Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Azokat a filmeket amik Oscart kapnak azért illik végig nézni. Lehet aztán szeretni vagy sem, de egy igazi mozibubus igenis leül, meglesi, majd az asztalra csapva szitkozódva elmondhatja véleményét, hogy mennyire rossz vagy jó is volt ez. Az idei szoborszórást többen szidták, mondván "butul az Oscar", ezért is kellett mielőbb megnéznem A némafilmest. Ugyanis, mint a kis hazánknak leforgatott cím is elmondja; a film néma. Igen, valóban  nincsenek párbeszédek (1-2 kivételtől eltekintve, többek között ezért is nem nevezhetjük klasszikus némafilmnek). Igen, fekete-fehér. Igen, 5 Oscar díjat kapott. Na nézzük miért is...

1927 -ben George Valentin( Jean Dujardin) a népszerű és mérhetetlen egóval rendelkező színész karrierje csúcsára ért. Nők százai bálványozzák, minden mozi tele a plakátjaival, luxus körülmények között él és szerelmes is lesz. Amikor azt hiszi minden tökéletes, karrierje elkezd derékbe törni, ugyanis a stúdióvezető Zimmer (John Goodman) bejelenti, hogy a hangosfilmek készítésében látja a jövőt. George nem hisz neki, nem látja a művészi értéket abban, ha egy filmben beszélnek (mellesleg akkoriban ezzel nagyon sok rendező és színész így volt) és minden erejét és tehetségét latba vetve harcol a némafilmekért és önmaga szerepéért azokban. Verbális zárkózottsága szinte már filozófia: a  némafilm némasága számára maga a kifejező alkotás, nem pedig hiányosság. Miközben hiú barátunk  munkássága lassan összeomlani látszik, egy lány, akit hajdanán ő karolt fel, egyre híresebb és elismertebb lesz, mint a hangosfilmek új üdvöskéje.

Peppy Millerrel (Bérénice Bejo) van tele már az utca, az ő nevét sikongatják a hűtlen rajongók, George csillaga pedig elkezd feledésbe merülni. Életük párhuzamosan halad egymás mellett és hiába a  kölcsönös egymás iránt érzett vonzalom, sokáig ez a románc mégsem szökkenhet szárba.

Amikor George rájön, hogy a hangosfilmek végleg átvették a hatalmat, teljesen összeomlik, alkoholba fojtja bánatát és elégeti filmjeit. Ezt a filmanyag gyúlékonyságára való tekintettel akár öngyilkossági kísérletnek is felfoghatjuk. Peppy az egyetlen aki segíthet a meghasonlott színészen, ha még egyáltalán szeretne...

Röviden ennyi a sztori. Egyszerű, de nagyszerű. Miért? Mert abszolút megfelel az eredeti némafilmes sémának. Bűbájos történet, amit az ember gyermeki mosollyal tud végigülni, néha picit meghatódva. Közben arra gondoltam, hogy én akinek legnagyobb némafilmes élményei a Stan és Pan és a  Chaplin féle burleszkek voltak ( pár nagy klasszist azért megnéztem, de ez azért nem ugyanaz, mintha száz éves lennék), talán nem is tudok erről hozzáértő véleményt mondani. Legszívesebben a dédit (ha lenne még olyanom) ültettem volna be magam mellé vagy valakit, aki csak ilyet látott és faggattam volna, hogy ; csakugyan így nézett ez ki??

A válasz pedig sok helyen igen.

Tehát, mindez 5 aranyszobrot ért meg. Köztük a Legjobb film, a Legjobb rendező és a Legjobb színész díját. Hogy megérdemelten-e? Bárcsak ott tarthatnék, hogy ezt én mondjam meg. Tény, hogy egy nagyon jó kis moziról beszélünk, amely kellemesen megbizseregteti az ember lelkét, de nem fog éjszakákon át motoszkálni a fejedben a történet. Valóban nagyon eredeti ötlet volt újból előhozakodni egy ilyen jellegű próbálkozással és lehet köpködni, hogy előástak valami régi bárgyú ratyit, de mégse jutott eszébe mostanság senki másnak ilyet csinálni. Kérdés az, hogy csak azért, mert egy film 95%-ban nem beszélnek és csak zenei kíséret szól illetve kórhű jelmezekben próbálják a burleszket és az Errol Flynn fílinget visszahozni az jelent-e Oscart?

