Egy igényes francia romkom, tele sármmal és eleganciával. Nagyjából így tudnám egy mondatban leírni a Szívrablókat. Bizony kellemes meglepetést okozott. Nekem leginkább a hasonló „üzemanyaggal” működő, hazai szélhámos-mozit juttatta eszembe, a Kaméleont. Bár a francia verzió jóval populárisabb, mégsem ér fel Goda Krisztina mozijával. Persze ez a hasonlóság csak nagyvonalakban jelenik meg, leginkább az alapsztorit érintve.Alex (Romain Duris) különleges módszert választott a pénzszerzésre. Olyan nőket csábít el, akik elégedetlenek párkapcsolatukban, de mégsem mernek továbbállni. Szerinte ugyanis három típusa van a nőknek. A boldog, a boldogtalan, és a látszólag boldog, ám belül boldogtalan. Hősünk persze nem egyedül dolgozik. Három fős csapatával mindent megtudnak „áldozataikról”, illetve azoknak múltjáról és csak azután csapnak le rájuk. Igaz, nem csak a jószándék vezérli őket; megbízójuk (barát, apuka, stb.) busásan megfizeti őket ezért.
Alex minden eddigi munkáját siker koronázta, a sárm a kisujjában van, bármikor, bármelyik nőt képes ráébreszteni arra, hogy boldogtalan jelenlegi kapcsolatában. Persze alapszabály, hogy a munkát nem visszük haza, vagyis szerelembe esni tilos! Egy új megbízás azonban mindent tönkretesz. A látszólag boldog kapcsolatban élő Juliette (Vanessa paradis) túl nehéz falatnak bizonyul Alex számára, és ahogy egyre jobban próbálja megkaparintani a nő szívét, úgy szép lassan ráébred, hogy többet érez iránta, mint kellene.
Tehát egy jó romantikus kalandozás alapja rögtön adott. Az alkotók ezt még megspékelték azzal, hogy a sztorit a gyönyörű Monte Carlo-ba helyezték. És attól függetlenül, hogy a cselekmény pofátlanul kiszámítható, a Szívrablók képes fenntartani az érdeklődést, és szórakoztató maradni az utolsó percig.Mint már említettem sokaknak a Kaméleont juttathatja eszébe a mozi. Ám a Szívrablók egészen más oldalról közelít a témához. Bár a két mű - alapjait tekintve - hasonló, Alex karaktere jóval szerethetőbb, Gáborénál, akit csakis önös érdekek vezéreltek.
Na de térjünk vissza filmünkhöz, melynek legnagyobb ereje a stílusában rejlik - a könnyed elegancia teszi ilyen szimpatikussá az egészet. Mindezek mellett a tempó végig feszes, a színészek pedig remekelnek. Vanessa Paradis nekem ugyan nem a zsánerem, Juliette szerepe mégis nagyon jól áll neki. Romain Duris pedig olyan természetesen, zsigerből hozza Alex figuráját, hogy öröm nézni brillírozó játékát.
Pascal Chaumeil rendezőnek ez volna az első filmje, így meglepő látni, mennyire magabiztosan vezeti végig karaktereit a sztorin. Egyértelműen ő adta hozzá a műhöz a legtöbbet.
Persze a sok pozitívum ellenére, a Szívrablók még közel sem lesz tökéletes, vagy épp örök kedvenc. Egyszerűen csak hozza az elvártakat, a néző pedig elégedetten dőlhet hátra és élvezheti a filmet.
