikor ezt a jónak mondható koncepciót nem rúgják föl egy rész alatt, hogy aztán megtiporják egy harmadik alatt. Részemről az egység négy tagja közül leginkább Jonas Blane (Dennis Haysbert) azaz "Snake Doctor" tekinthető hitelesnek: nagydarab fekete férfi, dörmögő hang, szinte tökéletes erre a szerepre, de mint írtam a többiekre sem lehet panasz, talán a későbbiekben megjelenő újonc, Sam McBride "Whiplash" (Wes Chatham) tűnik kicsit furának, de inkább ez nézőpont kérdése.  Aki mellett nem lehet elmenni szó nélkül az egységben az nem más, mint az ezredes Tom Ryan "Dog Patch" (Robert Patrick), aki valahogy elhiteti magával, hogy ő tényleg egy vérbeli katona, akkora fapofával és merevséggel játssza végig a szerepét, hogy elsőre veleszületett adottságnak tűnik.
Az egység legfőbb feladata az ország védelme minden áron és mindenekfölött, hogy ez kinek eredeti vagy sem, azt mindenki döntse el maga. Az egész világon bárhol megjelenhet a csapat különböző feladatokat végrehajtva, olykor katonaként máskor túsztárgyalóként. Természetesen a legmagasabb körökig futó ármánykodást, bűnözést sem nélkülözik, ahogy az ma már trendinek mondható, ezzel egészen bőkezűen bántak az alkotók, tehát a változatosságból nincs hiány. Mindezek ellenére mégsem olyan tökéletes, mint aminek tűnhetne, a történetszál van amikor megtorpan és vontatottá válik, azután meg olyan mintha bizonyos részeket összecsapva átugranánk.

Mit is mondhatnék így a végén? Hogy érdemes-e belevágni vagy sem? Azt mondom erre, ha kedveljük a katonákkal, elit alakulatokkal kapcsolatos dolgokat, de nem riadunk vissza a tölteléktől, ami itt azért akad, akkor érdemes egy esélyt adni neki. Mivel nem készülnek túlzottan nagy számban a hasonló témával foglalkozó művek, vagy hamar elvéreznek,  úgy gondolom, van keresnivalója ennek is a sorozatok között. Igaz időközben az Egység is cancelled lett, de megélt négy évadot, talán ha ennyit terveznek előre és tesznek egy szép végpontot, akkor is elégedettek lehetnénk. Talán ha egyszer még visszatérne és kigyógyulna a betegségeiből, akkor volna a legjobban szerethető.  De mivel a volna, az nem létezik, ezért ezzel kell, beérjük, amely ugyan nem hibátlan, de szerethető.  Egyébként elég megosztó is, mert vagy bejön valakinek és szereti és nézi vagy egyáltalán nem, itt nem jellemző a "vasárnap unom magam, elszöszölök rajta".
Ami a pontozást illeti az elég nehéz ügy, mert nem mindegy honnan nézzük, ha az etalonnak számító Elit alakulathoz mérnénk, nem szerepelne túl fényesen, de ha pro és kontra nézem a saját kategóriájában, ami gyakorlatilag nincs is, úgy már szebben fest.

imdb


bejegyezte: Zed
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...