Megosztom

A klónháború meggyötörte a Köztársaságot, keserves három év után a harc a végéhez közeledik. A legtöbb szeparatista vezetőt elfogták, vagy megölték, már csak Dooku gróf (Christopher Lee) és Grievous tábornok, a droidsereg vezetője áll ellent a Jediknek. Miután Obi-Wan Kenobi (Ewan McGregor), és a padawanből jedivé érett Anakin Skywalker (Hayden Christensen) kiszabadítják Palpatine kancellárt (Ian McDiarmid) a gróf fogságából, és végeznek a renegát Jedi-lovaggal, a Tanács elküldi Kenobi mestert az Utapau rendszerbe, hogy találjon rá a bujkáló Grievous-ra, és hozza a Coruscantra, a törvény színe elé. Az ifjú Skywalkert szörnyű rémálmok gyötrik, melyekben állapotos felesége, Padmé (Natalie Portman) élete veszélyben forog. A gonosz kancellár beavatja a fiatal Jedit az Erő sötét oldalának titkaiba, felfedi előtte kilétét, és felajánlja, szegődjön tanítványául, hogy létrehozhassák a Birodalmat, a zsarnokoskodás, az önkényuralom hazáját. Skywalker hezitál, a ravasz kancellár pedig úgy próbálja tőrbe csalni, hogy hitegeti; a Sötét oldal ösvényére lépve olyan nagy lesz Anakin ereje, hogy többé nem kell rettegnie a bukástól, szeretett felesége elvesztésétől. A hatalom és a halhatatlanság igézetében a diadalittas ifjú meginogni látszik. Ami ezután történik, mára legenda...

Hát igen, harminc évet kellett várnunk rá, hogy farkasszemet nézhessünk a gondosan titkolt előzményekkel, azokkal az eseményekkel, amik már az Új Remény óta folyamatosan lázban tartanak kicsiket és nagyokat. Hát íme, itt az igazság. Tanúi lehetünk, amint Anakin válaszút elé érkezik, amint valóban a félelme sodorja a rossz oldalra, ahonnan már nem tud visszatérni. Padmé elvesztésének esetleges lehetősége teljesen elvakítja a kiválasztottat, Sidious pedig megpróbálja árulónak feltüntetni előtte a Jediket, és minden baj megoldóiként a Sith lovagokat jelöli meg. A történet kiszámítható, hiszen mind tudtuk már, hogy most jön a Jediknek, egy régi és már talán elavult világrend őrzőinek bukása, és most veszi kezdetét Palpatine hosszú trónolása. A kiszivárogtatott hírekből pedig minden apró részletet is megtudhattunk, azt is, kit milyen halálnem fog utolérni, ki milyen helyzetben leli végzetét. A Sith-ek bosszúja a közismert cselekmény ellenére is képes élvezetes és szórakoztató alkotás maradni, Lucas elvarrta a szálakat, megmagyarázta a dolgokat (már amit meg tudott), összekötötte a két trilógiát, számtalan utalást tesz a kronológiailag következő részekkel kapcsolatosan. A szereplők végre igazán élnek, és nem csupán felskiccelt vázlatai a mesének, hanem kiemelt helyet kapnak. Végre minden körülöttük bonyolódik, annyi év várakozás után tanúi lehetünk a nagy fordulatoknak, a végkifejletnek, a béke összeomlásának, egy rendszer alkonyának, Anakin Skywalker előre tudott, csúfos bukásának, a sötétség beálltának. A téma már a mű megjelenése előtt lerágott csont volt, tudtunk minden rejtett részletet, Lucas mégis úgy csomagolta a "meglepetését", hogy az újnak hasson. Tudtuk a főbb szereplők reakcióit, ilyen kiszolgáltatott helyzetben látni őket mégis megdöbbentő. A súlyos vérveszteségek kora ez; látjuk, ahogy Palpatine felemelkedik, és felemészti a Jedi rendet. Szinte szétrobban a harmadik epizód a lüktető érzelmektől, ami a Star Wars történetében újkeletű dolog. Eposzunk drámává válik egy kis időre, nagyszabású tragédiává, mi pedig faljuk a megindító képsorokat, a szívbemarkoló jeleneteket, mert ilyet még nem láttunk Star Wars-filmtől: könnyeket csal elő belőlünk. Megkönnyezzük a jelenetet, amelyben a klónharcosok a Jedik ellen fordulnak, és a különböző világokban lemészárolják őket - a pergő képek közben lassú és melankolikus gyászzene hatol a csontunkig. Erre vártunk, mégis szinte sokkol, ahogy eltűnik a biztonságos és békés Köztársaság, és felemelkedik a Birodalom. "Így száll sírba a szabadság. Tapsvihar közepette." -mondja Padmé abban a jelenetben, amikor Palpatine kihirdeti a Galaktikus Birodalom megalakulását. Hihetetlen, és milyen fantasztikusan találó. Ugyanígy búcsút int egymásnak a két barát, Obi-Wan és Anakin is. Mikor Kenobi kikapcsolja kardját, és elbúcsúzik megcsonkított tanítványától, az talán az egész eposz tetőpontja. Lucas mesteri érzékkel láttatja velünk a változást, és az azt kísérő sorscsapásokat, igazi galaktikus Titanic-kal van dolgunk. Az atmoszféra pedig jól elkülöníthető nem csak a prequel eddigi darabjaitól, de a klasszikus részektől is. Egy Star Warsnak sem sikerült még ennyire pesszimista és ugyanakkor elégikus hangulatot megütnie, meglátszik mindez a forgatókönyv kidolgozottságán, profizmusán is. Sehol egy üresjárat, sehol egy pozitív kicsengésű jelenet, nyoma sincs már a gyermeki bájnak, a rajzfilmszerű egyszerűségnek, a történetbe észrevétlenül szivárog be a halál, és letaglóz, sokkol bennünket. Amikor Windu és kis csapata elindul Palpatine-hoz, a Coruscant-i alkony egy új kor eljövetelét ígéri. Szinte fájó az éjszakai Coruscantra tekintenünk, a hideg színekre, amik a végzetet érzékeltetik. És fáj tudni, hogy ez az utolsó kalandunk - aztán vége.

