A Dillinger halott sajátos formában tálalja a válságba jutott polgárság mindennapjait, s korábban hiába bukott már ki Charlie Chaplintől kezdve az olasz-neorealistákon és az amerikai B-filmes westerneken keresztül Felliniig mindenki a fogyasztói társadalom viszontagságain, mi még mindig élvezzük a maró önkritikát.Az ember saját magányában lehet a legszabadabb: ha egyedül vagy, nem kell megenned a vegyipari hulladékot idéző ételeket, készíthetsz magadnak rendes vacsorát. Játszadozhatsz az elemlámpa mágnesével, a marionett-kígyóval, a tükörrel, főzhetsz pisztolyt, amit aztán kedved szerint kidekorálhatsz, a vetítőgép elé lépve pedig utazhatsz az időben és térben, kedved szerint módosíthatod annak jelentését. Glauco (Michel Piccoli) élvezetét leli minden apróságban, olyan, mint egy gyerek.
Bár a pisztoly még rozsdás, gyári formatervezőnk megtisztítja. Bár még nem lehet vele ölni, előkerülnek a töltények is. Az ízlésesen bútorozott lakás felső emeletén pedig ott fekszik a védtelen feleség (Annie Girardot, aki hasonlóan játékos alkat, mint férje) és a kihívó szomszéd (Anita Pallenberg), aki egy tükör előtt illegeti magát. Attól kezdve, hogy előkerül a fegyver, az embert nyugtalanság fogja el, ami áthatja a másfél órás játékidőt. Valami tragédia közeleg.
„A fegyver olyan ember alkotta eszköz, amellyel képes saját testi korlátain túlmenően támadást vagy védekezést végrehajtani. Az alapvetően létfenntartásra készített eszközöket elsősorban a vadászatban, majd idővel háborúkban is alkalmazták. Később egyes fegyvereket az egymás közötti békés célú küzdelmekben, harci játékokban (lovagi tornák, olimpiák), sportolási célokra is felhasználták és használják ma is. Átvitt értelemben minden, ami képes másban (tárgyban, élőlényben) kárt tenni, akár pszichikailag is, fegyvernek tekinthető." - olvashatjuk a vikipédián. Milyen statikus leírása mindez az ember legdrámaibb s talán a kanál/kés/villa triumvirátus utáni legelterjedtebb eszközének.
Dillinger szerint nincs igazság, ezt alátámasztani igyekszik a történelem - Dillinger egy gátlástalan gyilkos volt, akit az utókor romantikus érzelmektől vezérelve a rendszerrel szembeforduló Robin Hoodként állít be - és a jelen is - Glauco tahiti felé tart újonnan szerzett állásában, egy gyönyörű hajón, egy gyönyörű nővel, büntetlenül és boldogan. Megnyugtató választ most sem kapunk, amibe vagy lassan beleőrülünk, vagy élvezzük az ember groteszk játékosságát, a végtelen ellentmondások szépségét/nem szépségét. Ferreri az utóbbit teszi, ezért forgat filmet az előbbiről. (eredeti megjelenés: 2009)