Jean Dujardin, mint a ceruza bajuszú George nagyon adja és tökéletesen megértem milyen nehéz dolguk lehetett mai színészeknek egyszer csak magasfokú piedesztálra emelni az arcmimikát egy olyan világban ahol a hang gyakran elviszi a gyengébb játékot is, de nekem mégis jobban tetszett a bájos Bérénice Bejo, aki nyilvánvalóan nem csak azért került bele a filmbe, mert a rendező felesége. Üdítő ahogy alakít. A statisztákra azonban illett volna jobban odafigyelni. Nyilvánvaló, hogy egy-két személy abszolút nem tudta mibe keveredett, John Goodman pedig, akármennyire is csípem, nekem nem feküdt ide.

Michel Hazanavicius munkája különleges gyöngyszem és korunkban tényleg eredetinek mondható, főleg úgy , hogy a vágást is ő végezte Anne-Sophie Bion-nal karöltve. És, hogy mi a tuti a vágásban? Az, hogy rossz, méghozzá nem is kicsit. Pontosan annyira, mint amilyen a huszas, harmincas években volt. Rosszul vágni pedig nagyon nehéz, főleg akkor, ha az ember jól tud.

Mint már említettem, a film nem teljesen néma. Ludovic Bource páratlan klasszikusai kísérik, az egyik legjelentősebb jelenetben, a főhős rémálmában pedig mindennek és mindenkinek van hangja, csak neki nem.

Lehet látatlanban szapulni A némafilmest, de nem éri meg. Nézd meg, aztán beszélj róla. Nem baj, ha odáig vagy a mainstreem filmekért, vedd elő ezt egy kedves múltidézésként és halld meg az üzenetét. Ha pedig úgy érzed, ez az a stílus amit Te már nem bírsz elviselni, akkor hagyd ki. Ebben az esetben nem vesztettél vele sokat.

http://hookum.blogspot.com/2012/03/artist-nemafilmes-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

A múlthéten kiderült, hogy a klasszikus sci-fiből remaket készítenek és a hír hatására született az elhatározás, hogy klaviatúrát ragadok és bemutatom egyik örök kedvencemet. George Orwell 1984 című könyve sokakat magával ragadott/ragad az emberiség egy sötét világába kalauzol minket. Michael Radford rendezte film a szakmában, nem mondható túl sikeresnek, a komolyabb elismerések közül csak egy Bafta jelölést sikerült összehoznia. Az 1984 világképe egyértelműen párhuzamokat mutat a totalitárius államokkal, elsősorban a Sztálin vezette Szovjetunióval. Orwell olyan korban élt, mikor a zsarnokság, a diktatúra valóságosan is jelen volt Szovjetunióban, Németországban és más országokban, ahol a kormány vasmarokkal uralkodott saját polgárain, ahol az éhezés, a kényszermunka és a tömeges kivégzések mindennaposak voltak.

A Föld lakossága egy nukleáris konfliktust követően három országra oszlik, melyek állandó harcban állnak egymással. A filmben a párt kormánya négy fő minisztériumból áll, melyek nevei a feladatuk ellenpárjainak felelnek meg. A Béke Minisztérium a hadügyekkel, az Igazság Minisztérium hazugságokkal, a Szeretet Minisztérium kínzással, s a Bőség-minisztérium éheztetéssel foglalkozik. 

