Amikor az újabbnál újabb vígjátéksorozatok egymás után csődöt mondanak, érdemes mélyebbre túrni a fiókban és elővenni egy már jól bevállt klasszikust. Az igazi probléma akkor merül fel, amikor már a család minden tagja kívülről fújja a Jóbarátok minden párbeszédét és monológját. Az Életem értelmei egy olyan sorozat, amin a család minden tagja egyformán nevet, nyilvánvalóan azért mert minden korosztály jelen van.
Mióta Damon Wayans a banános fickóként feltűnt 1984-ben a Beverly Hills-i Zsaruban meg sem állt. 1990-ben már vezető producerként is dolgozott, így a Dől a lé című filmben már nem csak íróként és szereplőként lehetett jelen. Szintén ebben az évben ő lehetett Eddie hangja a Nicsak, ki beszél még! című filmben, számomra egyáltalán nem is kérdés, hogy miért. Akik látták a Payne Őrnagyot, azok pontosan tudják mire képes ez a fickó a hangjával és az arcával, illetve azzal is tisztában vannak, hogy egyetlen poént, egyetlen mosolyt sem kell felmutatnia ahhoz, hogy a nézőből felszakadjon a nevetés. Meg vagyok győződve róla, hogy Michael Kyle, a sorozatbeli karaktere nagyon közel áll ahhoz, amilyen ő valójában, és nagyon távol Az utolsó cserkészben látott alakításától.
2001-ben Don Reo-val kezdték forgatni a sorozatot, aki ekkor már gyakorlott producer és író volt. A sorozat nagyon hamar nagyon sikeres lett, így amikor eltűnt a műsorról, az ABC-nek valami naggyal kellett előrukkolnia, hogy ne veszítse el a már megszerzett nézőket. Ez sajnos a Jim szerint a világgal nem sikerült teljes egészében, hiszen ez a széria, bár népszerű lett, soha sem volt képes elérni az Életem értelmei nézettségét. Az évek alatt, amíg vetítették a sorozatot, mind a szerplők, mind maga a széria több különböző jelölést is kapott, néhány dijat pedig haza is vihetett.
Michael Kyle nejével és három gyermekével él az idilli kertvárosban. Saját csomagküldő vállalata azonban a felesége álmait nem képes kielégíteni, ezért Janet (Tisha Campbell-Martin: Rémségek kicsiny boltja) brókerként dolgozik félállásban, ami így is felemészti az egész napját. A sorozat kezdetén folyamatos a harc Michael és 'Jay' között a munka miatt, mert a családfő jobban szeretné, ha a felesége többet lenne a gyerekekkel. Annál inkább, hogy a legidősebb lányuk hamarosan az elviselhetetlen tinikorba ér. Claire (Jennifer Freeman) kezdetektől nehéz eset, de tinédzserként valósággal belezuhan abba a bizonyos víztükörbe, amiben a szépségét csodálta, így komoly nehézséget jelent számára, ha valaki másra kell figyelnie. Michael Junior (George Gore II.) a sorozat Joey-ja, egyszerűen ütődött szegény, hatalmas szamárságokat hord össze, és akárcsak a Jóbarátok lebutított figurájának, neki is igen nehezen esik le a tantusz. A legkisebb gyerek a családban Kady (Parker McKenna Posey), aki természetesen mindenki kedvence a családban. Éretlen, gondtalan és ártatlan megjegyzései újraértelmezték számomra a humor jelentését, egyszerűen tündéri kiscsaj. Aki viszont nálam a pálmát viszi még csak nem is a család tagja.
Kady fiatal zseni udvarlója, Franklin (Noah Gray-Cabey) karaktere állati jól sikerült. Egészen olyan, mint egy kicsinyített Damon Wayans, megspékelve némi sznobizmussal, amit egy gyerek-karakter teljesen elkomolytalanít. Bár a sorozatnak csak felénél tűnik fel, higgyétek el, érdemes kivárni. Már az első néhány epizódja után úgy gondoltam, hogy ez a srác még sokra viheti, habár még alig töltötte be a hatodik életévét. És lám-lám igazam lett, ugyanis a sorozat befejezése után nem sokkal egy éves szerződést kapott a Hősök című sorozatban, amiben még évekig szerepelt, emellett pedig kapott néhány epizódszerepet is, olyan sorozatokban, mint például a Szellemekkel suttogó.
Egyáltalán nem állítanám, hogy ez egy tipikus amerikai helyzetkomikum, más és pontosan ebben áll a nagyszerűsége. Persze nem ér fel a Jóbarátokhoz, vagy az Egy Rém Rendes Családhoz, de például a Kaliforniába jöttem-et messze lekörözi. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki a nyár közeledtével megéhezett egy színvonalas vígjátéksorozatra!
