Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

A nézők nagy örömére az aréna (és a készítők) új (valójában régi) hőst adtak a nézőknek. A kidolgozott testű  öntörvényű Gannicus-t az ausztrál Dustin Clare formálja meg. Gannicus igazi szuperember ; erős, mint a bivaly, megvan a magához való esze és minden képessége ami egy gladiátornak kell. Másnaposan vagy bekötött szemmel is végez bárkivel, amiben segítségére van hatalmas felugró rúgása, aminek láttán Chuck Norris ijedten pislogna fel. A tag egész nyilvánvalóan az aréna istene, nők bódulnak aléltan mosolyától és csupán egyetlen gyengéje van, legjobb barátja Oenomaus felesége Melitta...

A Gods of the Arena cselekményéből:

Főszerepben a rajongók által már ismert Batiatus (John Hannah) és Lucretia (Lucy Lawless). Akik végignézték az első évadot tudják milyen sanyarú sorsra jutottak. Most a kezdetektől vesszük górcső  alá az aljasság rozsdás lépcsőjének minden fokát.

Történetünk elején Quintus Batiatus szinte senki. A ludusra csak apja távollétében felügyelhet, aki nem nagyon díjazza fia újító javaslatait a harc terén. A hagyománytisztelő öregnek mást jelent a ludus, mint a mohó és pénzéhes Batiatusnak. Batiatus valójában magán és a pénzen kívül egy dolgot szeret igazán, feleségét Lucretia-t. Sajnos a papa a nőt sem nézi jó szemmel alacsony sora és gyermektelensége miatt. Harcosaik pedig állandó veszekedés tárgyát képezik. Nagyobb többségük irdatlan csicska, Oenomaus egy orbitális fájtból épül föl éppen, Titus Batiatus kétkedve tekint a távolléte alatt beszerzett Gannicusra. Lucretia próbálja menteni a menthetőt, de talán nem a legetikusabb módon. Barátnője Gaia tanácsára ivós szexpartykat szervez, hogy fellendítse a Batiatus ház karrierjét az előkelők köreiben és gladiátoraik az ismertség általi előnyhöz jutva, a gazdag hölgyek (néha urak!) nemiszerve után végre megismerhessék az igazi aréna homokját. 

Vélemény: Nagyon jó ötlet volt ezt a mini szériát megcsinálni. Sokkal kidolgozottabb mint a Blood and Sand. A  hangsúly egyértelműen Batiatus és Lucretia jellemfejlődésén van. Hihetelen mennyi mindenre odafigyeltek; ilyen volt Lucretia parókája, kapcsolata Crixussal, Oenomaus főnökké avanzsálása, Ashur sántasága, Batiatus hozzáállása a gladiátorokhoz vagy Soloniushoz. Tökéletes alapot raktak le ami láttán a néző izgatottan szisszenhet fel, mikor észreveszi mi/miért történt. A cselekmény is sokkal összekapottabb, mostanra egyértelműen kijelenthetem, hogy nem csak egy csöcs-vér akciót láthatunk. Az ármány  és az intrika sose alaptalan és minden szál összefut valahol. A színészek a sok vetkőzés ellenére többet nyújtanak holmi pornó babáknál és megszólalásukkor sem veszítünk az élményből. Persze a prímet még mindig John Hannah és Lucy Lawless viszi. Gannicus heroikus bevonulásából pedig már az első percekben tudjuk hogy ő lesz itt a helyi kemény legény. Ismét sok kedves szereplőnk jut halálsorra (értelemszerűen akiket a Vér és homokban nem láttunk), de az évad utolsó része kellemes meglepetést tartogat.

 A sztori erősen kapcsolódik a Blood and Sand-hez, de önmagában is helyt áll. Férfiaknak és nőknek egyaránt ajánlom, de azért készüljetek fel az erkölcsi fertőre (ami néhol szemgyönyörködtető).

Az aréna istenei előzetes:

https://hookum.blogspot.com/2012/04/intrika-armany-szex-es-halal-spartacus.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Roland Emmerich neve egybeforrt az apokalipszissel: az ő keze alatt elpusztult a fél világ, jött Godzilla, jöttek űrlények a függetlenség napján, 2012-ben pedig természeti katasztrófák sorozata fogja sújtani a Földet, de John Cusack valahogy mindig hajszálhíján megússza. Így, amikor megnéztem a trailert, nem gondoltam volna, hogy ő ül a rendezői székben. Talán Woody Allen-re is előbb tippeltem volna. 

 

A film egy régóta elfelejtett teóriát éleszt újjá, mégpedig azt, hogy Shakespeare műveit nem ő írta. Így a film a XV. századi Angliába teleportál minket, I. Erzsébet korába, oda, ahol az emberek esténként színházba jártak és nem Barátok Köztöt néztek a tévében. A színház azonban ugyanúgy a politikai manipuláció egyik eszköze, mint jelenkorban a tévé. 

