Az élet Irakban is szép.Benigninek nem kellett messzire nyúlnia, elég volt átlapoznia az egyik napilapot, hogy fáradhatatlan optimizmusát ismét formába önthesse. Szinte minden ugyanolyan mint előző rendezésében, de ami más, az csak hozzáad az életműhöz.
Attilio (Roberto Benigni) álmaiban esetlenül áll az oltár előtt, élete szerelmével, aki hosszú körmondatokban magasztalja vőlegényét de a szertartásnak csaknem érünk a végére. A szellemesen humoros dicséretek később komolyabb színezetet nyernek. Attilio első nézésre egy szerethető szerencsétlen: üldözi a szerelmet, pontosan késik, verssel riogatja a denevéreket, és miközben egy per közepén áll, nagy átéléssel meséli a költészet szépségeit diákjainak. A tettek mezejére lépve viszont bizonyítja hogy álmai igenis valósak és a hősöket nem a bicepsz átmérő teszi, hanem az önzetlen szeretet és jóakarat, a lehetetlen leküzdése, Attilio tehát nagyon is cselekvő ember. Ha absztraktok akarunk lenni, olyan ő, mint egy tigris a hóban.
Benigni nagyon ért az elborzasztó dolgok humoros tálalásához. A háború nincs elbagatellizálva, az csak úgy van, mint egy díszlet, igazából nem fontos. A háború, mint szélsőség jelenik meg, ahol csak szeretettel és humorral lehet élni. Az 1001 éjszaka meséi, Bábel felemlegetése és Attilio költői mivolta rámutatnak arra, hogy milyen fontos megértetni magunkat és kommunikálni, hisz mások nélkül mi magunk sem létezünk.
Akinek a előzőekkel teljesen egyedül kell szembenézni, sokkal nehezebb. A Jean Reno által alakított arab költő, a mindig komor Fuad, Attilioval ellenkező perspektívát jelöl a filmben: Fuad erős kollektivitástudata és Attlio Allahoz intézet Miagyánkja jelzi Benigninek nemcsak a valláshoz, hanem az ellenségeskedéshez, mint olyanhoz való viszonyát.Persze, mindez csak szakszerű spekuláció, a költő egyetlen sora többet mond el. A Tigris a hóban felfogható az Élet Szép párjának, nem csak Benigni személye miatt. Az Élet Szép ezt a letisztult, klasszikus formát követte, ami az akadémiának is elnyerhette az tetszését, a film mindemellett besöpört még egy tucat díjat, és már akkor klasszikusként tekinthettünk rá. A Tigris a hóban viszont a nehezebben kezelhető jelenbe helyezi a cselekményt, megmutatva, hogy Benigni örökérvényű dolgokról mesél. Ugyanakkor a családnál most sokkal erőteljesebb a szerelem, és a stáblista lepörgése után is mámoros boldogságban úszik mindenki. Ezért nem lesz klasszikus a Tigris a hóban, ellenben még az Élet Szépnél is szerethetőbb. Nekem személyes kedvencem, példaértékű alkotás, és nem valami mese-habbal. Itt a vége, fuss el véle!
