Sajnos sokkal több. A Falling Skies című új, amerikai sorozat azzal bukik a legnagyobbat, hogy nem igazán találja a célközönségét. A történet adott: a Földet egy földönkívüli faj támadta meg, elfoglalta a városokat, és rabszolgákat gyártottak a tizenévesekből. A sorozat hat hónappal az invázió kezdete után veszi fel a szálat, ahonnan is egy ellenállás mindennapjait követhetjük nyomon. Katonák őrzik a civileket a városok peremén, miközben megpróbálnak életben maradni, és harcolni az idegenek ellen.

Mindez szép és jó is lenne, csakhogy a sci-fi rajongók a túlzott dráma miatt szeghetik kedvüket – a sorozat a Mason családra koncentrál, főhősünket Noah Wyle alakítja –, mivel az eddig leadott három részben egyetlen magyarázatot sem kaptunk, hogy honnan jöttek a rovarokra emlékeztető lények, vagy, hogy egyáltalán mi is a céljuk. Persze elég valószínű, hogy előbb-utóbb mindegyik kérdést megválaszolják, addig viszont rengeteg nézőt veszíthet a sorozat.

És épp ez üthet vissza a drámát kedvelők körében is, ugyanis habár nagy szerepet kap a Mason család háttere és élete az ellenállásban, mégis megjelennek a sci-fire utaló jellemzők: a földönkívüliek, és azok jellemzőinek a megfejtése. A sorozat megpróbálta a két műfajt elegyíteni, a legnagyobb gond azonban mégiscsak az, hogy habár egész tűrhetően hintázik a sci-fi és a dráma között, nem újít, nincs mivel a nézőket a képernyő előtt tartania. Hiába váltották le a zombikat ufókra, ezt a történetet már láthattuk tavaly ősszel a Walking Deadben, ami amellett, hogy friss vizet öntött a megposhadt zombi műfaj családjába, még a dráma és a gyilkolás között is kiegyensúlyozottan lavírozott.

A színészekre persze nem lehet panaszunk. Noah Wyle már bizonyított egy-két helyen (Vészhelyzet, A titkok könyvtára), a többiek pedig átlagos teljesítményt nyújtanak. Nagy „kedvencem” Moon Bloodgood is helyet kapott a sorozatban (akinek nevéről továbbra is egy B kategóriás pornószínésznő jut eszembe), ő viszont laposabb alakítást ennél már nem nyújthat. Nem is igazán történt semmi sem a karakterével, úgyhogy még reménykedek, de érzem, megint lecsúszik az Oscarról.

A látványvilág legalább megmenti a Falling Skies-t. A városok lepusztultsága élethű, bár a földönkívülieken lett volna még mit javítani, ám a szereplők jól jelzik azt a kiszolgáltatottságot, ami egy ilyen helyzetben előfordulhat. Sok esetben piszkosak, és ott alszanak, ahol éppen van hely.

Mindezek ellenére a Falling Skies addiktív tud lenni. Ha egy kicsit is szeretjük a túlélő műfajt, és nem ódzkodunk sem a rovarszerű ufóktól, vagy egy kis érzelemtől, akkor a nyárra pont kellemes időtöltésként élvezhetjük az újabb és újabb részeket. A kérdés csak az, hogy megéri-e a második évadot is?