Holokauszt. Egyszerre lerágott csont, és közben kimeríthetetlen téma, gondoljunk csak a legutóbbi bravúrra, Tarantino víziójára a bunkó vidéki Brad Pittel és az intellektuálisan gonosz Christopher Waltzzal. Nos, 97-ben egy ugyancsak bizarr ötlettel álltak elő az olaszok.1939-et írunk, Guido(Roberto Benigni), a zsidó könyvesbolt tulajdonos sajátos módon cserkészi be a fiatal tanárnőt, Dorát. Mintha a sors is úgy akarná, hogy ők ketten összejöjjenek, amikor pedig nem, akkor a roppant agyafúrt Guidó tesz róla, hogy minden isteni kinyilatkoztatásnak tűnjön, s ezt igen nagy sikerrel űzi. Már érezni lehet, hogy nincs minden rendben az olaszoknál, aztán már 41-et írunk, és a világ feketébe borul. De az élet attól még folyik tovább.
Az élet abszurd, erre a végkövetkeztetésre idővel minden ember eljut. Nem akarunk mély filozófiai értekezésbe kezdeni, ezért tényként szögezzük le, hogy a végletek és ellentétek nem léteznek egymás nélkül, s ezúton egyenértékűek. Ez a patafizika, a különbséget pedig csak az erkölcsünk vagy a fantáziánk határozza meg, de az meg korlátolt és változó. Schopenhauer a pesszimista filozófusok legje sem véletlenül jelenik meg a filmben, aki hűen követi a Voltaire féle gondolatmenetet: „Mi az optimizmus? Konokul azt állítani, hogy minden jól van, amikor rosszul vagyunk”. Guido sem tesz másként, viszont ez még nem jelenti
azt, hogy egy álomvilágban élne. Főhősünk pontosan tudja a fent leírtakat, s aszerint éli életét is. Mindig tisztában van a dolgok súlyával, reakciói mégis mit sem árulnak el félelméről vagy aggodalmáról, mindig vidámképet vág a borzalmakhoz, s voltaképpen igazat kell neki adnunk. Mit tehet a kisember mindezek ellen? Legfeljebb nevetni tud rajta, a szörnyülködésben úgyis bujkál valami hamis drámaiság. A humor viszont, mindennél komolyabb. És akkor már rég nem a holokausztról beszélünk.Felejthetetlen jelenet, amikor Guido szónoklatot tart az árja fajról, vagy amikor Dora anyja és vőlegénye az oktatásról diskurál. A munkatáborban pedig Guido fut össze egy ismerős doktorral, aki egy találós kérdéssel szolgál neki. A történet második felében folyamatosan köszönnek vissza ezek a korábban épphogy csak említést kapó tárgyak, momentumok. A doki mellett Robin Hood, az autó, a tojások, Petrarca, Schopenhauer, az ellenszenves osztályvezető, a zuhany, a kalapos ismerős és még sorolhatnánk. Szerteágazóan komplex történet, üresjáratok nélkül.
Szóval ez van. A élet éppen olyan, amilyenné tesszük.
A szép pedig, csak egy szó.
