Halála előtt néhány évvel megkérdezték Hitchcockot, melyik munkáját tartja személyes kedvencének, mire ő habozás nélkül rávágta, hogy A Gyanú Árnyékában-t. Nem könnyű egy legjobbat kiemelni ennyi halhatatlan mestermű közül, az egyszer biztos. Én személy szerint nem tudnék választani (ha muszáj lenne, akkor talán a Kötél), hiszen ő az a rendező, aki újra és újra képes volt túlszárnyalni önmagát, és a közönség valamint a kritikusok elvárásait felülmúlni.
Tény, hogy fénykorát az 1950-es és ’60-as években élte, hiszen ekkor készítette el az olyan, mindmáig hibátlan remekműveket, mint a Hátsó Ablak, Szédülés, Psycho, vagy akár a Gyilkosság Telefonhívásra. Persze rengeteg kiváló alkotással lehetne még folytatni ezt a sort, de ne feledkezzünk meg az ezt megelőző időszakról sem. Mert bár lehet, hogy nem olyan közismertek ezek a művei, mégis ugyanolyan mesteriek és időtállóak, mint a fentebb említett munkái.
Tény, hogy fénykorát az 1950-es és ’60-as években élte, hiszen ekkor készítette el az olyan, mindmáig hibátlan remekműveket, mint a Hátsó Ablak, Szédülés, Psycho, vagy akár a Gyilkosság Telefonhívásra. Persze rengeteg kiváló alkotással lehetne még folytatni ezt a sort, de ne feledkezzünk meg az ezt megelőző időszakról sem. Mert bár lehet, hogy nem olyan közismertek ezek a művei, mégis ugyanolyan mesteriek és időtállóak, mint a fentebb említett munkái.
A Kötél és a Manderley-ház Asszonya mellett úgy vélem A Gyanú Árnyékában volt a mester legjelentősebb műve az 1940-es években.
A történet, ahogy azt megszokhattuk, egy klasszikus krimire épül; A Newton-család a feleség öccsét, Charles Oakley-t várja haza. Miután a férfi (Joseph Cotten) megérkezik, a vidéki város lakói, akik tudnak gazdagságáról, kedvesen fogadják. Röviddel ezután feltűnik két rejtélyes idegen, akik Oakley és Newtonék után érdeklődnek. Charlie (Teresa Wright), a nagyobbik lány megtudja, hogy detektívek, és hogy Charles bácsit gyilkossággal gyanúsítják. Megpróbál a férfivel annak sötét múltjáról beszélni, de gyanúja eloszlik, amikor gyilkosként egy másik embert tartóztatnak le. Oakley mégis el akarja hagyni a várost…
Gordon McDonell regényírónak köszönhetjük az eredeti történetet, ami hamar megfogta Hitchcockot. Nem először dolgozott hozott anyagból és nem is utoljára. A rendező mindig is szerette a filmnyelv különböző eszközeivel elmesélni egyik kedvenc könyvét, vagy éppen darabját. A mester ezen alkotása messze nem a legjobb alapsztorival megáldott Hitch-mozi, de a karakterek és a dialógusok annyira piszkosul jól működnek, hogy mégis képes a többi művéhez méltó magasságokba emelni filmjét.
A színészek között olyan nagyágyúkkal találkozhatunk, mint Joseph Cotten és Teresa Wright. Előbbivel az Aranypolgárban és Harmadik Emberben, míg utóbbival az Életünk legszebb éveiben találkozhattunk már. Bár sokan Joseph Cotten jutalomjátékának tartják a filmet - aki egy amolyan igazi Hitchcock figurát személyesít meg -, jómagam inkább a két színész kettősét tartom igazán felejthetetlennek. Vannak filmek, amik nem lennének ugyanazok, a főszereplő-páros nélkül (Harcosok Klubja). A hihetetlenül erős környezetrajz (ezt Hitchcock itt fejlesztette tökélyre) pedig csak méginkább emeli a film értékét.
A forgatókönyv legnagyobb részét Thornton Wilder írta, amit aztán Sally Benson újságíró, és Alma Reville pofozott ki. A részletekre pedig, mint mindig, nagyon nagy figyelmet fordított a maximalista rendező. Az ideális otthont Santa Rosa-ban találta meg, amire tökéletesen illet a középosztálybeli leírás, ám mire a forgatás kezdetét vette volna, a házat újrafestették, és itt-ott átépítették. Ezt Hitch kérésére, a tulaj beleegyezésével a stúdió „varázsolta” aztán vissza eredeti formájába.
A Gyanú Árnyékában egy kitűnő film, világos cselekményvezetéssel és nagyszerű karakterekkel. Bizony kihagyhatatlan.