http://hookum.blogspot.com/2012/03/nineteen-eighty-four-1984-1984.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

http://hookum.blogspot.com/2012/03/project-x-buli-elszabadul-2012.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Lynne Ramsay, skót rendező Lionel Shriver író azonos című levélregényét az emlékfoszlányok és az álomképek szövevényes összefonódásával formálta át a filmvászonra. A történet menetét vagy egy képi asszociáció vagy egy visszatérő hanghatás összekapcsolásával követi végig, amely a jelenetek összeszerkesztését izgalmassá és feszülté teszi, még ha időben folyamatosan cikáz a múlt és az aktuális történések között.

http://hookum.blogspot.com/2012/03/we-need-to-talk-about-kevin-beszelnunk.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Az ezidáig nem túl sikeres William Brent Bell forgatókönyvíró-rendező számara Az ördög benned lakozik sem hozza el a csillagot a Hollywood Boulwardon számára az biztos... A film nem lett valami nagy durranás, sőt borzalmasan gyenge produkció. Brent Bell munkássága számomra a 0-hoz közelítő értéket képvisel eddig sem tartottam sokra, de a legújabb "horror" filmje eszméletlenül pocsék és nálam végleg elvágta magát. A film sokat akar mondani, de keveset fogalmaz meg, a történet egész összeszedettnek mondható, de a vontatott, unalmas és könnyen kiszámítható jelenetek a film egészét gagyi és élvezhetetlen szintre süllyesztik. A film témáját tekintve is egy olyan dolgot taglal, ami már szerintem mindenkinek a könyökén jön ki. Az ördögűzés maga egy érdekes és megmagyarázhatatlan misztikus dolog, amit valaki vagy el tud hinni vagy nem. Nem sikerül megértenem, hogy a szakma miért nem tudja túltenni magát az ördögűzés témáján, hiszen tucatszor lerágott csont, de valahogy mégis előveszik újra és újra (Az utolsó ördögűzés 1-2., A rítus). A film vizsgafilmneksem biztos, hogy megállná a helyét, de majd kb 1év múlva magunk is tapasztalhatjuk, hogy 2-300 Forintért megvásárolható a helyi hipermarketben, de én szólok előre NE VEDD MEG, NE NÉZD MEG MOZIBAN, sőt legjobban, akkor jársz ha a tudatodból is kitörlöd a film létezését. A rémisztő jelleg helyet az unalom dominál végig.

http://hookum.blogspot.com/2012/03/devil-inside-az-ordog-benned-lakozik.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Roland Emmerich neve egybeforrt az apokalipszissel: az ő keze alatt elpusztult a fél világ, jött Godzilla, jöttek űrlények a függetlenség napján, 2012-ben pedig természeti katasztrófák sorozata fogja sújtani a Földet, de John Cusack valahogy mindig hajszálhíján megússza. Így, amikor megnéztem a trailert, nem gondoltam volna, hogy ő ül a rendezői székben. Talán Woody Allen-re is előbb tippeltem volna. 

 

A film egy régóta elfelejtett teóriát éleszt újjá, mégpedig azt, hogy Shakespeare műveit nem ő írta. Így a film a XV. századi Angliába teleportál minket, I. Erzsébet korába, oda, ahol az emberek esténként színházba jártak és nem Barátok Köztöt néztek a tévében. A színház azonban ugyanúgy a politikai manipuláció egyik eszköze, mint jelenkorban a tévé. 

 A történet egy in medias res-el kezd, majd visszaugrunk az időben és láthatjuk Edward de Verdét, Oxford grófját, amint 9 évesen már drámákat ír. Ezután a filmre a későbbiekben is jellemző időugrás következik, majd megtudjuk, hogy az ifjú Edward (Jamie Campbell Bower), William Cecilehez (David Thewlis) költözik. Azonban bekövetkezik a végzetes baleset, ami egy lavinát indít el: Edward leszúrja a szobájában rejtőzködő férfit, aki a verseit akarta ellopni, Willam pedig azt kéri hallgatásáért cserébe, hogy vegye el a lányát, ezzel a család vagyonát és helyét biztosítja. Edward megteszi ezt, bár nem érez semmit a lány iránt, tovább folytatja az írást. Újabb időugrás: az immár idősebb Edward (Rhys Ifans) megbízza Ben Johnsont (Sebastian Armesto), hogy adja ki saját nevében a műveit. A színdarabokat azonban az olvasni igen, bár írni nem tudó William Shakespeare (Rafe Spall) vállalja be egy alkalommal, de ráérez a siker ízére, és zsarolni kezdi Edwardot. 

