A bőr, amelyben élek című film alapja, a 2009-ben elhunyt francia bűnügyi krimi író, Thierry Jonquet, Tarantula című regénye volt. A könyvet eddig sajnos nem olvastam, arról nem tudok nyilatkozni, de a mozgókép önmagában is szépen megállja a helyét, nem volt hiányérzetem a nézése közben. Pedro Almodóvar ismét maradandót alkotott.
A rendező annak idején horrorként harangozta be a filmet, de hiába dermesztő a történet helyenként, a morbid elemek mellett kellemesen megfér a humor, az érzelem, a dráma, esetleg a végkifejlet okozta meglepődés, amikor a melletted ülő hölgy a moziban körmét rágva, karfát ujjlilulásig markolva "Atyaégezik" hangosan. Engem ismét megvett Almodovár, sokkosan jöttem ki a moziból és asztalt csapkodva követeltem a barátoktól, hogy "tessék kérem megnézni". Kicsit az Oldboy-ra hajazott, de kevésbé volt nyers és durva, persze azért kell egy erős gyomor hozzá.
Dr. Robert Ledgard (Antonio Banderas) elismert plasztikai sebész. Egy csodálatos luxusvillában él kedves, idős házvezetőnéjével Marilia-val (Marisa Paredes) és egy gyönyörűséges lánnyal, Verával (Elena Anaya) akit egy emeleti szobában tart fogva.
A főként égési sebekre szakosodott doki, kísérleteket végez a filigrán Verán. Műt, szabdal, vág, agyal, míg megalkotja a tökéletes bőrt (szúnyogcsípés elleni abszolút védelemmel), sőt tán a tökéletes nőt, aki (nyilván nem véletlenül) hajszálra úgy néz ki, mint Robert évekkel ezelőtt elhunyt felesége. Érdekes módon, Verát annyira nem fűti a szabadulási vágy, sőt rabosítójával időnként érzéki flörtöt kezd, amit az elagott házi matróna nem néz jó szemmel. Ez nem meglepő, ugyanis a korosodó asszonyka nemcsak egyszerű személyzet, hanem Robert anyja is, amiről a férfi mit sem sejt.
Az események tovább bonyolítása végett, kapunk még egy tigris jelmezben bújkáló rablót, Zeca-t (Roberto Álamo), aki nagyon is tisztában van azzal, hogy ő Marilia gyermeke, sőt terrorizálja is a gondos szülőt. Roberttől és fényűző kúriájától távol él Vincente (Jan Cornet), a fiatal, kábítószer függő fiú, aki egy fárasztó munkanap után elindul egy előkelő mulatságra, mely az egész életét megváltoztathatja... A sztoriról többet nem mondanék, ugyanis a mű egyik hatalmas erőssége a csattanó és nem én szeretnék az lenni, aki ezt lelövi.
A történet több idősíkon és cselekményszálon fut, de az első 15 percnyi fejkapkodás után, kezdenek helyrerakódni a dolgok, szépen épülget a mozi. Nem emészthetetlen kultfilmről van szó, hiszen A bőr amelyben éleket több pláza is műsorára tűzte, ezzel bizonyítva azt, hogy egy jó kis Almodóvar-ra belehet csalni az európai alkotásokra általában kevésbé kiváncsi nézőket is. Igen, a direktor megváltozott, talán önismétlő és inkább biztos kézzel nyúl a rendezői elemekhez, de így fognak egyre többen biztos kézzel nyúlni majd a filmjei után, jut el mind szélesebb körbe az ige.
Almodóvárnak mindig nagy erénye volt a kifogástalan színész választás. Elena Anaya (Van Helsing, Beszélj hozzá!) bájos és sziporkázó, bátran nevezhetjük Penélope Cruz méltó utódjának (Almodóvar eredetileg Cruz-nak szánta a szerepet). Törékeny szépségét, a karakteres Marisa Paredes( Az élet szép, Mindent Anyámról) ellensúlyozza hitelesen. Antonio Banderas (Négy szoba,Matador,Desperado) tarol. A spanyol szépfiúnak nem ez az első filmje Almodóvarral, de játékát elnézve nem is az utolsó. Jó, hogy visszatért az a Banderas, aki TUD. Igen, nagybetűvel mondanám ezt, mert volt egy idő, amikor a Kémkölyköket elnézve ebben az állításban nem voltam biztos. Úgylátszik azonban a hazai pálya neki is jót tett, a korral pedig, mint a pincében tartott jó bor, nem megpimpósodott, hanem különleges zamatot ért el. Arcjátékát élmény figyelni. Kiemelkedően alakítja a szépséges szörnyébe beleszerelmesedő Frankeinsteint.
A filmben szemet gyönyörködtető képek vannak, de a kamera állások néhol kifogásolhatóak. Helyenként más szemszög talán több érzelemmel töltötte volna meg a képsorokat. Ha pedig már lélekről, érzelemről beszélünk, Vera karakterét illett volna jobban fejleszteni, hiszen ő az, aki kicsit minden Almodóvar-ban benne van, az identitás zavarral küzdő személy. A drámai csúcspont és a pergő végjáték után az utolsó egy-két percet kifejezetten gyengének találtam, mert ha már mid-cult, akkor fejezzen már ki némi érzelmet a mellékszereplők arca is ott ahol kell.
A Bőr amelyben élek tökéletesen illeszkedik Almodóvár életművébe, sőt újat ad hozzá. Kicsit más, mint amit a rendező eddig csinált, de ettől még passzol, egyáltalán nem rossz. Kötelező darab, nem csak fanatikus rajongóknak.
A bőr, amelyben élek előzetes:
