Megosztom

A kilencvenes években a vásznakat ellepték a sorozatgyilkosok, és ezzel egy új zsáner születését ünnepelhettük. Rengeteg remek mozit köszönhetünk a thriller ezen al-műfajának. Vannak, amik valódi eseteken alapulnak (A rém, Zodiákus), míg akadnak fiktív „hősöket” felvonultató művek is (A bárányok hallgatnak, Amerikai Pszicho). Persze nem csak a vásznakon találkozhatunk kedvenc sorozatgyilkosainkkal, szép lassan otthonainkba is beférkőztek. A nagyobb tévétársaságok észrevették a bennük rejlő anyagi hasznot, így hamar lecsaptak a népszerű témára. Először talán a Pszihozsarut, majd később, a - szerintem színvonalasabb - Milleniumot érdemes megemlíteni. Napjaink sorozatai közül pedig a Gyilkos Elmék mellett az éppen tárgyalt Dexter folytatja azt, amit az elődök anno elindítottak.
Kevesen tudják, ám a „sötét utas” története nem a gyártó saját gyermeke. A Showtime a sorozatot Jeff Lindsay Dexter dühödt démonai c. műve alapján készítette.
Akinek még futtában sem volt szerencséje a sorozathoz, annak itt egy rövid kis ízelítő: Dexter Morgan vérelemzőként dolgozik a Miami rendőrségnél. Munkája jelentős, ám ő maga mégis a hátérben marad, csendes visszahúzódó természetével. Ám éjszakánként „vadászni indul”. Áldozatai mind bűnös emberek, akik életükben egyszer már a gyilkolás mocskos ösvényére tévedtek.
Szimpatikus sorozatgyilkosokhoz nem egyszer volt már szerencsénk a mozgókép történetében. Gondolok itt Hannibal Lecter-re, John Doe-ra, vagy Mr. Earl Brooks-ra. Dexter is az ő számukat gyarapítja, figurája - tettei ellenére - abszolút nem ellenszenves és ez, csak még érdekesebbé teszi a sorozatot. A jó és a rossz ilyesfajta összegabalyodása nem gyakran volt eddig példa. A mű egyfajta morális kétértelműségre törekszik, hisz nem könnyű eldönteni, Dexter hova is tartozik valójában. A történeten az ő belső nézőpontja uralkodik, narrátorként folyamatosan áldozataira, ellenfeleire, valamint saját magára reflektál. Munkáját tekintve, olyan régi vágású nyomozókhoz tudnám hasonlítani, mint Sherlock Holmes, vagy Poirot, akik kódfejtőként egy különlegesen intelligens sorozatgyilkoshoz próbálnak közelebb jutni, rejtvényeik és üzeneteik megoldásán keresztül. Másfelől viszont tudományos ismereteit és szakmai tudását is felhasználja, céljainak elérése érdekében.

Műfaját tekintve igen sokszínű; sorozatgyilkos-moziként, bosszúfilmként, vagy akár klasszikus detektív sztoriként is felfoghatjuk, hisz mindhárom elemeit magában foglalja. Egy évad 12 részből áll, így nem érezzük elnyújtottnak, mint az a Szökés vagy a Hősök esetében, de nincs hiányérzetünk sem, ami egy Misfits-nél sajnos előfordulhat. Szerintem egy sorozatnál ez lenne az ideális epizód szám. Az évadok pedig tökéletesen le vannak zárva, nem hagynak megválaszolatlan kérdéseket, sok társukkal ellentétben. Én például mindegyik végén azt éreztem, hogy nincs szükség folytatásra, hisz ez így kerek (persze a következő évadnak aztán mindig sikerült rám cáfolnia).
Azt, hogy valakinek nem jön be annyira a sorozat, teljesen érthető, hisz egyedi hangvétele mellett ne felejtsük el azt sem, hogy nem könnyű azonosulni egy sorozatgyilkossal. (Ne feledjük, Dexter nem egy pozitív karakter!) Én vagy mentálisan beteg vagyok, vagy sikerült ezen felülkerekednem, mert teljesen magával ragadott. Amúgy megnézését csak az eredeti hangokkal ajánlanám, a magyar szinkron igen gyérre sikerült.
Nézzük meg, mit adhat nekünk az eddig leadott 4 évadja. Nem mennék bele a tartalom leírásába, mindenki nézze meg maga a sorozatot, így a fordulatokat sem lövöm le.

Az első évad érdekfeszítő és izgalmas végig, nincs pillanata, ami unalmassá válna. A hűtőkocsis gyilkos után folyó hajsza adja a fő vonalát az évadnak, hatalmas, számomra kiszámíthatatlan fordulatokkal. Az évadot nézve, minél hamarabb látni akartam a következő részt, és ezt ritkán érzem egy sorozatnál. A sztori abszolút a helyén van, amit a főszereplő narrációja csak feldob, a karakterek érdekesek, a poénok pedig nagyon jól vannak időzítve.
Ugyan a főhős személyisége óriási változásokon megy át, és egy új Dextert ismerünk meg, a második évadra sem lehet panaszunk. A cselekmény ismét izgalmas, odabilincseli az embert a képernyő elé.
Viszont az ezt követő harmadik évad már kevésbé hibátlan. A színészi játékra most sem lehet panasz, de ez nem elég a színvonal megtartásához. A 12 rész valahogy élettelennek tűnik, a cselekmény lassan halad, sok felesleges szálat beiktatva. A vége pedig kiszámítható, bár az utolsó jelenet, mint mindig, most is a helyén van. Ami megmenti, az, hogy az előző két évadnál olyan magasra tették a lécet, hogy még így is sok társára ráver.

Na és akkor elérkeztünk a jelenlegi utolsó, vagyis a negyedik évadhoz. Egyszerűen zseniális. Messze a sorozat legjobbja, az első perctől az utolsóig lebilincselő. Dexternek – a jeges óta – végre ismét méltó ellenfele akad, John Lithgow szerepében, akiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ha sorozatszereplő kaphatna Oscart, abszolút ő vinné. Így viszont be kell érnie a Golden Globe-bal. A végső befejezés pedig… nos, leírhatatlan. Bártan állíthatom, hogy mindenki, aki végignézte, tűkön ülve várja a folytatást, amire sajnos még sokat kell aludni (szeptember 26.).

Összességében mindegyik évad hibátlan, a harmadikat leszámítva, ahol a színvonal picit visszaesett, de attól még bőven a nézhető kategóriába esik. A negyedik évad meg amúgy is kompenzálja azt a kis mély zuhanást. A Dexter az egyetlen sorozat számomra (a South Park mellett), amit, ha bármikor elém tesznek, szívesen újranézem, időmet nem sajnálva.