A SciFi Channel, sok más csatornához hasonlóan, gyakran rukkol elő saját gyártású, igényes minisorozatokkal, melyek, ha nem is nyerik el mindenki tetszését, a műfaj szerelmesei körében biztosan nagy sikerrel hódít. E téren, a csatorna egyik legkiemelkedőbb alkotása a 2006-ban futó The Lost Room volt. A minisorozat három részben lett műsorra tűzve, mindegyik rész közel kilencven percet tesz ki, így akár film-trilógiaként is tekinthetünk rá.
Meg kell, hogy mondjam, én rettentően élveztem a Lost Room kicsit több mint négy órás kalandozását. Ahogy végeztem egy résszel, látnom kellett a következőt, annyira odaszegezett a képernyő elé.
A történet szerint adott egy detektív, aki tudomást szerez egy rejtélyes motelszobáról, aminek a kulcsa képes kinyitni a világ összes ajtaját, és egy pillanat alatt átvinni rajta a gazdáját oda ahová csak akarja. A gondok akkor kezdődnek, amikor hősünk lánya eltűnik a szobában. A férfi nyomozni kezd, és hamarosan megtudja, hogy rengeteg, a kulcshoz hasonló tárgy létezik elszórtan a világ, különböző pontjain, melyek mindegyike valamilyen különleges képességgel képes felruházni a gazdáját. Így hát sok ember rá szeretné tenni a kezét ezekre a dolgokra, ami közel sem segíti nyomozónkat feladata elérésében.
Mielőtt még igazán kivesézném a sorozatot, szeretném leszögezni az elején, hogy csak az merészkedjen neki, aki képes szemet hunyni az apróbb hibák és logikai bukfencek felett, mert bizony a The Lost Room hemzseg az ilyen dolgoktól. De mindezektől függetlenül, egy jól kidolgozott sorozat, ami különösen szórakoztató tud lenni. Az alapötlet elsőrangú, így már eleve nehéz lett volna elrontani a kész művet, ám nemhogy nem rondítottak bele, még emelték is a színvonalat, a remek színészekkel, a fordulatos cselekménnyel és a sok más sorozatra, köröket ráverő CGI-val (bár ez utóbbi esetében, azt hiszem megszokhattuk, hogy a csatorna különösen figyel erre). 
Az első epizód “The Key and the Clock” címen indult útjára. A három rész közül még talán ez sikeredett a leggyengébbre, ám így is bőven a nézhető kategóriába esik. És bár a sztori kicsit nehézkesen indul útjára (lévén szükségszerűen be kell mutatni a szereplőket, és a történet szempontjából szükséges hátterüket), a későbbiekben nagyon meghálálja magát. A sorozat sok mellékágat iktat be, melyek végig a háttérben maradnak. Ezek leginkább a fő cselekményszálat segítik előre, így nem meglepő, mikor itt-ott lezárul egy kettő, vagy éppen újként robog be az elhagyott szobába. Hogy miért tértem ki ezekre, nos azért, mert a The Lost Room képes volt arra - amiben sok sorozat elhasal -, hogy ezeket is kellően kidolgozták, nem hagyták csak úgy lógni a levegőben.
A második 90 percet, “The Comb and the Box” címen kapjuk meg, amit már sikerült olyan „székbeszögelően” izgalmasra megcsinálni, rengeteg fordulattal, és új ismerettel bővítve az alapanyagot. És itt megjegyezném, hogy a gyenge tévés költségvetés ellenére, úgy vélem abszolút kihozták a produkcióból a maximumot.“The Eye and the Prime Object” címmel pedig befejezéséhez ér a Lost Room, amit én személy szerint nagyon sajnáltam, hiszen a harmadik részt is kifogástalanul összehozták (attól eltekintve, hogy én néhol egy picit elnagyoltnak éreztem).
Azt sajnálom nagyon, hogy végül nem lett belőle sorozat. Bár a csatornánál felmerült egyszer, hogy útjára indítanak egy évadot belőle, végül nem kapott zöld utat. Pedig minden adott lenne egy ütős folytatáshoz, az alapjait már letették. Akár mindegyik rész fókuszálhatna egy tárgyra (így akár még 3-4 évad is kifutná, persze csak ha nem laposodna el), mellette pedig minden évadra jutna egy főbb cselekményszál is, hiszen nyitva hagynak nekünk azért néhány ajtót, amit még meg lehetne magyarázni a későbbiekben. Persze ezek mind megmaradnak az én elmémben, hiszen ennyi idő elteltével már elég esélytelen, hogy valaha is folytatást fog megélni a minisorozat. Pedig higgyétek el, a The Lost Room minden hibája ellenére egy nagyon szerethető alkotás, ami nem csak a műfaj szerelmeseinek fog örömet okozni.
