Egy nagyon hosszú utazás végére értünk, már nagyon vártuk, ugyanakkor nagyon féltünk tőle, mert tudtuk, hogy ez most már tényleg egy korszak vége. Ez nem az az alkotás, ahol a szeretett főhős majd még visszatér. 14 évvel ezelőtt útnak indult egy kisfiú, aki mára felnőtt, akit mind láthattunk felnőni. Harry Potter alakja meghódította az egész világot, szerény és őrült rajongókat gyűjtve maga köré, de bármilyenek is, most mind ugyanazt érzik, valamiféle ürességet, amit nagyon sokáig nem fog tudni betölteni sem egy másik könyvsorozat, sem egy újabb film tele varázslényekkel. Azok, akik azt vallják, hogy az Alkonyat quadralógia élet a Harry Potter után, tévednek. A könyvek, a történetek, a filmek összehasonlíthatatlanok, mindkettő remek írott alkotás, de J.K. Rowling olyat adott a világnak, amire más még sokáig nem lesz képes. A legnagyszerűbb ennek az árva kisfiúnak a történetében, hogy újra olvasóvá tette az embereket, a kezdetben családi mozik, pedig újra összehozták a családokat - és ez nem csak szöveg, empirikus kutatások támasztják alá. A még éppen csak a nagykorúság innenső, vagy túlsó szélén álló fiatalok nagy része ezeken a filmeken nőtt fel, és mind olvasták a hozzájuk tartozó könyveket, akár többször is. És most amilyen nehéz szívvel búcsúztatják ezt a fantasztikus alkotást, én olyan nehezen foglalok állást. A kritikus dolga sosem egyszerű, főleg ha az illető már híres, így nekem valamivel talán kevesebb teher nyugszik most a vállamon, de amit ezután leírok, azt bátran fogom vállalni.
A rendezők évről-évrőli leváltása végül meghozta gyümölcsét, bár úgy tűnik
David Yates eddig a részig várt tehetsége valódi megcsillogtatásával. A legelső rész, melyet ő rendezett a Harry Potter és a Főnix rendje volt, mely kisebb felháborodást keltett, ugyanis a sokak
kedvenc része, a minisztériumba való behatolás igencsak meg lett kurtítva. A következő két rész sem győzött meg arról, hogy ez a munka Yates kezébe való volna. Habár a kezdetektől fogva megkurtított történetért ő legalább bőséges látványvilággal kárpótolta a nézőket, és ez a mostani részre is igaz. Ezúttal is sokminden kimaradt, de ez nem vált az amúgy is két órán túlmutató történet kárára.
A készítők igen bölcsen megtartották a sárkányos jelenetet, és az a vártnál is jobban sikerült sokunk nagy örömére. Ugyanakkor a fiatalok viszonylag hamar jutnak a Roxfortba, és ott igen hamar fel is fedik magukat. A film legnagyobb része így természetesen magáról a csatáról szól, de nem olyan véres, háborús jelenetekkel körítve, ahogyan azt a sajtó nemrégiben híresztelte. Ez továbbra is egy családi mozi, amelyben ugyan van erőszak, de vér alig folyik, a halálos átkok, pedig egyszerűen ölik meg az embert, nem szétszaggatják, de ez eddig is így volt.
A kastély látványa engem mindig lenyűgözött, hihetetlen milyen alaposan összehozták az iskolát, és kiváló munkára vall, hogy nem csak totálképekkel tudtak fantasztikus effekteket összehozni. Sokkal több a közeli kép, ami személyesebbé teszi ezt a részt, mint az eddigieket, ugyanakkor vannak érzelmi hiányosságai. Csak, hogy egy példát említsek, nem értem, hogy egy kevesek által kedvelt figura haldoklása miért kapott több időt, mint azoké, akik éveken keresztül Harry mellett álltak. Itt rögtön helyesbítenék is, merthogy a szeretett karaktereinek halálát nem, csak holttestüket láthatjuk, siratásuk pedig nem tart tovább egy percnél. Ezt nagyon, de nagyon elszúrták. A másik nagy sérelmem a varázslények, pontosabban a Tiltott Rengeteg lakóinak hiánya volt, habár a Halálfalók oldalán láthattuk harcolni néhány óriáspókot és óriást.