 A történet egy in medias res-el kezd, majd visszaugrunk az időben és láthatjuk Edward de Verdét, Oxford grófját, amint 9 évesen már drámákat ír. Ezután a filmre a későbbiekben is jellemző időugrás következik, majd megtudjuk, hogy az ifjú Edward (Jamie Campbell Bower), William Cecilehez (David Thewlis) költözik. Azonban bekövetkezik a végzetes baleset, ami egy lavinát indít el: Edward leszúrja a szobájában rejtőzködő férfit, aki a verseit akarta ellopni, Willam pedig azt kéri hallgatásáért cserébe, hogy vegye el a lányát, ezzel a család vagyonát és helyét biztosítja. Edward megteszi ezt, bár nem érez semmit a lány iránt, tovább folytatja az írást. Újabb időugrás: az immár idősebb Edward (Rhys Ifans) megbízza Ben Johnsont (Sebastian Armesto), hogy adja ki saját nevében a műveit. A színdarabokat azonban az olvasni igen, bár írni nem tudó William Shakespeare (Rafe Spall) vállalja be egy alkalommal, de ráérez a siker ízére, és zsarolni kezdi Edwardot. 

https://hookum.blogspot.com/2012/03/anonymus-2011.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Az 1993-ban bemutatott Schindler listája minden idők leghíresebb Holokauszt filmje. Ezt a címet nem véletlenül nyerte el. A megrázó alkotás a filmkritikusok  szerint az egyik leghitelesebb filmforrás ebben a témában. A több, mint három órás film Thomas Keneally Schindler bárkája című regénye alapján született. Bár Steven Spielberg a könyvet szinte annak megjelenése után rögtön elolvasta, mégis 10 évnek kellett eltelnie ahhoz hogy elég érettnek érezze magát annak mozibavitelére.

A Schindler a listája főként a főszereplő jellemfejlődését mutatja be. Oskar Schindler (Liam Neeson) a szudétanémet gyáros Lengyelország német megszállása után a jó pénz reményében Krakkóba utazik. Schindlernek szinte semmije nincs csak az esze és remek blöffölési képessége. Az élvhajhász, szerencsejátékos nőcsábász kapcsolatai révén, illegális üzemekkel megszerez egy zománcozó gyárat, melynek a hangzatos  Deutsche Emailware Fabrik nevet adja. Megismerkedik a  zsidó könyvelővel, Itzhak Sternnel (Ben Kingsley), akivel szoros barátságot köt.

Schindler aki a nők,a pénz és álmok hajkurászásán és ,saját bevallása szerint, a dolgok prezentálásán kívül szinte semmihez sem ért, Stern javaslatára gyárában zsidó munkásokat kezd foglalkoztatni a közeli Plaszov gettóból. Eleinte csak, mint olcsó munkaerő érdeklik, de  ahogy telik az idő Schindlert foglalkoztatni kezdi nyomorúságuk és elkezd gondolkozni azon, hogyan menthetne meg minnél több zsidót a végső megoldástól, azaz a biztos haláltól.

A film fokozatosan válik egyre drámaibbá, a Plaszovi gettó lakóira, pedig ráköszőnt a pokol amikor a terület vezetését Amon Göth táborparancsnok veszi át. Göth, akinek a nők és az italozás tekintetében Schindlerhez hasonló az érdeklődési köre, válogatás nélkül gyilkolja a zsidókat, hobbiból saját villája teraszáról lődöz rájuk és úgy általában még embereknek sem tekinti őket.

Schindler és Göth élete párhuzamosan halad egymás mellett. Amíg az előbbi egyre többet tesz a zsidók életkörülményeinek jobbá tételére, az SS tiszt agresszívan szorgalmazza elpusztításukat. Schindler elhatározza, hogy annyi embert vesz meg a gyárába munkásként, amennyit csak pénzzel bír, később pedig, mivel "költött rájuk" nem engedi őket megölni. "Schindler zsidóiról" lista készül, melyet Itzhak Stern gépel le. A lista pedig az életet jelenti...

Schindlernek végül közel 1100 zsidót sikerült megmentenie Auschwitztól. A háború után Schindler menekülésre kényszerült, ekkor kapott "zsidóitól" egy gyűrűt, melybe a következő szöveget vésték ; Aki egy életet is megment, az egész világot menti meg.

A zsidó származású Spielberg hátbozongató és nem egyszerű témához nyúlt. 50 évvel a második világháború után mindenki számára emészhető filmre vitte annak borzalmait.

A Schindler listája, bár képi világát tekintve fekete-fehér, nem valódi fekete-fehér filmre lett felvéve, hanem a színes film lett egy speciális teknikával színtelenítve. Csak a fontos hatáskeltő mechanizmusok kaptak némi szinezetet, ilyen a "piros ruhás kislány" vagy a " mécses lángja". Ez a színvilág még drámaibb és eredetibb képi világot kölcsönöz a műnek. A hatásvadászat drasztikus formája ez, a néző nem is veszi észre mennyire megvezették egy ilyen egyszerű kis trükkel. Tény, hogy így a képsorok még megrázóbbak, valóságosabbnak hatnak.