http://hookum.blogspot.com/2012/03/anonymus-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Életünket véletlenek sorozatai alkotják. Bele gondoltak már abba, milyen különös, hogy miért pont akkor, és pont ott találkozunk a nagy Ő-vel, hogy miért abban a pillanatban vállalunk gyermeket? Folyamatosan apró, pici momentumokon múlik a sorsunk alakulása. Elegendő lehet csupán annyi, hogy „a labda átmegy-e a hálón, avagy sem”…

Senkit ne rémítsen meg a cím! Az első pár képkockát kivéve, szinte alig-alig jelenik meg a sport. Nem hangsúlyos a film egészét nézve. Tehát tessék csak nyugodtan megtekinteni azoknak is, akik nem rajonganak a teniszért, hiszen Woody Allen (Vicky Cristina Barcelona, Füles) olyan drámát rendezet, mely két órán keresztül fogva tartja a nézőket, és oly mértékben azonosulni enged a főszereplővel, hogy az már-már megrendítő. Egy olyan karakternek szorít a publikum, akiben „kissé” orvosi esetet vél felfedezni az ember, és nem éppen tisztességes módszerekkel hajt a gazdaggá válás útján. Akkor mégis miért zárhatja a szívébe a néző? Mert Woody Allen olyan fantasztikus módon építi fel a karakter, hogy már a film kezdetekor a társaság beleéli magát Chris (Jonathan Rhys Meyers) szerepébe. Ekkor ugyanis még a semmiből próbál felkapaszkodni, és a gazdagok világába betörni főhősünk. Amely szép lassan, ahogy haladunk előre a történetben, kezd megváltozni, és az érdekkapcsolatok felszínre törni. Ennek ellenére a továbbiakban is az ő oldalán marad a néző. Pedig…

Chris egyszerre két kapura is játszik. Mondhatni, nem egészen a fair play szerint. Nem mellesleg igazán arrogáns, alapvetően ellenszenves, amolyan kőbunkó típusú alak. Cselekedeteit szinte minden esetben az irányítja, hogy mennyire juthat tőle előrébb. Egyedül Nola (Scarlett Johansson) az, akihez más vezérli. A vágy, mely a végzetes pillanatig folyamatosan fokozódik benne…

Nola más karakter, bár azért ahogy mondani szokták zsák a foltját. Szóval őt sem kell ám félteni. Mégis, ő a kissé naiv, ámde mindenre elszánt szereplő. Céljai eléréséért hajlandó elmenni a végsőkig, bár azt a bizonyos pontot nem képes átlépni. Folyamatosan harcol a szerelméért, és még azt a nagyon aljas „trükköt” is beveti, amelyet csak egy nő tud, de ez is kevés a boldogságához.

Chloe (Emily Mortimer), Chris felesége kettejük között áll, avagy inkább Nola zavarja Chris és Chloe „idilli” életét?

A szereplők egytől egyig angolok, így hitelesebben prezentálják az angol felső középosztály életvitelét. London tökéletes helyszín a dráma számára. Egyszerre komoly arisztokratikus, és finom kulturális. A zenei élmény felemelő. Az opera betétek gyengéden cirógatják hallószerveinket, miközben végigvezetnek a film fontos momentumain. Többször felfedezhető visszautalás korábbi eseményekre, melyek akkor még inkább tartalmat, és értelmet nyernek. A szövegkönyv alapjaiban véve mély alkotás, ezt pedig színészi játékkal felvértezve olyan elegyet kapunk, melyet elengedni a fülünk mellett vétek lenne. A keretes szerkezet pedig egyszerűen zseniális választás a Match Point részére. Hiszen igazi műalkotásról van szó. És nem csupán a zene, a rendezés, a színészi alakítás, a vágás és a környezet, de a történet, és annak feldolgozása, bemutatása miatt is.

