Az elmúlt években kétségtelenül sok hatásos film érkezett, nem Amerikából, elég ha csak a tavalyi év dán és iráni filmjeire gondolunk, de most egy picit visszább megyünk az időben és 2010 egyik legerősebb filmjével, a Felperzselt földdel fogunk foglalkozni, egyenesen Kanadából.
Nem egy pozitív történettel van dolgunk előre szólok. Nawal halála után megkéri két gyermekét, Jeannet és Simont, hogy tegyenek eleget végrendeletének, aminek értelmében keressék fel eddig nem ismert bátyjukat és halottnak vélt apjukat. Miután ezt megtették, érteni fogják a(z anya) cselekedeteit és hozzájuthatnak egy levélhez, amit külön nekik írt Nawal. Kénytelenek hát elutazni a Közel-Keletre, hogy neki kezdjenek a nyomozásnak. A történet két idősíkban játszódik: Az egyikben a gyerekek nyomozását, a másikban Nawal történetét mesélik. Fantasztikusan van felépítve és működőképes ez a dolog. Egy picit mindig többet tudunk meg előre, mint a két gyerek és ez egy nagyon profi dolog. A szemünk előtt bontakoznak ki a rejtélyek és előre érezzük és sejtjük a Simon-ék reakcióját.
Nem egy pozitív történettel van dolgunk előre szólok. Nawal halála után megkéri két gyermekét, Jeannet és Simont, hogy tegyenek eleget végrendeletének, aminek értelmében keressék fel eddig nem ismert bátyjukat és halottnak vélt apjukat. Miután ezt megtették, érteni fogják a(z anya) cselekedeteit és hozzájuthatnak egy levélhez, amit külön nekik írt Nawal. Kénytelenek hát elutazni a Közel-Keletre, hogy neki kezdjenek a nyomozásnak. A történet két idősíkban játszódik: Az egyikben a gyerekek nyomozását, a másikban Nawal történetét mesélik. Fantasztikusan van felépítve és működőképes ez a dolog. Egy picit mindig többet tudunk meg előre, mint a két gyerek és ez egy nagyon profi dolog. A szemünk előtt bontakoznak ki a rejtélyek és előre érezzük és sejtjük a Simon-ék reakcióját.
A rendező – Denis Villeneuve – nagyon sok és mély mondanivalót pakolt a filmjébe, a muszlimok és keresztények vallási és erkölcsi kérdésein át, Libanon és a nacionalista front legsötétebb és legkegyetlenebb időszakát is beleértve. Ennek egyébként, az anya szempontjából fontos és komoly kivetülése van a rejtélyre is, amit természetesen most nem írnék le, de láthatóan nem rendelték alá a filmnek, igyekeztek kerülni a hatásvadász és modoros elemeket. Hihetetlenül emlékezetes módon mutatja be, hogy esik darabjaira egy élet, egy – egy döntés milyen jelentőséggel bír (amiről sokszor nem is magunk döntünk) és hogy mennyire megváltoztatja az embert a háború, a szeretet és a megbocsájtás. Azt hiszem nem kell túlmagyarázni, hogy ezek a kérdések mindig érdekesek, itt viszont olyan acél kemény módon van bemutatva és levezetve a dolog két órán át, hogy talán erre csak a legnagyobbak képesek. Nem várja el a rendező, hogy megértsünk mindent, nem is szeretne befolyásolni, csak elmesél egy történetet. A fényképezés egyébként elsőrangú, mind a statikusok, mind a mozgásos képek. Némelyik látvány akár örökre is a retinánkba éghet, sőt nekem bele is égett néhány. A zenék hiánya viszont kicsit fájó pont (kivéve az elején a Radiohead dala, amit azóta is minden nap meghallgatok, vagyis megnézek a filmmel együtt), de talán így még hidegebb lett az egész. A leírtak ellenére, azt gondolom, hogy nem ennyire tökéletes a film. Az eleje egy picit vontatott. Sajnálatos tény, hogy anya és a gyerekek valamint a fiú – lány testvér kapcsolatból vajmi keveset tudunk, holott ez az ő történetük is, mégis csak a film utolsó harmadába engedik össze őket. A rendező annyira nagyon megakarta mutatni, hogy ez egy végtelenül rejtélyes és szövevényes történet, hogy pont emiatt nem üt már akkorát a vége, mint kellene. Állandóan sulykolja, hogy „de majd lepődjetek meg lécci”! Kár volt. Mindenesetre egy figyelemreméltó alkotás, amit csak ajánlani tudok mindenkinek megnézésre. Azért a végén mindenkinek lesz pár gondolkodós perce.
