Ritkán esik szó hazai gyártású filmekről, bár régóta bennem bujkál a gondolat, hogy egy bejegyzés erejére összekapom, hogy miért is nem jók a magyar filmek, de azt hiszem túl hosszúra sikeredne, nem változtatna semmin és tulajdonképpen mindenki tisztában van az okok többségével. Nem a pénz hiánya a legfőbb probléma, annyi biztos, és az is kétségtelen, hogy időnként felbukkannak meglepően jó minőségű alkotások, gondoljunk csak a Kaméleonra, vagy kicsit régebbről az Argora. A mozit elérő magyar filmek többsége azonban csapnivaló, vagy legalábbis elég gyenge, s őszintén? Ki nem unja -most filmtől és forgatókönyvtől függetlenül- azt, hogy sacc 10 színész váltja egymást folyamatosan? Nevetséges. Visszakanyarodva a csapnivaló minőséghez, bizton állítom, hogy e tendencia alól a Poligamy sem jelent kivételt. Sőt...
András (Csányi Sándor) és Lilla (Tompos Kátya) története a film középpontja. András forgatókönyveket ír, közepes sorozatokat, melyek aztán még silányabbá válnak ahogy vászonra képernyőre komponálják őket, Lilla pedig irodalmat oktat egyetemen, mint tanársegéd. A lány gyereket szeretne, no meg mesébe illő esküvőt, a férfi pedig... nos neki halvány gőze arról, hogy mit is szeretne, egy biztos, azt amibe él, azt már nem. Aztán egyszer csak kiderül, hogy Lilla gyermeket vár, s onnantól kezdve András minden nap más nő mellett ébred, ő lesz az állandó, Lilla pedig a változó, így András megtapasztalja, hogy milyen lenne, ha minden nap más mellett élhetne.
Ennyi a történet, halovány, a kivitelezés pedig szinte átlátszó -az meg annyira halovány-. Unalmas, bugyuta, érdektelen, a felénél (negyedénél) már sűrű ásítozásokat csal a néző arcára. Hátsó mondanivaló? Lehet hogy van, de én átaludtam. A színészi játék pocsék, Péterfy Borin mosolyogtam egy jót, nem tudom ki találta ki hogy szerepeljen, de nem kellett volna. Mindent összevetve -bár gondolom ez lassan mindenkinek leesett- messze kerülendő a mozi és a pontszámban benne van a gyenge patriotizmusom is.