Kihagyhatatlan mindazoknak, akik szívesen gondolkoznak el műveken. Akik szeretik a művészi jellegű-, és nem csupán a művészfilmeket. Valamint ajánlom mindazoknak is, akik szívesen hallgatnak, illetve néznek tartalmas párbeszédekkel, komoly mondanivalóval bíró filmeket.

Match Point előzetes:

http://hookum.blogspot.com/2012/03/match-point-2005.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Szóval főhősünk, Brandon valami cégnél átlagnál magasabb beosztásban jó fizetéssel keresi kenyerét.(Hogy mit is csinál nem derül ki a filmből).Egyszer csak felbukkan a semmiből a húga Sissy, aki az őrületbe tudja őt keríteni és előadja, hogy ki nem állhatja, de végén egy drámai fordulatnak köszönhetően újra egymásra találnak.

Történethez hozzákapcsolódik még, hogy Brandon elég gyakran szereti kiélni szexuális addikcióit. 

Meg nem nevezhető alakok azt írták , hogy ez a film a  "modern Utolsó tangó Párizsban"... Hát közel sem. Igaz, hogy abban is van meztelenség, de ennyi körülbelül a közös szál a két film között.

Kezdjük némi háttértörténeti ismerettel a dolgokat. A Film rendezője Steve McQueen, aki nem az az úriember aki 1980 as halálát követően visszatért a sírból, hogy az emberiségre zúdítsa ezt a művét.Jelen esetben Steve Rodney McQueenről van szó, aki tehetség híján nevével próbál meg valamelyest üzérkedni.

A világítás pocsék, az operatőri munka helyenként felmutat némi kreativitást, ám ez mind elvész a pocsék világítás miatt és azok a kreatívabbra sikerült felvételek is igazából a film egyhangúsága miatt tűnnek csak ki.

http://hookum.blogspot.com/2012/03/shame-szegyentelen.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Az európai filmgyártás gyöngyszemének is tekinthető az Életrevalók. Franciaországban óriási sikert aratatot és nálunk is kedvező kritikákat kapott az igaz történeten alapuló dráma ezentúl a francia filmgyártás minden idők legtöbb bevételt produkáló alkotása (31,109,885€). A vidám hangvételű film egy szomorú történetet tár a szemünk elé a 50/50-hez hasonlóan.  

Philippe (François Cluzet) egy gazdag arisztokrata, aki siklóernyős baleset szenved, majd ennek következtében tolószékbe kényszerül. A film egy országúti száguldással veszi kezdetét, ami rám meglepetésként hatott, mert abszolút nem ilyen bevezetőre számítottam, de ami miatt említésre méltó a jelent az az, hogy a karaktereket művészien mutatja be. Drisst-ből (Omar Sy) árad a lazaság és a temperamentum, míg Philippe sokkal nyugodtabb, de azért ragadt Disst lazaságából a mozgáskorlátozott férfira. Egy kis ugrás a múltba.

Philippe éppen új gondozót keress, amikor betoppan arisztokratikus és gazdag rezidenciáján a gettóból származó börtönviselt fekete férfi, aki csak egy aláírást akar, hogy a franciai munkanélküli hivatal továbbra is finanszírozza az ifjú Drisst életét. Philippe közli vele, hogy másnap megkapja az aláírást, de amikor Drisst megjelenik az a váratlan meglepetés éri, hogy a középkorú férfi gondozói állást ajánl neki. Drisst e legkevésbé sem vevő az ötletre, a pénz meggyőző ereje ellen tehetetlen.  Mindketten tudják, hogy nem Drisst a legmegfelelőbb a posztra, de ahogy telik az idő igazolja, hogy jó döntést hoztak és lassan baráti kötelék kezd kialakulni köztük..

