Selene már három része osztja a halált a lycanoknak, most itt a negyedik. Sablonos történet, kiszámítható fordulatok, sci-fi-be oltott középkori elegancia, hiteltelen vagy túljátszott érzelmek, kidolgozatlan karakterek, szemfájdító háromdimenziós akciójelenetek, csipet csapat a világ ellen: ez az Underworld 4.
Itt nincsenek csillámvámpírok, sem negédes szerelmi szálak. Persze a történetbe erőszakolt romantika minden jóravaló hollywoodi hiperprodukció alapeleme, itt azonban méz helyett vér csöpög mindenhonnan.
A klissé-címből már érezhető, hogy mi vár arra, aki bemerészkedik a ,,nevetségesen-tizennyolc karikás” mészárlásra (hentelésre, agyvelő-csobogásra, művérfürdőre, belezés-cirkuszra, futószallag-öldöklésre stb.). De mégis miben különbözik - vagy miben nem - ez a film a többi tízezer agyzsibasztó akció-alkotástól?
Az elején már említettem, hogy itt nincsenek vegetáriánus vámpírcsaládok. Ez azért érdekes, mert a mostani Underworld pont a Twilight-giccs ellenkultúrájaként kaszált nagy pénzeket (habár itt nem voltak sátorverő tinirajongók). A produkció (vagy inkább produktum?) ,,végigizgulása” előtt legalább tíz ember véleményét megkérdeztem arról, hogy mi az elképzelése a nemsokára kifutó vámpírműről. Ez persze nem egy reprezentatív felmérés, de a tíz moziba járó közül legalább nyolc azt mondta, hogy már csak azért is megnézi a filmet, hogy kigyógyulhasson az Alkonyat-fóbiából. Tényleg idáig kellett süllyednie az új Underworldnek?
Úgy látszik igen. Gondoljunk csak arra az univerzumra, ami a maga idejében - ha nem is teljesen - egy új megközelítésben mutatta be a vámpír-vérfarkas világot. Az első két rész - és forgatókönyv előállítóként a harmadik - még Len Wiseman írói-rendezői munkáját méltatja. Ha maga a történet nem is különleges vagy magával ragadó, azért be kell, hogy valljuk: Wiseman egy komplett új világot teremtett. Az akkori produkciókban egészen máson volt a hangsúly, a karaktereken még volt valamennyi ,,hús”, nem csupán ,,öldöklőgépek” voltak. Sőt, lelkiismereti konfliktusokkal, valóság-szagú, nehezebb súlyú érzelmekkel is találkozhattunk (hűség, árulás, Rómeó és Júlia feelingű szerelem stb.) a lefejezések szüneteiben. Kate Beckinsale még úgy játszhatott, mint egy igazi színésznő. Végigmehetett a közhelyes jégkirálynő-hűséges szerető jellemfejlődési vonalon. Ez különleges ízt adott az egésznek, hiszen a szüleit elvesztő bosszúálló elcsépelt alakja egy nőben jelent meg. Selena így tette érdekessé a vágóhídi hangulatot.
A kreatív, pontosan kidolgozott, szemfájdítóan mozgalmas akciójelenetek nem kárpótolnak azért, hogy valójában nincs történet, sem karakterek. Persze itt az olvasó felteheti a kérdést: ,,Hát ez meg miről beszél?” Erre csak azt válaszolhatom, hogy a másfél órás láncba fűzött mészáros munkát - egy bőrruhában rendkívül vonzó ,,hentes-nő” előadásában - nem nevezném történetnek. Még akkor sem, ha voltak benne olyan esemény-szálak, amiket már 5-10 perccel a mozivásznon való megjelenésük előtt kitaláltam (ehhez még tizennyolc évesnek sem kell lenni [egyébként én már betöltöttem, szóval legálisan voltam bent]).