Nem írhatok
mást, mit azt, hogy akik buknak a látványra, megkapják, amit elvárnak, viszont akik a könyvhöz minél több hű jelenetet várnak, biztosan fognak csalódni is. A hanghatások is megérdemelnek egy mondatot: elővettek sok régi filmbetétet, és csak kevés újat használtak, ami nálam telitalálat volt. Mindenhol passzolt a zene, ahol pedig kellett, alkalmazták a hang legnagyobb hatású variációját, a csendet. Ennél drámaibb megoldást aligha találhattak volna ki.
Daniel Radcliffe szerintem nagyszerű színész, a legjobb helyre került ahhoz, hogy előhozhassa magából a maximumot. Játszani egy dolog, együtt játszani nem létező lényekkel, nem létező helyeken valami teljesen más, a színészkedés egyik legmagasabb szintje. A színészek közül ő kényszerült a legtöbb ilyen játékra és minden alkalommal nagyon jóra sikerült az eredmény, le a kalappal. Bár az álcsókot illendő volna még gyakorolnia. A legtöbb színésznek az a csúcs, mikor öreg korukra szerepet kapnak egy Broadway darabban, és szerintem igen nagy szó, hogy az Egyesült Királyságban ő már most eljutott oda, és úgy tűnik nem is fognak megválni tőle.
Emma Watson kisasszonynak nem ajánlom a további színészi pályát. Azt hiszem, a modellszakmában sokkal jobban fog boldogulni, emellett otthonosabb is neki ez a világ. Kezdetben jobban alakította Hermionét, nem csak az arcával, hanem egész testével játszott. Azonban idővel ezt már nem várták el tőle ugyanilyen magas szinten, valószínűleg ezért romlott le a játéka. Jó színész, de nem mondanám ígéretesnek. Viszont megtaníthatná a színészi csókot Radcliffnek.
Rupert Grint sokakat levett a lábukról, és rácáfolt arra, hogy a vörös hajú, szeplős fiúk csúnyák volnának. Az arcjátéka fenomenális, mindenbe beleadta a maximumot az összes film alatt, ugyanakkor képes volt élvezni minden egyes forgatást. Az egyetlen dolog, amin remélem hamar változtat az a haja. Az előző részben sem volt egy álom, na de most...
Nem tudom mit írhatnék
Ralph Fiennes-ről, mert a zseniális esetünkben nem elég kifejező. Amit ez az ember művelt ezzel a karakterrel, arra nincsenek szavak! Fenomenális, fantasztikus, gigantikus és ismételten csak zseniális. Besöpört már jó néhány díjat, de még
mindig nem tudom megemészteni, hogy még egyszer sem tisztelték meg az arany szobrocskával. Lássuk be, sem a
Schindler listája (1993), sem
Az angol beteg (1996) nem mondható egyszerűnek, mindkettőben csak hozzáadott a filmhez, szinte belenőtte magát a karaktereibe. És az
Álmomban már láttalak-ról még nem is beszéltem.
Helena Bonham Carter pedig szokás szerint hozta
Tim Burtonös, ijesztő és nagyszerű formáját, ahogyan azt elvárhattuk tőle.
A színészi munkát csak dicsérni tudom, akárcsak a látványvilágot, ugyanakkor a rendezés hagy némi kivetnivalót maga után. Persze a látványvilággal is voltak mellényúlások, például a mélyberántós jelenet, de ezt ki-ki döntse el maga. Nem értek egyet az írónő minden döntésével sem, de ez úgy hiszem, már egyéni szocprobléma.
És persze a legfontosabb kérdés, ami sokakat izgat: Láthatjuk-e a filmben az epilógust? Természetesen igen! A 19 évvel későbbi jelenet méltó befejezése és legfőképpen megfelelő végleges lezárása a történetnek! Azt hiszem, az utolsó rész méltó befejezésre sikeredett.
