2004 szeptemberében egy új időszámítás vette kezdetét a sorozatok világában, hiszen jött egy olyan korszakalkotó sorozat, ami gyökeresen megreformálta a szériák világát és minőségileg, valamint összetettségében minden más fölé emelkedett. Ami ennél még nagyobb szó, hogy apró -csupán percekig tartó- megingásoktól eltekintve, ezt a színvonalat az utolsó percig képes volt tartani és bár erősen wtf érzéssel keltem fel az utolsó epizód után, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam: méltó befejezést kapott a Lost.
Az alaptörténet nagyon röviden: adott az Oceanic 815-ös járata, ami lezuhan, s a rajta lévők nagy része már a balesetben meghal, az a 48 ember azonban, aki kisebb-nagyobb sérülésekkel túléli a katasztrófát, azzal kell szembesüljön, hogy egy trópusi szigetre kerültek, aminek gyakorlatilag nem kellene ott lennie. Ahogy telnek a napok, egyre több és több furcsa, már-már megmagyarázhatatlan dolog történik, s mire észbe kapnak, már a túlélésük a tét. Mert még ha megteremtik is a lehetőségét, hogy hazatérjenek, a sziget -mintha maga is élne- nem engedi meg a távozást. A sziget? Vagy azok akiket csak többieknek neveznek? Vagy a teljhatalmú úr, Jacob? Esetleg a Dharma Kezdeményezés keze van a dologban? Idővel mindenre választ kapunk (nem).
A Lost egyik zseniális húzása a részek közbeni flashback-ek közbeiktatása volt, ez kétségtelen. Ezeknek az -epizódonként más-más szereplőre koncentráló- visszatekintéseknek köszönhetően a Survivor típusú akciókaland sorozat helyett egy egész más irányba indult el a széria: karakterközpontú drámát kaptunk, egy kis -hol több- misztikummal, cseppnyi sci-fi-vel nyakon öntve, ami tökéletes elegyet képzett, leszámítva az utolsó részt, de erre külön ki térek (mert muszáj).
A másik alapjaiban nyerő döntés az volt az írók részéről, hogy a kötegekben érkező kérdésekre -nagy általában- újabb kérdésekkel válaszoltak, a sorozat hat éve alatt a felmerülő misztikumokra adott magyarázatok elenyészőek, azonban azok sem szájbarágósak, ugyanakkor lefedik annyira a történetet, hogy mindenki azon kattogjon, nos ez most akkor hogy is? Ilyen szempontból akkor megint csak azt mondom, hogy a finálé hagy maga után kívánni valót, hisz... na de erről tényleg később.
A szereplők -szinte- mindig egy sorozat alappillérei. Nincs ez másként itt sem, ezen a ponton viszont azért bele-bele lehet kötni az alkotókba, mert voltak olyan állandó tagjai a magnak, akik unszimpatikusakká váltak, holott a karakterük ezt nem kívánta meg. Persze ők voltak kisebbségben, Matthew Fox, -akire azt gondolom nyugodt szívvel ráhúzhatjuk az első az egyenlők között jelzőt- szerethető és megérthető karaktert varázsolt Jack-ből, s bár néha amolyan Steven Seagal-os érzésem volt vele kapcsolatban, összességében jól hozta az elvártat, akárcsak Terry O'Quinn (Locke), vagy Henry Ian Cusick (Desmond). Itt pedig akkor muszáj megemlíteni azokat, akik egyértelmű kedvenccé léptek elő, legfőképp Naveen Andrews (Sayid), no és persze -a sajnos nem túl sokat szereplő- Nestor Carbonell (Richard). Nincs persze vérbeli amerikai sorozat eyecandy nélkül, férfitársaim -az amúgy legtöbbször idegesítő- Evangeline Lilly-ben gyönyörködhettek a legtöbbet, de a hölgy rajongók is kaptak bőven néznivalót: akinek Doki nem az esete, annak ott volt a már említett Nestor Carbonell, de ne feledkezzünk meg a legszexibb vámpírról sem (igen, Ian Somerhalderre célzok).