Úgy látszik igen. Gondoljunk csak arra az univerzumra, ami a maga idejében - ha nem is teljesen - egy új megközelítésben mutatta be a vámpír-vérfarkas világot. Az első két rész - és forgatókönyv előállítóként a harmadik - még Len Wiseman írói-rendezői munkáját méltatja. Ha maga a történet nem is különleges vagy magával ragadó, azért be kell, hogy valljuk: Wiseman egy komplett új világot teremtett. Az akkori produkciókban egészen máson volt a hangsúly, a karaktereken még volt valamennyi ,,hús”, nem csupán ,,öldöklőgépek” voltak. Sőt, lelkiismereti konfliktusokkal, valóság-szagú, nehezebb súlyú érzelmekkel is találkozhattunk (hűség, árulás, Rómeó és Júlia feelingű szerelem stb.) a lefejezések szüneteiben. Kate Beckinsale még úgy játszhatott, mint egy igazi színésznő. Végigmehetett a közhelyes jégkirálynő-hűséges szerető jellemfejlődési vonalon. Ez különleges ízt adott az egésznek, hiszen a szüleit elvesztő bosszúálló elcsépelt alakja egy nőben jelent meg. Selena így tette érdekessé a vágóhídi hangulatot.
Aztán jön Az ébredés, a közönség pedig kap egy Conan a barbárt. Egy ,,primitív ősnőt”, aki komikus hatást kelt amikor engedi, hogy ,,érzelmei” a ,,felszínre törjenek” (valójában nincs is felszín, vagy csak felszín van és az alatt nincs semmi). A kötelező emocionális szál olyan erőltetett, hogy az eredeti nyelven csak simán gáz, magyar szinkronnal viszont egyszerűen nevetséges (,,Hüpp, hüpp összetörték a szívemet”).
A kreatív, pontosan kidolgozott, szemfájdítóan mozgalmas akciójelenetek nem kárpótolnak azért, hogy valójában nincs történet, sem karakterek. Persze itt az olvasó felteheti a kérdést: ,,Hát ez meg miről beszél?” Erre csak azt válaszolhatom, hogy a másfél órás láncba fűzött mészáros munkát - egy bőrruhában rendkívül vonzó ,,hentes-nő” előadásában - nem nevezném történetnek. Még akkor sem, ha voltak benne olyan esemény-szálak, amiket már 5-10 perccel a mozivásznon való megjelenésük előtt kitaláltam (ehhez még tizennyolc évesnek sem kell lenni [egyébként én már betöltöttem, szóval legálisan voltam bent]).
Kate Beckinsale könnyen vette a ,,több száz ellenfél életét egyedül kioltom küldetést”, de mást sajnos - ezúttal - nem láthattunk tőle. Persze David szerepében (Theo James) feltűnt a ,,kötelező-macsó” is, Dr. Jacob Lane (Stephen Rea) pedig jól hozta az őrült professzor figuráját, de ennyi. Semmi kiemelkedő, semmi említésre méltó. Újra bebizonyosodott, hogy egy óra harminc perc tömör akció - bármilyen csodálatos is a kiontott belek folyamatos látványa - nem helyettesítheti az igazi történetet. Az Underworld negyedik része így sem az agyat nem köti le hosszú távon, nem is gyönyörködtet, de nem is tart feszültség alatt. A vámpírsztorik történetében különleges első két - és a némileg más úton haladó harmadik - rész persze nem veszít az értékéből a 2012-es ,,szenvedésmozi” után sem. Úgy látszik ezúttal csak ennyire futotta.
Azért persze Az ébredés tartogat magában valami kis fonákságot is, mégpedig azt, hogy a literben már ki nem fejezhető mennyiségű vér, meg a szétrobbanó farkasember testek látványától a mozizó kellemesen megéhezik. Esetleg megkíván egy sajtburgert a mozihoz közeli egyik ,,étteremben”. Lehet, hogy egyébként ez maga a cél. Na de ne akarjunk összeesküvés-elméleteket fabrikálni.
Azért persze Az ébredés tartogat magában valami kis fonákságot is, mégpedig azt, hogy a literben már ki nem fejezhető mennyiségű vér, meg a szétrobbanó farkasember testek látványától a mozizó kellemesen megéhezik. Esetleg megkíván egy sajtburgert a mozihoz közeli egyik ,,étteremben”. Lehet, hogy egyébként ez maga a cél. Na de ne akarjunk összeesküvés-elméleteket fabrikálni.
