Garry Marshal (Micsoda nő, Neveletlen Hercegnő, Valentin nap) úgy gondolta, hogy nincs a világon még egy romantikusabb időpont, mint az év utolsó éjszakája, úgyhogy ahogy tette azt tavaly február 14-én, most is előrukkolt egy halálosan unalmas, és közel sem romantikus filmmel.
A szilveszter a remények, az új esélyek, a múlt lezárásának a napja – ezzel pedig mindent el is mondtam a történetről. Adott rengeteg karakter (Ingrid – Michelle Pfeiffer, Stan Harris – Robert De Niro, Tess Byrne – Jessica Biel, Grace Schwab – Sarah Paulson, Laura – Katherine Heigl, Jensen – Jon Bon Jovi, Randy – Ashton Kutcher, Elise – Lea Michele, Kim – Sarah Jessica Parker, stb…), akiknek mind egy szálig hihetetlenül fontos teendőjük van vagy még éjfél előtt, vagy pontban akkor. Ingrid a saját bakancslistáját igyekszik megvalósítani egy fiatal kifutósrác (Zack Efron – Megint 17, High School Musical) segítségével, Tess és Grace, a két terhes nő egymással verseng, hogy melyikük szüli meg az újév legelső csecsemőjét, Laura testesíti meg az összetört szívű szerelmest, aki hogy-hogy nem, a híres rocksztárral, Jensennel járt, Randy és Elise pedig beszorulnak a liftbe, amikor utóbbi élete egyik legfontosabb fellépésére igyekszik.
Az egyik legnagyobb probléma a filmmel, hogy megint arra a párosra koncentrál a legjobban, amelyik fabatkát sem ér: nevezetesen a Laura és Jensen szálra. Valahogy úgy éreztem, hogy minden tízedik percben náluk kötünk ki, pedig már az első másodpercben tudja mindenki, hogy mivel végződik majd az ő történetük – arról nem is beszélve, hogy Katherine Heigl egyre inkább egy elcseszett stílusérzékkel megáldott viaszbábura hasonlít, valamint hogy Bon Jovi épp annyi érzelmet képes kierőszakolni az arcán, mint amennyit talán Kristen Stewart.
A történet (és a rendezés) sem valami izgalmas, egyrészt Garry Marshal már a Valentin napban bemutatta, hogy nem ért ehhez a műfajhoz (túl kevés idő jut egy-egy párosra, így lehetetlen, hogy bármennyire is kötődjünk hozzájuk; a karakterek egyáltalán nincsenek kidolgozva), ám míg abban a filmben eleresztettek egy-két poént, itt egyetlen egyet sem találunk – ami elég gáz, tekintve, hogy a szilveszternek a buliról és a jókedvről kellene szólnia.
A színészi gárda szinte csak sztárokból áll – talán épp ez az oka, hogy olyan semmitmondó lett az eredmény. Amit már a Valentin napban is nehezményeztem, hogy adott színészek, mint például Patrick Dempsey, ugyanazt a szerepet játszák, amiről el is híresültek (menő doki), így az most is visszaköszön. Lea Michele egy énekest játszik, aki a Julliardról diplomázott (még ha akarná, se tudja már magáról lemosni a Glee hatását), a mellékszerepben játszó Sofía Vergara pedig mintha a Modern családbeli Gloria-t alakítaná itt is. Kiemelkedő játékot tehát senkitől se várjunk (főleg ne Sarah Jessica Parkertől, aki egy túlzott aggodalommal megáldott szülő szerepébe bújik), egyedül Heigl az, aki a Grace klinika óta egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed.
Nem tudom, hogy mi lehetett Garry Marshal célja ezzel a filmmel, mert se a szilveszteri hangulatot, se a kellemes kikapcsolódást nem sikerült biztosítania. Helyette egy összekuszált történetet kaptunk rengetek sztárszínésszel, jópár felesleges jelenettel, na és egy hatalmas csalódással, hogy még a karakterek sem ismerik egymást – ezt pedig elvárnánk egy ilyen filmtől. Szilveszter éjszakájára senkinek sem ajánlom, és csak remélem, hogy a Hokum olvasóinak élménydúsabb időben lesz részük ma éjjel, mint amit ez a film képes lenne nyújtani.
