Megosztom

A magyar film egy külön állatfaj. Párszor -igyekszem nem túlzásba vinni- már említettem egy két kritikánál: valami nagyon nincs rendben nálunk és ez nem vezethető vissza a pénz hiányára, hisz ha csak az elmúlt pár évet nézzük, akkor is számtalan olyan példát találunk a külföldi filmek közt, amelyek hihetetlen alacsony költségvetéssel bírtak, mégis egyfelől meghódították a világot, másfelől tudtak kimagaslóan jót mutatni. Nálunk valahogy az ötlettelenséget megfejelik a mindig ugyanarra a sablonra épülő romantikus hányadékkal, -amit képesek forgatókönyvnek nevezni,- majd a mozi elkészültével -és ezt sosem értettem, hogy hogy van hozzá gyomruk- megnézve rábólintanak: igen fiúk, ez kész van, mehet vetítésre. Más kérdés, hogy aki nem vak és süket, az már az első tíz perc után erőlködve nyeli vissza az ebédnek azt a részét, amit még nem emésztett meg, de még a x+100. hasonszőrű Csányi/Gesztesi/Szabógyőző/Pindroch filmre is beülnek pár tízezren, addig pedig kár is szót emelni; ha fogy a szar, persze hogy nem állítják le a futószalagot.

Talán csak a vígjáték műfaja az, amiben időről időre képesek vagyunk valami egyedivel előrukkolni, legyen szó a két világháború közötti időszakról, vagy akár az ezredfordulót követő évekről. Persze időről-időre itt is felbukkannak az erőltetett, alig végigszenvedhető próbálkozások, de ha vígjátékról van szó, akkor legalább nem kell percekig törnöm a fejem, hogy az egy kezemre eső jó magyar alkotásokat felsoroljam. Főképp tíz, tizenöt évvel ezelőtti időszakban élték virágkorukat ezek a filmek, sok jól sikerült és még több gyenge próbálkozást követően 2001-ben Rudolf Péter elkészítette az Üvegtigrist, melynek nem csak főszereplője volt, hanem Kapitány Iván mellett a rendezést is az ő nevéhez írhatjuk. A film meglehetősen nagy sikernek örvendett, -mondhatni kult lett kis hazánkban-, mégis öt évet kellett várni a folytatásra, a 2006-ban bemutatott Üvegtigris 2-re, amely minőségben meg sem közelítette az eredetit. Mert míg annál egész jól működött és átjött a szokásos magyar íz, addig a második részben mindez erőltetetté vált, s úgy tűnt, a puszta közepén álló kis vendéglátóhely csupán 90 percre elegendő érdekességet és történést hordoz magában. Így amikor a harmadik rész terve felsejlett, a készítőknek tisztában kellett lenniük azzal, hogy változtatni kell, mert ha ragaszkodnak az eddigi részek felépítéséhez, akkor a lejtőn nem lesz megállás; hát fogták magukat és -bár a szereplőgárdán nem nagyon változtattak- nem ragaszkodtak a helyszínhez és készítettek egy jó közepes road moviet.

Igen, road moviet. Az ország kedvenc Lalija ugyanis csap magának egy görbe napot -ha már kedvenc  hangú Barnabásunk ezt javasolja neki- és megcsaklizza a nagymenő Feri (Kamarás Iván) kabrióját, nekivág az országútnak, ahol a bombázó Nikibe (Szabó Erika) botlik, s addig nem nyugszik, míg a csajt gerincre nem vágja. Mindeközben a másik szálon Gaben, Cingár és Csoki végigkergeti Lalit az országon, hogy még időben észre térítsék, nehogy nagyobb baj legyen a kis kalandból, mint amennyit az ér. És hogy mit csinál mindeközben Róka? Vigyáz a megkötözött Ferire az Üvegtigrisben, persze nem túl nagy sikerrel. Aztán a történések hirtelen felpörögnek és bár Lali megkapja a hőn áhított kalandot, korántsem úgy, ahogy ő azt eltervezte.

Oké, tetszett. Nem amolyan katarzissal a végén, könnyesre röhögve magam a közepén és tenyérizzadósan az elején, de nem untam, nem szenvedtem, szórakoztam. Nekem a poénok annyira nem ültek, bár lehet, hogy nem is ez volt a cél, nekem maximum egy-egy mosolyt varázsolt az arcomra a Tigris, de mindezekkel együtt is: tetszett. Egyfelől azért, mert mertek változtatni, másfelől, mert ennek köszönhetően nem áradt belőle az erőltetett magyarszag, még ha olykor a klisék arcon is vágtak, nem rontották le számottevően a filmélményt.

A szereplők nagyon el vannak kapva, ez már az előző részeknek is nagy erőssége volt. Hogy Rudolf és Reviczky remek vígjáték -és úgy alapjában véve bármilyen- színész, az nem szorul magyarázatra. Az, hogy Gáspár Sándor számomra az egyik legnagyobb élő magyar színész, azt sem részletezném. Alapjában véve a szereplőgárda ugye ugyanaz maradt, az egyetlen -lényegesebb- pluszt a Nikit alakító Szabó Erika hozta, akinek a szerepalakítási képességeiről inkább nem írok, mert bár nem volt vele semmi gond, de a lényeg nem az alakításán volt, hanem a különböző testrészein, amik... nos maradjunk úgy diszkréten annyiban, hogy rendben vannak.

Összességében bőven volt olyan jó, hogy felkapjam a fejem egy esetleges negyedik rész hírére és volt annyira jó, hogy elfelejtsem a második okozta keserűséget. Jó magyar film kell? Akkor nézd meg a Kaméleont, vagy a Nyomozót. Ha beéred egy jó közepessel, akkor irány a mozi, vár az Üvegtigris 3.