Biztos sokan emlékeztek még Eddie Murphy azon időszakára, amikor szinte egymás után ontotta a nézőkre azokat a pocsék vígjátékokat (Bölcsek kövére, Norbit), melyben két, három vagy akár tucatnyi karaktert is megformált. Ha igen, akkor tudjátok, hogy ennek ellenére a 48 órában, vagy a Beverly Hills-i zsaruban – vagyis karrierje elején – még milyen vicces is volt az immár 50 éves színész, mégis… úgy tűnik a hibájából nem mindenki tanult, legalábbis Adam Sandler ugyanazt a baklövést követi el, mint nagy elődje.
Jack Sadelstein (Adam Sandler) egyetlen ünneptől retteg az évben: a Hálaadástól. Ekkorra esik ugyanis ikertestvérének, Jill Sadelsteinnak (Adam Sandler) a kötelező éves látogatása, és mivel a lány/nő/boszorka elviselhetetlen jellemmel rendelkezik, ezért Jack nemhiába aggódik. Rémálma be is bizonyosodik, nem elég, hogy testvére tör-zúz, hisztizik, és úgy viselkedik, mintha nem ugyanazon a bolygón élne, mint mi, ráadás gyanánt bejelenti, meghosszabbítja látogatását. Jack élete végképp a feje tetejére áll.
Nem is igazán tudom, hogy hol kezdjem. Magával a történettel nincs is nagy baj, egy könnyed, családi vígjátéknak tökéletes lenne – még ha kiszámítható is –, ám a kivitelezés olyan szinten szörnyű, amit, még ha teljes erőmből szeretnék is ennél förtelmesebbé alakítani, akkor sem menne. Köszönhetjük mindezt a rendezőnek, Dennis Dugannak (Kellékfeleség, Nagyfiúk, Férj és férj), valamint magának Sandlernek (Apafej, Ne szórakozz Zohannal, Nagyfiúk), aki egyre pocsékabb szkripteket ír, és a színészi játéka is már elég régóta a ló túlsó oldalára bukott.
Amit már a Nagyfiúkban sem szerettünk, az itt is visszaköszön. Gusztustalan, minden humort mellőző viccek, abszurd jelenetek tarkítják a filmet. A nézőt körülbelül minden második percben hülyének nézik, Jill karaktere inkább sértő, mint ironikus – ráadásul üvölt róla, hogy Adam Sandler játsza a karaktert, meg sem próbált nőies lenni, ez pedig még egy plusz, hogy csak negatív érzéseket tápláljunk a film iránt.
A sztorin Katie Holmes, Johnny Depp, vagy Al Pacino szerepe sem segíthet. Míg előbbi a teljesen üres, lapos családanyát alakítja, addig részeges kalózunk egy fél perces kameoszerepre ugrott be, Pacino pedig teljesen lejáratta magát. Ő alakítja a Jillért rajongó hős, ámde kattos szerelmest, de azt olyan beleéléssel, hogy a végére tényleg elhittem, hogy ez a pasas idióta – a szó negatív értelmében.
Nem áldozok több sort erre a filmre, ízléstelensége, és a tudat, hogy ezt tényleg le akarják nyomni a torkunkon, felháborít. Senkinek nem ajánlom, inkább keressetek egy másik vígjátékot, szerencsére a tavalyi év felsorakoztatott párat.
