Clint Eastwood az álomgyár - jelenlegi és mindenkori - egyik legnagyobb alakja. Ehhez kétség nem fér. Nem semmi filmeket tett le az asztalra, akár színészként (A Jó, a Rossz és a Csúf, Piszkos Harry) tekintünk rá, akár rendezőként (Titokzatos Folyó, Elcserélt Életek), vagy akár mindkettőként (Nincs Bocsánat, Gran Torino). Miután megtudtam, hogy a rendező egy természetfeletti thrillert forgat Matt Damonnal, rögtön felkaptam a fejem, de megmondom őszínén, közel sem ezt vártam. Eastwood legújabb mozija nekem egy kisebb csalódás.
Mindjárt kifejtem miért, de előbb nézzük a sztorit, ami három szálon indul el, hogy aztán a végkifejletben fonódhasson össze; George (Matt Damon) képes kommunikálni a holtakkal, ám ezt inkább átokként, mintsem, ajándékként éli meg.
Az újságíró Marie (Cécile De France) egy halálközeli élményt követően a „túloldal” megszállottjává válik.
Marcus (Frankie McLaren), a 12 éves fiú, szeretne kapcsolatba lépni nemrégiben elhunyt ikertestvérével, Jason-nel.
A rendező ezúttal Peter Morgan, kétszeres Oscar-jelölt forgatókönyv író történetét vette alapul, ami a nézők alapból sem alacsony elvárásait, csak még magasabbra emelik. Lehet, hogy pont e miatt, nem tudom, de sajnos a nagy öreg legújabb munkája nem igazán tudott megfogni.
Sőt, különösen felejthetőre sikeredett. Nem sok újszerűség van benne, de nem is ez a legnagyobb gond vele, sokkal inkább az, hogy az egész csak úgy lóg a levegőben. A film tempója nagyon lassú, és néhány jelenetet leszámítva nagyon lapos is. A filmvégi katarzis pedig - mely általában a rendező védjegye szokott lenni -, ezúttal sajnos elmarad.
A színészekkel nincs gond, mindenki megtalálta a helyét a kamerák előtt, egyedül az ikreket alakító George és Frankie McLaren játéka volt élettelen.
A mozira persze nem csak a nagy nevek miatt lehet felfigyelni, hiszen Oscarra is jelölték, méghozzá a legjobb vizuális effektek kategóriában, a nyitóképsorok miatt. Ám ez a CGI tsunami (ami miatt Japánban tiltólistára került a film), közel sem lett annyira jó, mint amennyire annak beállították. Egyszerűen nem tudom feldolgozni, hogyan tudta ez kiütni a Tron: Örökséget a kategóriából, mikor az nemhogy egy jelölést, de még egy díjat is megérdemelt volna.
Mindenesetre a Hereafter egy csendes és egyszerű film, ami ugyan nem rossz, de ahhoz túlon-túl felejthető (akárcsak az ezt megelőző Invictus), hogy méltó legyen Clint Eastwood filmográfiájába. Hiszen a rendező nem egyszer bizonyította már, hogy tud ő ennél jobbat is, és bízom benne, hogy megörvendeztet még minket a Titokzatos Folyóhoz, vagy a Gran Torino-hoz mérhető remekművekkel is.