http://hookum.blogspot.com/2012/03/intouchables-eletrevalok-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Talán nem túlzás azt állítani, hogy David Lynch az amerikai filmkészítés legegyedibb alkotója. Miután elkészítette szerintem a legnehezebben emészthető filmjét, a Radírfejet, majd az azt követően szintén nem egyszerű Elefántembert, sokan megszólták a rendezőt, hogy nem képes egy kis örömöt, egy kis "halivúdot" a filmjébe tenni. No meg hol maradnak a nagy happy endek? Nem is Lynch lett volna, ha nem fordítja ki ezt az egészet a másik oldalára.

Adott egy nyugodt, már-már irreálisan idilli amerikai kisváros. Megismerjük a fiatal Jeffrey, aki apja betegsége miatt érkezett a városba. Egyik pillanatról a másikra forgatja fel az életét egy, az erdőben talált levágott fül. Jeffrey kalandkereső ember lévén elkezd nyomozni a fül gazdája után, bevonva a képbe a helyi sheriff lányát, Sandyt. Minél mélyebbre ásnak, annál biztosabb, hogy abba kellene hagyniuk. A szálak egy Frank nevű szociopatához vezetnek, aki egy nő (Dorothy) családját rabolta el és cserébe mindenféle perverzióra kényszeríti az asszonyt, a szerettei életéért cserébe. Az biztos, hogy Lynch ezzel a filmmel bőven megelőzte a korát és olyan fityiszt mutatott az őt kritizálóknak, hogy talán azóta is keresik a helyüket. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy ultra erőszakos és feszültséggel töltött a film. Végig van egy noir-os, posztmodern beütése, de az egészre a film eleje és vége teszi fel a koronát. Miután a két órában volt drog, nemi erőszak, drog hatása alatt elkövetett nemi erőszak, aggresszió, gyilkosság stb.. olyan bugyirózsaszín és irreális képet alkot, hogy egyszerűen nem lehet nem nevetni rajta. Mikor írta Lynch a forg.könyvet ezt gondolhatta "Öröm és happy end kell? Nesztek" igen ám, csak nekünk is a szánk nevet, a szemünk azért nem. Ez is legalább olyan erőltetett mosoly, mint a film vége.

http://hookum.blogspot.com/2012/03/blue-velvet-ker-barsony-1986.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Puerto Rico 60-as évek. Füstös szórakozóhelyek, kakasviadal, szenvedélyes tánc és rum töménytelen mennyiségben.

Paul Kemp(Johnny Depp) az alkoholista újságíró elunja a New Yorkban való vedelést ezért Puerto Ricoba költözik ahol a rum alig drágább, mint az ivóvíz. Elszegődik egy magazinhoz melynek szerkesztősége főként lecsúszott alkoholistákból, megrögzött munkakerülőkből és korrupcióra hajlamos emberekből áll. Főhősünk az egyetlen, aki talán segíthet a csődközeli állapoton. Paul miközben végigpiálja a szigetet barátokat szerez, egy gyönyörű lány személyében megismerkedik a szerelemmel és arra is rájön ki is ő valójában.

Röviden ennyi a Hunter S. Thompson regénye alapján készült Rumnapló. Ennyi és mégis több. 

Jómagam mondhatni eléggé csíptem Thompson könyveit, sőt a Félelem és reszketés Las Vegasban film is tetszett, de a Rumnapló valahogy nem adta. Nézése közben sokszor eszembe jutott, hogy talán ha az előbb említett vegasi drogkánaánhoz hasonlóan ezt is Terry Gilliam rendezi talán ez is jobban sikerül, de ezt már valószínűleg sosem tudom meg. A játékidőt fájdalmasan hosszúnak találtam a cselekményhez képest és a könyv jópár elég fontos jelenete, amely annak megadta az ízét, is kimaradt.

http://hookum.blogspot.com/2012/03/rum-diary.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Mostanában nagyon rákaptam a horrorra és a thrillerre. Sajnos folyamatosan csalódnom kell. Rosszabbnál rosszabb groteszk szörnyekkel szembesülök, még viccnek is gyenge paródiákkal és helyenként jó ötletekkel amit valahogy csak sikerül elkótyavetyélni. Az Álmok otthona ezek közül az utolsóba tartozik. Maga az ötlet nem volt egyedi, de gázos sem, csak ne hajazott volna egy másik filmre helyenként, mint annak silány árnyéka. Na de erről majd később...

