Bár igazi Vészhelyzet fan vagyok, az utóbbi években kezdett elegem lenni az egymás után világra hozott orvosi sorozatokból. Úgy éreztem nem bírok el többet, erre jött Bill Lawrence és egycsapásra megváltoztatott mindent. Egyik nap a háttértévézésemből tévénézés, abból pedig néhány nap múltán sorozatfüggés lett. Nem tudom, hogy Bill Lawrence agyának mely szegletéből bújt elő ez a történet, de kétséget kizáróan ott tudott marasztalni a képernyő előtt.
Ami megfogott, jobban mondva, aki megfogott az J.D. a széria fő főszereplője és narrátora. A mai napig nem értem, hogy tud valaki kitalálni és megalkotni egy olyan figurát, mint a Zach Braff által alakított karakter, aki egyszerre idegesítő, de az is a legbosszantóbb formából, és szeretnivaló. J.D. alakja különlegessé teszi a sorozatot elnagyolt gyerekes viselkedésével és folyamatos álmodozásával. Egyszer csak kikapcsol, a kórház, a barátok megszűnnek, és néhány pillanatra bepillantást nyerhetünk eltorzult fantáziáiba, melyekből rögvest kiderül, milyen furcsa módon is gondolkodik Dr. John Dorian.
Aki ezt képtelen elviselni, sőt, ha lehetséges lenne, rövidtávon véget is vetne J.D. életének, az Dr. Perry Cox (John C. McGinley). J.D. mentorként tekint a főorvosra, aki ki nem állhatja az érzelmeitől túltengő orvosgyakornokot, amit rendszeresen tudtára is ad, többek között azzal, hogy folyamatosan női neveken szólítja. J.D. azonban 9 évadon keresztül töretlenül hisz abban, hogy Cox szereti őt, csak egyenlőre képtelen kimutatni az érzelmeit. Cox karakterét egoizmus és erős szarkazmus jellemzi, tulajdonképpen nem érdekli senki és semmi, nem akar mást, csak, hogy hagyják békén.
És akinek ez nem sikerül, az az ex-felesége, Jordan (Christa Miller: Született Szinglik), aki a kórház igazgató testületének tagja. Tipikusan az a karakter, akit a kiállhatatlan jelleme miatt kedvel meg a néző, akár csak Coxot. Kapcsolatuk kicsit sem felhőtlen, de remek példái annak, hogyan fér meg egymás mellett két ember, akik egyszerre szeretik és gyűlölik egymást.
J.D. legjobb barátja Dr. Christopher Turk (Donald Faison), a kórház sebészgyakornoka. Együtt jártak az orvosira, amit J.D. valószínűleg nem élt volna túl Turk laza négersége nélkül. Már az első évadban szerelembe esik, nagy titkot nem árulok el, jövendőbeli nejébe, Carlába (Judy Reyes), a gyönyörű puerto rico-i ápolónőbe. Carla örökös harcot vív J.D. és Turk bensőséges kapcsolatával, amit a környezetükben mindenki előszeretettel kigúnyol, mondván, hogy olyanok, mint egy meleg szerelmespár.
Carla legjobb barátnője, egyben J.D. örökös se veled, se nélküled párja Dr. Eliott Reid (Sarah Chalke: Így jártam anyátokkal). Az édesanyja örökös nyaggatásai miatt, krónikus megfelelési vágyban és (nem túlzás azt mondani, hogy) anorexiában szenved. A bizonytalan jelleme nem egyszer hozza kellemetlen helyzetbe, ami számunkra persze komikus. Cox természetesen az önmagával folyamatosan küzdő Eliottra is ráragaszt egy gúnynevet, mely egyszerre utal a külsejére és némiképp a jellemére is: Barbie.
A sorozat egyébként bővelkedik az állatian jól megformált szereplőkben. Mindegyiküket kedvelem, de a legjobb arc köztük kétség kívül a kórház mindenese (Neil Flynn), akinek a nevét sűrű homály fedi, mindenki csak Mindenesnek hívja, habár próbálkozások folytonosan akadnak a neve megfejtésére. Az első napon J.D. vérig sérti, ami egész pályafutása alatt a Szent Szívben kísérti. Mindenhol kitol Dorian-nel, ahol csak lehetséges, aki persze örökösen próbálkozik megdönteni az őt terrorizáló Mindenes hatalmát. Csak hogy az ő hatalmát senki sem képes megtörni, pedig többek között még a kórházigazgató is megpróbálja: Dr. Bob Kelso (Ken Jenkins) egyszer még ki is rúgja, ám a Mindenes ekkor is túljár az eszén.
Bob kórházigazgató létére semmit sem csinál, csak kávét iszik és fánkot eszik a helyi kantinban. Érdekesség, hogy a családját egyszer sem láthatjuk a szériában, pedig folyamatosan beszél lerokkant, házisárkány feleségéről és meleg fiáról. Az évadok előre haladtával egyre több dolgot tudunk meg róluk, Bob folyamatosan tájékoztat róla, hogy megy soruk, mi történik velük az évek során. Az egyetlen szívéhez közelálló személy, akit megismerhetünk, és akit a családja tagjának tekint, az a kutyája: Baxter. De nem ő az egyetlen kutya a sorozatban, ugyanis Turknek van egy rég elhunyt kitömött kutyája, akinek még így is sok kalandban van része a sorozatban.
A kórház ügyvédje, Ted (Sam Lloyd) kopaszodik és kora ellenére még mindig az anyjával él, emellett ő Bob diktatúrájának egyetlen elnyomott honfitársa. Igazi hírnevet szerzett magának az évek során számos videó-megosztó oldalon a sorozatban, a többi aktakukaccal közösen létrehozott, (mondjuk, hogy) együttesével.
Akiről pedig még muszáj írnom valamit, az A Todd (Robert Maschio), aki még a sebészek között is különcnek számít. A kórházban például híressé vált változatos tangagyűjteményéről. Nemi hovatartozása a mai napig rejtély maradt számomra, de az bizonyos, hogy férfiaknak és nőknek is folyamatosan teszi a kétértelmű megjegyzéseit a szériában és senki sem vitatkozhat a ténnyel, hogy gyógyíthatatlan szexmániás.
A kétszeres Emmy-díjas sorozat sok más egyéb díjra is jelölve lett már, többek között Golden Globe-ra is, ami nem meglepő tekintve, hogy közel 11 millióan nézték a sorozatot csak az USA-ban. Eredetileg egyébként tíz évadosra volt tervezve, de a főszereplők sorra hagyták el a CBS-t, az új karakterek pedig, akiket a kilencedik évadban láthatunk, nem nyerték el a nézők tetszését. Így végül a kilencedik évaddal befejeződött a széria. Sok jó percet okozott nekem is, ezért bátran ajánlom mindenkinek.
