Bande à Part - Külön Banda (1964)

péntek, augusztus 26, 2011 Bejegyezte: Péter andrás
Igazából annyira nem válik ínyemre, hogy a rendezők állandóan reflektálnak, meg megidézik egymás filmjeit. Rögtön mondok néhány példát: Scorsese Casinojában Robert De Niro épp olyan irracionális alapon osztja meg a bankszámláját Sharone Stoneval, mint Belmondo Catherine Deneuveal a Mississippi szirénjében, ami meg egy reflektálás Godard Bolond Pierrotjára. Na mármost én ezeket a filmeket ilyen sorrendben láttam: Casino, Mississippi szirénje, Bolond Pierrot. Vagy a Kill Bill, ami a Menyasszony feketében volt alapötletéből indul ki (meg még mondjuk egy tucat másik filmből), ami meg egy tisztelgés Hitchcock előtt. Ugyanez a helyzet a külön a bandával is, amit ugyancsak Tarantino idéz meg a Ponyvaregényben, de közben a Lülön Banda is erősen emlékeztet Truffaut Jules és Jimjére, még ha nem is az önzetlen barátságról, veszélyes nőkről és szerelemről van szó.

Hát, kezdetben megpróbálhatnánk írni a Külön Bandáról, ha már így az áll fejlécben. Van egy-két dolog, amit Godardot jellemzi a szerelmes film korszakában (mert van még neki kettő a kapitalizmustól megcsömörlött és a mai, filmesszészerű valami). Az egyik, hogy nagy előszeretettel szórakozik el a terekkel, imád szobákban forgolódni a kamerájával, ahol az egyik szereplő eltűnik az egyik ajtóban, aztán feltűnik egy másikban, miközben már egy másik alak is feltűnik, de ha kell, egy asztal körüli beszélgetést is képes mozgalmassá tenni azzal, hogy ide-oda ülnek a színészei, mindenféle variációban. A másik az autós jelenetek, sosem mulasztja el a lökhárítóra vagy a hátsó ülésre rögzíteni a kamerát, de ez itt talán még szembeszökőbb, mert a főszereplőknek mintha a Chevrolett lenne az egyetlen biztos pont az életükben. Nem nagyon üldögélnek otthon, ha módjukban áll, akkor a kocsiban folytatják le beszélgetéseiket. Az autó sugároz egyfajta talajtalanságot, olyan emberek ezek, aki nem találják a helyüket és állandóan úton vannak. Az autó ugyanakkor egy szép illúzió is arról, hogy az ember szabad lehet. Szerintem meg nem lehet. Mert hogy indul be az autó, ha kifogy a benzin?


Ezt felismerve Godard hősei rendszerint arra a következtetésre jutnak, hogy akkor helyezzük magunkat a társadalmon kívülre, ez pedig rendszerint elnyeri a néző szimpátiáját is. Legyenek bűnözők vagy gyilkosok, nem az agresszív magatartásuk kerül előtérbe, hanem a játékosságuk. Az, hogy táncra perdülnek, hogy nevetgélve végigfutnak egy múzeumon, hogy kisiskolást játszanak az angol nyelvtanfolyamon, hogy megállás előtt mindig tesznek még néhány kis kört az autóval, hogy eljátsszák a Billy, a kölyök volt bajtársától elszenvedett halálát, hogy harisnyával a fejükön nézegetik magukat a tükörben vagy hogy lazán ledobják magukat a fűbe egy labda után. Szóval jó dolog a játékos természet, de valamiből azért élni is kell, úgyhogy ha már dolgozni nem akarunk, akkor más módon kell pénzhez jutni.

Mondjuk ráveszünk egy naiv lányt (mert bizony akad ilyen is), hogy segítsen nekünk kirámolni egy nagyságos asszonyt. De hát az élet nem ilyen egyszerű, mert a nő az nő a férfi meg férfi, és ez összekuszálja a dolgokat, úgyhogy egy szerelmi háromszögben találjuk magunkat. A bonyodalmait nem is az ő civódásuk okozza, olyan nagyon nincs is, hanem a pénzhez fűződő viszonyuk. Arthur igazából nem az a szerelmes alkat, annál sokkal jobban érdekli a pénz. Csakhogy Odile tőle fogadja szívesebben a cigarettát, nem pedig Franztól, akinek meg tetszik a lány, csak hát szerény fickóval van dolgunk, aki nem akar tolakodni, meg igazából pont annyira határozatlan, mint amilyen határozott és magabiztos Arthur.

De nem is Godardról lenne szó, ha a szerelmeseknek nem kerekítene kilátástalan jövőt. Jean Seberg bemártotta Michelt, Pierrot lelőtte Mariannet, Aphaville meg egy szar hely maradt így is. Mindig, ha válásra kerül a sor, a szerelmesek nem veszekednek, hanem inkább lelövik egymást, ezzel megváltoztathatatlanná téve döntésüket. Itt nem olyan közvetett módon, de valamilyen szinten Odie miatt lövik le Arthurt. Azt hihetnénk, hogy akkor már Franz és Odie gondtalanul furikázhatna el a széles világba a Jack London féle szabad életbe, erre olyan depresszív szövegeket nyomnak, hogy bocs, de én végülis nem szeretlek és undorodom az élettől… (a képekre kattintva filmrészletekre bukkanhatsz)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...