Az álomgyárnak úgy kellenek a jó vígjátékok, akár egy falat kenyér. Az utóbbi idők tendenciáját figyelve észrevehető, hogy egy altesti poénoktól hemzsegő mozit, vagy egy felemás romkomot lazán összehoznak minden hónapra, de ennél többre aligha futja. Való igaz, két évvel ezelőtt a Másnaposok némi felüdülést jelentett, de a helyzet nem lett sokkal jobb. Jobban meghálálná magát, ha a füves és egyéb réteghumor helyett, inkább a nagyközönség számára is befogadható vígjátékokkal örvendeztetnék meg a nézőket.
Ez nyilván Hollywoodnak is feltűnt, így átcsalták a tévécsatornákból a mozikba Seth Gordon rendezőt – aki eddig leginkább sitcomokban csillogtatta meg tehetségét (Modern Család) –, és dobtak mellé egy ígéretes alapszituációt, zseniális castinggal megfűszerezve.
Ez nyilván Hollywoodnak is feltűnt, így átcsalták a tévécsatornákból a mozikba Seth Gordon rendezőt – aki eddig leginkább sitcomokban csillogtatta meg tehetségét (Modern Család) –, és dobtak mellé egy ígéretes alapszituációt, zseniális castinggal megfűszerezve.
Nick (Jason Bateman), Kurt (Jason Sudeikis) és Dale (Charlie Day) nagyon jó barátok, biztos munkahellyel és egy elviselhetetlen főnökkel. Nick életét a pszichopata manipulátor, Dave Harken (Kevin Spacey) teszi pokollá, Kurt-öt a nimfomán főnöke, Julia (Jennifer Aniston) zaklatja szexuálisan, Dale pedig a rosszindulatú és tehetetlen Bobby (Colin Farrell) miatt kerül folyton kellemetlen helyzetekbe. Persze mindenkinél betelik egyszer a pohár, ahogy szerencsétlen főhőseinknél is, így elhatározzák, elteszik láb alól mindhárom górét. Ám, mivel a gyilkosság kivitelezéséről fogalmuk sincs, kénytelenek egy szaktekintélyhez fordulni, Mutherfucka’ Jones-hoz (Jamie Foxx), aki rengeteg jó tanáccsal látja el a három inkompetens fickót.
A „legszívesebben megölném a főnököm” jelenség gondolom sokunk számára ismert, így rögtön kijelenthetjük, hogy egy jól elkapott alapszituációt tálalnak elénk a filmben. Kimondottan örültem annak, hogy sok hasonszőrű alkotással szemben, a Förtelmes Főnökök esetében nem lőtték el az összes, vagy legalábbis az ütősebb poénok nagy részét már előre az előzetesekben. Sőt, sikerült nálam elérnie a térdcsapkodós fázist, amire nagyon kevés komédia volt képes az utóbbi időben. A humort tekintve, a hangsúly inkább a karakterek jellemén és a helyzetkomikumon van, mintsem magán a gyilkosság mikéntjén. A film egyébként Hitchcock ’51-es klasszikusából, az Idegenek a vonaton-ból és a Danny DeVito féle Dobjuk ki anyut a vonatból című alkotásából merít, de erre önmaga is ráreflektál.
A rengeteg, jól időzített poén mellett külön meg kell, hogy említsem a remek szereplőgárdát. Jamie Foxx és a három főszereplőnk hozza a kötelezőt, nincs velük gond. Akik, viszont felülmúlják önmagukat, azok a főnökök karaktereibe bújt nagy nevek. Colin Farell, mint a fogalmatlan kokós goré, zseniális. Jennifer Aniston azt hiszem sosem volt még ennyire dögös! A férfinézőknek már csak miatta megéri mozijegyet váltani, mert a Jóbarátok egykori sztárján nem fog az idő (nem véletlenül kapta meg idén a Decade of Hotness díjat). A főnökök legelvetemültebbje, Kevin Spacey pedig mint mindig, most is kifogástalanul öltötte magára Harkin karakterét. Mindössze azt sajnáltam, hogy kevés szerephez jutnak, hiszen mindhárom karakter egy külön spin-offért kiált.
Engem megvett a Förtelmes Főnökök. Ha csak néha összehozna Hollywood egy-egy ilyen vígjátékot, nem kellene a Másnaposokat emlegetni úton-útfélen.
Engem megvett a Förtelmes Főnökök. Ha csak néha összehozna Hollywood egy-egy ilyen vígjátékot, nem kellene a Másnaposokat emlegetni úton-útfélen.