A színészek brillíroznak. Jómagam ebben a filmben ismertem meg Liam Neeson-t (Nyomorultak, Csillagok Háborúja: Baljós Árnyak) és azóta is odáig vagyok érte (nagy bánatomra, mostanában gyengébb filmekben szerepel), Ralph Fiennes ( Az angol beteg, A napfény íze) pedig régi kedvencem volt már. A két színész ezért a filmért fejenként bezsebelt egy Oscar, egy Golden Globe és egy Bafta jelölést, de sajnos csak Fiennes-t díjazták a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó  díjjal a Brtit Film-és Televíziós Akadémia tagjai. Megérdemelten.

Az angol színészt egyenesen utálni lehet a pszichopata náci tiszt szerepében. Akkora átéléssel alakít, hogy néha valóban megijedünk tőle. Fiennes nem csak lelkileg, hanem testileg is rendkívüli módon felkészült a szerepre, 13 kilós sörhasat növesztett, ugyanis tudnivaló, hogy az igazi Göth is elég jó súlyban volt. Spielberg azonban sosem engedi, hogy bármilyen formában kedveljük vagy beleéljük magunkat Göth helyébe. Amikor a táborparancsnok az erkélyéről zsidókra lövöldöz, a halált sosem láthatjuk Göth távcsöves puskájának látószögéből, mindig csak külső szemlélőként. Schindler pedig hiába nevezi " szerencsétlen flótásnak, akinek  nagy nyomás nehezedik a hátára a háború miatt",  még így sem tudjuk megkedvelni. A színész megszűnik Ralph Fiennes-nak lenni és nem jut eszünkbe, hogy fölkiáltsunk, hogy "ő Voldemort vagy Az angol beteg" egyszerűen csak dermedten ülünk a képernyő előtt és azt kérdezgetjük "ki ez a szörnyeteg?". Fiennes egyébként nem csak a német szadista tisztet képes eljátszani, hanem a haláltáborban rettegő zsidót is (miről beszélek? egy egész zsidó családot) mégpedig a Napfény íze című drámában.

Liam Neeson is élete alakítását nyújta. Persze segítségére van a keze alá játszó vágási technika. A film kezdetétől, még ha nem is vagyunk jártasak a történelemben, tudjuk, hogy ő a hős. Először egy étteremben pillantjuk meg hátulról. Pár percen belül kiderül Schindlerről, hogy a lehengerlő természete és bámulatos blöffmester. A nincstelen senki egy este alatt több üzleti kapcsolatot és "barátságot" alakít ki német magasrangú tisztekkel. Érdemes odafigyelni Liam arcjátékára; ha kell lehengerlő sármőr, szigorú főnök, érzékeny férfi vagy vidám szerencsejátékos. Ha Schindler/Neeson meghatódik, akkor mi is meghatódunk, méghozzá nem is kicsit. Rángó szájjal, zsepit markolgatva üljük végig a több, mint három óra játékidőt hiába láttuk már legalább ötször.

Spielberg 94-ben az Oscaron és a Golden Globe-on át a létező összes díjat és szobrot megszerezte, mint Legjobb rendező, de az Academy Awardról, még további 6 "aranyemberkét" hozott el az alkotás. Szerette a kritika, szerette a néző sereg és már megjelenésének évében kasszasiker lett. Mindenkinek ajánlom, kötelező darab.
Schindler Listája előzetes:

https://hookum.blogspot.com/2012/02/schindlers-list-schindler-listaja-1993.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Ennyi bevezető után az ember úgy gondolná, hogy egy jó kis filmet kap tele akciódús jelenetekkel és jópofa figurákkal. Nos a valóság kissé máshogy mutat. Habár a film eleje jól indul mégis a "hógolyós incidenst" követően ellaposodik valahogy az egész és bár a végére azért visszahozza a színvonalat a köztes részt bizony embert próbáló feladat végignézni.

De hol is lehet a probléma ami miatt nem sikerült ez a film?

Kezdjük a kategóriába sorolásával. Mint az fentebb olvasható a port "groteszk háborús filmvígjáték"-nak titulálj amíg az IMDB inkább a Drama/Thriller kategóriába sorolja. Hát igen, ez egy alapvető probléma amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A film maga nem igazán tudja, hogy mit is akar ő igazából. Próbálkozik poénok elhintésével, de mindemellett mégis nagyon komoly akar maradni ami ezek kárára vész. Aztán próbálkozik belevenni fordulatokat, de azok meg annyira kiszámíthatóak hogy már-már untatóvá teszik a néző számára. Én személy szerint inkább filmszatíra kategóriába sorolnám mintsem alábbi kettőbe. (Példaképp az egyik legismertebb filmszatíra (film IMDB őt is dráma kategóriába sorolja amit inkább én egyfajta "konténer" rangsorolásnak neveznék,hogy nehogy belekössenek a túlzott konkretizálásba.)

