Ami először megfogott a filmmel kapcsolatban, az egy nagyon csini plakát volt az utcán, aztán rákeresve fedeztem fel, hogy bizony ez a francia mozi egész jónak ígérkezik. Ugyan el kell ismernem egész mást kaptam, mint amit vártam, de nem kellett benne csalódnom. Egy fordulatokban és vérfürdőben gazdag, nem kis meglepetést okozó mozi a Martyrs.
A készítők nem sokat teketóriáztak, a mozi már az első, néhány perces felvezető után egyből belecsap a lecsóba. A mű elején megismerkedünk a még gyerek Lucie-vel, aki sikeresen megszökik fogvatartóitól, akik már közel egy éve kínozták őt. Ezt követően a sokkos állapotban lévő lány egy árvaotthonban találja magát, ahol az intézmény vezetői próbálnak némi információt kihúzni belőle, mindhiába. Lucie csak egy valakinek nyílik meg, Annának, akivel szoros barátságot kötnek az árvaház falai mögött. Majd tizenöt évvel később találkozunk ismét a két barátnővel, akik éppen Lucie egykori elrablóin szeretnének bosszút állni.
A történet ugyan elég alapanyaggal szolgálna egy izgalmas thrillerhez, vagy krimihez, és talán így elolvasva annak is tűnik, de senki ne számítson egy nyomozásokban gazdag, csavaros bosszúfilmre. A leírtak inkább csak a mozi egy részét tükrözik, pusztán azért nem megyek bele mélyebben a sztoriba, mert nem szeretnék spoilerezni.
A filmet leginkább azoknak ajánlanám, akiknek bejön Eli Roth munkássága (Motel), a Fűrész sorozat, vagy épp különösen szereti a vérben és belekben fröcsögő trancsír mozikat. Hisz, ha mindössze kizárólag egy műre akaszthatnám rá a „csak erős idegzetűeknek” emblémát, az a Martyrs lenne. Hogy miért?
Először is talán azért, mert kevés olyan alkotásra emlékszem, ami ennyire rátelepedett volna a hangulatomra - egy Disney „remekműre” volt szükségem, hogy kicsit visszabillenjek az élők világába. Na de visszakanyarodva a filmhez, nem szabad csak úgy elmennünk mellette, mert itt azért jóval többről van szó holmi gyomorforgató torture movie-nál.
A film sok újdonságot nem tartogat az ember számára, hisz a Martyrs-hoz hasonló sztorival nem egyszer találkoztunk már, ahogy a benne felbukkanó karakterekkel is. Ami igazán lebilincselővé varázsolja a mozit az a már meglévő kliséknek az újszerű használata. A nevetséges Motellel ellentétben a Mártírok képes elérni azt, hogy felszisszenj egy-egy igazán megrázó jeleneten láttán, vagy ne adj isten, elrántsd a fejed. A fájdalom, melyet a karakterek átélnek, körülöleli a vásznat, átragasztva a nézőre azt. Igaz, ebben a remek alakítások is nagyban közrejátszanak; Mylène Jampanoï és Morjana Alaoui kiváló választás volt a két főhős szerepére. Képesek élettel megtölteni a karaktereket, így téve még hitelesebbé a már alapvetően remekül megkomponált mozit. Kijelenthetjük: a franciák tudnak valamit e téren!
Viszont a feszültség ügyes adagolása és a feszes tempó ellenére (ami tényleg odaszögezi az ember tekintetét a képernyőre), mégsem tudnék újra leülni elé. Lehet, ezzel csak én vagyok így, de valahol túlságosan betegesnek és nyomasztónak találtam a mozit, akárcsak a Hills Have Eyes remake-jét, vagy az À l'intérieur-t. Viszont ha már valaki ráveszi magát a Martyrs megtekintésére, ne feledje megőrizni azt a három tényezőt (éjszaka, egyedül, sötétben), ami teljessé teszi a film hatását, mert ez bizony nem egy randi film.
