Egy erősen elgondolkodtató és mélyen zavarba ejtő alkotás a radikális nevelési módszerek kudarcáról, Michael Haneke, Lars von Trier és néhol Cristian Mungiu munkáit idéző megfoghatatlansággal. A görög mű egy diszfunkcionális család mindennapjait mutatja be, ahol a szülők egy izolált, ingerszegény környezetbe kényszerítik három gyermeküket (két lány és egy fiú) egy nagyvárostól messze eső, vidéki birtokon. A szülők felettébb fura dolgokra tanítják gyerkőceiket (pl. a zombi szó egy sárga virágot jelöl, a tenger pedig a karosszéket jelenti), és - ahogy a tradíció is előírja – addig nem hagyhatják el a „meleg” családi otthont, amíg ki nem nő a szemfoguk. Az apa az egyetlen ember, aki kiléphet a birtokról, így a serdülő fiatalok hamarosan lázadozni kezdenek.
A Cannes-i díjnyertes mű egy bizarr, húsba vágó élményt nyújt a gyanútlan néző számára. Az alapötlet nem lenne rossz, sőt, nagyon sok lehetőséget rejt magában, de sajnos Giorgos Lanthimos író-rendező nem tudta kellően kamatoztatni őket. Nem is igazán értem, hogy megannyi remek európai és keleti film mellett, hogyan kerülhetett be ez a mozi az Akadémia Legjobb Külföldi Film jelöltjei közé. A mű ugyanis végtelenül unalmas és vontatott, arról nem is beszélve, hogy túl defektes és hatásvadász ahhoz, hogy igazán komolyan vegye az ember. Ugyan vannak erős pillanatai (különösen a testvérek állatias viselkedése lett nagyon eltalálva), de nagyon sokszor leül a film, és így végképp hitelét veszti az egész, két fáradt ásítás között.
Értem én az üzenetet, amit közvetíteni próbált a film. Értem, hogy mennyire fontos a szülői felelősség. Értem, hogy a nevelő kezében van, hogy mire tanítja a gyerekét. Értem, hogy az egész egyfajta allegória Görögország gazdasági válságára és elszigeteltségére. Értem, hogy az egész film egy hatalmas társadalomkritika szeretett volna lenni… Csak hát a megvalósítás legalább olyan fontos, mint maga az üzenet. És ez itt nem igazán jött össze.
A Szemfog egy igazán jó film is lehetett volna az alapsztorit tekintve, ám túl öncélúnak hat ahhoz, hogy egy közepesnél jobbra értékeljem.
A Cannes-i díjnyertes mű egy bizarr, húsba vágó élményt nyújt a gyanútlan néző számára. Az alapötlet nem lenne rossz, sőt, nagyon sok lehetőséget rejt magában, de sajnos Giorgos Lanthimos író-rendező nem tudta kellően kamatoztatni őket. Nem is igazán értem, hogy megannyi remek európai és keleti film mellett, hogyan kerülhetett be ez a mozi az Akadémia Legjobb Külföldi Film jelöltjei közé. A mű ugyanis végtelenül unalmas és vontatott, arról nem is beszélve, hogy túl defektes és hatásvadász ahhoz, hogy igazán komolyan vegye az ember. Ugyan vannak erős pillanatai (különösen a testvérek állatias viselkedése lett nagyon eltalálva), de nagyon sokszor leül a film, és így végképp hitelét veszti az egész, két fáradt ásítás között.
Értem én az üzenetet, amit közvetíteni próbált a film. Értem, hogy mennyire fontos a szülői felelősség. Értem, hogy a nevelő kezében van, hogy mire tanítja a gyerekét. Értem, hogy az egész egyfajta allegória Görögország gazdasági válságára és elszigeteltségére. Értem, hogy az egész film egy hatalmas társadalomkritika szeretett volna lenni… Csak hát a megvalósítás legalább olyan fontos, mint maga az üzenet. És ez itt nem igazán jött össze.
A Szemfog egy igazán jó film is lehetett volna az alapsztorit tekintve, ám túl öncélúnak hat ahhoz, hogy egy közepesnél jobbra értékeljem.