Másik egetverő gond szerintem a főszereplő:

Tudom én, hogy halottról jót vagy semmit sem, és ebben az esetben inkább a semmit semet kell választanom. Roy Scheider "alakítása" hát koránt sem mondható tökéletesnek.(Nem mintha ez valaha is igaz lett volna rá.)

Voltak szerepek amik eltalálták lásd Mindhalálig zene vagy Az óriás hal támadása, de itt inkább magának a filmnek köszönhette sikerét mintsem önnön tündöklésének a filmvásznon. Problémája ott adódik ennél a szerepénél, hogy egyszerűen nem vicces. Próbálkozik szegény a nézésével, de másra sajnos nem futja neki. (Természetesen ebben nagy hibája van magának a rendező "úrnak" is, hogy ennyire ráhagyta a figurát). Aztán vegyük azt a tényt, hogy elvileg ő egy háborús veterán aki számtalan komoly bevetésen vett részt, megjárta Vietnámot és még mindig gyűlik benne a harci kedv. Ezzel így alapjaiban semmi kivetni valóm sincs, de az ember túl öreg a szerepéhez! Nagyon kitűnik, hogy alig bír lépni az 50 centis hóban is nem, hogy tüzérségi támadás ellen futni az erdőben.

Mindezek ellenére én hiszek abban, hogy kilehetett volna alakítani úgy a szerepét neki, hogy ne tűnjön ennyire ripacsnak miatta. 

Az ellenfél szerepében Jürgen Prochnow.:

Ő bizonyította rátermettségét a szerepre (pl.:Das Boot). De valahogy az ő karakterét is sikerült elszúrniuk a készítőknek. Alapjaiban véve próbálták megalkotni Jack Knowles tökéletes vetélytársát aki mindenben hasonló érdemeket tudhat magáénak mint amerikai "bajtársa". Habár ezt Valachev ezredes személyében megtették mégsem érzi az ember a két fél közötti ellentétet. 

Addig rendben van, hogy csúnya szovjet és hősies amerikai katona harcol egymással, de ez valahogy nem jön át. Attól még, hogy határőrök nem kell törvényszerűen utálniuk a szomszédos felet, ráadásul még pont, hogy az amerikai fél kezdi a civakodást.

A film technikai hiányosságai:

A történet ugyebár 1988-ban játszódik amikor még ugyan volt Szovjetunió de eléggé romokban már. Maga a környezet, a technikai hatások, a speciális effektek (igen azok is vannak) inkább érzékeltetnek egy 1970-ben készült filmet mint egy 1990-est. Az összes akciójelenetet átövez egyfajta mono hangulat. (mint A híd túl messze van -ban). 

Nem bírom szó nélkül hagyni a helikopteres jelenetet, ami egyenesen szégyen egy 1990-es filmhez, ugyanis nem voltak képesek szerezni egy orosz helikoptert. Inkább a jól bevált már Vietnamban is működő amcsi S-58-ast tették be. Értem én, hogy nem tudtak szerezni orosz helikoptert, de 1990-ben már egy Mi-24 makettot is tudtak volna úgy beletenni a filmbe,hogy az igazinak hasson. Ezt én igénytelenségnek veszem és nagyon súlyos hibának tartom.

Másik, hogy a hangokra se figyeltek. Divatjamúlt fegyverhang effekteket használtak persze lehet,hogy én veszem túl komolyan a dolgot.

Konklúzió:

Összességében nem kaptunk egy rossz filmet. A maga hiányosságaival együtt is szerethető,de inkább az erősen egyszer nézhető kategóriába tartozik. (Azt azért furcsállom, hogy nem dolgozták még fel 100 fajta módon ahogy azt Hollywoodban szokás, mert még egy kiemelkedő darab is kijöhetett volna belőle.)

https://hookum.blogspot.com/2012/01/fourth-war-negyedik-vilaghaboru-1990.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Oliver Hirschbiegel rendezővel jó pár évvel ezelőtt találkoztam, amikor nővéremnek, pszichológiai tanulmányai miatt kötelezően megkellet néznie A Kísérlet c. filmjét. A film tökéletes lenyomatott mutatott az emberi elme legsötétebb bugyrairól, és a mindenkiben ott szunnyadó uralkodási és irányítási vágyról. A film nagyobb ugródeszkát jelentett a német direktornak, ugyanis A Kísérlet előtt inkább Rex felügyelő korántsem mélyszántású kalandjait rendezhette meg. Ezek után egy olyan történelmi személyiség és korszak utolsó napjait álmodta vászonra, amelyet a német nép a mai napig mélyen és lesütött szemekkel szégyell. Ki kell itt emelnem, hogy A Bukás (a hatásvadász Magyar alcímet figyelmen kívül hagyva) nem egy személy, hanem egy egész korszak, egy egész, korábban halhatatlannak hitt eszme totális bukásáról

és pusztulásáról szól.

