Star Wars IV - Csillagok háborúja (1977)

péntek, február 24, 2012 Bejegyezte: Györki Dávid
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...
Így kezdődik egy eposz, egy egész univerzum, egy történet, mely George Lucas elméjéből pattant ki. Az a történet, mely gyermekkorunkat, kamaszkorunkat és még felnőttkorunkat is jelentősen meghatározta. Mindenki tudja, miről van szó. Mindenki látta/Mindenkinek látnia kell. És sokaknak az univerzum, ami keretet ad a történetnek teljesen a szívéhez nőtt. George Lucas már a 70-es évek elején megálmodta a Csillagok háborúját. Aztán 1975-ben már elkezdte a szereplőválogatást és a forgatókönyv is majdnem végleges formában volt. Lucas egymillió dollár saját tőkével száll be a filmbe, ugyanis nem hittek a film sikerében a 20th Century Fox-nál, ezért a stúdió szabad kezet adott a rendezőnek (a siker kulcsa is talán ebben lelledzik). A Star Wars forgatása 1976. Március 22-én kezdődött el. 1977 márciusában John Williams a Londoni Szimfónikus zenekarral felveszi a filmzenét. Május 25-én debütált és napok alatt hatalmas siker lett. Készült egy  dokumentumfilm, John Williams három Grammy-díjat kapott a zenéért, míg a 10 Oscarból 6 Oscart nyert el a film. A 20th Century Fox maga sem hitte, hogy Lucas "tündérmeséje" ennyire sikeres lesz, de be kellet látniuk, hogy tévedtek. Az emberek vevők voltak a történetre, sőt a mai napig azok, talán ez az egyik legsikeresebb film ami valaha született, George Lucas különleges világot teremtett meg 35 évvel ezelőtt. Miről is szól maga a világhírű űreposz, amely világhírű lett?
Egyszerűen a régi mesék, régi kalandok, melyeket gyerekként hallottunk, csak modernizálva. Áthelyezve egy másik világba, egy univerzumba. Szerelmi, hősös mese, melybe belekeverünk egy kis galaktikus westernt, A Jó és a Rossz, mint minden történetben, itt is megelevenedik. A gonosz Birodalomra a zsarnokság és gigantikus hatalom jellemző, a történet elején a sötét erő el akar nyomni egy éppen frissen kitört Lázadást, mely ráadásul megszerezte a Halálcsillag tervrajzát... Az ellopott tervrajzok egy diplomáciai űrhajón vannak. És a hatékony Birodalmiak elcsípik a lázadók hajóját és az ifjú Leia Organa hercegnőt (Carrie Fisher) és foglyul ejtik, Darth Vader a Sötét Lovag (David Prowse) parancsára. A tervrajzok egy R2-es egység adathordozójában vannak, aki egy mentőkabin segítségével a közeli bolygóra a Tatooinera száll le hű robottársával C-3PO-val. A hercegnőt kihallgatásra viszik a Halálcsillagra, de ő nem árul el semmit. Eközben a két droid nekivág a nagy sivatagnak, de az Endor bolygón őshonos kereskedő Ewokok elkapják őket és eladják Owen Larrsnak. Másnap reggelre a kis R2-D2 elszökik a farmról, hogy teljesítse küldetését, miszerint el kell juttatni az üzenetet Obi-Wan Kenobinak (Alec Guinness). Luke Skywalker (Mark Hamill) C-3PO-val a szökevény után erednek, s meg is találják a kis csavargót, Obi-Wan Kenobival együtt. A kis droid egy holovideót játszik le a remetének, akiről kiderül, hogy az ősi Jedi Rend tagja volt egykoron. Luke vissza akar menni a farmra, de mire visszaér otthonához a rohamosztagosok által elpusztított látvány várja. Luke eldönti, hogy a Jedivel tart az Alderaanra. A bűntől hemzsegő űrkikötőben találkoznak egy beképzelt űrcowboyjal, Han Soloval (Harrison Ford), aki vállalja, hogy elviszi a csapatot az Alderaanra. A bokkenő csak az, hogy kiderül, hogy már nem létezik az Alderaan, mivel a Birodalmiak szétlőtték a bolygót az új szuper-lézerükkel korábban, azért, hogy a hercegnőből kiszedjék a Lázadók támaszpontjának helyét. Innentől kezdve felgyorsulnak az események, Luke-ék feljutnak a Halálcsillagra, ahol megmentik a hercegnőt és a nagy küzdelmek után a szemétpréselőt megjárva sikeresen elmenekülnek. Később a Lázadók vadászaival szétrobbantják a Halálcsillagot. A szerelmi szálat Han Solo, Leia és Luke háromszöge adja, de szerencsére az űreposz csak érintőlegesen foglalkozik a történet ezen részével. A korábban említett érzés, amitől olyan szabadnak érezhetjük magunkat, amikor meglátjuk a képernyőn akármelyik részt (inkább csak a régiek és a III. rész), vagy meghallgatjuk John Williams fantasztikus zenéjét. Na ez a Star Wars érzés.


A szereplőgárda szinte majdnem tökéletes, csupán Mark Hamill alakításával voltam kicsit elégedetlen, talán ő a leggyengébb láncszem. A legjobb alakítást Harrison Ford nyújtja [A Family Guy Griffinék háborújában (a Csillagok háborúja 45 perces paródiája 6. évad 1. rész) is így mutatkozott be Han Solo: „Helló, Han Solo vagyok, az Ezeréves Sólyom kapitánya, és az egyetlen, akinek lesz karriere ezután a film után.”] És valóban így is volt. Mark Hamilltól és Carrie Fishertől mindenki csak a Star Wars-t látta. Más filmekben lehet, hogy szerepeltek, de sehol sem kaptak olyan főszerepet, mint ebben az űrtörténetben. Harrison Forddal ellentétben, akit mindenki ismer. David Prows-ra nem is térnék ki, mert sok mindent nem kellett csinálnia, Darth Vader hangjáért James Earl Jones a felelős. Alec Guinness, aki ki akart lépni ebből a filmből, mert – későbbi interjúban mondta – nem szerette ezt az egész Star Wars legendát, történetet, ezért ő ajánlotta Lucasnak, hogy haljon meg Kenobi, így hamarabb ’leléphetett’ az öreg Jedi, aki pedig szerintem hiányzott a filmből. 


Tehát ez a film több, mint film, ez egy egész univerzum, melyet egyetlen agy álmodott és valósított meg. Egy szó, mint száz George Lucas egy olyan új világot teremtett, melyet szerintem minden valamire való filmrajongónak látnia kell, KÖTELEZŐ darab!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...