Will Atenton (Daniel Craig) a hajdanán sikeres író feleségével Libby-vel (Rachel Weisz) és két gyönyörű kislányával új házba költözik. A hely mindegyikük, de főleg Will számára nyomasztó, idegei pedig pattanásig feszülnek, amikor egyik este zajokat hall a pincéből és ott egy kamaszokból álló csoportot talál akik szekta jelleggel holtakat próbálnak idézni. Hamar kiderül, hogy bizony a csinos kis vityillóban Willék előtt már lakott egy hasonló szerkezeti felépítésből álló família (apu, anyu, 2 pici lány), ahol a jó fater egy rózsás napon begajdult és szép sorjában kiírtott mindenkit. Willnek ekkor már végképp nincs ihlete és aludni sem tud ,úgyhogy furán viselkedő szomszédja (Naomi Watts) segítségét kéri a gyilkosság pontos felderítéséhez.

http://hookum.blogspot.com/2012/03/dream-house-almok-otthona-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

A Star Wars annak idején olyan volt számunkra, mint varázserő a mágusok számára. Valamiféle csodálatos folyosóként szolgált a felnőttkor komor és szürke hétköznapjai, valamint a gyermekkor csodálatos birodalma között. Leegyszerűsített fantasztikus tündérmese, egy monumentális űropera, amelynek lebilincselő látványorgiája mögött még töprengésre késztető dilemmák, mitikus elemek, olykor filozofikus mélységű gondolatok is megbújnak. Ez tehát a siker receptje, és George Lucas, aki bátran és következetesen lépett rá a filmezés ösvényére, követve álmai útját, megélhetését köszönheti a mítosznak, köztudott, hogy bármiből amit Star Wars címmel ellátva adtak el, Lukács bácsi szerzett magának horribilis értékű hasznot. Ő is jól járt, meg mi is; ő néhány tonna zöldhasúval, mi meg egy gyönyörű intergalaktikus vízióval, egy klasszikus történettel gazdagodtunk. Az 1977-es Egy Új Reménnyel kezdődött a nagy történet, majd három évvel később az előd igyekezetét túlszárnyalta az utód, A Birodalom visszavág, amelyet már Irvin Kershner dirigált le. S aztán, hogy trilógiává bővüljön a legenda, és hogy kerek legyen a sztori, 1983-ban Lucas harmadszor is megálmodta Skywalkerék lenyűgöző kalandjait, hogy elmesélhesse a Birodalom és a Lázadók háborújának végét. Sejteni lehetett, hogy jönnie kell a folytatásnak, mert az V. részben semmi sem oldódik meg. A galaxis felfordult, Han Solo táblába fagyasztva Jabba fogságába esett, Luke meg elveszítette kardforgató kezét, amikor összecsapott Darth Vaderrel.

http://hookum.blogspot.com/2012/03/star-wars-episode-vi-return-of-jedi.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Akkor nézzük, hogy a Star Wars ötödik/második része, vagyis az Empire Strikes Back miért is minden idők (egyik) legjobb folytatása.

