Nagyon kíváncsi voltam a filmre talán azért is, mert nagyon szeretem a musicaleket. Steven Antin került a rendezői székbe, de talán jobban járunk, ha felé se néz. Nekem a Chicago óta nem volt részem jelentősebb musicalekben és ez a Díva után is így maradt. A sztori üres volt és átlátszó. Semmi tartalmi töltet, csak úgy átsuhan az ember agyán, nyomot sem hagyva. Sajnos Christina Aguilera hangja miatt nem lehetek elfogult és nem fogja az értékelésemet feljebb vinni. Vártam valami erős drámai, érzelmi vonulatot, vagy egy erős (!) szerelmi szálat a történetben. De az e helyett egyszerű, kiszámítható és unalmas volt. A dalokra és az alap koreográfiára tettek fel mindent, de ez önmagában nem elég, hogy működjön. Steven Anton elfeledte: a kivonatnál lényegesebb a gondolat.
Tehát a csillogás, trillázás, szép ruhában flangálás meg volt, de ennél több semmi. Őszintén szólva csókos szájaknál, kibodorított pilláknál tovább szerettem volna tekinteni. Aki mögött nincs tudás, tehetség (mindenki hívja, aminek akarja), amit segítségül hívhat, az nem is fog nekiveselkedni a nehezének. Ezért kapunk egy könnyű habos-babos (nem a jó értelemben) történetet.
A kis városból érkezett pincérnő Ali (Christina Aguilera) a sarkára áll és visszafordíthatatlanul elutazik Los-Angelesbe szerencsét próbálni. Egy jobb napokat látott revüklubban pincérnőként, majd énekesként csillogtatja tehetségét. A lányt jobb lehetőségekkel „ostromolják”, de ő a lehullóban lévő klubbot szolgálja lelkesen. Majd egy ügyes üzleti húzással megmenti Tess (Cher) bárját. Közben főhősünket megtalálja a szerelem is Jack (Cam Gigandet) személyében. Van még: meleg barát, féltékeny lepattant ellenség. Nem, ez nem röviden ennyi…ez ennyi.
Sajnos nem tudunk meg semmit a szereplőkről, nem hatolunk beljebb, hogy lássuk, mi zajlik a felszín alatt. Drámaiságot nélkülöző, érzelmileg száraz, de klisékben annál gazdagabb történet szemlélői lehetünk. A magyar cím felett inkább már szemet hunyok. De, hogy jókat is említsek, azért el kell mondanom, hogy volt részem libabőrben a film alatt. A dalok nagyon rendben voltak, de azok közül is azt emelném ki, amikor Cher elkeseredett-segélykiáltó You Haven’t Seen the Last of Me című szívbemarkoló dalát adta elő. Itt a drámaiság meg-meg paskolta tetszésemet, de többet a közelében sem volt.Színészi teljesítményeket tekintve Stanley Tucci az egyetlen, akivel meg vagyok elégedve. A sok műtét nem engedi kibontakoztatni Cher arcmimikáját, bár az a gyanúm, hogy e nélkül sem várhattunk csodát. Christina kisasszony pedig ne színészkedjen, mert Woody Allen sem vetkőzik. A színpadon (!) otthonosan mozog és jól is áll neki, de inkább mindenki „maradjon a kaptafánál”.
Aki fordulatokra, drámaiságra vár az nagyon rossz helyen jár. Helyette kapunk jó sok Christina Aguilerát s vele együtt jó dalokat -az bizonyos-, melegeket, mert az kell (megeshet, hogy a válsz erre a rendező nemi identitásában rejlik) és a még egyben lévő-valamikori Oscar díjas- Chert! Azt mondom, ne gondolkodjunk, csak nyissuk ki a fülünket, ha „remek” színészeink dalra fakadnak.
