Megosztom

Mind a farkasemberes, mind a vámpíros művek a horrornak az egyik örök, visszatérő és jelenleg talán legkifizetődőbb al-műfaját képviselik. És bár a két rém az 1910-es évektől riogat a vásznakról, összeeresztésüknek ötletére jó pár évet kellett várnia a zsáner rajongóinak. Ez a Mesék a Kriptából második évadjának utolsó részében történt meg először, melyet az Underworld kísért a mozivászonra több mint tíz évvel később. Persze ez idő alatt regény, illetve képregény formájában már megszületett a kasszarobbantó ötlet, melyekből sorra érkeznek az erősebb, illetve gyengébb filmadaptációk (Van Helsing, Twilight) és sorozatok (True Blood, Being Human, The Vampire Diaries) egyaránt. Alapanyagból pedig nem fog egy hamar kifogyni Hollywood, hiszen még az egyik legnagyobb könyvszéria, Anita Blake kalandjai is hátra vannak (amit ha ügyesen sikerül kivitelezniük, nagyon nagyot robbanhat). Na de kanyarodjunk vissza az első mozifilmhez, ahol a vámpírok és a farkasemberek harca állt a középpontban;

Az emberek közt rejtőzködve, két felsőbbrendű ragadozó faj fejlődött ki. A kifinomult vámpírok és a brutális Lycanok (farkasemberek) között évszázadok óta dúl a titkos háború, mindaddig, míg az egyik faj teljesen el nem pusztul. A nagy harcok közepette egy Vámpír harcos, Selene (Kate Beckinsale) rájön, hogy a Lycanok egy embert akarnak túszul ejteni. Miután a lány megpróbálja megvédeni a fiatal férfit (Scott Speedman), sötét titkok nyomára bukkan, mely mindkét faj számára félelmetes következményeket tartogathat.
Len Wiseman első mozija kimondottan jól sikerült. Nincsenek világmegváltó dialógusok, vagy hatalmas újítások a filmben, de elejétől a végéig képes uralni azt. A színekkel és a lassításokkal is jól bánt, nem érzi az ember erőltetettnek őket, ellentétben kicsit megkésett társával, a Van Helsing-gel.
A színészek közül talán Kate Beckinsale-t és Bill Naughty-t tudnám kiemelni. Előbbit azért mert kellően dögös ahhoz, hogy megdobogtassa a férfinézők szívét, utóbbi pedig szimplán nagyon jó. De a többiekre sem lehet panaszunk, amit kell azt tökéletesen hozzák.
Érdekesség, hogy a filmet alig 30 millió dolláros költségvetéssel hozták tető alá, ami lássuk be egy nyári blockbuster-höz képest azért nem mondható túl soknak. Mégsem érzi a néző a pénz hiányát, sőt, úgy vélem kihozták a maximumot az adott bündzséből (persze ez nagyban köszönhető az olcsó, hazai forgatási helyszíneknek is).
Összességében az Underworld egy jó film, ami erősen veri a Twilight széria darabjait, és az apró logikai bukfencei ellenére – melyekből azért akad bőven -, tökéletesen élvezhető tud maradni.

Az első rész sikereit látva, várható volt a folytatás, amire mindössze három évet kellett várni. Selene, a számkivetett vámpír meg akarja találni Marcust, a vérszívók királyát, hogy alkut köthessen vele. Michael, a hibrid csatlakozik Selene-hez útja során, miközben kettejük szerelme egyre jobban elmélyülni látszik. Az összecsapások során Selene múltjára is méginkább fény derül, ami fenekestül forgatja fel a lány életét.

A megduplázott költségvetés és a nagyobb stáb ellenére a franchise második darabja nem volt képes megtartani azt a varázst, ami az előző epizódot végig körüllengte. Az akciójelenetek persze most is rendben vannak, de a forgatókönyv már kevésbé. Összecsapott, átgondolatlan és gyenge. Viszont nagy előnye a mozinak, hogy nem akar többnek látszani annál ami, és ez valamennyire képes menteni a helyzeten. Hiszen mindemellett látványos, szórakoztató és pörgős tud maradni a film. A lassításokat és különböző hatásvadász trükköket ezúttal is a megfelelő mértékben használják. És végre kapunk egy mozit, ahol a farkasemberek metamorfózisa nem gagyi. 

A színészek mindent kihoznak karaktereikből, bár ezúttal jóval inkább mondhatóak egydimenziósaknak, mint az előző részben. Kate Backinsale viszont még mindig gyönyörű, és mérföldekkel ráver Lara Croftra.

Ezúttal az alkotók elkalauzolják a nézőt évszázadokkal ezelőttre, amikor még a vámpírok és a Lycanok között nem dúlt háború, sőt egymás mellett éltek. Igaz, itt nem békéről van szó, hiszen a farkasemberek a vérszívók rabszolgáiként tengették mindennapjaikat. Ám egy harcos úgy dönt, harcolni fog a saját és népe szabadságáért, mely egy nagyon hosszú háború kezdetét is jelenti egyben.
A legnagyobb eltérés a széria eddigi darabjaival, hogy a Vérfarkasok Lázadása a két húzónév nélkül indult útjára; Len Wiseman helyére Patrick Tatopoulos, míg Kate Beckinsale helyére Rhona Mitra került. Mindketten tökéletesen megállják a helyüket a franchise-ban. Az ezüst-nitrát töltényeket pedig íjakra cserélték. A sztori most sem tartogat nagy csavarokat a néző számára, de az akciók és azoknak zenei aláfestése kárpótol majdnem mindenért. Még nagy változás az Underworld világában, hogy a harmadik részben abszolút főszerepet élvezhetnek a Lycanok. Aki a vámpírok miatt kíváncsi rá, annak nem is muszáj leülni elé, hiszen néhány agyarvillantáson és röpködésen kívül nem sokat kapunk belőlük. Viszont mindettől függetlenül volt annyira szórakoztató, mint az első rész. A harmadik részt is a hideg színekkel dolgozó képi világ jellemzi, ami különösen jól megy az Underworld univerzumához. Ahogy a Vérfarkasok Lázadása is tökéletesen illeszkedik a többi rész közé. Kíváncsian várom a jövőre mozikba kerülő negyedik részt…