Hirschbiegel fantasztikusan mozog ebben a korszakban és nem esik át a ló másik oldalára. Nem próbálja a Führer-t az arcukba nyomni és nem is nyúl olyan propaganda eszközökhöz, amikhez a nyugati filmipar pár jelesebb képviselői a múltban jó párszor nyúltak (gondolok itt Spielberg Schindler Listájára). A filmbeli Hitlert hatalmas kontrasztba helyezik, és a rendező képes volt ezt a kontrasztot egyetlen egy jelenetegyüttesbe sűríteni. 1942-őt írunk, a német III. birodalom fénykora. Övék fél Európa, a német hadsereg ahol tud sikereket halmoz, és még messze van a fordulópontot okozó keleti fronti kudarcsorozat. A nyitójelenetben felbukkanó Hitler egy ereje teljében lévő férfit mutat, akinek jelenleg legnagyobb gondja, hogy új titkárnőt válasszon magának (részben az új alkalmazott szemszögéből követjük az eseményeket). Majd éles váltás következik. 1945: A főváros romokban, a Szovjet haderő napról napra beljebb hatol a háborútól sújtott városban, és szorul a hurok a Führer nyakán, aki eddigre egy megcsömörlött több idegi és más testi betegségtől sújtott koravén vezető, aki képtelen mit kezdeni a közelgő bukás szellemével és részben az idegrohamokba, részben pedig a rég elvesztett és porrá lett illúziókba menekül.

Az ostromolt város egyik bunkerében helyezkedik el a III. Birodalom krémje, ám az egyre közelgő szovjetek hatására megkezdődik a belső pusztulás, és itt mutatkozik meg A Bukás legnagyobb erénye: a realitás. Nem próbál meg semmit se lenyomni a néző torkán. A filmben ugyanúgy megjelennek jó és egyben gonosz náci vezetők, ahogy még a Führert is képes árnyalt karakternek bemutatni és megpróbálja a reális oldalát ábrázolni egy olyan történelmi személyiségnek, akit gyakran a földi gonosszal egyenértékűnek mutatnak szinte minden helyen. Azonban ahogy már említettem a film nem egy személy, de még csak nem is egy párt bukását viszi vászonra, hanem egy olyan eszmének az utolsó fojtott rúgkapálásait mutatja meg nekünk, amely korábban mindenek felettinek és elpusztíthatatlannak mutatta magát. Ahogy szűkül a németek élettere, úgy fogynak az esélyek, míg végül teljesen szertefoszlik a remény és egy, a világot gyökeresen megváltoztató és alapjaiban megrengető és nagyban bemocskoló eszme és birodalom bukik el a sötétségben, élén egy olyan vezetővel aki az utolsó pillanatig a színpadon maradt. Az üresjárataitól eltekintve hihetetlenül reális, és összerakott mű A Bukás. Bruno Ganz személyében pedig megtaláltuk a filmtörténelem legtökéletesebb Hitlerét.

A Bukás - Hitler utolsó napjai előzetes:

https://hookum.blogspot.com/2012/01/der-untergang-bukas-hitler-utolso.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Az udvari intrikákkal átszőtt történet VIII. Henrik király életét mutatja be. Uralkodására véres hadjáratok, egyházi reformok, becsvágy, árulás, és megannyi bujaság volt jellemző. Az ellentmondást nem tűrő diktatórikus angol király nem riadt vissza a különböző büntetésektől sem legyen az akár kínzás vagy ne adj isten halál. Hat házassága közül egyik sem végződött válással... Aragóniai Katalinnal (Maria Doyle Kennedy) kötött frigyét semmissé nyilvánították, Boleyn Annát (Natalie Dormer) lefejeztette, Jane Seymour (Anita Briem, Annabelle Wallis) gyermekágyi lázban halt meg, Cleve-i Annával (Joss Stone) kötött házasságát szintén semmissé nyilvánították, Catherine Howard-ot (Tamzin Merchant) lefejeztette, Catherine Parr (Joely Richardson) pedig túlélte őt. Hatalmat akart, tiszteletet, de leginkább azt, hogy féljenek tőle, ha csak meghallják a nevét. A fiatal királyból, erőskezű uralkodó lett, aki lefektette az anglikán egyház alapköveit is.

A Showtime saját gyártású sorozata a Tudorok, nálunk elsőként a HBO adta le. A történelmi háttér egy-két kevésbé jelentős információtól eltekintve hitelesnek mondható. Azonfelül, hogy a sorozat rendkívül jól elénk tárja az Angol történelem egyik legérdekesebb korszakát, olyan emberi tulajdonságokra fektet nagy hangsúlyt, mint a hűség, bátorság, hit és szeretet, de a szerelmi szálak is kiemelt szerepet kapnak.

