We need to talk about Kevin - Beszélnünk kell Kevinről (2011)

csütörtök, március 22, 2012 Bejegyezte: Györki Dávid

Lynne Ramsay, skót rendező Lionel Shriver író azonos című levélregényét az emlékfoszlányok és az álomképek szövevényes összefonódásával formálta át a filmvászonra. A történet menetét vagy egy képi asszociáció vagy egy visszatérő hanghatás összekapcsolásával követi végig, amely a jelenetek összeszerkesztését izgalmassá és feszülté teszi, még ha időben folyamatosan cikáz a múlt és az aktuális történések között.

Így amíg a főszereplő benső vívódásai közepette igyekszik megtalálnia a történtek magyarázatát, addig a nézőnek a mozaik cselekményt kell össze raknia és kiderítenie, hogy egyáltalán mi is történhetett.

A történetben Eva (Tilda Swinton), feláldozza egész addig életét és szakmai törekvéseit, azért, hogy megszülhesse első gyermekét, Kevint (Ezra Miller). Ez még egy ideális családi történet kezdetének mondható, hiszen egy megfelelő anyagi háttérrel rendelkező, művelt, érett pár vállal gyermeket, még ha ez okoz az anyában némi bizonytalanságot, hiszen komoly karrier előtt áll, de mégis ezt feláldozza a családalapítás érdekében. Viszont, már a baba fogantatása, ami egy átmulatott éjszaka véletlen következménye és a szülés utáni közvetlen időszak, ami a baba megállás nélküli sírásával telik, hagy a nézőben némi bizonytalanságot, hogy ez tényleg egy minden szempontból átgondolt döntés volt-e az anya részéről.

A film nemcsak a szokatlan formai eszközei és a kiváló szereplők miatt hihetetlen alkotás, hanem azért is, mert az anyaság kérdését végre nem egy csodálatos és felemelő állapotként, hanem egy ambivalens és zavaros helyzetként kezeli, ami az egész film során megoldásra vár. Hiszen az anya már a kezdetektől érzi, hogy valami nincs rendben Kevinnel. Már kisgyerekként nem úgy cseperedik, ahogy normálisan kéne; későn szólal meg, sokáig nem szobatiszta és még más egyéb jelek is megmutatkoznak, amikre az anya türelmetlenül és kétségbeesetten reagál, amit gyerek nagyon nehezen tolerál, és ez csak fokozódik az évek alatt. Eva számtalanszor jelzi az apának (John C. Reilly), hogy „beszélni kéne Kevinről”, de a férfi mindig lecsendesíti a gyanakvását, sőt még az anya rátermettsége is kérdésessé válik számára és szerinte komoly segítségre szorul a gyermek nevelésében.

Eva az érzéseivel, a bánatával és a felelősséggel keresésével küzd, miközben mardossa a kérdés, hogy szerette-e valaha egyáltalán a gyerekét és ezek után Kevin problémás viselkedés mennyire az ő bűne. Kétségtelen, hogy minden nevelő hatás közül a legjelentősebb a család hatása. Egyrészt mert a család a gyermek legkorábbi élményeinek forrása (a legkorábbi élmények kulcsélmények lehetnek), másrészt mert a legtartósabb, végül a vérségi kapcsolatok tudatán is alapuló, folyamatos érzelmi egység. Továbbá a családi nevelés légkörének letéteményese az anya, hiszen egy érzelmileg egészséges nő a legnehezebb körülmények ellenére is képes gyermeke mentális fejlődését biztosítani. Viszont, az anya érzelmi kiegyensúlyozatlanságának esetén az egyébként kedvező külső körülmények között is leromlik a gyerek. Az anya-gyermek kapcsolat átélése a csecsemő legelső olyan élménysora, ami meghatározó lehet későbbi fejlődésében. A rossz minőségű kötődés súlyosan károsító hatása átívelhet a serdülőkorra, sőt a felnőttkorra is. A legnagyobb ártalom a gyerek számára, ha nem szereti őt az anyja. Ennek hátterében többnyire az anya vágyainak, reményeinek, kívánságainak meghiúsulása (frusztráció) áll.

Ezek közismert pszichológiai tények azonban a film nagy hiánya, hogy ezeknél nem merül mélyebbre a befejezés tragikus eseményeihez vezető sorozat okait boncolgatva, hanem megmarad a felszínen. Kevinnel nyilvánvalóan túl nagy problémák vannak ahhoz, hogy ezek okát mind egy görcsös anya vigye el hátán, aki sosem tud szabadulni az eldobott karrier gondolatától és a nehéz gyermeknevelés folyamatos feszültségeitől.

Lynne Ramsay azonban beéri ennyi okozati háttér és forrásábrázolással, ami miatt sem a tartalom, sem a mondanivaló nem tud túl mutatni egy átlagos pszicho-thriller kategóriás filmnél. Erre utal talán már az anyában is meglévő, majd a gyermekkel megszületendő eredendő Gonosz félelmének boncolgatása, mintha Evanak úgy kéne bűnhődnie, hogy ő neveli fel Rosemary gyermekét. Már csak ebből is érezhető, hogy semmiképpen nincs szándék, hogy a film inkább szociálisan és pszichológiailag alapos és mély tartalmat elemezzen a történet kibontásával.

Ennek ellenére Tilda Swinton most is nagyot alakít az anya szerepében. Érzékeny, komoly belső küszködések bemutatására képes átható tekintetével, törékeny testével, amelyek egyszerre kölcsönöznek neki egy félelmetes és csodás kinézést.

Számomra ez már szinte megszokott egy ilyen csodás színésznőtől, úgyhogy, ami még ennél is nagyobb hatással volt rám, az a három gyerek színész alakítása, akik Kevint alakították totyogós, kisgyermek illetve kamasz időszakában. Nem tehetek említést csupán a tizenhat éves Kevint alakító Ezra Millerről, miközben a másik két társa is olyan őszinte, hiteles és intenzív játékkal bír, ami egészen kiváló két ilyen kicsi gyerektől.

Mindenesetre a film nem hibátlan, de jól összerakott és élvezhető, nem csupán a merész formai megoldásai és a kiváló szereplők miatt izgalmas, hanem mert egyértelműen felvállalta az anyaság negatív szempontú megformálását, amely a film történelmében mindig is egy bátor vállalkozás volt.

Varga Lea Zsófia

Beszélnünk kell Kevinről előzetes:

9 pont, dráma, Filmek, kritika, poszter, thriller, video