
Amikor a mindössze másodikos Juli Baker (Madeline Carroll) először megismerkedik Bryce Loskival (Callan McAuliffe), rögtön beleszeret a fiúba. Bryce azonban nem viszonozza a lány érzelmeit, sőt, mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa magától a lányt. Persze a talpraesett Julit ez az apróság nem tudja eltántorítani céljától…
Annyi félresikerült mozi után Reiner ismét visszatalált régi önmagához. Talán az Állj mellém! óta nem jött ki ilyen erős mű a kezei közül, ahol a karakterek ennyire szerethetőek és érdekesek volnának. Mint látjuk, a történet rengeteg klisét kínál fel a készítőknek, ám ezt az alkotók végig, sikeresen elkerülik.
A film nagyon jól építkezik a romantika, a humor és a dráma elemeiből, mindenbe csak bele-bele kóstolva, mely aztán egy olyan elegyet alkot, aminek köszönhetően a Változó Szerelem odatapaszt maga elé. Pedig közel sem tökéletes, ám mégis annyira bájos, hogy azonnal elfelejtjük minden hibáját.
Ám mindettől függetlenül a film legnagyobb erőssége a két fiatal, egyedien bemutatott kapcsolata; ugyanazt az eseményt egyszer Juli, egyszer pedig Bryce szemszögéből láttatja a rendező, apró lépésekben előre haladva. Ennek a sajátos és őszinte elbeszélésmódnak hála pedig olyan mélységekig jut el a film - anélkül, hogy ezt tudatosan megcélozná -, melyeknek más hasonszőrű mozik még csak a közelébe se érnek.

Összességében, a Változó Szerelem egy nagyon szerethető romantikus-vígjáték, amit nemtől és kortól függetlenül mindenkinek csak ajánlani tudok. Az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése.