A történet főszereplője Jonathan Rhys Meyers (VIII. Henrik) kiemelkedően játszik, őstehetségnek bizonyult azokban a jelenetekben amikben, düh vagy szenvedés lesz úrrá karakterén. Felesége közül Natalie Dormer (Boleyn Anna) és  Tamzin Merchant (Catherine Howard) alakít a legjobban, a többiek sem nyújtanak rossz teljesítményt, de nem alkottak bennem maradandót.

A sorozatban a király jó barátját alakító  Henry Cavillra érdemes odafigyelni, mert a sorozatban talán ő a második legjobb teljesítményt nyújtó színész. Nem meglepő, hogy ő lesz az új Superman is, továbbá a jóképű színészt legutóbb a Halhatatlanokban Thészeusz szerepében. Egy biztos Michael Hirst a történelmi drámák műfajában maradandót alkotott és a szereplőket is jól válogatta össze. Az operatőrök is remekül végezték munkájukat, Trevor Morris a sorozat zenéjéért volt felelős és elég jól eltalálta, hogy melyik jelenethez mégis mit kell komponálnia.

A jelmezek korhűek és a táj is a középkori Angliát reprezentálja, bár az is igaz, hogy Írországban forgattak. Minden évadban, találkozhatunk legalább tíz helyszínnel, amik már az első pillanatban elvarázsolóak, és már-már úgy érezzük, hogy az egész tényleg a késői középkorban játszódik. A díszletek rendkívül realisztikusak, és aki szereti a történelmi filmeket / sorozatokat, azt egészen biztos, hogy értékelni fogja. Feltűnően sok benne a szex jelenet, ezért családi programnak nem javasolt, de párok értékelni fogják;) Ezzel akarták bemutatni VIII. Henrik rendkívül nagy bujaságát, nem véletlenül volt 6 felesége...

Kiknek ajánlom ezt a sorozatot? Akik szeretik a történelmet, vagy esetleg azoknak akik érdeklődnek a 16. századi Anglia iránt. Akinek meghoztam a kedvét szolgálhatók egy jó hírrel az RTL klub (csütörtök 23:15-kor) M1 (kedd este) sugározza szinkronosan.

Tudorok előzetes:

https://hookum.blogspot.com/2012/01/tudors-tudorok-2007-2010.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Nehéz visszatérni a hagyományos filmművészeti alkotásokhoz, amikor napjainkban hódítanak a gyorsan snittelt,és sok zenei aláfestés alkalmazó filmek. Xavier Beauvois ráébreszti az embert, hogy bizony még ennek a művészeti ágnak is bőven akad mondanivalója. Az Emberek és Istenek egy remek alkotás, de bizonyára mindazok képtelenek lesznek befogadni, akik csak a multiplex moziélményt tartják kielégítőnek, ezért azoknak, akik tudják magukról, hogy képtelenek voltak végigüli egy Melankóliát (2011), egy Mindent anyámrólt (1999), vagy Tarr Béla Sátántangóját (1994), azoknak azt javaslom bele se kezdjenek a történetbe, mert biztos vagyok benne, hogy ezek az emberek tíz perc után feladnák.

A történet nyolc francia nemzetiségű ciszterci rendi szerzetesről szól, akik missziót teljesítenek Algéria egy aprócska falujában. A helyi muszlim lakosság az idegennek számító szerzetesekhez járnak tanácsért, lelki támaszért és orvosi ellátásért. Mindaddig békességben élnek együtt, amíg a fundamentalista terroristák el nem kezdik rettegésben tartani az ország ezen szegletét. Cselekedeteik egyre durvulnak, egyre több gyilkossá történik, kivégzik többek között a területen dolgozó horvát munkásokat. A szerzetesek is kezdenek megrémülni, a napok elteltével láthatjuk őket esendő emberekké válni, reszketegen imádkozni, harcolni önmagukkal és a célért, amiért az országba érkeztek. Félelmük nem alaptalan, mivel idegenkét érkeztek Algériába, mégis meglepően sokáig nem éri őket semmilyen atrocitás. Folyamatos tépelődésüket a maradás és a hazatérés között nagyszerűen vezetik fel a film egésze alatt használt szerkezeti elemek.

A kamera mozgása lassú, nyugodt, már-már hipnotikus. Nem kapkodnak el egyetlen jelenetet sem, mind annyi idő alatt zajlik le, amennyi időre szüksége van a nézőnek a helyzet teljes átérzésére. A párbeszédek ugyanilyen lassúk, s ahogy nő a szerzetesek szívében a gyötrődés, a párbeszédek egyre hosszabbak lesznek, ettől érezzük azok súlyát igazán.

