Alfred Hitchcock már ’54-ben igazi húzónévnek számított, pedig akkor még olyan klasszikusai voltak hátra, mint a Psycho, az Észak-északnyugat, a Szédülés, vagy a Madarak. A Hátsó Ablak talán az egyik legemlékezetesebb műve mind a mai napig, szakmai szemnek és laikusoknak egyaránt.
A profi fotóriporter L.B. Jefferies egy sportesemény miatt lábát töri, és másfél hónapig nem tudja el hagyni saját lakását. A férfi egyetlen szórakozása a pletykás ápolónő és a gondoskodó barátnője mellett, a szomszédok életének megfigyelése. A folytonos leskelődés közben, azonban Jeff különös figyelmet fordít a Thornwald házaspárra. Egy nap a feleség eltűnik, a fényképész pedig meg van győződve róla, hogy a férj tette el láb alól az asszonyt. Eleinte senki nem hisz neki, de ahogy egyre több lesz a gyanús elem, annál többen segítenek neki a nyomozásban.
Hitchcock már a Gyilkosság Telefonhívásra forgatása közben megbízta John Michael Hayes forgatókönyvírót, hogy adaptálja Cornell Woolrich krimi novelláját, mivel a mester nagy lehetőséget látott a műben. Mivel az eredeti darab inkább csak főhősére, és a gyilkosra koncentrált, drasztikus változtatásokat igényelt a novella. Színesítésképpen hozták létre az ápolónőt, valamint Lisát, Grace Kelly karakterét. Miután a Paramount zöld utat adott a projectnek, felépítették a stúdió történetének eddigi legnagyobb díszletét. Harminchárom lakást állítottak fel Jeff ablakával szemben. Hitchcock végig ragaszkodott eredeti elképzeléséhez, miszerint csakis a főszereplő szemszögéből mutatja be a dolgokat. Így míg a stáb Jefferies ablakából filmezett, a mester rádión keresztül utasította színészeit.
A rendező végtelenül egyszerűen, de annál ötletesebben képzelte el a film felépítését. Először azt mutatta be mit is lát a főhőse, majd az ő reakcióját, a látottakra. Bár négy fal között játszódik a történet, a film során rengeteg szereplővel ismerkedünk meg.
A realizmus érdekében, a mester háttérzenét sem alkalmazott, csak a külső zajokkal operál. A néha felcsendülő dallamok a szomszédok hangszereiből, lejátszóiból szólnak.
Alfred Hitchcock szerette szűk térben instruálni színészeit. A Hátsó Ablak is ebbe a kategóriába tartozik, akárcsak a Mentőcsónak, vagy az utánozhatatlan, mindössze tíz snittből összevágott Kötél. Sőt, Joel Schumacher későbbi alkotása, a Fülke is Hitchcock egyik elfeledett tervének a leporolásából jöhetett létre.
A film kultusz státuszát mi sem mutatja jobban, mint hogy két remake-je is született a műnek. Az első az azonos című 1998-as, akkor már lebénult Christopher Reeve-el forgatott felemásra sikeredett alkotás, a második pedig a kellemes meglepetést okozó Disturbia volt. De e mellett rengeteg rendező alkalmazta/alkalmazza az ötletet filmjeiben. (Nővérek, Kék bársony, A Bérlő)
James Stewart-al amúgy nem ebben a filmben dolgozott először együtt Hitchcock, de nem is utoljára. Közös párosuk több hallhatatlan remekeket is szült.
És valahogy mindig megtalálta a legszebb színésznőket filmjeihez, gondoljunk csak a Londoni Randevúra, vagy a Forgószélre. Grace Kelly szépségével pedig nem sokan szállhatnak versenybe. Egy igazi hercegnő volt, nem véletlenül mondta róla színésztársa, hogy „már-már túl tökéletes”. A film egymillió dolláros költségvetése végül épp hogy csak behozta a gyártási költséget Amerikában, a tengerentúlon azonban már jóval sikeresebbnek bizonyult. Négy Oscar jelölést kapott, de ahogy az a mester műveinél lenni szokott, egyet sem kapott meg belőlük.
A filmet újra és újra előveszem, de csak ismételni tudom önmagam; zseniális. A történetvezetés, a karakterek, a feszültség, a díszletek, mind-mind a helyükön vannak. Izgalmas és szórakoztató krimi a mai napig. És bár nálam a Kötél a favorit, azért a Hátsó Ablakba sem tudok hol belekötni.
A profi fotóriporter L.B. Jefferies egy sportesemény miatt lábát töri, és másfél hónapig nem tudja el hagyni saját lakását. A férfi egyetlen szórakozása a pletykás ápolónő és a gondoskodó barátnője mellett, a szomszédok életének megfigyelése. A folytonos leskelődés közben, azonban Jeff különös figyelmet fordít a Thornwald házaspárra. Egy nap a feleség eltűnik, a fényképész pedig meg van győződve róla, hogy a férj tette el láb alól az asszonyt. Eleinte senki nem hisz neki, de ahogy egyre több lesz a gyanús elem, annál többen segítenek neki a nyomozásban.
A rendező végtelenül egyszerűen, de annál ötletesebben képzelte el a film felépítését. Először azt mutatta be mit is lát a főhőse, majd az ő reakcióját, a látottakra. Bár négy fal között játszódik a történet, a film során rengeteg szereplővel ismerkedünk meg.
A realizmus érdekében, a mester háttérzenét sem alkalmazott, csak a külső zajokkal operál. A néha felcsendülő dallamok a szomszédok hangszereiből, lejátszóiból szólnak.
A film kultusz státuszát mi sem mutatja jobban, mint hogy két remake-je is született a műnek. Az első az azonos című 1998-as, akkor már lebénult Christopher Reeve-el forgatott felemásra sikeredett alkotás, a második pedig a kellemes meglepetést okozó Disturbia volt. De e mellett rengeteg rendező alkalmazta/alkalmazza az ötletet filmjeiben. (Nővérek, Kék bársony, A Bérlő)
James Stewart-al amúgy nem ebben a filmben dolgozott először együtt Hitchcock, de nem is utoljára. Közös párosuk több hallhatatlan remekeket is szült.
És valahogy mindig megtalálta a legszebb színésznőket filmjeihez, gondoljunk csak a Londoni Randevúra, vagy a Forgószélre. Grace Kelly szépségével pedig nem sokan szállhatnak versenybe. Egy igazi hercegnő volt, nem véletlenül mondta róla színésztársa, hogy „már-már túl tökéletes”. A film egymillió dolláros költségvetése végül épp hogy csak behozta a gyártási költséget Amerikában, a tengerentúlon azonban már jóval sikeresebbnek bizonyult. Négy Oscar jelölést kapott, de ahogy az a mester műveinél lenni szokott, egyet sem kapott meg belőlük.
A filmet újra és újra előveszem, de csak ismételni tudom önmagam; zseniális. A történetvezetés, a karakterek, a feszültség, a díszletek, mind-mind a helyükön vannak. Izgalmas és szórakoztató krimi a mai napig. És bár nálam a Kötél a favorit, azért a Hátsó Ablakba sem tudok hol belekötni.
