Kaliforniai életérzés, állandó napsütés, dögös csajszik, obszcén beszólások és szemérmetlen humor. Nagyjából ezek volnának a Showtime egyik aranybányájának, a Kaliforgiának a legfőbb összetevői. A történet szerint adott egy Hank Moody (David Duchovny) nevezetű író, aki képtelen feldolgozni, hogy az egyik legsikeresebb irományát Hollywood, a tőle megszokott módon megerőszakolta. Ahogy, a kaliforniai életmódot sem tudja teljes mértékben elfogadni - ennek ellenére lubickol benne -, és inkább visszavágyik szeretett otthonába, New Yorkba. Ám a legnagyobb problémája mégis a családja, mivel imádott ex-felesége házasodni készül mással, ő pedig az alkotói válság keserű kortyait kóstolgatja… meg természetesen a piát, és némi füvet, ha úgy akad. A kicsit szappanoperába illó alapszitut egy az egyben amerikai tálalásban kapjuk. A tipikus újhullámú, tengerentúli poénok jellemzik a sorozatot, ezek adják a vázát. No, meg a központi figura, Hank Moody. Duchovny karakterét leginkább House-hoz tudnám hasonlítani. Pofátlanul flegma és nagyképű, mégis mindenki imádja. Legalábbis a filmen belül. Mert biztos vagyok benne, hogy sokaknak pont az ő figurája miatt nem fog bejönni a Kaliforgia. A színész egyébként nagyon jól hozza, amit kell, nem lehet rá panasz, bár állítólag nincs nehéz dolga, mivel csak önmagát kellett alakítania.
A Hank feleségét, Karent alakító Natascha McElhone szintén teljesen rendben van, dekoratív meg minden. Ott van még Becca figurája, a Moody család legfiatalabb porontya. Ugyan nem alakít valami hatalmasat Madeleine Martin a kiscsaj bőrébe bújva, de olyan jó mondatokat adnak a szájába az írók, amivel képtelenség elvérezni. Az eddigi, négy évadon keresztül, több okosságot hallunk tőle, mint az összes többi szereplőtől együtt véve.
Az utolsó számottevő karakter még Charlie, Hank legjobb barátja, aki mindig kiáll mellette, akármiről is legyen szó. Igazi szerencsétlen figura, aki az utolsó pillanatban mindig képes kihúzni magát a slamasztikából, hogy aztán egy másik hatalmas baklövést követhessen el. Evan Handlernek egyébként - aki esetleg a Szex és New York-ból lehet ismerős néhányunknak -, nagyon jól áll ez a szerep.Tehát mint látjuk a színészekkel nincsen gond. Ahogy az alapsztori is érdekfeszítő, a megkapó címről pedig már nem is beszélve (az egyik legötletesebb hazai fordítás). Mégis képtelen a Kaliforgia kult-státuszba emelkedni. Mindjárt kifejtem miért, röviden, évadokra bontva, killjoy nélkül:
A provokatív sorozat erősen megosztotta a nagy közönséget, ami érthető, tekintve voltak olyan bátrak az alkotók, hogy rögtön egy templomban cidázó apáca jelenetével indítsák útjára az első évadot. Amit egyébként igen erősre összehoztak. Jók az arányok a szexualitás, humor és a dráma között. Ügyesen lavíroztak az alkotók a különböző műfajokban, a szereplők pedig lubickoltak a szerepük adta dialógusokban. Az egyetlen gond csak az, hogy ezt mindössze csak az első évadban élvezhetjük igazán.
Mert aztán megérkezik a második egy kisebb színvonaleséssel. Az előző széria teljességét az üres bizonytalanság váltja fel, ahol még a főszereplő, Hank bája is elveszik. Jelleme egyre kevésbé lesz szimpatikus az ember számára, de legalább a sorozat fő cselekményszála még képes ott tartani a nézőket. Nem úgy, mint a harmadik évadnál, ami az abszolút mélypontja a Kaliforgiának. Kusza, zavaros az egész, szerintem még az írók sem tudták, merre is tart. Ahol az egyik új arc, Collini (az amúgy zseniális Kathleen Turner alakításában) karaktere pedig egyszerre gusztustalan és visszataszító, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem vicces. Bár a finálé picit képes minket visszazökkenteni Hank Moody világába, amit aztán a negyedik évad egész kellemesen visz tovább. Sajnos így sem ér fel az első magasságaiba, de lényegesen élvezetesebb elődjénél.