Amikor először felmerül bennük a hazatérés lehetősége, leülnek és szavaznak a maradásról, avagy a távozásról, de két szerzetes úgy véli nem szabad elhamarkodottan dönteni, így végül nem születik döntés, annak ellenére, hogy a minisztérium is a hazautazásukat javasolja. Nem tudni pontosan mennyi idővel később, a szerzetesek ismét összegyűlnek és megszavazzák a maradást. Ezután egy "ünnepi vacsorát" tartanak, és kétséget kizáróan ez az egyik legcsodálatosabb jelenet a filmben. Ekkor hallunk talán először zenét a filmben, a Hattyúk tava szólal meg, miközben a szerzetesek egy asztal körül ülnek, ahogy egykor a próféták tették, arcuk rezdülései percről percre változnak a zene hatására, azt hiszem a történetet is látják maguk előtt, ők is sejtik, mi is sejtjük, hogy ezután nehéz napok (számunkra percek) következnek. S bár leírhatnám az utolsó jelenetet, ami szintén hihetetlenül zseniálisan sikerült, de legyen elég annyi, hogy hosszú percek telnek el, a kamera eközben egy helyben áll, éppen hogy csak mozog, csupán annyira, mintha mi állnánk ott és a mellkasunk emelkedésére, süppedésére mozdulna el a kép, aztán a kamera csak vár és vár, kivár, amitől aztán a stáblista hideg zuhanyként éri az embert, és ólomnehéz szívvel áll fel a helyéről, már ha fel tud állni. Őszintén szólva, én még most sem tértem magamhoz ettől a nehéz súlytól a szívemen. Bizonyára mindenkinek időbe fog telni feldolgozni a látottakat, ami egyenes arányban áll a film által boncolgatott komoly témákról, amilyen például a szerzetesi lét és az individuum szembeállítása a filmben.

A színészek külön kritikát érdemelnének, különösen Lambert Wilson, akiről ezután már biztosan nem a Mátrix-béli alakítása fog eszembe jutni. A többi szerzetest alakító színész: Olivier Rabourdin, Philippe Laudenbach, Jacques Herlin, akit talán ismerhettek a Bor, mámor, Provance-ból (2006), Loïc Pichon, Xavier Maly, Jean-Marie Frin és végül Michael Lonsdale.

Emberek és Istenek trailer:

https://hookum.blogspot.com/2011/11/emberek-es-istenek-des-hommes-et-des.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

Mostanában sem időm sem hangulatom nem volt filmekhez, valahogy kiszorultak az életemből. Munka, meg munka, meg család, meg munka...nincs helye filmnek. Ez valahonnan nagyon ismerős? Hm..már rémlik.  Néhány filmben már talán találkoztam hasonló esettel, amikor az élet rászakad a főhősre, egyik kihívás jön a másik után és élete gyökeresen megváltozik. Ilyenkor honnan kérhetünk segítséget? Ki az aki önzetlenül segít nekünk? Család, barátok, szerelmek, önsegítő könyvek, szeánszok és ... a filmek. Én nem szégyellem bevallani, hogy számomra a filmek (egy része) több, puszta szórakozásnál, vagy épp az adott történet/megvalósítás megvitatásánál. Alapvetően hiszek abban, hogy bizonyos filmeknek létjogosultsága van a szellem, az egyén fejlődésében; hogy egy adott helyzetben, szituációban egy filmből kaphatunk választ vagy épp segítséget. Épp emiatt tisztelem a filmeket és igyekszem megtalálni bennük elsősorban a tanító, segítő "szándékot". Egy örök példa erre Al Pacino mindent elsöprő beszéde a Minden héten háborúban - aki látta, tudja mire gondolok, aki nem az nézzen utána, érdemes.

Ennyi talán elég a túlzott szentimentalizmusból és ideje rátérni erre a filmre. Mindazonáltal nem véletlen választottam ezt bevezetőm témájának, ugyanis szorosan kapcsolódik az aktuális alkotáshoz. Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy filmeket tekintve mindenevő vagyok, ugyanakkor általában az Oscarra jelölt darabok nagy része számomra emészthetetlen; üdítő kivétel volt a Bombák földjén, ami kifejezetten tetszett. Így érthető, ha némi fenntartással ültem le Tom Hooper A király beszéde négyszeres Oscar-díjas filmje elé. Mit keres egymás mellett Mark Darcy és Barbossa kapitány? 