A számítógépes trükkök tökéletesek! Ha A klónok támadása precízen megkomponált nagyjelenetéért, a geonosis-i ütközetért már odavoltunk, akkor ezt a filmet imádni fogjuk! Megannyi monumentális ütközet dúl, űrben, levegőben és földön egyaránt, amik odaszegeznek a képernyő elé! Az űrben, Coruscant felett zajló összecsapás pedig a legnagyobb volumenű, amit valaha láthattunk a mítoszban. Felemelő képsorok követik egymást, lúdbőröztető kameraállásokból figyelhetjük a csata menetét! De nem okoz csalódást a Kashyyyk és az Utapau rendszerekben lefolyó csata sem, ezt egyszerűen látni kell. És újra, és újra. Most teljesedett ki igazán a Star Wars vizuális ereje, Lucas ezúttal tényleg ügyesen használja a modern technikát,  komolyan vette a dolgot, és igazi ütős csatákat tár elénk! Mindezzel egyetlen, ám annál nagyobb baj van: rövidek. A gyakori vágások felgyorsítják az egészet, Lucas igyekezett mindent összezsúfolni, és messzire ment. A nyitó csata még kellemesen hosszadalmas, az azután következő fénykardpárbaj azonban meghökkentően lerövidített. Gyorsan történik minden, mire észbe kapunk, Anakin már le is döfte Dooku grófot. Nem sokat láthatunk azokból a jelenetekből, amik már felborzolták az idegeinket, megmozgatták a fantáziánkat - így Windu és Palpatine küzdelméből sem. Ez a "feldúsított" harmadik rész egyetlen hátulütője. Persze hátravannak még a nagy halak, az Uralkodó és Yoda, valamint Anakin és Obi-Wan között zajló párbajok. Mindkettő remekül megkoreografált, az utóbbi pedig a valaha látott legdrámaibb viadal. Mester és tanítványa kényszerűen összeméri tudását, de Anakin bukása szükségszerű, kikövetkeztethető. A lávába süllyedő, bukott angyal felé visszatekintő, szomorkás mestert látva ismét legszívesebben elsírnánk magunkat. A mester búcsúzik annyi év után, a bajtársak elválnak. "Te voltál a kiválasztott! Az volt a dolgod, hogy elpusztítsd a Sitheket, nem hogy közéjük állj! Hogy egyensúlyt hozz az Erőben, nem hogy sötétségbe taszítsd! A testvérem voltál, Anakin! Szerettelek!" -köszön el Kenobi mester a legközelebbi barátjától és tanítványától. Amint otthagyja a kiszolgáltatott fiút, végleg megszakad a kapcsolatuk, és megszületett Darth Vader. Anakin kudarca tehát kiteljesedett, itt törnek felszínre az előző részben ért élmények utóhatásai: a dölyfösség, a zabolázhatatlan hatalomvágy, az önfejűség. A könnyebb utat választja, mert az események tragikus összjátéka és Palpatine mesterkedései a sötét oldalra taszították. A nagy legenda első felvonása itt véget ér, és a remény, hogy megteremtődik az egyensúly az Erőben, Anakinnel hal. A végszóra még az általam nyálasnak és dilettánsnak tartott Christensen is összekapta magát, szófogadóan játssza el az áttért Jedit, kellemes csalódás. A külföldi és hazai kritikák egyaránt kiemelték Ian McDiarmid (Palpatine) játékát. Valóban nagyon erőteljes és fajsúlyos az alakítása, ez az ő filmje. Ewan McGregor még talán őt is túlszárnyalja a töprengő, a barátjában csalódott Obi-Wan szerepében. Most már tényleg közelített Alec Guinness klasszikus játékához, méltóvá érett arra, hogy az öreg zseni utódaként tartsuk számon e szerepben. Natalie Portman, és a többiek is megütötték azt a bizonyos színvonalat, senki nem okozott (túlságosan nagy) csalódást, bár Samuel L. Jackson inkább csak úgy van a vásznon, mintsem játszik.

Mindegy, ne bosszankodjunk: a Sith-ek bosszúját ennél csak rosszabban lehetett volna megrendezni. Végre a dialógusok is eljutnak egy bizonyos szintre, és nem a végletekig ostobák, egy-két kivételtől eltekintve ("Ha nem vagy velem, akkor az ellenségem vagy!"), szóval ennek a filmnek minden összejött, ami az első kettőnek nem. Sajnos a kolosszális bevétel elmaradt.

Azon töprengtem, végszó gyanánt mit is írhatnék. Azt mondom, a Star Wars nélkül nem lenne teljes az életünk, kevesebb lenne a filmművészet, kevesebb lenne az emberiség. A nemes történet, az intergalaktikus háború szeretett legendája, és a mindig forradalmi, mindig meggyőző látványvilág együttesen emelik a halhatatlan mozik szférájába Lucas űrmeséjét. A harmadik rész ismeretében még a Baljós Árnyak és A klónok támadása foltjai sem olyan bosszantóak. A prequel utolsó epizódja ugyanis elhozta mindazt, ami hiányzott a századforduló Star Warsából. Most már csak az van hátra, hogy hálát adjunk az égnek, hogy így alakult. Jövőhéten a IV. részről olvashattok Addig is az Erő legyen veletek!