Despicable Me - Gru (2010)

hétfő, január 24, 2011 Bejegyezte: ChYga
Egy nem túl eredeti animációs mozi, mely véleményem szerint eltörpül az olyan nagyágyúk mellett, mint a Disney, vagy éppen a Pixar produkciói. Mégsem szabad elmennünk mellette, hiszen Gru és minyonjai csak hazájában közel negyedmilliárd dollárt termeltek, a műfajon belül alacsonynak számító, 69 milliós költségvetésével. Hogy miért özönlöttek úgy rá az emberek, nem tudom, mivel sokkal, de sokkal jobb alkotásokkal futhattunk össze az utóbbi időben - hogy néhányat említsek; Aranyhaj, Így neveld a Sárkányodat, Az Őrzők Legendája, és persze még sorolhatnám… Azt hiszem kijelenthetjük, hogy ha animációs moziról van szó, semmi nem számít, a kasszarobbantás garantált.

A történet középpontjában egy Gru nevezetű gazfickó áll, aki a világtörténelem valaha volt legnagyobb rablását tervezi véghezvinni, apró szolgáival az oldalán, a minyonokkal. Tudniillik Gru örömét leli mindenben, ami gonosz, nem riad vissza semmitől. Mígnem egy nap három árva kislánnyal találja szembe magát, akik bizony pont őt szemelték ki potenciális apukának. A világ egyik legnagyobb gonosztevője élete talán legnagyobb kihívása előtt áll, hiszen nem csak a Holdat kell elrabolnia, hanem gondját kell viselnie három kis lurkónak is.

A főgonoszunk figurája nem tudom, hogy a Pingvinemberre, vagy inkább az Addams Family Faster-jére hasonlít-e jobban. De az eredetiség hiánya nem csak a külsejét tekintve jelenik meg, hiszen a történetbeli jellemfejlődése sem nyújtogat semmi újat a nézők számára. Persze a nagyobb baj nem ezzel van, hiszen egy ilyen típusú rajzfilm esetében - amit az alkotók egyértelműen gyereknek szántak -, ettől elrugaszkodni nem könnyű, illetve nem is nagyon lehet. Az viszont már nagyobb baj, hogy minden humorforrást a már milliószor látott hasra esős mutatványokban láttak, és az apró csetlő-botló sárga figurákban, a Minyonokban. Az egyetlen fénypontja a műnek a 3 kis lurkó, közülük is a legkisebb, Agnes, aki egy igazi tünemény lett, és minden pillanata mosolyt csal a néző arcára.

Összességében nincs sok baj a filmmel, bájos és szeretnivaló. Ám ugyanakkor végtelenül közhelyes és kiszámítható. Nem is csoda, hiszen egyértelmű, hogy csakis a gyerekek táborát kívánták megcélozni az alkotók - talán pont e miatt nem tudott megnyerni. Mindössze néhány napja néztem meg, de már alig tudnék valamit felidézni belőle. Egy százszor látott tanmese a szeretetről és megértésről.
 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...