Ott hagytuk abba, hogy 1977-ben a Star Wars hihetetlen nagy sikernek bizonyult, éppen ezért került sor a cselekmény tovább gombolyítására. Természetesen a történet befejezése is lehetőséget adott a folytatásra és rajongók ezrei tűkön ülve várták az intergalaktikus háború következő epizódját, amit muszáj volt folytatni. A produkció mögött már sokkal nagyobb tőke, ugyanakkor hatalmas nyomás is állt, hiszen a minimum elvárás az első/negyedik résszel azonos színvonal volt. George Lucas mérlegelte a helyzetet és belátta, hogy egyedül nem tud még egyszer ekkorát alkotni, ezért bölcsen a háttérbe vonult - a stáblistán a nevével csak úgy találkozunk, mint 'story' és 'executive producer'. A forgatókönyv írásának feladata Lawrence Kasdan-ra hárult (illetve először Leigh Brackett-hez, aki letette az alapokat, de ő sajnos a munkák közben, 78-ban elhunyt), a direktori feladatokat, pedig Lucas egykori filmtanára, Irvin Kershner látta el. Az űreposz nem csak a kamerák mögött esett át erőteljes felújításon, Lucas-Kasdan-Kershner trió  elhatározta, hogy újradefiniálja az eddig látottakat, kezdve az egésznek a hangulatától.

http://hookum.blogspot.com/2012/03/star-wars-episode-v-empire-strikes-back.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

"A Hackers egy szemérmetlenül vacak film, de mindemellett szemérmelenül jó is" -PETER STACK írta ezt róla egy kritikájában és valahol igaza van. A Hackers tényleg annyira pocsék, hogy már-már átlendül a ló túl oldalára és majdnem zseniálisnak tekinthetjük.

Egy fiatal fiút letartóztat az amerikai kormány és eltiltja bárminemű számítógép használatától 18 éves koráig. Később a fiú és egy pár új barátja felfedeznek egy igen veszélyes számítógépvírust ami világméretű katasztrófát képes okozni, de használniuk meg minden erejüket, hogy megakadályozzák és felfedjék azt az embert aki a vírus mögött áll.

A történet nyitánya klasszikusan jóra sikeredett, első 15 percével  filmnek nincs is semmi. Ezután következik egy kisebb "agyhalott" rész, ami miatt rendesen lehúzták a nagyérdeműek pedig ezt nem érdemelte volna meg.

http://hookum.blogspot.com/2012/03/hackers-adatrablok-1995.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Ki emlékszik vajon arra, hogy  2008 ban mikor kijött a Taken azért aggódtak mert Liam Neesonnal "nem lehet akciófilmet eladni", és erre tessék, hogy megváltozott a szemlélet azóta. Nos a Grey nem akciófilm. Kalandfilmnek is nehezen nevezhető bár megtalálhatóak benne az ismeretőjegyek. Leginkább egyfajta pszichodráma/thriller, ami romantikus (a szó eredeti értelmében) környezetben játszódik.

Egy alaszkai olajfúrótorony munkásai hazamenetel közben repülőgép-balesetet szenvednek. A néhány túlélő, köztük John Ottway (Liam Neeson), akinek az volt a munkája, hogy elhárítsa a vadállatok által nyújtott fenyegetést melyek a munkásokat fenyegetik. Most egyedül a vadonban válaszút felé kényszerülnek. Ott maradnak a roncsnál és megvárják a segítséget, ami kétséges, hogy jön, vagy útra kelnek, hogy kiutat keressenek Alaszka hómezőiről.

A történet alapjaiban jónak mondható. Nem egy sikerfilmet láthattunk már hasonló témában és környezetben, melyek közül  egyet még meg is említenek egyfajta utalásképpen. Ám a megvalósításban vannak hibák.

Vegyük sorra a dolgokat:

Marc Streitenfeld zenéje remekül passzol az adott szituációkhoz, egyfajta érzelmi túltöltődést ad a nézőnek, már-már Hans Zimmeri magaslatokig jut. A színészek játékára sem lehet panaszunk, ha eltekintünk attól, hogy a főszereplőn kívül szinte senkinek nem alapozták meg a háttértörténetet és még a főszereplőé is csak a legvégén derül ki, ha a szemfüles néző felfigyel rá.

http://hookum.blogspot.com/2012/03/grey-feher-pokol-2012.html