A film igaz történeten alapul. VI. György brit király (Colin Firth) - II. Erzsébet királynő apja - bátyja rövid uralkodását követően került a trónra, aligha mondhatni, hogy vidáman. Ugyanis a király gyermekkorától kezdve beszédhibában szenved - súlyosan dadog - ezért folyamatos megaláztatásokat kénytelen elszenvedni. Ám az élet úgy hozza, hogy szembe kell néznie ezen hibájával, fel kell vállalnia ezt is, akárcsak a felelősségteljes posztot. Természetesen mindent megtesz a csorba kiköszörülésére, logopédustól-logopédusig jár, akik a kor valamennyi vívmányát bevetik, azonban mind hasztalan. A teljes kilátástalanság közepette a király felesége (Helena Bonham Carter) - Elizabeth királynő - találkozik egy különc alakkal, aki talán megoldást adhat számukra, ám rögtön látszik, hogy ez nem lesz egyszerű: Lionel Logue (Geoffrey Rush) nem egy átlagos logopédus. Bertie - vagyis a király -, felesége pressziójára elmegy Logue-hoz és megismerkednek. A történet innen válik nagyon izgalmassá és lebilincselővé, egy teljesen más dimenzióba mennek át az események. Ezt leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy a "királyok csatája", vagy egy nagyon rossz szóviccel élve, a "Titánok harca". Két rettentően önérzetes, makacs ember csap össze - mentális síkon természetesen -, de szinte láthatóan izzik köztük a levegő. Szó szerint tátott szájjal bámultam azt a magabiztosságot és erőt, ahogy Logue beszélt Bertievel, ahogy irányította és utasította - egyszerre volt pimasz, merész és zseniális. Ne feledjük, egy ismeretlen, jelentéktelen logopédusról van szó, aki úgy parancsol a brit trón tulajdonosának, mintha ő lenne a király és a másik személy az alattvaló. Természetesen a királyt sem kell félteni, olyan mérhetetlen gőggel és uralkodói arroganciával kezeli a helyzetet, hogy néha már tényleg felszisszentem, hogy ez sok lesz. Egyikük sem adja fel, és bár megbántják egymást, mégis küzdenek egymásért és önmagukért: valamit be akarnak bizonyítani a másiknak...vagy inkább önmaguknak? A válasz valahol a kettő között lehet, és ha van valami ésszerű magyarázata annak, hogy ez a film miért ilyen magával ragadó és szinte kézzel fogható, akkor ez az indok valahol itt lapulhat. Úgy a képen, mint saját lelkükben, mert annyira életszerű és emberközeli a történet, hogy miközben nézzük akaratlanul is "magunkévá tesszük" a különböző szituációkat, a szereplőket és érezzük, hogy valahogy, valahonnan ismerős ez az egész és talán választ kaphatunk olyan kérdésekre, amikkel korábban nem tudtunk megbirkózni. Hisz a saját életünk uralkodói mi vagyunk.

https://hookum.blogspot.com/2011/05/kings-speech-kiraly-beszede-2010.html

Megosztom

Iratkozz fel RSS csatornánkra (KATT IDE)

A római birodalom az álomgyár egyik kiaknázhatatlan forrása. A téma legfrissebb feldolgozását Niel Marshall-nak köszönhetjük, aki ezúttal a híres IX. légió történetét vitte vászonra.

A Krisztus utáni második évszázad Britanniájában járunk, ahol Quintus, egy barbár rajtaütés egyetlen túlélője, csatlakozik Virilus legendás kilencedik légiójához, akik a piktek rettegett csapatait készülnek kiűzni a birodalomból. Ám a légiót körülveszik és felmorzsolják. Quintus, egy maroknyi túlélővel tovább küzd a túlélésért; célja, hogy az egykori vezért, Virilust, kiszabadíthassa a barbárok fogságából.

Mert bizony a Kilencedik Légió több sebből vérzik, aminek talán legnagyobb hibájaként az eredetiség hiányát tudnám felróni. És most nem egy végtelenül eredeti forgatókönyvre, vagy sztorira gondoltam, hiszen a már megszokott kliséket is lehet sajátosan tálalni. Ám Niel Marshall ahelyett, hogy belevitte volna saját magát a művébe, inkább úgy lopkodta össze a film bizonyos jeleneteit, illetve beállításait más, méltán híres alkotásokból (Lsd.: Gladiátor, 300, Kill Bill, A Gyűrűk Ura,…stb.).

A színészekkel nincs sok gond, megfelelően hozzák a nem túl eredeti karaktereiket. Azt hiszem, amit ki lehetett hozni belőlük, azt ki is hozták. A zene kellően ritmusos egy ilyen filmhez, ám túlon-túl felejthető. A mozi zárása pedig egy igen nagy logikai bukfencre épít, megtépázva a mozi, már eleve szétszaggatott szárnyait. Ilyen téren leginkább az Arthur Királyra, vagy a Mennyei Királyságra emlékeztetett - bár ez utóbbinál a profi rendezés, és a remek alakítások, még éppen hogy meg tudták menteni a mozit.

A kilencedik légió egy döcögő forgatókönyvre és a „meg nem koreografált” harcjeleneteire (amik azért igen látványosak, ezt el kell ismernem) tett fel mindent, ám ez közel sem elég. A szép képeken túl nem sok mindent képes nyújtani a film. Lehet, hogy egyszer végig lehet nézni, ám ha egy hasonló témájú mozira vágynál, inkább válassz valami mást, mert ennél szinte csak jobbat találsz.

https://hookum.blogspot.com/2011/01/centurion-kilencedik-legio-2010.html