Ez pedig itt a legrövidebb bekezdés helye: a történet. Sokáig tanakodtam, végül úgy döntöttem, semennyire nem fogom kitárgyalni és nem megyek bele, hisz annak aki látta nem tudok újat mondani, annak pedig, aki ezidáig kihagyta a Lost-ot, annyit üzennék: ilyet még televízióban nem látott, itt pedig nem fogom ellőni egyik meglepetést sem. Fedezze fel mindenki magának a szigetet. Már amennyire azt az engedi persze. Azoknak pedig, akik már túl vannak a kalandon: nagy űr tátong most nemde? Vannak kétségeim, hogy ez valaha képes lesz-e pótolni más széria. De...Megadatott a készítőknek az, ami a legtöbb sorozatnál elképzelhetetlen luxus: tudták mikor lesz vége, így -bőven- sok idejük volt arra, hogy a fináléhoz vezető utat kikövezzék. És ők megtették. Hisz a hatodik évadra olyan magasságokig emelkedett a sorozat, amit már nem lehetett volna túl sokáig húzni, de ez itt, és ebben az esetben nem a véletlen és nem a hatásvadászat eszköze volt: tudatosan, mondhatni kegyetlen pontossággal ki volt számítva minden egyes epizód, egészen a záróakkordig, ami megkoronázta, a már rég királlyá választott Lost-ot. Hogy mire fel ez a kettősség, ami folyton előjön az utolsó rész kapcsán?
Innentől pedig csak azok, akik már látták a finálét! SPOILERVESZÉLY!
Nem mertek nagyot húzni, biztosra mentek a végével. Nem kaptunk választ nagyon sok mindenre, sőt, nem is, másképp mondom inkább: túl sok mindenre nem kaptunk választ. Tulajdonképpen mi is a fény? Miért élte túl Jack? Mi történt a szigetről elmenekültekkel (jó ez irreleváns, de azért jó lett volna látni). Dharma Kezdeményezés? Félbemaradt szál.
És akkor nem húzom tovább: a vége, a slusszpoén, a tanulság. Korrekt volt és nem hiszem, hogy bárki méltóbb véget tudott volna adni. Hiszem, hogy így van, mégis... kicsit keserű volt a szám íze, de lehet, hogy csak azért, mert ez a verzió már korábban felmerült bennem, így a megmondtam, hogy ez lesz b....meg érzés ott volt a végén, amit sajnáltam egy kicsit.
Mindent összevetve azonban egy nagyon erős hatodik évadot kaptunk, megható fináléval, azoknak, akik szerették a sorozatot, őszintén, le-le görbült a szája a nagy egymásra találásoknál, nem?
Egy mondatot azért megérdemel: a két legjobb epizód kitörölhetetlenül a testvérek, illetőleg Richard része, nagyon, nagyon, nagyon örülök, hogy megkaptuk a hogy is volt rég kérdésre a választ.
SPOILER VÉGE Ennyi volt tehát -persze még százával írhatnám az oldalakat, de nem teszem-, véget ért minden idők legjobb sorozata (mielőtt szó érné a ház elejét, hogy agyondicsérem: legjobb, de korántsem hiba nélküli). Pontszámilag azonban nincs kérdés és nem lehet vita, összességében és a sorozat egészét, a történetét, a hihetetlen összetettségét nézve, csak maximális, tízest kaphat. Azoknak, akik valamilyen okból nem nézték, vagy halogatták, most azt üzenném így zárásra: hatalmas előnnyel indulnak, hisz egyben ledarálhatják az egészet, nem kell várni. Mert nekem elhihetitek: akit elkap a Lost-gépezet, annak nincs menekülés. Kár, hogy Eltűntek. Immáron örökre.
